2025. január 16. csütörtök

jan. 16
9:03
Ezekkel a légitársaságokkal leszel a legnagyobb biztonságban 2025-ben (Drive)
Az Airline Ratings minden év elején elkészít egy kimutatást, amiben biztonsági szempontból értékelik és rangsorolják a világ legbiztonságosabb légitársaságait. Az előző nyertesnek sikerült megvédenie címét, az európai fapadosok közül pedig a Ryanair lehet a legmegbízhatóbb.
jan. 16
9:04
Hogy miért győztünk (Demokrata)
Egy köztudottan jobboldali közösség megnyugtató választ adott arra vonatkozóan, hogy ha szólítja a kötelesség, akkor igenis megy és bevégzi küldetését.
jan. 16
9:06
Olyan veszteség érheti Ukrajnát, amit a háború lezárása után is érezni fog (Infostart)
Az orosz haderő által elért Pokrovszk Donyeck megye egyik legfontosabb városa, egyben az ukrán szénbányászat kulcsfontosságú központja, melynek elvesztése súlyos csapás lehet az acélipar számára, ami az ország egyik húzóágazata. Így, ha Ukrajna elveszti, annak hosszú távon is jelentős hatása lehet a háborúból kilábaló gazdaságra.
jan. 16
9:06
Ezek voltak a legnépszerűbb marketingeszközök a magyar kkv-knál 2024-ben (HR Portál)
A mesterséges intelligencia ijesztő tempóban hódítja meg a magyar kis- és középvállalkozások marketingeszköztárát: alig két év alatt az ötödik legnépszerűbb eszközzé vált, maga mögé utasítva a Google-t is. A legfrissebb kutatási eredmények szerint marketing tevékenységet folytató kkv-k 44 százaléka használ AI-megoldásokat. Ilyen gyors növekedésre a
jan. 16
9:06
Poénból vett Dns-tesztet a lány: hátborzongató titkot tudott meg az édesapjáról (Femcafe)
A 28 éves lány merő szórakozásból vásárolt Dns-tesztet, nem sokkal később azonban rá kellett jönnie, hogy élete legrosszabb döntését hozta meg.
jan. 16
9:06
Folyamatosan mérgezte egyéves kislányát, hogy halálos betegnek állítsa be, és pénzt gyűjthessen a "gyógyulására" (SzMo)
Mindeközben videón mutatta be a kisgyerek szenvedéseit a kegyetlen anya. Mások gyógyszereinek maradékát is felhasználta.
jan. 16
9:06
Fed: Az Egyesült Államok gazdasági aktivitása gyenge vagy mérsékelt ütemben nőtt (Magyar Hírlap)
Az üzleti élet képviselői közül többen voltak derűlátóak, mint borúlátóak az idei év kilátásait illetően.
jan. 16
9:06
Új vezetővel erősít a Futureal (MMonline)
A Futureal-csoport tőkepiaci igazgatója, Pető Gábor tölti be a Finext Befektetési Alapkezelő Zrt. igazgatóságának elnöki pozícióját. Az évtizedes pénzügyi tapasztalattal rendelkező szakember eddigi feladatai mellett a Finext teljes körű operatív irányításáért is felel, tovább erősítve ezzel a cégcsoport hazai és nemzetközi bővülését.Tőkepiaci igazg
jan. 16
9:06
A fogyasztói árak növekedésére számítanak az amerikaiak (Növekedés)
Enyhe vagy mérsékelt ütemben nőtt a gazdasági aktivitás az Egyesült Államokban a múlt év utolsó mintegy másfél hónapjában - áll az amerikai jegybank (Fed) állapotfelmérésében, a Bézs könyvben, amelyet szerda este hoztak nyilvánosságra.
jan. 16
9:12
Kiszivárgott: ezeket követelheti Vlagyimir Putyin Donald Trumptól (Blikk)
Újabb hírek érkeztek a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti lehetséges egyezségről, amely Ukrajna jövőjét is befolyásolhatja. Az orosz elnök állítólag azt követeli, hogy Ukrajna csökkentse a NATO-kapcsolatait, s váljon semleges állammá. Egy forrás szerint Putyin egyre biztosabb abban, hogy előnyben van az ukrajnai hadszíntéren, s eltökélt célja
jan. 16
9:12
Itt van, mennyivel emeli árait idén a Magyar Telekom (Portfolio)
Egy jogszabály a hazai távközlési vállalatoknak lehetővé teszi, hogy a KSH fogyasztóiár-indexe alapján hajtsanak végre inflációkövető díjkorrekciót. A Magyar Telekom most bejelentette, hogy a jogszabállyal összhangban mekkora díjemelést hajt végre idén.
