Vitézyék szerint a DK javaslatára az ellenzéki képviselők és a fideszesek együtt golyózták ki a javaslatot, a DK és az MKKP szerint azonban az előterjesztés kidolgozatlan volt.
Nemzetközi körözés alatt álló személy segítése és a költségvetési források törvénytelen felhasználása címén ügyészi vizsgálat indult Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel és kormánya más minisztereivel szemben a líbiai Ndzsím Oszama al-Maszri elmaradt letartóztatása és elengedése miatt - jelentette be személyesen Meloni a közösségi oldalán kedden.
"Fantasztikus fiatalok vagytok, gratulálok nektek! Ez a Cápák között című műsor!" – mondta Balogh Levente a Cápák között 8. évadának 5. részében azoknak a tehetséges fiataloknak, akiket csak életkoruk választ el attól, hogy Kft.-t alapítsanak. Hogy kikről van szó és milyen ajánlattal érkeztek a Cápák elé, kiderül vasárnap 20 órától az RTL-en.
Egy év pihenő után az X-Faktor visszatér az RTL-re. Magyarország egyik legnépszerűbb tehetségkutatójának stábja az egész országot bejárja, hogy Téged is megtaláljon. Ne felejtsd el figyelni az eseményeket és bevésni a naptáradba, hogy mikor és hol mutathatod meg, hogy benned van az X!
Teljesen felújították a Magyar Nemzeti Bank székházát. A gépészeti megújulás mellett arra is figyeltek, hogy az esztétikát súlyosan károsító korábbi beavatkozásokat megszüntessék.
Feljelentést tesz az Országos Mentőszolgálat, mert vasárnap egy férfi egy meg sem történt balesethez riasztotta a mentőket – tájékoztatta az InfoRádiót a mentőszolgálat szóvivője.
A Nézőpont Intézet hat szomszédos országban azt vizsgálta, milyen véleménnyel vannak az emberek Magyarországról. A kutatásból kiderült, hogy a szlovákok, a románok és a szerbek megítélése többségében pozitív Magyarországról, az osztrákok, a horvátok és a szlovénok viszont sokkal kritikusabbak velünk szemben.
Will Smith január 6-án harangozta be a közösségi médiában, hogy hamarosan saját Mátrix-projekttel fog előállni. Mivel konkrét részleteket nem árult el, kíváncsi rajongói már tövig rágták a körmüket. Most viszont eljött az igazság pillanata.
Czank Lívia különleges színfoltja a magyar újságíró társadalomnak: olyasfajta elmélyedésre képes egy-egy témában, amelyről sokan csak álmodnak. A fotóriporter 2016-ban, egy évad erejéig beköltözött az Operaházba, majd 2018-2020 között a Magyar Táncművészeti Egyetemen írt könyvet a balettnövendékek mindennapjairól, hogy a balett táncosok és mesterek
1995. január 27-én mutatták be a Mielőtt felkel a napot, amely meghódította a világot. Harminc év elteltével a film varázsa még mindig nem kopott meg, elkészültek időközben szintén sikeres és méltó folytatásai. A francia Céline és az amerikai Jesse egyéjszakás bécsi csavargása így már több generációnak is meghatározó moziélménye lett.
Színes, látványos kavalkáddal, hangos téltemetéssel várják az érdeklődőket február 8. és 9. között Kaposváron, a somogyi vármegyeszékhely farsangi fesztiválján. A Farsangoló Kaposvár elnevezésű esemény fő programjai a tervek szerint hat somogyi hagyományőrző csoport, négy utcaszínház, hat muzsikás csapat, három táncos formáció és mintegy kétszáz je
A Jókislányt BDSM-filmként adják el, pedig a film valójában a bonyolult hatalmi viszonyokról beszél. Az erotikus thriller műfaját kiforgató film a nézőkből is teljesen ellentétes reakciókat vált ki.
