Gondolkodsz, hol tanulj tovább? Olyan iskolát keresel, ami nemcsak papírt ad a kezedbe, hanem valódi tudást és menő lehetőségeket is? Akkor hadd mutassuk be a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikumot – ahol minden adott a sikeres jövődhöz! Az ország legjobb technikumait bemutató cikksorozatunkban, most az idei Technikumi Rangsor ezüstérmes isko
A Liverpool fölényes győzelmet aratott az Ipswich Town elleni bajnokin, ahol Szoboszlai Dominik nyitotta meg a gólzáport egy precíz, lapos lövéssel, amely a bal alsó sarokban kötött ki. A mérkőzés után Arne Slot edző is méltatta a magyar válogatott csapatkapitányát, akit szerinte nem becsülnek meg eléggé.
Volt egyszer egy kis patak. Források vizéből született a Margita aljában, kanyargott falvak között. Többször tóvá terebélyesedett, malmokat hajtott, tiszta vize rákokat ringatott, majd a Vizafogónál egybekelt a Dunával. Később betonba foglalták, föld alá rejtették, de azért a medret övező zöld folyosó fogva tartja az egykori buja természetet. Köves
Vége tért AZ ÉV Hotele Közönségszavazás döntője, 2024-ben 28 szálláshely harcolt a rangos címért. A januári döntőbe 10 ház, az 5 turisztikai régió első és második helyezettjei jutott be a nézők döntése alapján.
Elon Musk Németország múltjával kapcsolatos legutóbbi kijelentései komoly nemzetközi reakciókat váltottak ki. A szombati AfD kampánynyitó rendezvényén a milliárdos azzal a megjegyzéssel támogatta a pártot, hogy szerinte "a legjobb remény Németország számára".
Jannik Sinner, a világelső olasz teniszező, lehengerlő formában játszva megnyerte a 2025-ös Australian Opent. A mindössze 23 éves játékos a döntőben három szettben győzte le Alexander Zverevet, megszerezve ezzel karrierje harmadik Grand Slam-trófeáját.
Kolumbia nem fogadta az illegális migránsokat szállító amerikai gépeket - Donald Trump bekeményített. Jön a 25 százalékos büntetővám, amiből egy hét múlva 50 százalékos lesz.
Folytatódik a változékony, tavaszias időjárás a jövő héten is, a hét elején a délnyugati tájakon akár 20 Celsius-fok is lehet, majd a hét második felében kissé mérséklődik a meleg. A szél gyakran lesz élénk és szórványos eső minden nap előfordulhat - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
A szakértők egyetértenek abban, hogy a kávé számos, az egészségre jótékonyan ható tulajdonsággal rendelkezik, de a közelmúltban egy tanulmány arra is rávilágított, pontosan mikor és hány csészével kell inni a fekete nedűt, hogy élvezhessük az előnyeit.
A kiegyensúlyozott reggeli segít stabilizálni a vércukorszintet, javítja a koncentrációt és a hangulatunkat. A mai rohanó világban azonban nehéz időt szánni az egészséges reggelekre, de néhány apró változtatással már sokat tehetünk magunkért. Táplálkozási szakértők árulták el a HuffPostnak, hogy mely apró reggeli változtatások segíthetnek nekünk, h
Látogatási tilalmat rendelt el szerdától az influenzás megbetegedések növekvő száma miatt a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) szervezeti egységeiben a Baranya Vármegyei Kormányhivatal. Ugyancsak látogatási tilalmat vezet be a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja.
Indulása óta az új szerződések ötödét már így kötik meg az érintettek - közölte a K&H.Folytatódik a digitális offenzíva a K&H-nál, amelynek keretében a pénzintézet egyre több szolgáltatást nyújt a mobilbankon keresztül. Az így elérhető banki termékek és biztosítások közé tavaly szeptemberben bekerült a nyugdíjbiztosítás is. A magyar piacon egyedülá
200 évünk lett volna rá megtanulni, de még mindig elkövetjük ugyanazt a hibát. A virsli a magyarok egyik kedvenc étele, változatos formában esszük. Reggelire mustárral, gyors ebédként kifliben, vendégváró falat
Egy több órás repülőút után üdítő felismerés lehet, hogy a leszállást követően egyáltalán nem kell sokat utaznunk azért, hogy eljussunk a lefoglalt szálláshelyhez. Míg számos repülőtér jó messze terül el attól a várostól, amit kiszolgálnak, addig olyanok is akadnak, amik – kis költői túlzással élve – egy köpésre vannak a központtól. De hol kell a l
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy február 1-től kizárólag a 2025-re érvényes éves matricákkal lehet közlekedni hazánk gyorsforgalmi útjain.
