Az egyik leggyakoribb szilveszteri elhatározás: lefogyni a nyári strandszezonra. A fogadalom fő ösztönzői a médiában viszontlátott testképideálok, amelyekkel azonban a sajtó nemritkán irreális elvárásokat és elérhetetlen referenciákat közvetít – fogyókúrára buzdítva akár teljesen egészséges testalkatú embereket is. A Nemzeti Média- és Hírközlési Ha
Oliver Bäte, az Allianz, Európa piacvezető biztosítási és pénzügyi szolgáltató csoportjának vezérigazgatója forradalmi, de vitatott ötlettel állt elő: a betegszabadság első napjára járó táppénz eltörlését szorgalmazza. Véleménye szerint Németország túlzottan bőkezű táppénzrendszere jelentős terhet ró a munkáltatókra és az egészségbiztosítókra, mikö
Tavaly novemberben a lakáshitelek felvétele 69, a személyi kölcsönöké 57 százalékkal nőtt. Már majdnem 20 millió forint hitelt vesz fel egy átlagos, lakást hitelből vásárló személy. Novemberben 113 milliárd forintnyi lakáshitel-szerződést kötött a lakosság, ez 69%-kal haladja meg az egy évvel korábbit. Valószínű, hogy megdől a 2021-ben felá
A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei adóellenőrei a Bevetési Igazgatóság pénzügyőreivel közösen ellenőriztek egy szeszfőzdét, amire egy Facebook-csoport bejegyzései alapján figyeltek fel. A NAV ellenőrei előtt gyorsan lebukott a főzdés. A NAV-osok, kilétüket álcázva, civil ruhában érkeztek a főzdébe, ahol először a bérfőzetésről és annak t
Az amerikai és európai kötvénypiacon is emelkedtek a hozamok pár bázisponttal, a tíz éves amerikai hozam a 4,65, a német 2,45% fele közelít, az előbbi a tavalyi kereskedési sáv tetejét ostromolja.
Ha egy férfi merevedési zavar miatt fordul urológushoz, előfordulhat, hogy a kivizsgálás után kardiológiai vizsgálatot ajánlanak neki. Mi lehet ennek az oka? Hogyan függhet össze az erektilis diszfunkció a szív-érrendszeri betegségekkel?
Az MNB összesen több mint 43 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra és az OTP Bankra, mivel azok nem teljesítették maradéktalanul a felügyelet korábbi határozataiban előírt kötelezéseket a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságok orvoslására. Az OTP Bank egyebek közt nem megfelelően végezte el az előírt v
A Fővárosi Törvényszéken kedden tartották az elmúlt évek egyik legnagyobb korrupciós ügyének előkészítő tárgyalását. A zuglói parkolási botrányként elhíresült bűnügyben többek között Horváth Csabát, Zugló egykori polgármesterét, Tóth Csabát, a helyi szocialisták erős emberét, Molnár Zsolt parlamenti képviselőt és Baja Ferenc volt minisztert is vádo
Norvégiában a teljesen elektromos autók tették ki az újonnan regisztrált személygépkocsik 88,9 százalékát 2024-ben, ami új világrekord, egyben felülmúlta a 2023. évi 82,4 százalékot (2022: 79,3 százalék) - közölte a norvég Közúti Közlekedési Információs Tanács (Ofv) csütörtökön.
A forint gyengül, pedig a magyar gazdaság állapota alapján erősebb is lehetne. A kormánynak ebben a helyzetben egy célja lehet, amikor embert választ az Államadósság-kezelő Központ élére: elérni, hogy a befektetők körében végre mindenki nyugodjon le. Ez azonban csak úgy fog menni, ha a széthúzás, a kapkodás is abbamarad, és visszaépül a bizalom.
A médiahatóság tavaly a női online magazinok nyári cikkeit vizsgálta, az illusztrációk döntő többségében modell alkatú és normál testalkatú nő szerepelt és csak hét százalék mutatott túlsúlyos szereplőt.
Az Nvidia jelenleg a világ legértékesebb félvezetőgyártó vállalata hatalmas előnnyel. Őt követi az ugyancsak amerikai Broadcom, majd a tajvani a TSMC következik.
