A KSH adatai szerint a magyar turizmus 2024 decemberében is folytatta dinamikus növekedését, a vendégéjszakák száma 8,4%-kal emelkedett az előző évhez képest.
A magyar vizuális kultúrát is a mesterséges intelligencia részévé kívánja tenni a Moholy-Nagy Művészeti egyetemen induló új kutatás-fejlesztési projekt.
Az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedik. A magasabb értékhatár 2025. január 1-jétől visszamenőleg alkalmazható, erről azonban legkésőbb 2025. február 28-ig kell nyilatkozni a Nemzeti Adó- és Vámhatóságnak (NAV), olvasható a NAV honlapján.
Az Európai Fogyasztói Központ által indított "Halo, inspektore" nevű horvát Facebook-csoport újabb bojkottra hívta fel az állampolgárokat Horvátországban a magas árakat alkalmazó boltok ellen - írta a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön.
Ez már a 3. őszi szezon zsinórban, amikor főműsoridőben is nyerni tudott a TV2 mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+) a főcsatornát tekintve, és a csatornacsaládok versenyében egyaránt. (x) A kihívásokkal teli tavaszt követően elsöprő sikert hozó őszi főszezonnak köszönhetően az előző évhez hasonlóan 2024-ben is a TV2 lett a legnézet
Akit nem tudunk a szószékről megszólítani, azt elérjük a boron keresztül, és örülünk ha ily módon érzi meg Pannonhalma kisugárzását - mondta a Növekedésnek adott interjúban Liptai Zsolt, a Pannonhalmi Főapátsági Pincészet ügyvezetője, aki tavaly az Év Borásza díjat kapta.
A Lidl megkapta az engedélyt az ottani a legfelsőbb bíróságtól, hogy megnyithassa első kocsmáját Észak-Írországban. Az ügy egy másik kereskedő tiltakozása miatt került a bíróság elé, ahol végül a német üzletláncnak kedvező ítélet született. Így nincs törvényi akadálya annak, hogy a Lidl folytassa a pub megnyitásának előkészítését a Belfast
A Babaváró hitel évek óta népszerű támogatás a gyermekvállalás előtt álló párok számára. Az igénylés feltételei azonban 2025-től módosultak, hiszen az eddigi 30 éves felső korhatár helyett a feleség 35 éves koráig igényelhetik a házaspárok a kamatmentes hitelt. A Bankmonitor Babaváró kalkulátorának adatai alapján az érdeklődők közel 30 százaléka ke
Az alapkamat ugyan több mint 4 százalékkal csökkent egy év alatt a lakáshitelek árazását befolyásoló referenciakamatok azonban magasabbak, mint egy éve. A piacvezető bank ennek hatására már megdrágította a jelzálogkölcsöneit, és a többi pénzintézettől sem lenne meglepő hasonló lépés. Eközben az első lakást vásárló fiatalokat a vállalásuk szerint ha
A felmérések szerint a magyarok nagyon nagy része ugyan mindennap online van, mégis sokan digitálisan képzetlenek. Több, mint ötezren töltötték ki netes kérdőívünket, most megnézzük az eredményeket.
Nemrég beszámoltunk arról, hogy a fővárosban milyen izgalmas kiállításokat vehetünk szemügyre, most pedig összegyűjtöttünk néhányat Európán belül, amelyeket a következő hónapokban még elcsíphetünk. A kortárs installációktól kezdve az egyik legismertebb divatház archív anyagáig íme 5 egyedülálló tárlat, amire érdemes jegyet váltani. From the H
A Liverpool, a Barcelona, az Arsenal, az Internazionale, az Atlético, a Bayer Leverkusen, a Lille és az Aston Villa már a nyolcaddöntőben, tizenhat csapat pedig februárban rájátszást vív azért, hogy kövesse a főtáblás nyolc forduló legjobbjait. Lezárult az új rendszerű Bajnokok Ligája alapszakasza.
Nagy népszerűségnek örvend a munkáshitel lehetősége, amellyel a középiskolából kilépő, karrierépítésbe kezdő fiatalok élhetnek - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.
