Változékony időjárás jön A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint kedden változóan felhős idő mellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, majd a déli óráktól északnyugat felől frontális felhőzet és csapadékzóna érkezik, amely idővel kelet felé tevődik. Így átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé valószínű eső, zápore
210 millió forintot sikerült megszavazni a fóti Waldorf óvodának december 30-án, egy rendkívüli ülésen a Momentum kezdeményezésének köszönhetően – derül ki a párt december 31-i közleményéből. Hogy miért siker ez, a párt sajtóreferensét kérdeztük.
Az új év új sminktrendeket hoz 2025-re, ezek pedig bátrabbak, mint valaha. Miután a bőrfókuszú és semleges színek domináltak, most a smink újra a figyelem középpontjába kerül, és arra van szükség, hogy észrevegyenek minket. Következzenek azok a trendek, amelyeket hamarosan mindenhol látni fogsz.
Az 5 ezer fő alatti településeken élők 2026. június 30-ig legfeljebb 3 millió forintos otthonfelújítási támogatást igényelhetnek a Magyar Államkincstártól.
A téli komposztálás hasonló a melegebb hónapokban végzett folyamathoz, de néhány tényezőt figyelembe kell venni a hideg időjárás miatt. Az alábbiakban összefoglalom a téli komposztálás legfontosabb lépéseit.
Magyarországon minden három- és ötéves gyerek számára kötelező a logopédiai szűrés. De mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik fennakadnak a szűrőn? Nos, nem biztos, hogy hozzájutnak a megfelelő ellátáshoz. Ennek okairól írt Z. Kocsis Blanka.
Vagy legalábbis valami olyasmit. Megnéztük Las Vegasban az idei CES-en bemutatott HoloDisplayt, ami elég menő, de az Andrássy úton nem mostanában fogjuk viszontlátni.
A királyi család számára különösen nehéz volt a tavalyi év, mivel Károly királynál és Katalinnál is rákot diagnosztizáltak, és kénytelenek voltak szünetet tartani az elfoglaltságaikban, hogy gyógyulásukra koncentrálhassanak. A közelmúltban lefolytatott királyi vizsgálatok szerint az elmúlt év 1936 óta a "legnagyobb királyi válságot" hozta.Az elmúlt
Mai adásunk központi témája a kiberbűnözés, és a hacker támadások. Ez izgalmas téma, szeretjük a krimiket. Beszélgetőpartnerem Mondovics Péter a Mastercard a kíber biztonságért és a kereskedelmi kapcsolatokért felelős marketing menedzsere.
Az elmúlt évek geopolitikai feszültségei, köztük a 2014 óta zajló ukrajnai háború és az orosz katonai aktivitás, számos európai országot késztettek arra, hogy újragondolják védelmi stratégiájukat, sőt, több helyen visszaállították a kötelező sorkatonaságot. Magyarországon azonban a hadkötelezettség továbbra is csupán felfüggesztett státuszban van,
A HMPV az influenzához hasonló tüneteket okoz, de ha más kórokozó baktériumok is társulnak hozzá, akár súlyos tüdőgyulladást is előidézhet – mondta az InfoRádióban a virológus. Rusvai Miklós hozzátette: öt-hat nap alatt túl lehet esni a betegségen, ha a fertőzést elkapó páciens ágyban marad, sok folyadékot iszik és enyhe, meleg, egyenletes hőmérsék
Tovább erősödött a turizmus 2024. január–novemberben: a belföldi vendégek által a turisztikai szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 2,0%-kal, a külföldieké 9,5%-kal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. 2025-ben azt várjuk, hogy folytatódik az idegenforgalom növekedési trendje a nemzetközi folyamatokkal összhangban, melyet a reálb
Legközelebb, amikor a reggeli italodhoz nyúlsz, állj meg egy pillanatra, és gondolj bele: mit mesél rólad az a bögre, amely a kezedben van? Talán többet, mint gondolnád!
A 2023. évi nettó keresetek települések szerinti alakulását vizsgálta meg a GKI. Ebben az évben a reálkereset csökkent, de ez nem volt egyenletes a települések szerint. A nettó kereset a fővárosban volt a legmagasabb (havi 469 ezer forint, +13,7%). Ezt követték a megyei jogú városok és megyeszékhelyek (havi 382 ezerrel forint, +13,6%), majd a város
A lakosság 80 százaléka szerint lakhatási válság van Magyarországon, és a többség szerint a kormányzati intézkedések nem jelentenek segítséget – derül ki egy friss kutatásból. A híradónak nyilatkozó elemző szerint jó irányba lépett a kormány, de az állami bérlakás építési program hatása még évekig nem lesz érzékelhető.
