2025. január 2. csütörtök

jan. 2
0:24
2024.01.02. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
Istennel kötött szövetségünk mindvégig kitart.
jan. 2
0:26
Guruló forintok: jöhet a kilométer alapú autóadóztatás (Infostart)
Ha egyszer majd kiesik az benzin és gázolaj jövedéki adója a költségvetésekből, mivel és hogyan lehet pótolni ezt az egyébként nagyon jelentős bevételt? – ez járja körbe vendégcikkében Az Autó szaklap.
jan. 2
0:26
Anyukaként is kampányol a tűzijáték ellen Tornóczky Anita (Blikk)
Tornóczky Anita eddig is minden évben felhívta a figyelmet, hogy a tűzijáték veszélyt jelent az állatokra, most azonban már nem csak miattuk aggódik.
jan. 2
0:26
Az ukránok közölték, hány orosz esett el eddig a háborúban (Infostart)
Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt 24 órában 191 katonai összecsapás volt a fronton.
jan. 2
0:26
Hatalmas takarítás Budapesten (Infostart)
A Budapesti Közművek keretein belül működő FKF Köztisztasági Divízió munkatársai január elsején már reggel 6 órakor megkezdték a Társaság kezelésébe tartozó közterületek szilveszteri ünneplést követő takarítását.
jan. 2
0:26
14 pótkocsis teherautónyi szemetet hagytak maguk után szilveszterkor a fővárosiak (Blikk)
Elképesztő szeméthalmot hagyott maga mögött Budapesten az önfeledten szórakozó tömeg az újév köszöntése közben. Nyolc tonna tűzijáték-maradványt, üvegszilánkot és egyéb hulladékot, valamint további 32 köbméter szemetet gyűjtöttek össze és szállítottak el az Budapest Közművek munkatársai.
jan. 2
0:26
Ő az! Azonosították a New Orleans-i tömeggyilkost: hivatalos, hogy terrorcselekmény történt (Blikk)
Azonosította az FBI a New Orleans-i teherautós támadót. A tömeggyilkosságot a 42 éves Shamsud Din Jabbar követte el, akinek járművében Iszlám Állam-zászlót is találtak a nyomozók. A szövetségi nyomozóiroda, az FBI "terrorcselekményként" vizsgálja a "szörnyű incidenst". Így fogalmazott Joe Biden amerikai elnök.
jan. 2
0:26
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint nem készülnek előrehozott választásra (444.hu)
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a jövő évi költségvetésben szereplő forrás a 2026-os választás megfelelő előkészítését szolgálja.
jan. 2
0:26
Zelenszkij: Ha Oroszország ma kezet fog veled, az nem jelenti azt, hogy holnap nem kezd el ugyanazzal a kézzel gyilkolni (444.hu)
Az ukrán elnök újévi levelében azt írta, tudja, hogy a magyar és a szlovák nép valójában Ukrajna és az igazság oldalán áll.
jan. 2
0:26
Szabó Zsófi videójától egyszerre áll el a szavunk és esik le az állunk: valószínűleg te sem tudtad, hogy ennyire tehetséges (Glamour)
Mint olyan sok híresség, Szabó Zsófi is búcsút vett 2024-től, méghozzá úgy, hogy az Instagram-oldalán megmutatta az év számára legkedvesebb pillanatait. A kedvenc megjelenések, utazások vagy a Dancing with the Stars próbái és a legnagyobb tanulságok megosztása mellett egy olyan videó is előkerült, amin valószínűleg sokan meglepődtek, és ami tökélet
jan. 2
0:26
Ez a legkisebb magyar város, hihetetlen, hogy mennyien laknak itt (Promotions)
Varázslatos hely a legkisebb magyar város.
jan. 2
0:26
Az újévben célegyenesbe fordul a vállalati e-autó program (Magyar Hírlap)
2024-ben mintegy 4600 vállalkozás igényelt közel 21 milliárd forintot 5400 gépkocsi megvásárlásához.
jan. 2
0:26
Karjára tetováltatta ígéretét a kormányfő (AC News)
Szokatlan módon nyomatékosította ígéretét a román miniszterelnök. Marcel Ciolacu a karjára tetováltatta, hogy "az áfa nem emelkedik".
