2025. január 15-étől az építőipari kivitelezést vagy tervezést végző vállalkozásoknak és egyéni vállalkozóknak – például az építészmérnököknek, kőműveseknek, tetőfedőknek, villanyszerelőknek, víz-, gáz-, fűtés- és klímaszerelőknek, festőknek és burkolóknak is – rendelkezniük kell kötelező kivitelezői felelősségbiztosítással – hívja fel a figyelmet
A Federal Reserve felügyeleti alelnöke, Michael Barr bejelentette lemondását a szabályozói pozícióból, miközben megtartja helyét a jegybanki kormányzótanácsában. A döntés jelentős hatással lehet a bankszektor szabályozására és a Fed működésére, különösen Donald Trump várható elnöki beiktatása fényében.
Kis előnnyel, de két fontos célcsoportnál is fordítani tudott az RTL. A hét legnézettebb műsora a Házasság első látásra és az RTL Híradó volt. A december 30. és január 5. közötti időszak meglehetősen szoros eredményt hozott. Főműsoridőben a 18-49 és a 18-59 éveseknél az RTL nyert. Igaz, kis előnnyel (0,5, illetve 0,4 százalékponttal), de miután
Az ásványokból készült karkötők egyre népszerűbbek, még korunk ismert politikusain is feltűnnek. Sokan divatból, mások a pozitívnak gondolt élettani hatásaik miatt viselik őket. De pontosan mit ígérnek ezek a színes ékszerek, és miért hihetnek az erejükben az emberek, miközben a tudomány nem ismeri el, hogy a kristályoknak gyógyhatásuk lenne?
A Trend FM hétfő reggeli adásában az év első napjainak fontosabb történéseit elemezte munkatársunk, Király Béla. Így, az év elején az Ukrajnán át futó gázvezeték lezárásának következményeiről volt szó, illetve arról, hogy ennek milyen hatása lehet az ellátásbiztonságra, akár az európai gazdasági helyzetre. Emellett terítékre került az év végi kiseb
Fenyő Miklóssal olyan dolog történt, ami a karrierje alatt még soha. Olyannyira nem javult a betegsége, hogy még a karácsonyi koncertjét is le kellett mondania.
Erős hajrával zárult az óesztendő a zöldautózás terjedésében, hetvenezer fölé nőtt tavaly a tisztán elektromos flotta Magyarországon - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Könnyebb úgy betartani az újévkor tett diétás fogadalmat, ha egészséges, mégis ízletes fogásokat tartalmaz a menünk. Mivel a reggeli a legfontosabb étkezés, hoztunk is kilenc fenséges receptet, amelyek egész napra ellátnak energiával.
A Golden Globe-ot nagyon sokféleképpen nézhetjük. Értékelhetjük a filmes világ félig-meddig szakmai elismeréseként, a díjszezon megnyitójaként, az Oscar-gála előszobájaként, de egyfajta divat-orgiaként is. Érdemes viszont a gálán résztvevő párok szemszögéből is végignézni az eseményt. Van, akinek ez az első közös, de akad olyan is, melynek tagjai m
A papír tojástálcák és tojástartók komposztálhatók, tehát nem a kukában a helyük! Van, aki a zeneszoba hangszigetelésére használja őket, mások gyújtósnak a cserépkályhába meg a sparheltba, de lehet palántanevelő vagy madáretető is belőlük. Kreatív kezek által látványos dekorációvá válhatnak. Nézzük!
A Samsung a CES 2025 kiállítás First Look eseményén mutatta be a Samsung Vision AI-t, ami elhozza a vállalat AI-vezérelt képernyőit. A Samsung legújabb prémium kategóriás tévéjéről, a Neo QLED 8K QN990F-ről, Lifestyle televíziói és jövőformáló kijelzőtechnológiái legújabb fejlesztéseiről rántotta le a leplet, amelyek tükrözik a vállalat azon jövőké
Éves horoszkóp sorozatunkban jegyről-jegyre vesszük végig, kire mi vár 2025-ben karrier, szerelem és fejlődés téren. Mivel nagyon nehéz és sűrű időszakot élünk, nyilván kíváncsi vagy, megkönnyebbülést hoz-e a következő év, és ha igen, mikortól lesz könnyebb. Tarts velünk, hogy felkészülten várd 2025-öt – lássuk, mi vár rád, ha Halak vagy.
