Az HSBC úgy döntött, hogy bezárja Zing nevű nemzetközi fizetési alkalmazását mindössze egy évvel az indulás után. Az ambiciózus tervekkel elindított projektet végül a szabályozási megfelelőség terén felmerülő nehézségek miatt állították le. A hír különösen szembeötlő, mivel közben a fintech riválisok, mint a Wise, folyamatosan növekednek. Zing – Eg
Jacques Audiard Emilia Pérez című, spanyol nyelvű musicalje kapta a legtöbb, 13 jelölést csütörtökön Los Angelesben az amerikai filmakadémia díjaira. Idén ismét van magyar jelölt: A brutalista című film vágója, Jancsó Dávid is esélyes az Oscarra.
A címvédő és olimpiai bajnok Dánia 11 góllal legyőzte Svájcot a férfi kézilabda-világbajnokság középdöntőjének második fordulójában, Herningben, ezzel biztosította továbbjutását a negyeddöntőbe.
Károly király felesége nyilvános eseményen zavarta össze rajongóit, akik hamar felfedezték, hogy valami sántít az elmondottakkal kapcsolatban. Kamilla királyné épp egy kórházba érkezett látogatóba, amikor önhibáján kívül bakizott.
Egyetlen nap alatt, mindössze 12 óra leforgása alatt állított fel szexrekordot Bonnie Blue, aki 1057 férfival létesített kapcsolatot. A 25 éves tartalomkészítő a szexmaratonnak köszönhetően hatalmas összegre tett szert, de van, amiért ez sem kárpótolja.
A külgazdasági- és külügyminiszter telefonon egyeztetett Abdullah bin Zayed-el, az Egyesült Arab Emirátusok külügyminiszterével és áttekintették a térség helyzetét.
Légitámadás érte szerda éjjel a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja térségét, egy ember életét vesztette és legalább 45-en megsebesültek, az orosz hadsereg 92 drónt és négy rakétát vetett be.
A horvát külügyminisztérium tiltakozójegyzéket adott át Szerbia zágrábi nagykövetének, élesen bírálva a szerb hatóságok horvátokkal szembeni fellépését.
A beálló Sipos Adrián úgy fogalmazott, élete legegyenesebb lövésével szerzett rendkívül fontos gólt a magyar férfi kézilabda-válogatottban az Ausztria ellen 29-26-ra megnyert mérkőzésen a világbajnokság középdöntőjének második fordulójában, csütörtökön.
Az arcbőrünk nem csak a szépséghez köthető identitásunk egyik alapköve: minden egyes ránc és pattanás apró üzenetet közvetít a test belső világáról, beszéljünk akár a bél mikrobiom-, akár a lélek állapotáról. Feller Adrienne mélyen hisz a szépség és az egészség összefonódásában: elmondása szerint az arcbőrön észlelhető összes kondíció kialakulása l
Akár nagy, akár kicsi, egyenes vagy hajlott, mindegyik orrtípus egyedi és különleges, akárcsak mi magunk. Nézzük, mit árul el rólunk az, hogy milyen formájú a szaglószervünk!
A volt lengyel kormányfő ezzel a lépéssel arra az eljárásra reagált, amelyet a 2020-as elnökválasztás előtti levélszavazási kormányzati tervezet ügyében folytat ellene az ügyészség.
Az adathalász e-maileket egyre nehezebb kiszúrni a kifinomult - és gyakran mesterséges intelligenciával működő - kibercsalások korában. Szerencsére a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kiemelt néhány árulkodó jelet arra, hogy egyértelművé váljon, hogy a postaládádba érkező üzenet mögött egy báránybőrbe bújt digitális farkas áll vagy sem.
Vereséggel debütált a Ferencváros kispadján Robbie Keane: a magyar rekordbajnok 2–0-ra kikapott Frankfurtban az Európa-liga alapszakaszának 7. fordulójában, a mérkőzés után az ír szakember értékelt.
Az év első hónapja különleges időszak: ilyenkor jelentős lelki folyamatok zajlanak, és ezek a változások sokszor radikális döntésekhez vezetnek az életünkben. A statisztikák szerint például a legtöbb szakítás januárban történik. Ilyenkor ugyanis az emberek nyitottabbak az új kezdetekre, újévi fogadalmakra, és arra, hogy új dolgokat próbáljanak ki.
Az amerikai szenátus 74 igen és 25 nem szavazattal jóváhagyta Donald Trump jelöltjének kinevezését a Cia igazgatói pozíciójára, amely után nem sokkal John Ratcliffe letette hivatali esküjét.
Három embert megkéseltek Rómában szerda éjszaka, amikor a Lazio mintegy nyolcvan "ultrája" rátámadott a Real Sociedad körülbelül hetven szurkolójára a két labdarúgócsapat csütörtöki Európa-liga mérkőzése előtt.