jan. 2
0:26
Mostantól vége a Vodafone-nak (Telex)
Csütörtök reggel már a one.hu-n lehet ügyeket intézni.
jan. 2
0:26
Fogyás időszakos böjttel: vajon tényleg hat? (EgészségKalauz)
Kerüljön tisztába az időszakos böjtökkel és azok hatásaival.
jan. 2
0:26
Ez vár rád a munkában idén januárban – zodiákusod szerint (Bien)
Az év eleje tökéletes alkalom arra, hogy átgondold, merre tartasz, és hogyan hozhatod ki a legtöbbet magadból. Nézd meg, mit súgnak a csillagok a karrieredről januárra!
jan. 2
0:30
Meghalt Jocelyn Wildenstein, aki a Macskanőként ismert meg a világ (Blikk)
84 éves korában elhunyt a svájci származású New York-i nő, Jocelyn Wildenstein. Az eltorzított arcával ismertté vált nőre többször Macskanőként (Catwoman) hivatkoztak, ugyanis Wildenstein számtalan alkalommal feküdt kés alá, és több, mint 1,8 milliárd forintot költött plasztikai beavatkozásokra. A Macskanő Párizsban hunyt el, halálát tüdőembólia ok
jan. 2
0:30
Szörnyű dolgokra készülhetett egy amerikai férfi, ennyi robbanószeren még az FBI is meglepődött (Infostart)
Az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája a valaha lefoglalt legnagyobb házi készítésű robbanóanyag-készletre bukkant egy virginiai férfi decemberi őrizetbe vétele során - derült ki az ügyészek által kedden benyújtott indítványból.
jan. 2
0:30
Költözhet az országgyűlés (Infostart)
Az Országház teljes rekonstrukciója alatt az Agrárminisztérium épületében működhet majd az országgyűlés.
jan. 2
0:30
A látványtól is megfagyunk: a jeges Pécsi-tóban mártózott meg Orfű polgármestere (Blikk)
Már régre nyúlik vissza a hagyomány, így idén sem maradt el a jeges csobbanás Baranyában. Évről évre újévkor a legbátrabban megmártóznak az orfűi Pécsi-tóban, és ez idén sem volt másképp. Ráadásul nem más kezdte meg merülést, mint a község polgármestere, Füziné Kajdy Zita. A tradicionális mártózást videóra vették.
jan. 2
0:30
Rekord az Fbi történelmében: még soha ennyi házi készítésű pokolgépet nem foglaltak le (Blikk)
Az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája (FBI) a valaha lefoglalt legnagyobb házi készítésű robbanóanyag-készletre bukkant egy virginiai férfi decemberi őrizetbe vétele során. A legtöbb pokolgépet egy garázsban találták meg, ahol bombakészítő kellékek is voltak. A férfi a feleségével és két kisgyermekével élt a házban, amelynek még a hálószob
jan. 2
0:30
Tüntetők állták el a kukásautók útját Nagykanizsán (444.hu)
Az ellen tiltakoztak, hogy az önkormányzat helyett egy kaposvári cég veszi át a térségben szemétszállítási feladatokat.
jan. 2
0:30
Az alkohol, a társadalmi szorongás biológiája, és az ezeket övező mítoszok - beszélgetés dr. Schwab Richárddal és Sztankovics Mártával (Glamour)
Az alkoholfogyasztás komplex kérdés, társadalmi, kulturális és egészségügyi hatásokkal. Bár az egészségügyi és pszichológiai kockázatok ismertek, az alkohol továbbra is a kikapcsolódás és a társasági élet mindennapos része. A mai társadalom alkoholfogyasztási szokásai sem szabályozással, sem tiltással nem változtathatók meg, de apró reménysugarat j
jan. 2
0:30
Rendkívüli idegen testet találtak az egyiptomi piramisban, lezárták a területet, oda nem léphetnek be turisták (Promotions)
Ez a felfedezés az egyiptomi régészet egyik legnagyobb rejtélye a mai napig.