Az OPEC olajtermelése decemberben napi 120 ezer hordóval csökkent, főként az Egyesült Arab Emírségek termelésének visszafogása miatt. A lépés a globális olajárak támogatását célozza, de az elemzők kétségesnek tartják, hogy a piaci túlkínálat hamarosan megszűnik – számolt be a Bloomberg.
A zöldségek, gyümölcsök és az ezekből előállított készítmények mellett a hagyományos őrségi "kőttréteséről" is ismertté, mi több, híressé vált a felsőjánosfai Kovács Porta.
Ulysse Ellian, a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) nevű holland párt képviselője hétfőn bejelentette: röviddel azután, hogy 2021-ben hivatalba lépett, fenyegető e-mailt kapott az iráni nagykövetségtől.
Nincsenek megoldhatatlan kihívások – ez a mottója annak a tíz évvel ezelőtt alapított Challenge Works szervezetnek, amely az embert egyéni és közösségi szinten közvetlenül érintő, természeti és társadalmi problémák elhárítását tűzte zászlajára. Ehhez az évtizedes, nemes küzdelemhez csatlakozott most a Toyota Mobility Foundation, amely 2014 nyara ót
Angelina Jolie fantasztikus estélyit választott a 2024-es Golden Globe-gálára: a színésznő minden jelenlévőt lenyűgözött, pompás megjelenését pedig egy jó darabig még biztosan emlegetni fogjuk.
A MAVIR ZRt. felügyelőbizottsága 2025. január 1-től Szarvas Ferencet nevezte ki a társaság vezérigazgatójának, és ezzel együtt az igazgatóság tagjává választotta.
A szíriai kereskedelmi miniszter szerint az amerikai szankciók akadályozzák az ország alapvető árubehozatalát, annak ellenére, hogy több ország is kész lenne üzletet kötni Szíriával. A miniszter figyelmeztetett, hogy az országot katasztrófa fenyegeti, ha a szankciókat nem oldják fel hamarosan.
Az évkezdet önmagában nem mindig fordít a világ állásán, különösen gazdasági ügyekben: léteznek tartós kötöttségek, nehezen módosuló folyamatok, a naptári évtől eltérő ritmusú üzletmenetek. Most mégis több okból várható, hogy 2025 karaktere más lesz, mint az óesztendőé, belső szerkezeti és ciklus-okokból, valamint nagyjelentőségű külső tényezők mia
A Tisza Párt elnöke a múlt héten azt mondta, január 6-ától teljes kampányüzemmódra kapcsolnak. Magyar Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszél a részletekről Rónai Egonnak.
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírbátor egyik állattartó telepén, az érintett pecsenyekacsa-állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a hivatal hétfőn.
A magyar származású zenész, zeneszerző, producer és szövegíró személyesen vette át az idei Nemzetközi Kulturális Gáladíjat a Papp László Arénában a Mága Zoltán Újévi Gálán.
Utálja az embereket? Akkor van egy jó hírünk! A kapucsengőbe épített mesterséges intelligencia beszélget helyettünk a kajafutárral, eligazítja az eltévedt látogatót, és elzavarja a hittérítőket. Las Vegasban kipróbáltuk, és meglepődtünk, mit produkált magyarul.
A HelloVidék.hu a jövőben már nem frissül, de a lap archív tartalmai nem tűnnek el, mivel azok a Pénzcentrum új HelloVidék rovatában olvashatók lesznek. Azt ígéri a Portfolio Csoport, hogy lesznek ezután is vidéki tartalmaik.
A masszőrök munkája fontos segítséget adhat a testi és lelki felüdüléshez, de a számla- és nyugtakibocsátás, és az adatszolgáltatás szabályai rájuk is vonatkoznak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei ezúttal ezt vizsgálták. A revízió megállapította: van mit pótolniuk az ellenőrzött vállalkozásoknak.
A négy évvel ezelőtti zavargós hitelesítéshez képest idén minden olajozottan ment, Trump volt ellenfele, az alelnök Kamala Harris irányította a folyamatot.