2025. január 6. hétfő

jan. 6
21:48
Robert Fico megfenyegette Ukrajnát, mire az fityiszt mutatott neki (vg.hu)
A szlovák kormányfő fenyegetés után akart tárgyalni. Hoppon maradt.
jan. 6
21:48
A CES-re is eljutott 2024 egészségügyi dilije, a vércukormérés (Telex)
Tavaly egy csomó nem diabéteszes ember kapott rá arra, hogy a cukorbetegekhez hasonlóan folyamatosan mérik a glükózszintjüket. A dolog nem teljesen értelmetlen, de nem is túl hasznos. Las Vegasban próbáltuk megfejteni, mi értelme lehet.
jan. 6
21:54
Havazással és rekordhideggel indult az év szerte a világban (HírTV)
Az évtized legkomolyabb havazását, és téli viharát várják az amerikai Egyesült Államokban. A hó az ország középső részén már vasárnap komoly közlekedési fennakadásokat okozott. Kínában mindeközben rekord hideggel dacolnak. Ott a hőmérséklet mínusz negyven fokra zuhant.
jan. 6
21:54
Ez a 8 növény arra vár, hogy januárban elvesd! (Agroinform)
Januárban is vethetsz, nem kell megvárnod a tavaszt. Ráadásul 8 növény is vár rád!
jan. 6
21:54
Magyar Péter: nagy lesz a verseny, nem biztos, hogy én például odaférek (ATV)
A Tisza Párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában úgy fogalmazott, készen fognak állni, ha választás jön Magyarországon. 106 jelöltet indítanak, és nem fognak a többi párttal egyezkedni.
jan. 6
21:54
"Még mindig brutálisan nézel ki, mint anno a playboyban" – Voksán Virág újra ledobta a textilt (Ripost)
A sztármamai felrobbantotta az internetet.
jan. 6
21:54
Donald Trump rendesen fenéken billentette a forintot – kétéves mélypontra zuhant a mondatai után (SzMo)
A megválasztott elnök helyretette a Washington Postot a vámterveivel kapcsolatban. A hazai fizetőeszköz erre reagált érzékenyen.
jan. 6
21:54
Újabb áttörés a mikroműanyagok elleni harcban (PlanetZ)
A mikroműanyagok súlyos fenyegetést jelentenek a környezetre. Több innovatív megoldás születik folyamatosan a problémára, melyek közül az egyik új technológia, a bioszénszűrők. Ezek a fenntartható és regenerálható szűrők hatékonyan távolítják el a műanyag részecskéket és más szennyeződéseket a vízből. A bioszén innovatív felhasználása nemcsak körny
jan. 6
22:00
Gémesi György: kemény év vár az önkormányzatokra, sok település kényszerült adóemelésre (Infostart)
A forráshiány és az elvonások miatt reálértékben kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk az önkormányzatoknak idén, mint 2024-ben – mondta az InfoRádióban a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. A gödöllői polgármester szerint az önkormányzatoknak nem maradt más lehetősége, mint az adóemelés és bizonyos kiadások visszafogása annak érdekében, hogy
jan. 6
22:06
Franciaország ismét megpróbál kijutni a daidaloszi labirintusából (Portfolio)
Franciaország új kormánya kisebb megszorításokra és adóemelésekre törekszik a költségvetési tárgyalások során, hogy mérsékelje az előző kabinet bukásához vezető politikai feszültségeket. François Bayrou miniszterelnök célja, hogy egyensúlyt teremtsen a gazdasági növekedés megóvása és az EU költségvetési elvárásainak teljesítése között – írja a Fina
jan. 6
22:06
Egész Latin-Amerikát meg akarja hódítani a TikTok (vg.hu)
A TikTok Shop múlt hónapban kezdte meg működését Spanyolországban és Írországban.
jan. 6
22:06
"Mind az egészség és a szépség megőrzése szempontjából a háton alvás a legideálisabb" - beszélgetés dr. Simon Márta neurológussal (Glamour)
A minőségi alvás nem kizárólag a fizikai és szellemi jólét szempontjából rendkívül fontos, hanem egészséges és üde megjelenésünk egyik alappillére. Az éjszaka során szervezetünk szorgalmasan dolgozik, hogy reggel kisimultan és kipihenten ébredjünk.
