Donald Trump kemény ultimátumot küldött Vlagyimir Putyinnak. Minden orosz termékre szankciókat vezetne be, így kényszerítené tárgyalóasztalhoz az orosz elnököt.
Az elv szép: a gazdag városok segítsék a szegényebb településeket, csakhogy az elvonások Budapesten már meghaladták az állami támogatást. A szolidaritási hozzájáruláson megy most a vita, miután a főváros megnyerte az ügyben indított pert. Karácsonyék szerint a bíróság kimondta: visszajár nekik 28 milliárd forint, de a kormány nem így látja. Gyorsta
Rupert Murdoch nem szokott bocsánatot kérni, most az utolsó pillanatban megtette, miután a lapjai súlyos törvénysértést követtek el a herceg telefonjának feltörésével.
Senkinek nem tesz jót, ha egy videó alatt több ezer kalóriát megeszik. A Budapestről is több videót feltöltő koreai Tzuyang mokpangvideói régi trendet idéznek, ami az általunk megkérdezett dietetikus szerint kifejezetten káros az egészségre.
Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt: megtalálta új otthonát Gáspár Győző és Bea! A showman és felesége lecsapott egy tágas, 248 négyzetméteres, modern ingatlanra. A kertes házban már el is kezdték a felújítási munkálatokat, és ha minden jól megy, Győziék még a nyár előtt beköltözhetnek.
Vékony kukacok tekeregnek a csapvízben a Budapesttől délkeletre, félórányi útra fekvő községben, Pilisen. A gusztustalan lényeket akkor vette észre az egyik helybéli, amikor épp kipucolta volna víztisztító készülékét. Több háztartásban is használnak hasonló eszközt, mert évek óta rendszeren baj van a vezetékes vízzel. Időnként barnás színű, máskor
Ceylant és Karant is ki akarják házasítani. A lányt az apja, a fiút az anyja. Ők azonban – mint a mesében –, egymásba szeretnek. A sors azonban elképesztő helyzet elé állítja őket az új török sorozatban. A Kuma – A második feleség című széria epizódja hétfőtől péntekig láthatók 18.55-től az Izaura Tv-n (ismétlés: másnap 10.20).
Felszállt a füst. Szerdán a Nemzet Sportolói kitüntető címmel rendelkező korábbi bajnokok találkoztak egymással a Sportért Felelős Államtitkárságon, hogy tanácskozzanak arról, kit javasoljanak a január 2-án elhunyt Keleti Ágnes helyére.
Két év után újra elkészült az Ügynökségi Népszámlálás: a szakemberek és a szakma állapotát, helyzetét felmérő kérdőívre összesen 893-en válaszoltak, köztük 180 szabadúszó. Mutatjuk a kutatás legfontosabb megállapításait!
Valósággal felrobbantotta az internetet Justin Bieber váratlan lépése az éterben: a világhírű énekes kikövette feleségét, Hailey Biebert az Instagramon. A sztár azonnal tisztázta a helyzetet, de a találgatások azóta sem csillapodnak.
Idehaza évtizedeken át nem volt divat (mersz? lelkesedés? gusztus? lehetőség?) nyíltan aktuálpolitikával foglalkozni a dalszövegekben. Majka Csurran, cseppen című dala és klipje hatalmasat megy, de bőven akad előképe azért.
Élelmiszermentés, lovasterápia, beteg gyermekek kívánságának teljesítése és nevelőszülői családokban élők támogatása - néhány kiemelt terület a PENNY 2024-es jótékonysági aktivitásaiból. A vállalat a társadalmi felelősségvállalás jegyében az elmúlt évben is számos szakmai partnerrel együttműködve, különböző programokon keresztül segítette a rászoru
A befagyasztott uniós pénzek miatt a kormány belement, hogy az igazságszolgáltatást érintő törvényekről kikéri az Országos Bírói Tanács véleményét. Így kellett volna tennie most is, amikor módosította a bírói kinevezések feltételeit. Ehelyett egy ravasz jogtechnikai trükkel megkerülték a bírókat.
Hiánypótló kezdeményezés indult útjára: a magyar internetes kultúra ikonikus mémjei mostantól angol nyelven is elérhetők, köszönhetően a mesterségesintelligencia-alapú szinkronizálásnak. Ez lehetővé teszi, hogy külföldi barátaink is megismerjék olyan klasszikusok angol változatait, mint a Mónika Show emlékezetes jelenetei vagy a gyöngyösi kifakadás
A Blake Lively és Justin Baldoni körüli botrány új szintre emelkedett, miután Lively jogi csapata súlyos vádakkal illette Baldonit a Velünk véget ér című film forgatásán készült videó miatt. A vita egyre nagyobb hullámokat gerjeszt Hollywoodban, és úgy tűnik, messze még a vége.
Donald Trump második elnöksége nagyon más lesz, mint az első, de sokan találgatják azt is, hogy felesége mennyiben lesz más first ladyként. A hétfői beiktatáson megjelenésével azt hangsúlyozta, hogy még mindig megközelíthetetlen, kifürkészhetetlen, és neki ez így jó. Abban pedig nagyon hasonlít a férjéhez, hogy ő sem a megszokott játékszabályok sze
A kedden ismertetett legfrissebb felmérés szerint a britek jelentős többsége azt szeretné, ha Nagy-Britannia az Egyesült Államok helyett az Európai Unióval alakítana ki szorosabb kereskedelmi kapcsolatokat.
A Szent István Intézet a Himnusz születésnapján – amely egyben a magyar kultúra napja – arra hívja az általános- és középiskolák vezetőit, hogy önkéntes elköteleződéssel vállalják, hogy mostantól az ünnepségeiken közös énekelésre és nem "csak" hallgatásra hívják a jelenlévő gyerekeket, szülőket, tanárokat és iskolai dolgozókat.
Február 14. és 17. között Kijev városa ismét a divat fővárosává válik, hiszen ekkor rendezik meg az Ukrainian Fashion Weeket (UFW). Az esemény a remény és a jövő iránti elkötelezettség jegyében zajlik majd, bemutatva a legjobb ukrán divattervezőket és a feltörekvő tehetségeket.
A 11 ezerből négyezren estek már ki, ezren közülük halottak lehetnek. Ha helytállóak a nyugati szakértők által felvázolt számok, az fenntarthatatlannak tűnik Észak-Korea számára.
"Az ingatlan kizárólag olyan jogalany számára értékesíthető, amelyet az Egyesült Arab Emírségek vevőként kijelölt" – mutatja be a vagyonkezelő a sajátosan értelmezett magyar szuverenitást.
Megérkezett a Honor Magic széria két új tagja, és mindkét telefon izgalmas újításokkal bír, már csak az a kérdés, hogy kinek melyiket érdemes választani, de kipróbáltuk, és segítünk, hogy egyszerűbb legyen a döntés. Ami biztos, hogy a Honor Magic 7 Pro és Magic 7 Lite is társad lesz a mindennapokban.