Január végéig minden lakossági ügyfél megkapja díjkimutatását számlavezető bankjától a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről. Ezek áttekintésével eldönthető, hogy érdemes-e számlacsomagot, vagy - pl. egyszerűsített ügyintézéssel - akár bankot is váltani. Ugyanolyan számlahasználati szokásokon alapuló, kb. azonos tranzakciókat, szolgáltatásokat
A légúti megbetegedések száma rekordot döntött Magyarországon, az influenza dominál a vírusok között. Az Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) adatai szerint nyolc éve nem volt ennyi influenzás, mint most január végén. Rusvai Miklós víruskutató az Indexnek nyilatkozott a járvány jelenlegi helyzetéről és várható alakulásáról.
A bankoknak január 31-ig kötelező elküldeniük az ügyfeleknek az előző évi bankszámlahasználatról szóló egységes díjkimutatást. Ezekben a kimutatásokban sokak számára meghökkentően magas összegek jelenhetnek meg, ahogyan a Bank360.hu elemzése is rámutat.
8 órakor érkezik az amerikai jegybank kamatdöntő ülése, amit fél 9-kor a sajtótájékoztató fog követni. A kamatdöntő ülés éppen egy olyan helyzetben érkezik, amikor a kötvény- és részvénypiacokat is meglehetős bizonytalanság övezi, így a befektetők árgus szemekkel fogják figyelni a Fed elnökének minden szavát. A fejleményekről ebben a cikkben tudósí
A kétszeres Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai születésű, ausztrál színésznek összesen 9 gyermeke van, de csak két lánya, Hannah és Lucia – utóbbi varázslatosan szép kamasszá érett az évek alatt.
Ha a világ legritkább járműveiről beszélünk, akkor olyanok ugranak be, mint a Ferrari 250 GTO, amelyből valaha kevesebb mint negyvenet gyártottak, vagy a Lamborghini Veneno, amelyből ebből mindössze öt készült. valaha. Mindegyiket megszégyeníti az őrült Citroën busz, mivel csak három készült, és csak egy maradt meg. Biztosat nem lehet tudni a hiány
A Fehér Ház szerdán hivatalosan is visszavonta azt a vitatott rendeletet, amely elrendelte a szövetségi támogatások és kölcsönök befagyasztását - jelentette a CNBC.
Az üdítőitalgyártó az automatizált kereskedelmi megoldásokat kínáló Kende Retail Kft.-vel közösen egy új piaci szegmenst célzott meg a személyzet és pénztár nélküli bolt koncepcióval, kiegészítve vending üzletágát. A Yettel Magyarország munkatársai az elsők az országban, akik kipróbálhatják az úttörő technológiát, amely a várakozások szerint forrad
Olyan szóviccekkel, mint a "poros" angoltudás vagy hogy "nem voltam ott a szeren". A videó egy pontján egy illusztris vendég is becsatlakozik telefonon.
A húgyúti fertőzés, gyulladás – közismert nevén felfázás – egy gyakori megbetegedés, amelyről számos ember még mindig tévesen azt hiszi, hogy a hideg okozza.
A fitymaszűkület kezelése babáknál gyakran okoz fejtörést a kisfiús anyukáknak. Húzni vagy nem húzni? Mivel teszek jót? Kell-e kenni valamivel, és ha igen, hogyan? Mire figyeljünk oda szülőként a kisbabánknál? Videónkban Dr. Vecsei Anna urológus adja meg a válaszokat.
Sokoldalúságának köszönhetően az acél évszázadok óta meghatározó szerepet tölt be az építészetben. Gondoljunk csak az Eiffel-toronyra vagy a Brooklyn hídra; ezek az ikonikus alkotások is az acél lenyűgöző tulajdonságait dicsérik. De vajon miért olyan fontos az acél a 21. századi modern építészetben is?
Ősszel igazi színkavalkád várja a kirándulókat az erdőben, ám a szemet gyönyörködtető, lábunk alatt ropogó sárgáspiros levélpaplan nemcsak szép, hanem nagyon hasznos is.
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton a jegybank. A piacot azonban nem is ez, hanem elsősorban a jegybankelnök szavai érdeklik. 8.30-kor kezdődik a sajtótájékoztató, amiről élőben tudósítunk.
A Pest Vármegyei Főügyészség a megtévesztett utasok kérelme alapján indított ellenőrzést egy budapesti utazási irodánál. Az utasok a pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt partot, valamint hullámtörő köveket találtak a helyszínen. Az utazási iroda 2024 januárjára repülős utazásokat kínált egy Srí Lanka-i hotel
Az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedik. A magasabb értékhatár 2025. január 1-jétől visszamenőleg alkalmazható. A NAV a weboldalán részletes útmutatót tett közzé az érintetteknek, így mindenki pontosan megtudhatja, mi a teendője. Bemásoltuk a teljes kisokost, minden kérdésedre megtalá
Az intézkedés – ahogy korábban a pénzelvonás ötlete – komolyan érint több magyarországi szervezetet is. Egyelőre azonban nincs szó teljes visszavonásról.