jan. 16
9:12
Díjemelést jelentett be a Telekom: mindenkit érint, zsebükbe nyúlhatnak az ügyfelek (Pénzcentrum)
2025. április 1-től 3,7% inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz a Magyar Telekom, a Központi Statisztikai Hivatal által 2024. évre vonatkozóan megállapított és közzétett éves fogyasztói árváltozásnak megfelelően.
jan. 16
9:12
Itt az idei év második legnagyobb üzemanyagár-emelése! (Autónavigátor)
Ahogyan arról az év elején beszámoltunk, január elsejével jelentősen emelkedett a 95-ös benzin és a gázolaj kiskereskedelmi ára is. Nos,
jan. 16
9:18
Szijjártó Péter: a gázai megállapodásnak hatása lesz a globális biztonságra is (Infostart)
A gázai túsz- és tűzszüneti megállapodás nagyon jó hír, hiszen ez a megállapodás a világ egyik háború sújtotta térségében hozza közelebb a békés élet lehetőségét az ott élő emberek számára, ráadásul ennek a megállapodásnak kifejezetten pozitív hatása lesz a globális biztonságra is - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára
jan. 16
9:18
Az ukrán fiatalok felett lebeg Damoklész kardja (HírTV)
Az ukrán parlament szerdán május 9-ig meghosszabbította a hadiállapotot és az általános mozgósítást Ukrajnában. Érdekesség, hogy a képviselők meg sem várták, hogy a jelenleg érvényben lévő hadiállapoti rendelkezés lejárjon. Részletek Dunda György kárpátaljai tudósítótól.
jan. 16
9:18
Növekedési lehetőségek kihasználása: emeld új szintre a kripto projektedet (Kripto Akadémia)
A gyorsan fejlődő kriptovaluta és blokklánc iparban a célzott forgalom növelése elengedhetetlen a sikerhez. Legyen szó egy új token bevezetéséről, DeFi platform népszerűsítéséről vagy blokklánc alapú projekt skálázásáról, a hatékony kriptoforgalmi megoldások kiemelhetik a marketing stratégiádat. A Cointraffic.com segítségével  kifejezetten a kripto
jan. 16
9:18
Soha nem volt ilyen magas az üldözött keresztények száma a világon (Magyar Hírlap)
Minden hetedik keresztény diszkrimináció, visszaélés, fenyegetés, erőszak áldozata a hite miatt.
jan. 16
9:18
A nemzetállamok szintjén már láthatók a változások a migrációs politikában (Demokrata)
Idén tízszer annyi határsértőt fogtak el az év első két hetében, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
jan. 16
9:24
Rendkívüli műsorváltozást jelentett be az Rtl, már mától érvénybe lép (Blikk)
Kiderült, milyen műsorváltozást hajtott végre csütörtöktől, azaz a mai naptól az RTL. A Nyerő Páros ismétlésére később kerül sor az eddig megszokottnál, helyette A mi kis falunk ismétlését láthatják a nézők 21 órától. A változások nem érintik a hétvégi műsorrendet.
jan. 16
9:24
Növekedési lehetőségek kihasználása: emeld új szintre a kripto projektedet (Kripto Akadémia)
A gyorsan fejlődő kriptovaluta és blokklánc iparban a célzott forgalom növelése elengedhetetlen a sikerhez. Legyen szó egy új token bevezetéséről, DeFi platform népszerűsítéséről vagy blokklánc alapú projekt skálázásáról, a hatékony kriptoforgalmi megoldások kiemelhetik a marketing stratégiádat. A Cointraffic.com segítségével  kifejezetten a kripto
jan. 16
9:24
Sokkban a szülők: rengeteg diák szorulhat ki a hazai gimnáziumokból, kemény követelményeket vezettek be (Pénzcentrum)
Több iskolában konkrét elvárásként jelent meg az a központi ajánlás, amely alapján csak azokat a tanulókat lehetne felvenni, akik a központi írásbeli felvételin elérnek egy bizonyos minimumpontszámot.
jan. 16
9:24
Emeli díjait a Telekom (Azenpenzem)
Teheti, hát meg is teszi, hogy az előző évi hivatalosan kimutatott infláció mértékével emeli díjait a Magyar Telekom. Mint a távközlési szolgáltató bejelentette: 2025. április 1-jétől 3,7 százalékkal többe kerülnek majd az előfizetői szerződésekben szereplő szolgáltatások és díjcsomagok.