Aki erre a kérdésre gondolatban nemmel válaszolt, valószínűleg nem ismeri a ZAX csokoládémárkát, azon belül is a legújabb kollekcióját: RED VALENTINE 2025.
WhisperTonnak, aki milliós követőtáborral bír a közösségi oldalain, s akinek saját márkája van, ráadásul a Dancing with the Stars kedvence lett, most országos turnéra indult, és mindenki az ő táncórájára akar jegyet venni. Kétségkívül ő az ország egyik legnépszerűbb influenszere, pedig még csak 23 éves. Nyolc éve kezdett el videókat készíteni azért
A ruhák a női ruhatár nélkülözhetetlen elemei, amelyek lehetővé teszik, hogy bármilyen alkalomra tökéletes megjelenést alkosson. Legyen szó klasszikus eleganciáról vagy lazább, hétköznapi megoldásokról, érdemes a gardróbjában különféle stílusú ruhákat tartani. Ismerje meg az öt alapvető ruhatípust – mini, midi, maxi, kötött és elegáns változatokat
Meglepő poszt jelent meg a Kultúrbrigád oldalán: váratlanul meghiúsult az Őrült nők ketrece című előadás Győrben. A produkciós cég szerint az Audi Arénával egyeztetett korábbi szabad időpont hirtelen nem lett szabad, amikor kiderült, melyik előadást szeretnék a városba vinni. A történtek kapcsán többen betiltást emlegetnek, ám a tervezett helyszín
Nagy Márton bejelentette, hogy visszamenőlegesen, 2025. január 1-jétől emelik meg az alanyi áfamentesség értékhatárát 12-ről 18 millió forintra. Lehetséges ez egyáltalán? És mi lesz azokkal, akik tavaly átlépték a 12 milliós értékhatárt, de a 18 milliót nem? – Niveus kommentár
Hosszú évek óta melegebb éghajlaton tölti az őszi és téli hónapok nagy részét a Kerozin énekese, Kovács Axel és a menyasszonya, Réka. A két énekes négy éve Egyiptomot nevezi a második otthonának. Egyelőre csak bérelnek egy lakást, de tervezik azt is, hogy vásároljanak egy apartmant.
Izgalmas lehet megtudni, hogyan, milyen körülmények között éltek az őseink. De vajon fontos-e a jövőnk miatt megismerni a családi múltat? Wolf Kati szerint igen.
Megérkezett csütörtökön a kilencedik Rafale többcélú vadászrepülőgép Horvátországba abból a tizenkettőből, amelyről bő három és fél évvel ezelőtt írt alá szerződést Zágráb Franciaországgal - jelentette be Ivan Anusic védelmi miniszter az X-en, hozzátéve, hogy a vadászrepülőgép-század április végére lesz teljes, addigra megérkezik a fennmaradó három
PSG Ogli igazi világutazó, szinte több időt tölt külföldön, mint itthon. Ezúttal Thaiföldre látogatott el, ahol egy hónapon keresztül élvezhette a napsütést és a tengerpartot.
A Kosra mély hatással lesz egy mai beszélgetés, a Rák ma mindenképpen sikerrel fog járni! Karrier horoszkóp: 2025.01.24. Kos Egy mai beszélgetés valószínűleg nagyon mély hatással lesz rád. Nagy átalakulás mehet végbe egyetlen egyszerű párbeszéd eredményeként valakivel, akivel a napi munka során találkozol. Vedd komolyan ezeket a találkozásokat! Bik
Ma különleges energiákat hoz, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy végre hátra hagyjuk a múltat és új irányt vegyen az életünk. Még a csillagok is arra ösztönöznek, hogy figyeljünk a belső hangunkra.
Felzárkózott a társakhoz és úgy érzi, hogy közel áll a bemutatkozáshoz ifjabb Lisztes Krisztián, a csütörtök este a Ferencvárost Európa-liga-mérkőzésen vendégül látó Eintracht Frankfurt labdarúgócsapatának magyar játékosa.
Január 13. és 19. között 53 800-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint.
Jacques Audiard Emilia Pérez című, spanyol nyelvű musicalje kapta a legtöbb, 13 jelölést csütörtökön Los Angelesben az amerikai filmakadémia díjaira. Idén ismét van magyar jelölt: A brutalista című film vágója, Jancsó Dávid is esélyes az Oscarra.
Amikor metszésre gondolunk, hajlamosak vagyunk beleesni abba a hibába, hogy egy kalap alá veszünk mindent, ami a kertünkben található, pedig a növények igényei és tűréshatárai között nagy különbségek mutatkoznak. Nem mindegy, milyen fajról van szó: valamelyik kifejezetten meghálálja a téli metszést, de van olyan is, amelyik komoly károkat szenvedhe
Ha Marokkóra gondolunk, az Atlasz-hegység, a lankás homokdűnék, a díszes mór építészet, a színes, aromás fűszerek, erős teák és a zsongó piacterek jutnak eszünkbe.