450 napos rekord dőlt meg, az óceánok hőmérséklete rohamosan nő.Az elmúlt évtizedekben az óceánok soha nem látott ütemben nyelnek el hőt, ami komoly hatással van a Föld éghajlatára.
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton a jegybank. A piacot azonban nem is ez, hanem elsősorban a jegybankelnök szavai érdeklik. 8.30-kor kezdődik a sajtótájékoztató, amiről élőben tudósítunk.
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke szélesebb körű biztonsági garanciákat sürgetett az Egyesült Államoktól a Fox News amerikai hírtelevíziónak adott keddi interjújában. Zelenszkij szerint Ukrajnának határozottabb és erősebb nemzetközi támogatásra van szüksége a háború folytatása és az orosz agresszió megfékezése érdekében.
Témák: Egy négy ütemből álló felújítás első szakaszába ért a Gyulai Várfürdő. Ezekben a hetekben a vízgyógyászati rész újul meg április közepére, májustól pedig elkezdődik a Lovarda rekonstrukciója. Sikeres évet tudhat maga mögött a Gyulasport Nonprofit Kft, amit a fejlődés jellemzett. Kertes István ügyvezető a 3Témában a 2024-es eredményekről besz
"Mindenféle hazugságot összehordanak a 100 hektárnyi szemét és drogtelep helyére tervezett Grand Budapest fejlesztésről" – közölte Szentkirályi Alexandra.
Sikeres évet tudhat maga mögött a Gyulasport Nonprofit Kft, amit a fejlődés jellemzett. Kertes István ügyvezető a 3Témában a 2024-es eredményekről beszélt, vázolta az idei terveket, köztük olyan jelentős beruházást is, mint a városi tornacsarnok hőszigetetlése. A fejlődés évének is lehet nevezni a 2024-es esztendőt a Gyulasport Nonprofit Kft élet
Sikeres évet tudhat maga mögött a Gyulasport Nonprofit Kft, amit a fejlődés jellemzett. Kertes István ügyvezető a 3Témában a 2024-es eredményekről beszélt, vázolta az idei terveket, köztük olyan jelentős beruházást is, mint a városi tornacsarnok hőszigetelése.
Az Egyesült Államok kormánya fontolgatja az Nvidia mesterséges intelligencia chipjeinek Kínába irányuló exportjának további korlátozását. A Bloomberg szerdai jelentése szerint a tervezett intézkedések elsősorban a H20 típusú chipeket érintenék, amelyeket kifejezetten a jelenlegi exportszabályozásnak megfelelően fejlesztettek ki.
Az Egyesült Államok kormánya fontolgatja az Nvidia mesterséges intelligencia chipjeinek Kínába irányuló exportjának további korlátozását. A Bloomberg szerdai jelentése szerint a tervezett intézkedések elsősorban a H20 típusú chipeket érintenék, amelyeket kifejezetten a jelenlegi exportszabályozásnak megfelelően fejlesztettek ki.
Két éven belül munkahelyet váltana a magyar munkavállalók fele az Erste felmérése szerint. Sokan nem igazán elégedettek a munkahelyükkel, minden második dolgozó úgy látja, jelenlegi munkáltatójánál nincs esélye építeni a karrierjét, és nem igazán tudja kibontakoztatni a tehetségét sem. A magyarok közel fele (45 százalék) nem igazán elégedett a munk
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton a jegybank. Az újabb kamatcsökkentéshez az infláció további csökkenése szükséges. Jelenleg már a munkaerőpiac nem forrása az inflációnak. Összességében nem változott érdemben a jegybank üzenete: addig maradnak itt a kamatok, amíg az infláció nem csökken. Powell szerint a lakhatási költség
A párt szerint a TISZA joggal él a kivonulás eszközével egyes kérdések esetében, de van, hogy ez nagyobb kárt okoz a városnak, mint amekkora politikai hasznot hajt.
A Coca-Cola HBC Magyarország három év alatt 15 személyzet és pénztár nélküli bolt nyitására készül összesen több mint 250 millió forint értékű beruházással, emellett a vállalat azt tervezi, hogy 2026 végéig megháromszorozza az ebből a kereskedelmi megoldásból származó bevételét - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
Az amerikai jegybank 4,25%-4,50%-os sávban hagyja az irányadó kamatlábat, a döntéshozók továbbra is számolnak az inflációs nyomással. A döntés a piaci konszenzusnak megfelelt.
Január végén szokatlanul meleg, napsütéses idővel ajándékozott meg minket az ég, de a tavasz még várat magára. Ez nem jelenti azt viszont, hogy ne találhatnánk munkát a kertben. Ollókat elő, induljon a metszés!
Kihúzták a Skandináv lottó 2025/5. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem született telitalálatos szelvény, így a jövő héten várhatóan147 millió forint lesz a főnyeremény a skandin.
A 49 éves Eva Longoria sokakat lenyűgözött a közelmúltban közzétett fürdőruhás fotóival, ám többen is kiszúrtak egy érdekes részletet, ami a poszt alatti kommentszekcióban is téma tárgya lett.
A párt ismét megemlítette, hogy nekik köszönhető a név szerinti szavazás. Magyar Péterék szerint a Fidesz a globális nagytőkét a budapesti emberek érdekei elé helyezte.