Új lendületet kap a magyar vállalkozások segítése a Demján Sándor Program nyolc alprogramjával. A kiemelten a kkv-kat segítő támogatásokról Bánki Erik országgyűlési képviselő és dr. Pesti Imre, az Mnhsz elnöke beszélt.
Sajnos kivédhetetlen, hogy néha még az álompárnak tűnő ismerősök is szétmenjenek. Nem vagy felelős értük, mégis annyira szeretnél segíteni nekik, ugye? Nem akarod, mégis hatással lesz rád vagy a kapcsolatodra, ha hozzád közel álló párok szakítanak. Így történt ez a következő történetekben is.
Idén tizedik alkalommal szervezik meg a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivált, amelynek kommunikációs feladatait a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. hirdette meg. Az ajánlatokat január 27-ig várják.
A tojásárak emelkedése és annak háttere az elmúlt évek egyik legfontosabb gazdasági és társadalmi témájává vált, különösen a madárinfluenza-járvány közepette.
A közlekedés fejlődésével az oktatásnak is lépést kellett tartani. A nyomtatott formában kiadott, egyre nagyobb terjedelmű oktatóanyagot mára már felváltotta a térben és időben rugalmasan tanulható, mobil eszközökön is működő digitális tananyag, ami nagy felbontású, valós forgalmi környezetben bemutatott videókkal, 3D-s, interaktív animációkkal és
Marko Salminen, Sami Pajari régi-új navigátora szerint az idei WRC-szezon során a versenyek teljesítése lesz a fő cél, ami fontos tapasztalatszerzés terén és önmagában hordozhat jó eredményt is.
Marozsán Fábián akárcsak a nyitókörben, a második fordulóban is ötszettes csatában diadalmaskodott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, s ezzel bejutott a legjobb 32 közé.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök beszélt Kanadának az Egyesült Államokhoz való csatolásáról, Grönland megszállásáról, a Panama-csatorna visszavételéről és a Mexikói-öböl átnevezéséről. A merész állítások tárgyalási alapok lehetnek Kanadával egy kedvező kereskedelmi megállapodást, a grönlandi katonai bázisok megszerzéséről és a Panama-csato
Április elsejétől 3,7 százalékkal, a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított 2024-es éves átlagos inflációjának mértékével emeli árait a Magyar Telekom – közölte a társaság a BÉT oldalán csütörtökön.
A Világgazdasági Fórum (WEF) jelentése szerint a már meglévő technológiák felhasználásával is 31 százalékkal csökkenthetné az emberiség az energiaintenzitást, ami 2030-ra már éves szinten 2000 milliárd dollárnyi megtakarítást eredményezhetne. A Schneider Electric a WEF idei, Davosban rendezett találkozója alkalmából arra ösztönöz mindenkit, hogy ha
A Lidl Magyarország sorozatban negyedik alkalommal nyerte el a Top Employer minősítést, amelynek értelmében ismét a legjobb munkáltatók egyike hazánkban. Emellett nemzetközi szinten is tarolt a diszkontlánc, ugyanis a tavalyi év után idén is mind a 31 országban, ahol áruházat működtet, elnyerte a Top Employer 2025 minősítést.
A tőzsdéken alapvetően jó a hangulat, a BUX is emelkedik a kedvező amerikai adatok másnapján, és még érkezik egy újabb fontos mutató is. A hagyományos bankszektort hiba lenne leírni, sorra jól teljesítettek a képviselői. A bitcoin visszahódította a százezer dolláros szintet, Opus-bennfentest fogtak.
A Pécsi Tudományegyetem és a Messer hosszútávú, hidrogéntechnológiára vonatkozó együttműködési megállapodást kötött, amelyet Prof. Dr. Miseta Attila János rektor, Decsi István kancellár és Bohner Zsolt, a Messer ügyvezető igazgatója írtak alá. A felek célja, hogy az együttműködést elmélyítsék az oktatásban és kiterjesszék az egyetemen folyó fejlesz
Az AdForum által szervezett nemzetközi versenyen a nevezés ingyenes, részvételi díjat csak a shortlistre került alkotásoknak kell fizetniük. Március közepéig jelentkezhettek.