BNG az egyetemi autonómiát sértve nevezte ki a rektort, aki most ugyanígy akarja kinevezni a tudásközpontok vezetőit. Az első modellváltó egyetemen úgy érzik, mostanra páros lábbal érkezett meg a NER.
Míg korábban a nyugdíjasok átlagosan a nettó átlagbér 75 százalékát kapták, mára ez az arány mindössze 50 százalékra csökkent. A jelenlegi trendek alapján valószínűsíthető, hogy ez a helyzet a jövőben tovább romlik.
Jóváhagyták az Axiom Space 4-es missziójához szükséges engedélyeket, Kapu Tiborék 2025 tavaszán indulhatnak. Mi történt? Jóváhagyták az Axiom Space 4-es missziójához szükséges engedélyeket, Kapu Tibor tavasszal már a Nemzetközi Űrállomáson lehet, írta meg a 444.hu. A legénység. A négytagú legénység tagjai a NASA közleménye szerint Peggy Whitson, a
Az éghajlatváltozás pusztítását – amely felborítja az időjárási mintákat és a Föld hidrológiai ciklusát, ami gyakran drámai hatással van a legnagyobb víztestekre – egyre több helyen
2025 különleges év a Knorr-Bremse Ag számára: a vállalat idén ünnepli 120 éves jubileumát. Küldetése az 1905. január 19-ei berlini alapítása óta mit sem változott: a biztonságos, hatékony, fenntartható és környezetbarát közúti és vasúti közlekedés megvalósításáért dolgozik, minden egyes nap, szerte a világon.
Bármilyen jegyű is vagy, fontos, hogy ne csak a közös pontokra, hanem a különbségekre is figyelj, hiszen ezekből szintén tanulhatunk: az alkalmazkodás és az együttműködés mindig segít a harmonikus kapcsolatok kialakításában.
Ismeretlenek agyonlőtték Stockholm egyik külvárosában azt az iraki férfit, aki két éve több alkalommal is elégette a muszlimok szent könyvének, a Koránnak egy-egy példányát - tájékoztatott csütörtökön a stockholmi bíróság, amely a nap folyamán tárgyalta volna Salwan Momika ügyét.
A Tokaji borvidék felkészült a klíma és a piac változásaiból fakadó kihívásokra - erről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke ifjabb Szepsy István mádi borásszal a Kék bolygó című podcast hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.
Csökkent a tavalyi negyedik negyedévben a német és a francia GDP a megelőző három hónaphoz képest, és az olasz GDP is csak stagnálni tudott – derült ki a ma délelőtti statisztikai adatközlésekből. Az eurózóna szintjén mindez azt jelentette, hogy stagnált a GDP a tavalyi negyedik negyedévben a várt 0,1% helyett, és a harmadik negyedévi 0,4%-os növek
A sors különösen svéd irónája, hogy az iraki férfi éppen tárgyalására várt a muszlimok által szent könyvként kezelt iraton elkövetett "gyűlöletbűncselekményért".
Három kategóriában, február végéig várják a nevezéseket a Planet Lens Nemzetközi Fotó- és Filmfesztiválra, amelyet május 15. és 18. között Veszprémben rendeznek meg - közölték az MTI-vel kedden a szervezők.
A francia pénzügyi és gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó ügyészség (JUNALCO) kedden bejelentette, hogy bírósági vizsgálatot indított a Binance kriptotőzsde ellen. A világ legnagyobb kriptovaluta tőzsdéjét pénzmosással, adócsalással és más pénzügyi szabálytalanságokkal vádolják, többek között kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos pénzmosás gya
Elhunyt a negyedik vájár azok közül, akiket súlyos égési sérülésekkel kórházban ápoltak a Jastrzebiei Széntársaság (JSW) Knurów-Szczyglowice sziléziai szénbányájában múlt héten bekövetkezett robbanás után – közölte a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízió a társaság közlésére hivatkozva.
Ha egészségünkről van szó, különösen igaz a mondás, miszerint jobb félni, mint megijedni. Tehát ne csak akkor menjünk orvoshoz, ha már komolyabb tüneteket észlelünk, bizonyos vizsgálatokat panaszmentesen is ajánlott elvégeztetni.