2025. január 16. csütörtök

jan. 16
18:30
Elhagyja a viccpártot a humorista, inkább beáll Magyar Péter mögé (Magyar Nemzet)
Átigazolt a kutyapártból Bruti, Tisza Szigetet alapított.
jan. 16
18:30
5 év és nem terem több paprika Magyarországon? (Magyar Mezőgazdaság)
Vészjósló kérdés hangzott el Kaponyás Ilona szaktanácsadó által szervezett szentesi szakmai napon. A rendezvény többek között a hajtatásban előforduló vírusproblémákról és azok elleni védekezés lehetőségeiről szólt.
jan. 16
18:30
11 ország 13 versenyzője indul a Junior WRC-ben (Racing)
Igen változatos és erős mezőny méri össze tudását a 2025-ös Junior WRC-ben, ahol 13 ország 11 versenyzője indul Rally3-as Fordokkal.
jan. 16
18:30
Újra látványosan emelkednek ingatlanárak, érdemes még beszállni befektetőként? (Üzletem)
Az Otp Ingatlanpont szakértői szerint újra fellendülhet a befektetési célú ingatlanvásárlás, és azoknak sem kell feltétlenül elkeseredniük, akik nem rendelkeznek elegendő összeggel egy lakás megvásárlásához, kisebb kezdőtőkével is el lehet indulni az ingatlanpiacon.
jan. 16
18:30
5 dolog, amit a trichológus szerint a a hajadért tehetsz (in.hu)
Anabel Kingsley trichológus, a londoni Philip Kingsley hajápoló márka alapítója a brit Marie Claire-rel osztotta meg az alábbi hasznos információkat.1. Olyan vitaminokat-és étrendkiegészítőket szedjünk, amelyekből valójában hiányunk vanÉrdemes elvégeztetni egy vérvizsgálatot, majd egy trichológussal konzultálni az eredményekről, aki megérti, hogy m
jan. 16
18:32
Vadat gázolt egy autó Tapolca és Lesencetomaj között (Autószektor)
Őzet gázolt egy személyautó a 77-es főút Tapolca és Lesencetomaj közötti szakaszán, az 51-es kilométerszelvénynél. A balesethez a tapolcai önkormányzati tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.
jan. 16
18:36
Több menedékjog iránti kérelmet adtak be tavaly Belgiumban, mint az előző évben (HírTV)
Az előző évihez képest 11,6 százalékkal több, 39 615 menedékjog iránti kérelmet adtak be tavaly Belgiumban.
jan. 16
18:36
Még teherbe sem estél, de máris szorongsz a kiadások miatt? A babavárás előtti kiégés egyre gyakoribb a nők körében (Joy)
Azok, akik pre-baby burnouttal küzdenek, attól félnek, hogy nem tudnak megfelelő anyagi hátteret teremteni a gyermekük érkezésének, és ez a szorongás hatással van a mentális egészségükre.
jan. 16
18:36
Nagyon rákaptak a horvátok az ársapkára, újabb termékekre terjesztik ki az intézkedést (Portfolio)
A horvát kormány a hónap végéig újabb árucikkekre terjesztené ki az ársapkát a pénzromlás mértéke miatt - közölte csütörtökön Ante Susnjar gazdasági miniszter a legnagyobb horvát kereskedelmiláncok képviselővel tartott tárgyalások után.
jan. 16
18:36
Riasztó jóslat: autógyárak sora zárhat be az idén (ATV)
A Gartner kutató- és tanácsadó cég csütörtöki jelentése szerint az alacsony kihasználtsággal működő európai és észak-amerikai autógyárak bezárására vagy eladására kerülhet sor 2025-ben. A döntés hátterében a túlzott gyártási kapacitás és a fokozódó árverseny áll.
