Ma késő délután telefonon konzultáltunk régi jó kollégámmal és barátommal, Tedrosz Gebrejeszusszal, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatójával – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter.
Az immunrendszer, vagyis a test komplex védelmi rendszere kulcsfontosságú a fertőzések, betegségek elleni küzdelemben. Egészséges működéséhez természetesen nélkülözhetetlen a vitaminok és ásványi anyagok megfelelő bevitele, támogatása azonban nem csak kizárólag ezek pótlásában merül ki.
A hivatalos részeredmények szerint Zoran Milanovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) által támogatott jelölt nyerte meg a horvátországi elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját.
A külögyminiszter vasárnap késő délután telefonon konzultált "régi jó kollégájával és barátjával, Tedrosz Gebrejeszusszal, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatójával".
A hivatalos részeredmények szerint Zoran Milanovics jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (Sdp) által támogatott jelölt nyerte meg a horvátországi elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját.
A tüdőgyulladást és a bronchitist könnyű összetéveszteni, hiszen a gyulladás (nagyjából) ugyanazokat a területeket érinti és a tünetek is rendkívül hasonlóak. Mit érdemes tudni erről két betegségről? Hogyan különböztethetjük meg őket?
Az államcsőd olyan állapot, amikor egy ország képtelen teljesíteni adósságaival és egyéb pénzügyi kötelezettségeivel kapcsolatos fizetési kötelezettségeit. Ez jelentős gazdasági és pénzügyi krízist idézhet elő, amely súlyos következményekkel járhat az ország gazdaságára és a lakosság életére nézve. Milyen típusú megtakarítások nyújtanak védelmet eg
Bár semmi konkrétumot nem tudunk továbbra sem, és eddig minden iparági pletyka vakvágánynak bizonyult, most ismét felbukkant valami, ami arra enged következtetni, hogy még idén boltot nyit Magyarországon az ororsz Mere raktáráruház-lánc.
Egy szabályozás szerint a műanyag palackok csavaros kupakját rögzíteni kell a palackhoz, vagyis a kupak nem választható el teljesen az üvegtesttől. De ki találta ezt ki? Mi értelme van ennek? Utánajártunk.
A szenvedélyek maximális fordulatra kapcsolnak, melyek a világ eseményeit tekintve egy romboló energiaként jelenhetnek meg, míg ha mi meg tudjuk tartani a lelki harmóniát, bármire képesek lehetünk.
Az Ikrek ma vegye elő kommunikációs készségét, a Rák pedig ma helyére rakhatja az esetleges félreértéseket. Karrier horoszkóp: 2025.01.13. Kos Ma új lehetőségek nyílnak meg előtted a munkahelyeden. Légy nyitott az új feladatokra, mert ezek elősegíthetik szakmai fejlődésedet. Ne habozz megosztani ötleteidet kollégáiddal, mert kreativitásod ma különö
Az exit poll adatok szerint Zoran Milanovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) által támogatott jelölt nyerte meg a horvátországi elnökválasztást.
Nem mindennapi szerepet kapott Jude Law: a világhírű színész ezúttal az orosz elnök, Vlagyimir Putyin bőrébe bújik egy készülő életrajzi film kedvéért.
Akármennyire is marginális kérdésnek tűnik, az élelmiszereink hűtőben való tárolásának egész tudománya van! Nem véletlenül, hiszen egészségesebb és kevésbé élelemiszerpazarló életet élhetünk, ha tovább tartjuk fogyasztható állapotban a hűtőnk tartalmát. Sok élelmiszer ugyanis azért végzi a kukában, mert elfelejtettük megenni vagy mert szokatlanul g
Olasz és bevándorló fiatalok csaptak össze a rendőrökkel Rómában és Milánóban egy decemberben hatósági üldözés közben meghalt egyiptomi fiú, Ramy Elgaml halála miatt. Giorgia Meloni miniszterelnök elítélte az utcai zavargásokat.
A boldogság nem csupán velünk született adottság, hanem olyan érzés, amit a szokásainkkal is tudatosan befolyásolhatunk. Egyesek könnyebben találnak örömet az apró dolgokban, míg másoknak tudatos erőfeszítésre van szükségük, hogy több pozitív élményt éljenek meg. A jó hír az, hogy a tudomány segíthet ebben!
Ma, 2025. január 13-án, izgalmas nap elé nézünk, hiszen a bolygók állása új kihívásokat és lehetőségeket tartogat. Nézzük, mit ígérnek a csillagok a mai napra!
Komoly kihívásokat okoz Közép-Európának a távozó amerikai adminisztráció újabb szankciós csomagja, ezért a kormány szoros egyeztetésben lesz a térségbeli partnerekkel az üzemanyagárak emelkedésének minimumra szorítása érdekében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap.
Az MVM a múlt héten közölte a fogyasztókkal, hogy módosította az üzletszabályzását és a mellékletét képező egyetemes szolgáltatási általános szerződési feltételeket. Közérthetően fogalmazva, változtatott a számlázáson.
A Netflix nem aprózta el: több mint 230 millió dollárt, egész pontosan 233,1 milliót költött egy sci-fi sorozatra, amely a tavalyi premierje után villámgyorsan az élre tört a platform toplistáján. A 3-test probléma című szériáról van szó, amely óriási várakozások közepette debütált, és a jelek szerint nem is áll meg egy évadnál – további két szezon
2025 első jelentősebb órás megjelenése a pár éve bemutatott Longines Ultra-Chron új, karbontokos változata. A Tissot PRX karbon kiadása megmutatta, hogy a Swatch Group cégcsoport karbon kísérlete, a Tissot Sideral…
A kurszki területen ukrán fogságba esett egyik észak-koreai a kihallgatásán azt mondta, feletteseitől úgy tudta, hogy kiképzésre küldik Oroszországba, nem pedig háborúzni – közölte vasárnap az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).
A 2025-ös év hatalmas változásokat hoz magával, a munkavállalók előtt álló kihívások pedig talán nagyobbak, mint valaha. Az előrejelzések szerint jövőre számos új trend érkezik, ami alapjaiban hozhat változást a munkahelyeken. Ezeket szedtük most össze. Kulcstrendek A Forbes cikke szerint Jon Cooper, az Overalls vezérigazgatója több kulcstrendről b
Milyen ingatlancélokra lehet felhasználni a megtakarítást? Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat idén először, 2025. január 1. és 2025. december 31. között lehet felvenni a következő lakáscélokra: Az adómentesség most kivételes helyzet A Nemzetgazdasági Minisztérium rendelete alapján az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításhoz idén adómente
A gyomorhurut (gastritis) a gyomor nyálkahártyájának gyulladásos folyamatát jelenti. Hátterében több kiváltó ok is állhat. A köznyelvben a gyomorhurut kifejezést legtöbbször hasfájásra, a gyomor tájékán jelentkező, krónikusan fellépő diszkomfortérzésre, étvágytalanságra használják.