jan. 16
9:24
Hatékony és korszerű megoldás hajhullás ellen - ismerd meg a fejbőr injekciózás hatásait (Glamour)
Napjaink egyik leggyakrabban előforduló problémája a hajhullás, ami már nem csak a férfiak életében van jelen: megannyi nő szenved tőle, nem is akármilyen mértékben. Szakértő mutatja be az egyik leghatásosabb módszert, ami hajhullás esetén rendkívül látványos eredményeket hoz, nemtől függetlenül.
jan. 16
9:24
Az embercsempészet ma már a kábítószer-csempészettel vetekedő üzletággá fejlődött (Magyar Hírlap)
Bakondi György: Idén tízszer annyi határsértőt fogtak el az év első két hetében, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
jan. 16
9:24
Az Európai Űrügynökség történelmi szerződést kötött a magyar Puli Space Kft.-vel (Autószektor)
A Hold az utóbbi időben kiemelt figyelmet kapott. Miután India (Chandrayaan 3, 2023) és Japán (SLIM, 2024) is sikeresen végrehajtott holdi küldetéseket, már öt ország landolt a Holdon, míg a houstoni székhelyű Intuitive Machines magánvállalat 2024 februárjában juttatott épségben űreszközt a Hold felszínére, megelőzve az izraeli Beresheet (2019) és
jan. 16
9:24
Percek alatt telt be az Iskolában az Erdő Program (Magyar Mezőgazdaság)
Kiemelkedő érdeklődés mellett egy nap alatt sikeresen zárult a regisztráció az Iskolában az Erdő Program újabb időszakára. Tavasszal országszerte újabb 30 ezer általános iskolás vehet részt erdőpedagógiai foglalkozásokon.
jan. 16
9:24
Izrael: kihirdették a tűzszünetet, órákkal később ismét 32 halott Gázában (Nyugati Fény)
Még alá sem írták, már gondot okoz a megállapodás betartása.
jan. 16
9:24
Fájó fogra szegfűszeg! 7 tipp, amire a szegfűszeget használhatod (Bien)
A szegfűszeg nem csak a nagyi kompótjából meg a gyümölcslevesből nem hiányozhat, meg fogsz lepődni, mennyi apró dologra jó a háztartásban és az egészségvédelemben, de még a szépségápolásban is hasznát veheted – bónuszként pedig egy pofonegyszerű, de remek receptet is elárulunk, ha szegfűszeggel dobnád fel a konyhádat.
jan. 16
9:30
Árat emel a Magyar Telekom (Piac és Profit)
Április elsejétől 3,7 százalékkal, a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított 2024-es éves átlagos inflációjának mértékével emeli árait a Magyar Telekom.
jan. 16
9:30
Olasz püspöki kar: A világ legüldözöttebb vallása a keresztény (HírTV)
Az olasz püspöki kar által közzétett kimutatás szerint minden hetedik keresztény diszkrimináció, visszaélés, fenyegetés, erőszak áldozata a hite miatt.
jan. 16
9:30
Itt a NAV friss listája - Ezek a munkaadók nem jelentették be dolgozóikat (HR Portál)
Az adóhatóság a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette.
jan. 16
9:30
Ha hígtrágyát juttatsz ki, jó ha tudsz erről az újdonságról! (Agroinform)
A Fliegl bemutatta új Top Line Plus vákuumos tartálykocsiját, melyet kifejezetten a modern gazdaságok igényeihez fejlesztettek ki.
jan. 16
9:30
Tizenegy év után átadja a Forbes főszerkesztői székét Galambos Márton (Telex)
Galambos Márton a kiadó vezérigazgatójaként folytatja a munkát, a lap új főszerkesztője Zsiborás Gergő, a Forbes.hu eddigi vezető szerkesztője lesz.
jan. 16
9:30
Még életbe sem lépett az Airbnb-tilalom, több száz lakásnál már kitalálták, hogy játsszák ki azt (Telex)
Terézváros betiltotta az Airbnb-zést, a kerület egyik épületében viszont a jövőben is kiadhatóak lesznek a lakások.
jan. 16
9:30
Dél-Korea nem tér magához a sokkból az elnök letartóztatása után (naphire.hu)
Dél-Korea történelmet írt azzal, hogy Jun Szogjol elnököt drámai körülmények között letartóztatták.
jan. 16
9:30
Érkezik a Doktor House az Rtl műsorára (Digital Hungary)
Január 16-tól minden hétköznap délután a Drága örökösök, míg január 24-től sokak kedvenc orvosi drámája, a Doktor House látható a Barátok közt epizódjai után az RT csatornán.
