A walesi hercegnénél 2024 elején diagnosztizáltak rákot. Nyáron kemoterápián esett át, majd ősszel közölte, hogy biztató eredményekkel zárult a kezelése. Azt azonban már akkor leszögezte a brit királyi család, hogy hosszú út vezet még a teljes gyógyuláshoz; Katalin pedig sokkal nehezebb időszakot élt meg, mint amilyennek elsőre tűnhet.
Az utóbbi száz évben jelentősen megváltoztak a hatékony tanulásról, a tartós tudásról vallott nézetek, hiszen évről évre egyre többet tudunk a tanulási folyamatról. Vajon hogyan lehet hozzájárulni, hogy az egyetemi hallgatók minél hatékonyabban sajátítsák el a matematikai ismereteket. A Mate-n folyamatosan keresik azokat a módszereket, melyek segít
A táplálkozás nagy jelentőségű lehet a menopauza tüneteinek enyhítésében, a csontritkulás, a hízás és más negatív egészségi következmény mérséklésében. De nemcsak arra érdemes figyelni, mi legyen a tányéron, hanem arra is, mit érdemes elkerülni.
Emelkednek a Ryanair részvényei ma délelőtt, miután a társaság közzétette negyedéves gyorsjelentését, melyben az elemzői várakozásoknál magasabb profitról számolt be a légitársaság. A Boeing gyártási problémái azonban megnehezítik az idei évet, így a menedzsment csökkentette az utasforgalomra vonatkozó előrejelzéseit.
A több mint három évtizede a vállalatnál dolgozó vezető irányítása alatt a BMW jelentős előrelépéseket tett az elektromobilitás, a digitalizáció és a fenntarthatóság terén.
A Praktiker mind a 21 áruházában elérhetővé vált a SZÉP-kártyás fizetési lehetőség a kasszáknál, valamint az önkiszolgáló termináloknál, és már a barkácsáruház webshopjában is tudunk így fizetni.
Meglepően gyengék lettek a kínai konjunktúra indexek. Kína hivatalos feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe januárban váratlanul 49,1-re csökkent, ami elmaradt a becslésektől és a decemberi 50,1-es értéktől is.
Az oktatás jövője kérdésessé vált a digitális világ térnyerésével. Vajon az online eszközök gazdagítják a tanulás élményét, vagy éppen ellenkezőleg, akadályozzák a hagyományos módszerek hatékonyságát? Ezt az összetett kérdést vizsgáljuk a cikkben, miközben arra keressük a választ, hogyan formálja át a technológia az oktatás világát.
A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Minden eddiginél gazdagabb tartalmat ígér a Femina 2025-ben, amely során a hagyományos szöveges tartalmakat még több videós és audiovizuális anyag színesíti, illetve a közösségi médiajelenlét intenzitása is erősödni fog.Főszerkesztővé nevezték ki a Femina eddigi főszerkesztő-helyettesét, Orbán Violettát, aki ötletekkel és friss tervekkel felvértezv
Rendkívüli ülésre hívták össze a tagállami állandó képviselőket, a Politico szerint kompromisszumként egy nyilatkozattal oszlatnák a magyar aggodalmakat. Az ír és a lett külügyminiszter is bizakodó.
A walesi hercegné a rákbetegségéből való felépülését követően újra munkába állt, és visszatért a királyi család egyik vezető szerepéhez.Mint azt mindenki tudja, aki átélt már egy rákdiagnózist, időbe telik, amíg a test alkalmazkodik az új normális állapothoz. Én azonban egy teljes értékű év elé nézek. Van mire várni− jelentette be ritka egészségügy
Eredményesen lezárult a Mátrai Erőműbe tervezett kombinált ciklusú gázturbinás erőmű (Ccgt) megvalósítására kiírt tender, a győztessel megkötik a megállapodást, így az utolsó szénerőmű is megszűnik Magyarországon - jelentette be az energiaügyi miniszter a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség budapesti konferenciáján csütörtökön.
Rekordszámú, 1,453 millió személyautót gyártottak tavaly Csehországban, 3,9 százalékkal többet, mint 2023-ban - jelentette a cseh autóipari szövetség szerdán közleményben.
Szóba hozták a világ harmadik leggazdagabb emberét is a kínai platform megmentésével kapcsolatban. Az elnök tagad, de ígéri, hamarosan döntést hoz a felvásárlásról.
Csak testméretében magaslik ki egyelőre a féltestvérei közül, de ez nagyon gyorsan megváltozhat. A 18 éves Barron Trumpról már most újgenerációs MAGA-kabalaként beszélnek, pedig mindössze néhány népszerű macsó podcaster műsorába küldte el apját a kampányban. Portré az egykori elnökcsemetéről, akiből a második Trump-ciklusra hirtelen felnőtt lett.
Az utóbbi évek természeti káreseményei mellett is a magyar mezőgazdaság termelékenységének növekedése több adatsor szerint is az élbolyban van az egész Európai Unión belül, hiszen egy össztermelékenységi mutató szerint az ötödik, egy területi termelékenységet jelző mutató szerint pedig a hetedik legnagyobb növekedést mutatta fel az elmúlt másfél év
A túrázás, a természetben töltött idő nemcsak a testnek, a léleknek is jót tesz, és talán az egyik legmeditatívabb sportolási forma. Japánban azonban létezik egy 88 állomásos útvonal, aminek végigjárása a zarándokok szerint valóban eljuthat a tökéletes boldogság állapotába. A Ryozen-ji templomban meglepően pörgősek a reggeleg. Rögtön kilenc óra utá
Vannak, akik órákat utaznak, csak hogy megkóstolhassák a Majka dala által ihletett sütit. A cukrászdában egész nap csöng a telefon, tízesével tetetik félre a Binzsit a vevők.
Soron kívül, már csütörtökön szabadon enged három izraeli túszt a Hamász palesztin terrorszervezet, cserébe a Gázai övezet déli részére költöztetett palesztinok hazatéréséért - jelentette a közvetítőkkel folytatott újabb tárgyalások után az izraeli miniszterelnöki hivatal vasárnap éjjel.
A „Russian Warship, Go F**k Yourself” mondat 2022. február 24-én hangzott el a Kígyó-szigeten, amikor az ukrán határőrök ezzel válaszoltak arra, hogy a Moszkva orosz hadihajó megadásra szólította fel őket. Az Európai Unió Törvényszéke tavaly novemberben elutasította a kifejezést tartalmazó védjegybejelentést – az ítélet hátterét elemzi cikkében Mez
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei férfit, aki a vele szemben folytatott intézkedés során elütötte a rendőrt.
Néhány óra leforgása alatt sikerült majdnem egy kisebb kereskedelmi háborút kirobbantani az Egyesült Államok és Kolumbia között, majd még az előtt le is zárni azt, mielőtt elkezdődött volna.
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy február 1-től kizárólag a 2025-re érvényes éves matricákkal lehet közlekedni hazánk gyorsforgalmi útjain. Január 31-én mintegy 3,5 millió éves országos és éves vármegyei autópálya-matrica jár le, miközben ismét emelkedtek az árak és a büntetések. Mivel Magyarországon még mindig kiugróan magas