Az élet minden területéről találunk nagyszerű vegán ikonokat. Olyan hírességeket, akikre joggal nézhetünk fel, és akiknek a gondolatai lelki táplálékként szolgálhatnak akár saját magunk, akár mások számára egyaránt. Ebben a cikkben öt ilyen vegán idézetet gyűjtöttünk össze. Mi mindenre jó, ha ismert, hiteles emberek gondolataival vértezzük fel magu
Igazi hollywoodi álompár a 14. éve házas Chris Hemsworth és Elsa Pataky. Nem csak családként, edzőpartnerként is támogatják egymást. Most elárulták, minek köszönhetik kockás hasukat.
Január 1-jén indul a vidéki otthonfelújítási program - hívta fel a figyelmet a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára kedden a Facebook-oldalán, ahol a legfontosabb tudnivalókat is ismertette egy videóban.
Emelkedett a halálos áldozatok száma a New Orleansban újév napjának hajnalán elkövetett merényletben. A támadáshoz használt kisteherautóban az Iszlám Állam zászlóját találták meg.
Komoly ütést kapott a forint 2024-ben. Az euróval 7-, a dollárral szemben csaknem 15%-ot gyengült a magyar fizetőeszköz. A Híradónknak nyilatkozó szakértő szerint erősödés idén sem várható, sőt, a 425 forintos euró árfolyamot sem lehet kizárni. Orbán Viktor továbbra sem látja megoldásnak az euró bevezetését Magyarországon.
A magasabb jövedelem, nagyobb vagyon önmagában még egyáltalán nem biztosíthatja, hogy valaki igazán jól érezze magát a bőrében, ahogy a kevésbé szerencsések élete sem feltétlenül nyomorúságos. Egy egyszerű teszttel megnézheti, egészségesen viszonyul-e a pénzhez. Aki tisztábban szerezne látni, egyéb tesztekkel is feltérképezheti anyagi helyzetét.
Pascal Jansen távozik a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról. Kubatov Gábor, a klub elnöke kedden a közösségi oldalán jelentette be, hogy a világ egyik legnagyobb futballkonszernje kivásárolta a holland-angol trénert a szerződéséből.
Aggódni, szorongani bizonyos helyzetekben mindannyian szoktunk. Amíg ez kezelhető mértékű, addig nincs nagy baj. Ám ekkor is bevethetünk trükköket ahhoz, hogy könnyebben kezeljük a megmérettetést igénylő helyzeteket.
Mára már heti közel 300 darab, szakértők által bevizsgált és A+ prémium minősítésű mobilt vásárolnak a Magyar Telekomnál, a tendenciák szerint ez a szám a jövőben még tovább nőhet. A Recommerce Grouppal közösen indított szolgáltatás során felújított készülékeket értékesítenek, ezzel is támogatva a körforgásos gazdaságot és választékot kínálva körny
Nem mondhatjuk, hogy a klasszikus januári napokat éljük, már ami az időjárást illeti: kellemes pluszok, helyenként virágba boruló növények fogadnak minket erre is, arra is a havas táj helyett. Mivel jó időben a kertész nem tétlenkedik, a téli pihenő helyett most feladatok örvendeztetnek sokunkat. Mutatjuk, milyen váratlan kerti munkákra keríts sort
Érdekes kérdés, hogy gondot okozhat-e az, ha valaki étrendkiegészítőt, vitaminkészítményt szed, pontosabban ráerősíthet általa a hízásra? A válasz összetett.
Hagyományosan január 6-ig, vagyis vízkeresztig szokás megtartani a karácsonyfát, de sokan már eltérnek ettől. Mégis meddig pompázhat teljes fényében a fánk és mikor érdemes megválni tőle? Ma már a karácsonyfa állítás és lebontás ideje is teljesen megváltozott, sokan jóval szenteste előtt feldíszítik a fát és addig nem is bontják le, ameddig nagyon
A magyar gazdaság idén gyorsabban növekedhet, mint tavaly, azonban a szakértők igencsak megosztottak a bővülés mértékét tekintve. A hazai gazdaság láthatóan szenved az EU-s forrásínségtől, ami miatt alapvetően gyengén teljesítenek a beruházások. Ezt pedig alig tudja kompenzálni a fogyasztás növekedése. Jó hír, hogy az ipar gyengélkedése a nagyberuh
A pázsit szép, de annál igényesebb. Az olyan alternatívák, mint a gyep vagy a virágos rét, kevesebb gondozást igényelnek, és jobban támogatják az élővilágot.
Kijött a friss időjárás-előrejelzés: ma egyre többfelé kisüthet a nap, de késő délutántól frontfelhőzet érkezik, amiből zömmel esőt kaphatunk a nyakunkba. A meteorológusok ugyanakkor megjegyezték, van, ahol vegyes halmazállapotú csapadék is eshet.
Nyártól már nem kell az okmányirodába mennünk, ha autót szeretnék a nevünkre íratni, online is el lehet intézni. A jövőben a Digitális Állampolgárság Platform (DÁP) felületébe belépve akár mobilon is elintézhetünk a járműátíratást. Erről a Telexnek Both András, a fejlesztésért felelős Idomsoft Zrt.-t felügyelő Digitális Magyarország Ügynöks
A hazai cégek február óta igényelhetnek járművenként 2,8-4 millió forint támogatást tisztán elektromos személyautó, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. A 30 milliárdos keretösszeg több mint kétharmadát a múlt évben megpályázták, bő felét le is szerződték, közel ötödét már ki is fizették a nyerteseknek. A közlekedés zöldítését ösztönző program
Cápatámadásban életét vesztette egy turista, egy másik pedig megsebesült az egyiptomi Marsza Alam vörös-tengeri üdülőhelyen. A támadás december végén, az üdülőhely északi részén lévő mólók közelében, de a fürdésre, úszásra kijelölt zónákon kívül, a mélyebb vizeken történt. A mólókról tilos a tengerbe menni úszni, azonban két napra a mólókat is lezá
Az adómentes országok sokak számára paradicsomnak tűnnek, hiszen ki ne szeretne olyan területen élni, ahol a különböző bevételeket és kiadásokat nem terhelik az adók. A Drive most a nemzetközi utazók biztosításaival foglalkozó William Russell cég összeállítását szemlézte, amelyből kiderül, hogy mely adómentes országokban marad a legtöbb pénz a zseb
Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Kurszki régióban tett látogatást, ahol személyesen találkozott a fronton harcoló ukrán katonákkal.