A 60-as, 70-es és 80-as évek Magyarországa tele volt különleges reklámokkal, ikonikus szlogenekkel és modellekkel – még emlékszel rájuk? Az akkori reklámok nemcsak termékeket népszerűsítettek, hanem életérzést közvetítettek. Kvízünkkel visszarepítünk téged az időben, hogy felidézd a régi magyar reklámok emlékezetes pillanatait. Találkozhatsz olyan
Király Linda testvére, Király Viktor nyomdokaiba lépett, ami a fogyást illeti. Király Viktor a Sztárbox miatt életmódot váltott, ami olyan jól sikerült az énekesnek, hogy végül 30 kilótól sikerült megszabadulnia. Király Linda már évek óta súlyproblémával küzd, most úgy néz ki, hogy a tesós edzések hozták el a megoldást a számára.
A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál idén 60 alkotást hoz el, amelyek szerelemről, családi titkokról és háborúkról mesélnek. Nézd meg a Fókusz riportját, hogy többet megtudj a fesztiválról!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén nem változtatott az alapkamaton, amely így változatlanul 6,50 százalék. Nem változott a kamatfolyosó két széle sem.
A 2024-es párizsi olimpia volt az első, ahol a férfiak és a nők egyenlő számban vettek részt. Hosszú és rögös út vezetett idáig - és még mindig nincs vége! A női sportolás modern jelenség, a XX. század második felét megelőzően ritkaságszámba ment. Az i. e. 776-tól i. e. 393-ig négyévente tartott ókori olimpiai játékokon nők még nézőként sem vehette
Olvasónkat (valószínűleg sok mindenki mással együtt) felzaklatta a miniszterelnök beszéde a Covid "világbajnok" hazai kezelésével kapcsolatban. Ő ugyanis egészen másképp emlékszik. Az apját relatíve fiatalon, méltatlan körülmények között veszítették el. És messze nem voltak a tragédiájukkal egyedül.
Az utóbbi meccsek után ódákat zengenek Szoboszlairól az elemző blogok és a futball szakértői, és közben érdekes felvetés fogalmazódott meg a szerepéről.
A mai cseh filmművészet legfrissebb alkotásaival jelentkezik a 11. Cseh Filmkarnevál február 5. és 9. között a budapesti Cseh Centrum szervezésében a Toldi Moziban. A fesztiválon minden évben a cseh-szlovák filmművészet elmúlt éveinek legjobb alkotásai közül mutatnak be filmeket – írja az MTI a Cseh Centrum tájékoztatása alapján. Adéla Gálovát, a C
Ismerd meg közelebbről a Határtalan szerelem sztárját, a magyar Johnny Deppet, aki kidolgozott testével és vagány tetoválásaival biztosan levesz a lábadról!
A mi kis falunk Magyarország egyik legnépszerűbb sorozata. A siker egyik titka pedig egyértelműen A mi kis falunk szereposztása. Cikkünkben sorra vesszük azokat az ikonikus A mi kis falunk szereplőket, akik nélkül már nem lenne ugyanaz a szombat este. A cikk végén található kvíz segítségével, pedig a tesztelheted, mennyire ismered Pajkaszeg lakóit!
A szurkolók várakozásai sokszor nem reálisak Szoboszlai Dominik és a Liverpool felé, a csapat félelmetes sorozatterhelés és hatalmas nyomás alatt játszik, és a kitűzött célt ezúttal is teljesítette - mondta Szélesi Zoltán 28-szoros válogatott labdarúgó a Focipéntekben, amit 21 órától megnézhetnek az RTL+ Premiumon.
Sem az alapkamaton, sem a kamatfolyosó szélén nem változtatott a Magyar Nemzeti Bank, döntése hátteréről, összetevőiről pedig magyarázó sajtótájékoztatót is tartott kedd délután. Az inflációt illetően "intő jelek vannak", viszont a 2025-ös gazdasági növekedés alapjai Virág Barnabás jegybanki alelnök szerint szélesednek.