2025. január 1-je óta már nem csak akkor adómentes a borravaló, ha azt a felszolgáló közvetlenül a vendégtől, fogyasztótól kapja. A felszolgálási díj eddig is adómentes volt. A két fogalom a köznyelvben sokszor keveredik, pedig korántsem azonosak. Mi minősül borravalónak, illetve mi a felszolgálási díj, milyen jogszabályok adnak keretet ezeknek? Vi
A globálisnál magasabb, 7,6%-os éves átlagos piaci növekedést jósolnak a következő 3-5 évben Közép-Kelet Európa sportvezetői. A gazdasági bizonytalanságok ellenére a régió több mint 100 megkérdezett sportvezetője a közvetítési jogok piacának fejlesztésében, illetve a sportfogadásban látják a potenciált.
Az előző két választáson sikert sikerre halmozó, de már csak romjaiban létező ellenzéki összefogásos jelöltje függetlenként indul. Nagy kérdés, hogy az eddig az összefogásban töretlenül bízó választópolgárok a korrupciós vádak után is kitartanak-e a baloldal mellett.
Az ügynökség fejlődése és az elmúlt években elért szakmai lendület megőrzésének szándéka egyszerre tette szükségessé a reklámügynökség menedzsmentjének bővítését. A korábban az ügyfélkapcsolati munkát irányító, a vállalatnál több mint egy évtizede dolgozó Négyesi Tamás ügyvezetői kinevezésével a szakember a jövőben Managing Directorként felel az
Veled is előfordult már, hogy éppen akkor jött meg a menstruációd, amikor eleve stresszesnek érezted magad, rohanósan napjaid voltak vagy éppen csak feledékeny voltál, és ezért jó ideig elfelejtettél tampont cserélni? Ez bárkivel előfordulhat, sajnos azonban számos kellemetlenséghez vezethet, amelyekről olykor nem is gondoljuk, hogy egy túl sokáig
Több alacsony kihasználtságú európai és észak-amerikai autógyár bezárására vagy eladására kerülhet sor az idén, mivel az autógyártók kapacitásfelesleggel küzdenek, miközben nő az árverseny - közölte a Gartner kutató- és tanácsadó cég csütörtökön.
Az olajárak csökkentek csütörtökön, miután az Egyesült Államok újabb szankciókat vezetett be Oroszország ellen, és az amerikai nyersolajkészletek a vártnál nagyobb mértékben apadtak. A globális kínálat szűkössé válhat, miközben a kereslet növekedése továbbra is India és Kína utazási tevékenységeitől függ. Az OPEC+ azonban óvatosan kezeli a termelés
Hamarosan több mint 300 milliárd forintra nőhet az áramtárolás hazai támogatása, az idén számos nagy tárolót adhatnak át - egyebek között erről nyilatkozott a Világgazdaságnak Lantos Csaba energiaügyi miniszter.
Kétéves átmeneti időszakkal vezetik be Budapesten az új lomtalanítási rendszert: 2027. január elsejéig a kerületek dönthetnek arról, hogy a lakosaik évente egyszer a jelenlegi módon, az utcára helyezhetik-e ki a hulladékokat, vagy az új módon, kijelölt gyűjtőpontokon adják le a lomokat - jelentette be az energiaügyi miniszter szerdán budapesti sajt
Több alacsony kihasználtságú európai és észak-amerikai autógyár bezárására vagy eladására kerülhet sor az idén, mivel az autógyártók kapacitásfelesleggel küzdenek, miközben nő az árverseny – közölte a Gartner kutató- és tanácsadó cég.
Miközben a rajongók a Különválás (Severance) visszatérésére készülnek, sokan felelevenítik azokat a 2022-es elméleteket is a történet kapcsán. Bár rengeteg spekuláció született arról, hogy mi történhet valójában a sorozatban, Dan Erickson készítő szerint egyelőre senki nem kapta el jól a fonalat.Némelyik spekuláció egészen őrült, de mivel a sorozat
Szerdán Jonathan Lacôte, Franciaország magyarországi nagykövete látogatott Gyulára, hogy megismerje az Airbus Helicopters Hungary működését. Az üzemlátogatás után, Görgényi Ernő polgármester a városházán fogadta a nagykövetet, ahol rövid sajtótájékoztató után, a fürdővárosban működő gyáregység fejlődéséről és jövőbeni terveiről egyeztettek. Az Ai