Az alkotás öröme mindenkié, – mondhatjuk ma teljes joggal. Bár a művészeti szabadság kapcsán elvitathatatlan azoknak a nőknek a szerepe, akik kitaposták nekünk az utat, az sem mindegy, kik és hogyan formálják a jelen és a jövő kultúráját. Jó hírünk van: a párizsi La Gaîté Lyrique-ben járva fellélegeztünk, hogy a jövő (is) gondos, női kezekben van.
2024 a szokatlan szélsőségek éve volt a globális videójáték-piacon, ám az iparági elemzők véleménye szerint megállíthatatlan a növekedés a továbbra is dinamikusan bővülő szórakoztatóipari szegmensben.
Ahhoz, hogy jól aludjunk, megfelelő körülményekre van szükség. A szoba legyen sötét és csendes, az ágy kényelmes, az ágynemű pedig puha és jó illatú. Kell azonban még egy elengedhetetlen dolog a jó alváshoz: a tökéletes alvópóz megtalálása. Hason vagy háton szeretsz leginkább aludni? Olvasd el cikkünket és kiderül, milyen személyiségről árulkodik k
A jelenlegi posztgenom korszakban vezető kutatási iránnyá vált a hálózati orvostudomány, de már most vannak olyan megoldásai ennek a kutatási területnek, amelyek közvetlen hatással vannak a betegek életére - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjújában Barabási Albert-László. A világhírű hálózatkutatóval nemcsak a hálózati orvostudomány jelentő
A történelemben, de az egyéni életben is, vissza nem térő időablakok nyílnak ki bizonyos cselekvések megtételére, amelyeket elszalasztás esetén lehet, hogy soha többet nem lehet pótolni.
Karácsonykor nemcsak díszítjük otthonunkat az ünnephez kapcsolódó virágokkal, hanem különlegességekkel is megajándékozzuk növénykedvelő szeretteinket. Én egy gyönyörű, lila virágú Vanda orchideát kaptam.
Tragédia történt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hétfő hajnbalban. A Telex értesülései szerint egy férfi leugrott a reptér 2B Termináljának galériájáról.
A nagycsaládosok és a mozgáskorlátozottak D2-es kategóriába tartozó (például 8 személy szállítására alkalmas) autó esetén D1-es árban vásárolhatnak matricát, ez pedig 25 000 forint megtakarítást is jelenthet egy évben. Ezt kérvényezni kell. Előzetes bejelentést követően a nagycsaládosok és mozgáskorlátozottak részleges díjmentességre jogosu
Orbán Viktor azt mondta, hogy amire nagyon kell pénz, arra mindig van. Nagy Márton luxusszállóira és magánrepülős utazásaira volt, két év alatt több mint százmillió forint. A 444 által kikért adatokból az is kiderül, hogy a miniszter az éjszakánként akár 1 milliósnál is drágább szállodák világában sem szégyell lehajolni a 40 eurós napidíjakért.
Az Azimut-Benetti elnöke, Paolo Vitelli december végén, 77 éves korában hunyt el az olaszországi Ayasban található rezidenciáján. Az 1947-ben Torinóban született Vitelli 1970-ben szerzett közgazdasági és üzleti diplomát – bár a karrierje hivatalosan 1969-ben kezdődött az Azimut olasz hajógyár megalapításával. A vállalat gyorsan növekedett, életének
Donald Trump január 20-án induló második elnöksége nemcsak az America First-doktrína folytatódását, hanem annak radikalizálódását hozhatja. Trump külgazdasági terveinek megvalósulása a múlt század nagy gazdasági válsága óta nem látott kereskedelmi protekcionizmusba taszíthatja Amerikát és a világot.
Egy friss kutatás szerint akár egy kétórás beszélgetés is elegendő ahhoz, hogy a kutatók meglepően pontos másolatot hozzanak létre valakinek a személyiségéről. Ez a megközelítés a mesterséges intelligencia felhasználásával lehetőséget nyújt arra, hogy új módokon értsük meg az emberi viselkedést.
Igencsak enyhe időre van kilátás ma és holnap: akár 16 fokot is mutathatnak a hőmérők, ám így sem biztos, hogy érdemes lesz a szabadba menni, ugyanis többfelé várható csapadék, illetve a szél is megerősödik. A tartósan hűvösebb tájakon akár havas eső is eshet.
Országos átlagban 372 ezer forintra nőtt a nettó kereset, ám a reálkeresetek a települések 68%-án csökkentek. Budapest továbbra is vezeti a rangsort havi 469 ezer forintos átlaggal, azonban a legnagyobb nominális növekedést Győr és agglomerációja érte el. A legalacsonyabb jövedelmek Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében voltak, ahol az átlag mindössze