Az elhasznált kerékgarnitúrák a legtöbb embernek bosszúságot okoznak. Veszélyes hulladéknak számítanak, többnyire pedig csak speciális gyűjtőkben veszik át őket, sokkal egyszerűbb tehát, ha inkább az újrahasznosításukkal próbálkozol. Az alábbi inspirációk ebben segítenek!
Zelenszkij arról is beszélt az ukrán köztelevíziónak adott interjújában, hogy az európai vezetők is Trump iránymutatására várnak a háború lezárását illetően.
Kisebb csökkenéssel zárták az év első kereskedési napját csütörtökön az irányadó amerikai indexek az ázsiai tőzsdéken pedig vegyes a kép ma reggel: a japán tőzsde még zárva tart, a hongkongi részvénypiacon jó a hangulat, a kínai index viszont nagyobbat esett. Az európai tőzsdék lefordultak a nyitást követően, de érkeznek ma még fontos makroadatok,
A dokumentumok eddig csak a hágai Nemzeti Levéltárban voltak megtekinthetők, az online adatbázis a gyanúsítottak nevét, születési helyét és idejét tartalmazza.
A James Webb-űrteleszkóp segítségével fedezték fel a tudósok a Csu-lung nevű galaxist, ami 1,13 milliárd évvel az ősrobbanás után már kifejlett állapotban létezett. Mindez azt mutatja: még sok mindent nem ismer a tudomány a galaxisok fejlődéséről.
A banki csalásokat nem egyedül, hanem bűnözői csoportokban követik el. A bandák meglepően rafináltak, már kamu kiberbiztonsági szakemberekkel támadnak, és a mesterséges intelligenciát is fel tudják használni. De sokat segít, ha felkészültek vagyunk.
Soha még ilyen jelentős pénzügyi vagyonnal nem bírtak a háztartások, mint manapság. Ám Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint érdemes kritikával szemlélni a jegybank friss kimutatásait.
A Romanowski-ügy áll a háttérben. Az amúgy is fagyos lengyel–magyar kapcsolat még tovább hűlt. A nagykövet mellett Orbán Viktort sem hívták meg az eseményre.
Egyesek számára félrevezető lehet, ahogyan a gyártók megadják egy-egy készülék kapacitását, ebből ugyanis nem egyértelmű, hogy mennyi étel készíthető el benne.
A GDP-arányos hiány 2024. III. negyedévben 3,0%-os volt, az első három negyedévben pedig 3,5%-os - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból.
Bemutatták a középkategóriás HONOR Magic7 Lite-ot, a Magic 7 sorozat első, Európában és Magyarországon is forgalmazott termékét. A HONOR Magic7 Lite a gyártó szerint integrálja a kiemelkedő tartósságot, a hosszú akkumulátor-üzemidőt, a lenyűgöző kijelzőminőséget, a fényképezési képességeket és a fejlett AI-élményt, hogy a piacon elérhető középkateg
A dél-koreai rendőrség és a nyomozók sikertelenül próbálták meg letartóztatni Jun Szogjol elnököt a rezidenciáján az országban decemberben végrehajtott hadiállapot bevezetésére tett kísérlet miatt. Az elnöki védőszolgálat megakadályozta a letartóztatást.
A szánkózás mindig hatalmas élmény a gyerekeknek, de lássuk be, mi szülők is örülünk, ha ürügyet találunk rá, hogy ismét a havon sikló szerkezeten száguldhassunk. De hová menjetek, hogy jó eséllyel havat találjatok, és ne csak a latyakon surrogjon a szán talpa?
A Kreml saját kitartottjainál okoz akut humanitárius válságot, hogy megrendítse a nyugatbarát moldáv vezetést, akiket közben ugyanúgy neonáciznak már, mint Kijevet. A szokásos forgatókönyvből dolgoznak: a kisebbségi kártyát is megpróbálják kijátszani, és azokat lökik a kerekek alá, akiket állítólag meg akarnak védeni.
Csehország földgázbehozatalának döntő része az év utolsó két hónapjában keletről, elsősorban Oroszországból érkezett - közölte hétfőn a CTK hírügynökség a földgázt importáló Net4Gas társaság statisztikáira hivatkozva.
Az új év kiváló alkalom arra, hogy mindenki átgondolja pénzügyeit, és új célokat tűzzön ki. Tóth György, a Career Finance pénzügyi stratégája szerint az első lépés a pénzügyi siker felé, hogy pontos képet kapjunk a bevételeinkről és a kiadásainkról.
Új szintre emelte 2024-ben magyarországi tevékenységét a Schneider Electric, májusban átadták a vállalat új okosgyárát Dunavecsén, Europe Services Hub néven új szolgáltató központot hoztak létre Budapesten, emellett pedig a cég tovább erősítette felsőoktatási együttműködéseit. A társaság, az egyik legsikeresebb hazai technológiai vállalkozással öss
Magas pénzbüntetést fog fizetni a jövőben az a cseh politikus, aki választási kampányában sértegeti ellenfeleit, más pártokat vagy politikusokat, illetve nyilvánvaló valótlanságokat állít róluk - írja a Právo című független cseh napilap pénteki kiadásában.
Ma bolygónkon csak egy emberi faj létezik, a Homo sapiens, azonban ez nem volt mindig így. Az elmúlt néhány százezer év nagy részében több emberi faj élt egyidejűleg, ezek viszont mára eltűntek, és mi maradtunk a Homo nemzetség egyetlen fennmaradt képviselői. De mi lehet az oka az eltűnésüknek?
Spanyolországban 2 millió 561 ezer volt a regisztrált munkanélküliek száma tavaly decemberben, ilyen kevés munkanélkülit decemberben 2007 óta nem jegyeztek föl. Tavaly novemberhez viszonyítva a munkanélküliek száma 25 ezer 300-zal (0,98 százalékkal) csökkent – közölte a spanyol munkaügyi hivatal pénteken.
Soha még ilyen jelentős pénzügyi vagyonnal nem bírtak a háztartások, mint manapság. Ám Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint érdemes kritikával szemlélni a jegybank friss kimutatásait.
A modern kor klasszikusaivá vált autók közül több is belépett az oldtimer státuszba, köztük az ikonikus BMW E39. Az idei évtől olyan, 1995-ben gyártott modellek kaphatnak OT-rendszámot, mint a Mercedes W210, a Peugeot 406 vagy a Fiat Barchetta.