jan. 2
0:30
445 nap. A történelem leghosszabb éve (Magyar Hírlap)
Ha úgy gondolja, hogy a 2024-es év elhúzódott, a Kr. e. 46 más perspektívába helyezi a dolgokat.
jan. 2
0:30
Sokkoló szilveszter Berlinben – ez háború volt, nem bulizás (AC News)
Berlin még csak most ocsúdik a belső kerületeit letaroló brutális szilveszteri sokkból. Sokan úgy fogalmaztak, ami az utcákon zajlott, az nem bulizás volt, hanem háború.
jan. 2
0:30
Tápláló zöldséges receptek az ünnepek utáni fogyókúrához (EgészségKalauz)
Most, hogy vége a karácsonynak, érdemes új egészségesebb recepteket is kipróbálni.
jan. 2
0:30
Akár káros is lehet a melltartó – Most akkor hordjuk vagy ne? (Bien)
A melltartó az a ruhadarab, amit a legnehezebb megvásárolni, és feltétlenül fel kell próbálni.
jan. 2
0:34
Ez Moszkva eddigi legnagyobb veresége - örvendezik az ukrán elnök (Infostart)
Moszkva eddigi egyik legnagyobb vereségének nevezte az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának leállítását Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
jan. 2
0:34
Vízibaleset a Dunán, egy osztrák tolóhajó ment a partnak (Infostart)
Január 1-jén reggel a Duna jobb partján, Bogyiszló közelében, az 1503,9 folyamkilométernél a J. Strauss osztrák tolóhajó partnak ütközött.
jan. 2
0:34
Ha a 9 jelből 6-ot tapasztalsz ismerkedéskor, semmi jóra nem számíthatsz, és inkább minél előbb zárd le a dolgot (Glamour)
A bántalmazók nagy része már a randizási fázisban is mutat bizonyos aggasztó viselkedésformákat, amik a későbbi kapcsolati erőszakot előrevetíthetik – ezeket nevezik angolul red flagnek. Érdemes odafigyelni ezekre a vészjelekre, mert sok szenvedést spórolhatsz meg magadnak.
jan. 2
0:34
Skandináv Lottó: óriási örömhír, két magyar milliomos született, fejenként 32 milliót vihetnek haza (Promotions)
Itt vannak az első nyerőszámok 2025-ben.
jan. 2
0:34
Haditengerészeti drónok összeszerelőhelyére mértek csapást az orosz erők (Magyar Hírlap)
Támadtak egy energetikai létesítményt is.
jan. 2
0:34
Macskajaj ellen ezeket a szereket ajánlja a szakgyógyszerész (EgészségKalauz)
Túlságosan felöntött az éjszaka a garatra? Ezt javasolja másnaposság ellen a szakgyógyszerész!
jan. 2
0:34
Csodálatos cicafajták, akik lélekben olyanok, mint a kutyák (Bien)
Ezek a macskák lélekben pont olyanok, mint a kutyák!
jan. 2
0:38
Ezek a fantasztikus filmek mind 2025-ben érkeznek, és már alig várjuk, hogy megnézzük őket (Glamour)
Nem győzzük várni a 2025-ös évet, mert végre valahára megérkeznek a régóta beharangozott filmek, a várva várt folytatások, nem beszélve azokról az új gyöngyszemekről, amikről már előre tudjuk, hogy a kedvenceink lesznek!
jan. 2
0:38
Óriási fordulat Jennifer Lopez szerelmi életében? Közös kép is készült róluk, egy lap közölte is (Promotions)
Az álompár nem is olyan régen jelentette be a válását, és már vannak új pletykák.
jan. 2
0:38
Vajon megtarthatják-e azt a rengeteg ajándékot, amit karácsonyra kaptak Katalin és Vilmos gyerekei? (Magyar Hírlap)
A hercegi pár csemetéi nemcsak a családtagoktól, de rajongóktól is kapnak az ünnepeken ajándékot.
jan. 2
0:38
Szilveszter utáni fülzúgás: ha ezt tapasztalja, mindenképp forduljon orvoshoz! (EgészségKalauz)
Ha az újév első napjaiban még mindig zúg a füle, irány az orvos!