jan. 16
18:36
Minihajókkal át az Atlanti-óceánon: elrajtolt a McIntyre Globe 580 Transat (AQUA)
Január 11-én 12 vitorlázó vágott neki a Kanári-szigetekről, hogy saját építésű, mindössze 5,8 méteres hajóikkal átszeljék az Atlanti-óceánt. Aztán jön a földkerülés. A kaland 2024. december 28-án kezdődött, amikor a portugál Marina de Lagosból rajtolva a mezőny 600 mérföldet vitorlázott Lanzarote-ig (Kanári-szigetek), teljesítve egyúttal az első kv
jan. 16
18:36
Chema Rodríguez: Guinea a legkönnyebb ellenfél a csoportban, de ez nem jelenti, hogy maga a meccs is egyszerű lesz (m4sport.hu)
Chema Rodríguez szerint hullámzóan játszott a magyar férfi kézilabda-válogatott az északmacedónok elleni vb-nyitányon, Guinea ellen pénteken már kötelező a győzelem.
jan. 16
18:36
Ritka pillanat: megmutatta gyermekeit a nagybeteg Céline Dion (BorsOnline)
Van egy szomorú apropója is a dolognak.
jan. 16
18:42
Kék-pirosra verte az euró a forintot – de a zöldhasú nem nevetett (Menedzsment Fórum)
A forint csütörtökön tovább gyengült az euróval szemben.
jan. 16
18:42
Az újvidéki vasúti pályaudvaron történt tragédia miatt tüntető diákok közé hajtott egy autós Belgrádban (hirado.hu)
Várhatóan emberölési kísérlet miatt emelnek majd ellene vádat.
jan. 16
18:42
Újabb trükkel próbálkoznak a csalók Zuglóban, erre figyelj (Ripost)
A kiszemelt áldozatok főként idős, jóhiszemű emberek.
jan. 16
18:42
Szappanos Péter kilenc gólt kapott ma a szaúdi bajnokságban, ez mi volt?! (Magyar Nemzet)
A 15. fordulóban az éllovas al-Hilal nem kegyelmezett az utolsó helyen álló al-Fatehnek.
jan. 16
18:42
Lesújtó hír jött a Madách Színházból: távozik a népszerű színész (naphire.hu)
Több, mint 10 év után otthagyja a Madách Színházat Molnár László, akinek a párja is a teátrumban dolgozik.
jan. 16
18:48
A hazánk ellen rendszeresen áskálódó Daniel Freund néhány hete Washingtonban tárgyalt Magyarországról (HírTV)
Az egyeztetés egészen képtelen, egyúttal kérdések egész sorát veti fel: Daniel Freud mindenféle felhatalmazás nélkül, európai parlamenti képviselőként ment tárgyalni egy tagállamról egy harmadik, ráadásul unión kívüli ország hivatalába.
jan. 16
18:48
Elindult az idei eSZJA-szezon (ProfitLine)
Már elérhetők a friss szja-bevallási információk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján, Ügyfélkapu+ vagy DÁP-azonosítást követően március 15-étől bárki hozzáférhet saját bevallási tervezetéhez az eSZJA-oldalon - tájékoztatott az adóhatóság csütörtöki közleményében.
jan. 16
18:48
Betegséghullám miatt marad el a Vasas törökországi edzőmeccse (m4sport.hu)
A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Vasas FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy lemondta a Vozdovac elleni felkészülési mérkőzését.
jan. 16
18:48
Nem csak a testünkre kell figyelnünk, a mentális egészségünket is óvni kell (vg.hu)
Lényeges, hogy a mentális jóllétünk fenntartására is kellő és rendszeres figyelmet fordítsunk.
jan. 16
18:48
"Tönkretettem a családom, miután szórakozásból vásároltam egy DNS-tesztet, már sosem lehet helyrehozni" (BorsOnline)
Fény derült az apa évtizedes titkára.
jan. 16
18:48
Több állami ösztöndíjas lesz az egyetemeken, mint tavaly (Magyar Nemzet)
Február 15-ig lehet jelentkezni.
jan. 16
18:48
The 24 Best Dressed: Íme 2024 legemlékezetesebb vörös szőnyeges pillanatai (InStyle)
A sztárok 2024-ben is annyira kitettek magukért, hogy most sem volt könnyű összeállítani egy viszonylag szűkre szabott best dressed listát!