jan. 16
9:36
Erős Antónia 15 éves fia, Matyi valódi rocksztárként püfölte a dobokat az Illés zenekar születésnapi koncertjén (Blikk)
Erős Antónia fia, Tóth Mátyás Iván igazi rocksztárként lépett színpadra a legendás Illés zenekar 60. születésnapi koncertjén. A 15 éves Matyi és zenekara, a Street Sixteen zárta az estét, sikert aratva a közönség körében. A grandiózus eseményen a magyar zenei élet kiemelkedő alakjai is tisztelegtek az Illés együttes előtt.
jan. 16
9:36
Főszerkesztői és vezérigazgatói kinevezést jelentett be a Forbes (Kreatív Online)
Galambos Márton, a Forbes Magyarország alapító-főszerkesztője a kiadó vezérigazgatójaként folytatja pályáját. Zsiborás Gergő és Kocsis Attila karrierjében is változásról számolt be oldalán a magazin.
jan. 16
9:36
Növelni tudta eladásait a Renault 2024-ben (Portfolio)
A Renault autógyártó vállalat 2024-es eladási adatai mérsékelt növekedést mutatnak az előző évhez képest - derült ki a cég közléséből.
jan. 16
9:36
Tétlenül nézte a magyar nő, amint a medencében fuldoklik a hároméves ikerpár (Femcafe)
A nő 2022 júliusában egy horvátországi nyaralóhelyen tartózkodott: miközben az apartman udvarán lévő medencében a gyermeke fürdött, egy hároméves ikerpár is a vízbe merészkedett, ők azonban nem tudtak úszni...
jan. 16
9:36
Bűnügyi akció folyik az Integritás Hatóságnál (Magyar Hírlap)
Magánéleti célokra használhatta a szervezet pénzügyi forrásait annak vezetője.
jan. 16
9:42
A legújabb Leopard tank túl drága Szlovákiának, más megoldást választ (Infostart)
Sajtóértesülések szerint a pozsonyi kormány azt fontolgatja, hogy visszamondja az előző kabinet által Németországtól rendelt Leopard 2A8 típusú harckocsikat.
jan. 16
9:42
Háború Ukrajnában és Izraelben - Jelentősen megroppant a Hamász, de nem aratott győzelmet az izraeli hadsereg (HírTV)
Izraelben bejelentették az Izrael és a Hamász közötti tűzszünetet és a túszalkut. A HírTV stúdiójában Hidegkuti Konstantin nemzetközi kapcsolatok szakértő, a moszkvater.com szerzője elemezte a jelenlegi közel-keleti helyzetet. Műsorvezető: Zsíros Mihály és Árendás Péter.
jan. 16
9:42
Megduplázta magyarországi beruházásait az EBRD (Portfolio)
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) arról számolt be, hogy 2024-ben csaknem megduplázódnak a magyarországi beruházásai, melyek 14 projektben 137 millió eurót tettek ki.
jan. 16
9:42
A hatvani polgármester megnyugodott, már nem tart a kínai gyár környezetszennyezésétől, de a forgalom növekedésétől igen (444.hu)
Sikerült tárgyalnia az 50 milliárdos beruházást tervező kínai Xinzhi és a Nemzeti Befektetési Ügynökség képviselőivel is.
jan. 16
9:42
Hatalmasat estek a Maserati eladásai (autopro)
Az egész Stellantis problémákkal küzdött tavaly, a Maserati esetében különösen rosszul sikerült 2024.
jan. 16
9:42
Száz évre szóló partneri megállapodást ír alá a brit kormányfő Ukrajnával (Demokrata)
Starmer Kijevbe utazott, ahol az ukrán államfővel megköti a kétoldalú egyezményt.
jan. 16
9:42
Sokkal-sokkal könnyebbé vált a gazdaságátadás (Magro)
2025. január 15-én hatályba lépett az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény végrehajtási rendelete, amely jelentős előrelépést jelent a mezőgazdaság generációs megújulásában, a generációk közötti együttműködés elősegítésében és a gazdatársadalom fiatalításában.
jan. 16
9:44
Sokan szenvednek ettől éjszakánként, de van egy módszer, ami segíthet (Portfolio)
Sokaknak ismerős lehet az a helyzet, amikor az éjszaka közepén felriadva képtelenek visszaaludni. Egy nemrégiben népszerűvé vált technika azonban segíthet megoldani ezt a problémát.
jan. 16
9:44
Benjámin Netanjahu köszönetet mondott Donald Trumpnak és Joe Bidennek (Demokrata)
Az izraeli kormányfő szerdán este külön beszélt először Trumppal, majd Bidennel.

Keresés