Kedd reggel több ukrán régió ellen hajtottak végre dróncsapásokat az oroszok, Putyin viszont arról beszélt, hogy egy-két hónapon belül véget ér a háború.
Az ESG-törvény értelmében idén csupán a tőzsdén jegyzett, jövőre pedig a többi nagyvállalatnak kell fenntarthatósági beszámolót, illetve jelentést készítenie. A jelentésekben szereplő információknak azonban e vállalkozások beszállítói láncára is ki kell terjednie, így a gyakorlatban ez már idén több tízezer hazai kis- és középvállalkozással (kkv) s
A pénzügyőrök az M5-ös autópálya tengelysúlymérő állomásánál ellenőriztek, amikor egy bolgár furgon akadt fenn a mustrán. A jármű rakterét plafonig kitöltötték az antiknak látszó bútorok, festmények és porcelánok. A sofőr azt mondta, hogy a régiségeket Dániában vásárolta egy aukciós házban és Bulgáriába szeretné eljuttatni. A rakományban s
Svédországnak a börtönrendszer túlterheltsége miatt fontolóra kell vennie, hogy külföldi börtönökben helyezzen el elítélt bűnözőket - közölte szerdán Gunnar Strömmer svéd igazságügyi miniszter.
Van egy hely Szombathelyen, ahol generációk nőttek fel, ahol a forró nyári napokon a gyönyörű platánfák árnyékában hűsölhetett a város apraja és nagyja. Eladóvá vált a vidéki nagyváros kultikus vendéglátó egysége a Szent István Parkban: a Május 1. Söröző & Étterem. A rejtélyes hirdetésből csak a legbennfentesebbek sejthetik, hogy melyik étterem
A Coca-Cola HBC Magyarország három év alatt 15 személyzet és pénztár nélküli bolt nyitására készül összesen több mint 250 millió forint értékű beruházással, emellett a vállalat azt tervezi, hogy 2026 végéig megháromszorozza az ebből a kereskedelmi megoldásból származó bevételét - közölte a cég.
Napjainkban már nélkülözhetetlen részét képezik életünknek az okostelefonok, ráadásul egyes modellek nem is olcsók, így érthető, hogy a zsebtolvajok is előszeretettel nyúlják le őket. A gyártók viszont egy új, szoftverekbe épített módszer segítségével tesznek azért, hogy ne legyen könnyű dolguk a bűnözőknek.
Magyarország energiaszuverenitása úgy erősíthető meg, ha a magyar családok és vállalkozások igényeit minél nagyobb arányban az országhatáron belül kitermelt nyersanyagokkal, saját erőműveinkben előállított energiával szolgáljuk ki. A nemzetközi energiaválság miatt még sürgetőbbé vált feladat teljesítésében, az importkitettségek csökkentésében több
Egyedülálló múltidéző műsor indul a Sport TV-n Faragó Richarddal és Hegyi Ivánnal, amelyben felidézik a Bajnokok Ligája (korábban BEK) izgalmakkal teli történetét. A péntekenként jelentkező PlayBEK-et követően egy-egy legendás finálét is képernyőre tűz a Sport TV. Az első az 1960-as döntő lesz Puskás Ferenc négy góljával. Magyarországon kevesen ism
Majka legújabb, Csurran, cseppen című videóklipje közel egy héttel ezelőtt robbantotta fel a hazai közéletet, azóta pedig zenészek, influenszerek és politikusok is elmondták róla a véleményüket.
Ha a te otthonod sem ragyog mindig a tisztaságtól, nem vagy egyedül. De azt gondoltad volna, hogy a rendetlenség sokszor stresszhez, sőt, szorongáshoz is vezethet? Egy felmérés szerint az emberek fele boldogan élne tovább, ha a holmijainak egy jelentős részétől megválna, azonban sokszor hajlamosak vagyunk olyan tárgyakhoz ragaszkodni, amikre semmi
Már az elcsalt áfa mértéke is elérte a 10 milliárd forintot abban az ügyben, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága felgöngyölített. A nyomozásba fektetett munka legalább annyira mutat grandiózus számokat, mint a jegyzett pénzösszegek.
Átalakítják az Erkel színházat, aminek következtében utcára került a nemzetközi fellépőkkel dolgozó jazz-fesztivál. Mi történt? Időpont és helyszínváltoztatásra kényszerültek a Jazzfest Budapest programjában szereplő Avishai Cohen, Dhafer Youssef és e.s.t. 30 koncertek, derült ki a szervezet Facebook posztjából. Amíg nincs végleges döntés, felfügge
Miley Cyrus és testvérei meglehetősen katasztrofális kapcsolatot ápolnak édesapjukkal, Billy Ray Cyrusszal, és úgy tűnik, hogy Miley továbbra sem tervez olajágat nyújtani apjának.A Page Sixnek nyilatkozó források nemrég azt állították, hogy Miley "már régóta" nem tartja a kapcsolatot Billy Rayjel, és hogy az énekesnőnek "nem áll érdekében" újraépít
A Google egy új funkciót vezetett be Identity Check (Személyazonosság ellenőrzés) néven a támogatott Android eszközökön, amelynek aktiválásával a megbízható helyeken kívül az érzékeny beállítások elérése csak biometrikus hitelesítést követően lesz lehetséges.
Kertünk éjszakai varázsát gyakran a megfelelő fények adják meg. A hangulatos világítás segíthet kiemelni a kert legszebb részeit, miközben meghitt, relaxáló atmoszférát teremt.
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség alapítása óta Magyarország egyik legmeghatározóbb politikai pártja. Ismerje meg történetét és útját a nemzeti konzervativizmus felé.
Veres Tibor cége egy nyilvános pályázat keretében dolgozott ki hasznosítási koncepciót a rákosrendezői pályaudvar területére. Mi történt? WING vagy a Wallis Csoport nem folytatott üzleti tárgyalásokat vagy üzleti egyeztetéseket a Fővárosi Önkormányzat képviselőivel vagy Budapest főpolgármesterével a rákosrendezői pályaudvar területének megvásárlásá
A közlekedők 1,4 millió darab éves autópálya-matricát vásároltak az idei évre a tavaly decemberi előértékesítési időszakban és idén január 28-ig. Ennek 28 százaléka országos, 72 százaléka pedig vármegyei jogosultság - közölte saját adatai alapján a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (Núsz) Zrt.
A Nestlé bejelentette, hogy több európai piacról kivonja a vegán KitKat terméket a csökkenő kereslet miatt. Az Egyesült Királyságban és Írországban azonban még nyárig elérhető lesz a termék. A döntés hátterében a globális kereslet visszaesése és a gyártás bonyolultsága áll - írta meg a Just Food.
A GLAM Talks with Mérő Vera legújabb részében Mérő Vera író és aktivista Korn Anitával, a Ruhastory megálmodójával, szerkesztővel, producerrel, újságíróval, műsorvezetővel és tartalomgyártóval beszélget, ami inspiráló és őszinte bepillantást nyújt Anita szakmai és személyes életének fontos állomásaiba.