jan. 2
0:38
A legjobb program szürke, januári napokra: ideje megtervezni a nyaralást! (Bien)
Véget nem érőnek tűnik a tél, mikor éppen csak belemegyünk a januárba. Valóban, ilyenkor sokkal nehezebben telnek a kevésbé eseménydús napok.
jan. 2
0:42
Vanya Timi: "Most már érzem hogy ha elkapom a fonalat, sok mindenre képes vagyok" (Glamour)
Vanya Timi az elmúlt években nemcsak színésznőként, hanem influenszerként is kivívta magának az elismerést. Most egy olyan oldalába enged betekintést, amit csak ritkán mutat meg a nyilvánosságnak. A rendkívül sokoldalú művésszel Szily Nóra pszichológus, újságíró beszélgetett.
jan. 2
0:42
Fegyvereket és kincset találtak Visegrádon (Magyar Hírlap)
A leletek között kézifegyverek, ágyúgolyók, nyílhegyek és közelharci fegyverek találhatók.
jan. 2
0:42
Sok megyére adtak ki riasztást tartós, sűrű köd miatt csütörtökre (Autószektor)
A tartós (> 6 óra) sűrű köd miatt a látástávolság néhány száz méterre csökkenhet. Az éjszakai óráktól délnyugat felől egyre nagyobb területen szűnhet meg a köd. Csütörtök reggelig körülbelül az ország délnyugati harmadán, majd a nap folyamán az Északi-középhegység tágabb térségének kivételével fokozatosan megszűnhet a köd. A térkép forrása: Hungaro
jan. 2
0:42
Orvosmeteorológia: ijesztő hullámvasútra ültet fel minket az időjárás (EgészségKalauz)
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint durván indul az év a frontérzékenyeknek.
jan. 2
0:42
5 jel, hogy nem állsz készen egy monogám kapcsolatra (Bien)
A kapcsolatok ma már mindenféle formában léteznek, de ha valódi szerelemre és tartós együttlétre vágyunk, nehéz elképzelni egy olyan világot, amely túlmutat a monogámia határain, és mindenféle kihágást megenged. A monogám romantikus párkapcsolatoktól az ember privát szférát vár el, és semmilyen más résztvevőt nem tűr meg benne.
jan. 2
0:46
Dobó Kata és a The Four kampánya: a divat új narratívája (Glamour)
A divat világa mindig képes újraértelmezni magát, és különleges üzeneteket közvetíteni, amikor a megfelelő emberek találkoznak. A The Four legújabb, 2024/25-ös őszi-téli kollekciója és Dobó Kata színésznő közös kampánya nem csupán a ruhák szépségéről szól, hanem az önkifejezés és a személyes történetek fontosságáról is. Ez az együttműködés egyedi b
jan. 2
0:46
Az, ahogyan gondolkodunk és érzünk, messzemenő következményekkel járhat a testünkre nézve (Magyar Hírlap)
Tud "jól" gondolkodni?.
jan. 2
0:46
Ezt a 9 dolgot kerülje a dietetikusok szerint, ha le szeretne fogyni 2025-ben (EgészségKalauz)
Ha meg akar szabadulni néhány felesleges kilótól, ezt jó, ha tudja.
jan. 2
0:46
Gyógyíthat a szesz? Alkoholfajták gyümölcsös-fűszeres gyógyitalokhoz (Bien)
Cikkünk azoknak szól, akik szeretnek alkoholból és természetes anyagokból csodaszereket előállítani. Leírjuk, hogy milyen italfajták képezik az alapot a legjobb gyógyitalokhoz. Bízunk benne, hogy azok is kedvet kapnak majd a természetes orvosságokhoz, akik még nem kóstoltak ilyet.
jan. 2
0:50
3 újévi fogadalom, ami a mentális egészségedet szolgálja, és túlzás nélkül átalakítja az életedet (Glamour)
Az újévnek mindig valamilyen mágikus jelentést tulajdonítunk, és elhisszük, most tényleg minden más lesz. Pedig ahelyett, hogy azt várnánk, az élet változzon meg, sokkal gyorsabban haladhatnánk előre, ha minden évben csak egy picit figyelnénk oda jobban magunkra, mint mondjuk az előzőben.

Keresés