A 19. század végén közegészségügyi okokból úgy döntöttek, hogy a folyó ne ömöljön bele az ivóvízforrásnak számító Michigan-tóba, inkább jöjjön onnan a víz. Az ötlettől nem mindenki volt elájulva.
A biztonságpolitikai szakértők nem túl optimisták azzal kapcsolatban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nemrég arról beszélt, nyitott a tárgyalásokra Donald Trumppal az ukrán helyzettel kapcsolatban. A Híradónknak nyilatkozó szakértők szerint Putyin érdemben nem fog engedni a követeléseiből, így a konfliktus egyre élesebb lesz az orosz és az amerik
Idén sok hazai családnál válhat aktuálissá egy új laptop beszerzése, mivel a 2025. október 14-én véget ér a Windows 10 operációs rendszer ingyenes terméktámogatása, amely az eMag szerint sok ügyfelet sarkallhat arra, hogy újra cserélje a meglévő noteszgépét.
A Földünk a Holdon túl 7 kvázi-holddal – azaz a bolygónk körül keringő aszteroidával – rendelkezik. Ezek egyike most új nevet kapott: a 2004 GU9 aszteroida ezentúl Cardea néven ismert.
Magyarországnak ugyan nincs jelentős szerepe a globális marhahúspiacon, de a nemzetközi trendek hatással lehetnek a hazai állattenyésztésre és exportlehetőségekre.
Az állam önti a támogatást a lakáspiacra, első lakáshoz jutni mégis egyre inkább álom kategória kezd lenni. Mit mutatnak a számok, régen minden jobb volt? AZ elmúlt egy évben a kamatszint ugyan csökkent, de a piaci szakértők szerint az ingatlanpiacon megint drágulás jöhet.
Idegenben gyűjtött be 3 pontot a Manchester United A Manchester United 1-0-ra nyert a Fulham vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén. A Vörös Ördögök győztes gólját az argentin világbajnok Lisandro Martínez szerezte a 78. percben. Az MU ezzel a sikerrel feljött a tabellán a 12. helyre. Premier League,
Elindult a Vidéki Otthonfelújítási program, amely az 5000 fősnél kisebb településeken élő családoknak kínál legfeljebb 3 millió forintos támogatást, várhatóan növelve a napelem-telepítések iránti keresletet.
Egy gyermek érkezése a családba mindig nagy izgalommal jár és az egyik legfontosabb kérdés, amiben a szülőknek dönteniük kell, nem más, mint a névválasztás. Vajon klasszikus vagy modern nevet adjunk? Hogyan legyen különleges, de mégis elfogadható?
Datolyaszilvafámon, az ágakon fehér csomók láthatók elszórtan, könnyen leemelhetők, a fakérgen nem marad nyomuk. Belül vöröses és puha állagú. Tudnak segíteni, hogy mi ez, és mit tegyek vele? Két képet mellékelek.
A munkaképes korú lakosság csökkenése fokozott nyomást gyakorol az európai munkaerőpiacokra, a közpénzekre, az uniós tagállamok szociális jóléti és nyugdíjrendszereire, a gazdasági termelékenységre, és negatív hatással van Európa versenyképességére nézve
A spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban a 21. fordulót játszották. A két madridi csapat szombaton, a katalánok vasárnap léptek pályára. A táblázat élén álló Real Madrid Valladolidban lépett pályára, és igen meggyőző, háromgólos győzelmet aratott. A másik madridi óriás, az Atlético viszont hazai pályán nem bírt a Villarreallal, csak döntetl
A kiszáradó Duna-Tisza közén megemelnék a talajvíz szintjét. Ezt a két folyó vizéből, nagy felszíni tározókkal és csatornahálózattal akarják megvalósítani, de kérdés, lesz-e pénz az évtizedek óta várt tervre, és hogy valóban a legjobb műszaki megoldást választották-e, vagy túl nagy lesz a vízveszteség.
A vakond érzékeny a zajokra, a szagokra. A kert alatt pedig azért túr, mert elszapodtak a kártevők. Erre épül a védekezés, hogy ne legyen vakondtúrás a kertünkben. Habár a vakond elméletileg téli álmot alszik, gyakorlatilag az enyhe teleknek köszönhetően manapság már leginkább a téli időszakot is végigdolgozza. A vakondtúrás azt is jelzi, h
A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Status Kpria Zrt. által vezetett nemzetközi konzorcium építi a Mátrai Erőmű új, kombinált ciklusú gázturbinás erőművét - közölte a Mészáros Csoport pénteken az MTI-vel.