Egyre nagyobb aggodalmat kelt Kínában a humán metapneumovírus (HMPV), amely influenzaszerű tüneteket okoz. A friss hírek szerint a betegség már Magyarországon is megjelent.
Havas Henrik Táncsics Mihály-díjas újságíró bejelentette, leszámolt a fenntartásaival: Magyar Péter legutóbbi ATV-s interjúra győzte meg arról, hogy a TISZA Párt elnöke "tudatosan készül kormányváltásra", és már azt is elhiszi neki – bár neveket nem említett –, hogy létezik mögötte egy kormányzóképes szellemi holdudvar.
Érdekes végeredménnyel zárult egy felmérés, melynek révén arról kaphatunk képet, hogy nyelvünk mely kifejezését tartják a legcsúnyábbnak a magyar internetezők.
Bár Magyarország már 2021 óta nincs kitéve az Ukrajnán keresztüli gáztranzit alakulásának, az árfelhajtó hatás negatívan hat a hazai ipar versenyképességére is.
Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: a szolgáltató állam dolga, hogy okos és hasznos szabályokat alkosson, és a közszolgáltatásokat digitálisan is elérhetővé tegye.
A magyar kormány azután is ragaszkodik a rezsicsökkentés eredményeinek megvédéséhez, hogy az ukrán gáztranzit leállítása 20 százalékkal növelte a földgáz árát az európai piacon - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.
Öngyilkos lett Aubrey Plaza férje. Amint arról korábban már a Naphírén is beszámoltunk, Jeff Baena író-rendező 47 éves korában váratlanul elhunyt. A színésznőt a magyar közönség leginkább olyan filmekből ismerheti, mint a Nagyfater elszabadul vagy a Fortune hadművelet: A nagy átverés, és az utóbbi időben olyan sorozatokban tudta megmutatni a drámai
A hatékonyság a mezőgazdaságban nem csak egy divatos kifejezés – ez a mindennapok egyik legnagyobb kihívása. Az egyre növekvő költségek, az időjárási bizonytalanságok, a globális élelmezési igények közepette a termelés optimalizálása kulcskérdéssé vált. De mit jelent pontosan a hatékonyság a gyakorlatban? Hogyan segíthetnek az új technológiák és mó
Az MNB összesen több mint 43 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra és az OTP Bankra, mivel azok nem teljesítették maradéktalanul a felügyelet korábbi határozataiban előírt kötelezéseket a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságok orvoslására. Az OTP Bank egyebek közt nem megfelelően végezte el az előírt v
Többnyire pozitív tartományban zárták a hétfői kereskedést az amerikai tőzsdék, a technológiai részvények vezetésével. A befektetők azt a médiajelentést értékelték, amely szerint Donald Trump vámterve talán nem lesz olyan szélsőséges, mint attól tartottak. Trump később egy Truth Social posztban vitatta a jelentést. Ezt követően az ázsiai tőzsdéken
Hahdázy Ákos kizárásos alapon találta meg, hogy milyen szolgáltatásra fizethetett be Orbán Viktor az indiai csodadoktornál. Ha tényleg "makkegészséges", akkor csak a jóslásról lehet szó.
Négy videókártyát mutattak be hétfőn a CES-en, de a legérdekesebb az, hogy a legkisebb az harmadáron hozza az előző csúcskártya teljesítményét. Még úgy is, hogy van ebben egy kis turpisság.
Tavaly takarékossági okokból a Vigadóban leltek ideiglenes, téli otthonra a művelődési központ közösségei, idén viszont már eredeti helyükön kezdhették meg az évet – mondta Repisky Dániel. Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft ügyvezetője elmondta, ezek a csoportok nemcsak bejárnak hozzájuk a foglalkozásokra, hanem közösen gondolkodnak is abban, hogy milye
Nyugati szakértők nyilvánosan felszólították Kínát, hogy legyen átláthatóbb a kórházait elárasztó vírusfertőzéssel kapcsolatban, mivel az adatok szerint a HMPV-vírus az Egyesült Államokban és kisebb mértékben Ausztráliában valamint Angliában is terjed. Bár globális kockázat nem fenyeget, a Covid-járvány óta mindenki éberebb, hamarabb reagál az ilye