jan. 16
18:50
Halálsorra került az európai autóipar: enyhébb korlátozásokat követel Brüsszeltől az ACEA (vg.hu)
Kaellenius szerint erősen át kellene gondolni a 2025-től bevezetett szén-dioxid-kibocsátási határértékeket.
jan. 16
18:52
NGM: Az Európai Bizottság pozitívan értékelte Magyarország költségvetési tervét (vg.hu)
A minisztérium szerint hazánk továbbra is elkötelezett a fegyelmezett költségvetési gazdálkodás mellett.
jan. 16
18:54
A forint tisztítókúrát tart, eurómegvonása van (Privátbankár)
A forint nem bírta csütörtökön az euróval szemben.
jan. 16
18:54
Karácsony Gergely már a nyárra készül (Infostart)
"Télen kell készülni a nyárra: idén is lesz rakpartnyitás, nem is akárhogy! – írja közösségi oldalán a főpolgármester.
jan. 16
18:54
Csillapítja a fájdalmad és csökkenti a koleszterinszinted! A te konyhádban is ott lapulhat! (Agroinform)
Ez a finomság a te konyhádban is ott lehet. Csökkenti a koleszterinszinted és a fájdalmad is csillapítja!
jan. 16
18:54
Még a kamerát is összetörte a dühös orosz sportoló, és nem ez volt az első esett, hogy bosszút állt az eszközön (Femcafe)
Ritka jeleneteket láthattak a nézők az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, amikor egy orosz sportoló teljesen kikelt magából. Hatalmas pénzösszegre fogják megbüntetni.
jan. 16
18:54
Sajtó: Történelmi rekordfizetést ajánl az Aston Martin Verstappennek (m4sport.hu)
A csapat már reagált is a pletykára!
jan. 16
18:54
"Ül a zsűriben öt másik senki" – Gálvölgyi János lesenkizte Ráskó Esztert, aki visszaszólt neki (SzMo)
A színész kemény kritikát fogalmazott meg a mai tévéműsorokról és szereplőikről, köztük Sebestyén Balázsról és Ráskó Eszterről. Utóbbi humorosan és higgadtan reagált a kijelentésekre, hangsúlyozva, hogy bár Gálvölgyi nyilvánosan bírálja, személyesen mindig kedves volt vele.
jan. 16
18:54
Mától a Netflixen: Két év után visszatért a 2. évaddal az elbűvölő vígjátéksorozat (Mafab)
.
jan. 16
18:54
Jó hír a fiatal gazdáknak: akár közel 90 milliós támogatáshoz juthatnak (KKV Magazin)
Közel 90 millió forintos támogatást is elnyerhetnek a negyven év alatti gazdálkodók, a Fiatal Gazda pályázaton. Erre a pályázatra már most érdemes felkészülni, hiszen az eddigi agrártámogatási pályázatok többségét már a második szakasz után lezárták a forrásösszeg kimerülése miatt. A lehetőség az agrárium generációváltását is segítheti, a fogyasztó
jan. 16
18:54
Olyan hivatást keresel, amelyben a gyermekek jólétéért tehetsz? Segítünk! (Szakmát Szerzek)
A gyermek- és ifjúsági nevelő, valamint a szociális gyermekvédelmi szakasszisztens szakmák komoly szakmai felelősséggel járnak. Minden olyan fiatalnak ajánljuk őket, akiknek fontos a fiatalabb generáció jóléte, a gyermekek és családjaik segítése, a rászoruló és hátrányos helyzetű gyerekek támogatása. Lássuk, mi a különbség a két szakma között. Mely
jan. 16
18:56
Laktózérzékenység: mitől alakul ki, mik a tünetei, hogyan zajlik a kivizsgálás? (Agroinform)
Minden, amit a laktózérzékenységről tudnod kell.
jan. 16
18:56
Második meccsén is nyert az MTK, a Puskás döntetlennel kezdte a felkészülést (m4sport.hu)
Az MTK Budapest második törökországi felkészülési mérkőzésén 3–0-ra legyőzte a szerb élvonalbeli FK IMT Novi Beogradot, míg a Puskás Akadémia Spanyolországban 1–1-es döntetlent játszott az osztrák bajnokság negyedik helyén álló Wolfsberger AC csapatával.
jan. 16
19:00
Érdemes résen lenni: hamis Jysk webshopok terjednek az interneten (KKV Magazin)
Az online vásárolás ugyan egyszerű és kényelmes, de mindíg fennáll a lehetősége, hogy csalárd weboldalakkal találkozunk. Sajnos még az olyan megbízható és felelősségteljes márkák, mint a Jysk sem képesek 100%-os védelmet nyújtani a gyanútlan vásárlók megtévesztésére törekvő hamis weboldalak jelenlététől. A dán vállalat most összegyűjtötte, hogyan i
jan. 16
19:00
Szerződéskötési roham jöhet az újlakás-piacon (Magyar Nemzet)
Főleg az induló projektek iránt érdeklődnek az inflációkövető állampapírokból tőkekivonásra készülők.
jan. 16
19:02
Leszbikus mesekönyvet adott gyermekotthonba szánt ajándéknak Magyar Péter képviselője (Magyar Nemzet)
A fóliázott kötettel Orbán Árpád lepte meg fővárosi képviselőtársát.
jan. 16
19:06
Sokkoló: holtan találtak rá egy nőre a patakban Budapesten (BorsOnline)
A rendőrség vizsgálatot indított az eset kapcsán.
jan. 16
19:06
Gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét és feleségét (Infostart)
A Központi Nyomozó Főügyészségen bejelentés alapján, folyamatban lévő nyomozásban jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét. A főügyészség az InfoRádióban azt is közölte, hogy az ügy gyanúsítottja a hatóság elnökének felesége is.
jan. 16
19:06
Gianni egy héttel a térdműtét után már szánkózik (Metropol)
Debreczeni Zita férje egy hete került kórházba, ahol azonnal meg is műtötték. Most kiderült, hogy halad a felépülése.
jan. 16
19:06
Szívszorító: Egyszerre három gyerek tűnt el Szigetszentmiklóson (Nyugati Fény)
A rendőrség keresi őket.
jan. 16
19:06
Gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét: magáncélokra is használhatta a szervezet pénzét, emiatt indult büntetőeljárás (Telex)
Az Integritás Hatóság vezetőjével szemben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat büntetőeljárást. A gyanúsítás szerint Biró többek között a saját, felső kategóriás szolgálati autóján kívül bérelt egy másik, szintén felső kategóriás autót a feleségének is. Biró Ferencet annak idején az Állami Számvevőszék elnöke nevezte ki.
jan. 16
19:06
Holtan találtak egy nőt egy óbudai patakban csütörtök délelőtt (Telex)
Idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
jan. 16
19:12
Kész, vége? Eladó a magyar fürdőváros legendás étterme: íme a hirdetés (Pénzcentrum)
Itt a soha vissza nem térő alkalom?! A felújított étterem a büki gyógyfürdő közelében épült, és most teljes berendezéssel, konyhagépekkel, hűtőkkel, pizza kemencével, valamint működő vállalkozással együtt a miénk lehet. Hogy mennyiért?
jan. 16
19:12
Tőzsdezárás Január 16.- Történelmi csúcsra szárnyalt a BUX, az OTP megállította a lendületet (TőzsdeFórum)
BUX új történelmi csúcson, OTP visszafogta a növekedést A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX csütörtökön 161,79 pontos, 0,19 százalékos emelkedéssel zárt, történelmi csúcsot elérve 84 091,42 ponton. A részvénypiac napi forgalma 12,4 milliárd forintot tett ki. Vegyes teljesítmény a vezető részvényeknél Az OTP kivételével a vezető rész
jan. 16
19:12
Elbukott az új francia kormány elleni első bizalmatlansági indítvány (hirado.hu)
Az 577 fős képviselőházban 131-en támogatták a kormány megbuktatását, de ahhoz 288 szavazatra lett volna szükség.

Keresés