jan. 6
22:06
Újabb rekord dőlt meg a hazai használtautó-piacon (MMonline)
A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint novemberben 77 700 személygépkocsi cserélt gazdát. Ez a szám több mint 11 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőtti szintnél. November végéig a piac forgalma elérte a 842 ezres értéket, ami azt jelenti, hogy idén 11 hónap alatt több adásvétel zajlott le, mint az eddigi rekordévnek számító 2022 telje
jan. 6
22:06
Traffipaxokkal szórták meg Romániát, a magyar–román határtól haladó A1-esen is figyelik a gyorshajtókat (Telex)
A rendszer észlelései alapján automatikusan szabálysértési eljárás indul, amelyről elektronikus aláírással hitelesített formában értesítik az érintetteket.
jan. 6
22:06
Joe Biden már-már Leslie Nielsen-filmeket idéző jelenettel búcsúzik az elnökségtől (naphire.hu)
Joe Biden nagyon kínos jelentbe bonyolódott még az elnöksége végén is.
jan. 6
22:12
Vadászok és sportlövők lőfegyvereinek behozatala EU-n kívülről: nő az igazgatási szolgáltatási díj összege (Adózóna)
Változik az Európai Unión kívüli országokból belépő vadászok és sportlövők lőfegyvereinek behozatalához szükséges lőfegyverkísérő igazolás kiállításakor fizetendő díj összege, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján megjelent tájékoztatóban.
jan. 6
22:18
Kijev: ukrán kommandósok robbantottak Szentpétervár mellett (Infostart)
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat, az SZBU vállalta a felelősséget azért a január 4-ei támadásért, mely során felrobbant egy gáztároló tartály Uszty-Luga kikötőjében.
jan. 6
22:18
Kocsis Máté: nem lesz előrehozott választás (ProfitLine)
1990 óta nem volt előrehozott választás, és most sem lesz, a pártok sorsáról a választók döntenek, a megszokott rend szerint - írta a Fidesz frakcióvezetője a Facebook-oldalán hétfőn.
jan. 6
22:18
Három ember halálát okozta ez a torta, sokkoló fejleményekről számolt be a rendőrség (Metropol)
A nyomozók arzén nyomát fedeztek fel a süteményben.
jan. 6
22:18
Felfoghatatlan, mit tett 4 hónapos kislányával az apa: anyja hiába hívott segítséget, már nem tudták megmenteni (Ripost)
A férfit azonnal őrizetb vették, a tragédia körülményiet vizsgálják.
jan. 6
22:18
A tatárjáráskor árulásra készült a magyar király? (Helló Magyar)
A muhi csata katasztrofális veresége után a Magyar Királyság jövője a tatárjárás romjai alatt látszott eltemetve. Vajon mi késztette IV. Bélát arra, hogy szövetséget ajánljon a mongoloknak, és hogyan sikerült megmentenie az országot egy újabb inváziótól?
jan. 6
22:18
Drágább lesz idén az érettségi vizsga (AC News)
A vizsgadíjak összege magasabb lehet 2025-ben közép- és emelt szinten egyaránt, mert nőtt a minimálbér.
jan. 6
22:20
Bajban a Red Bull: apaként lelassulhat Max Verstappen (AC News)
"Az első gyermek megszületése után a versenyző három tizeddel lassabb lesz" - véli Helmut Marko, a Red Bull főnöke.
jan. 6
22:22
Brutális tévedés: 9 év kemo után tudta meg, hogy nem is volt rákos (AC News)
Anthony Olsonnak azt mondták, hogy a kezelés nélkül meg fog halni. De kiderült, hogy az orvos félrediagnosztizálta őt.
jan. 6
22:24
Xantus Barbara rommá törte autóját – most másokra mutogat (AC News)
Az 57 éves asszony elbambult az autópályán, szalagkorlátnak ütközözve rommá törte magát, és háborog, mert senki nem állt meg.
jan. 6
22:26
Őrjöngenek az olimpiai érmesek – gagyi medálokat kaptak (AC News)
Hat hónap sem telt el a Párizs 2024 befejezése óta, és több sportoló máris nyilvános feljelentést tett az érmeik romlása miatt.
jan. 6
22:28
Kivégezte az elefánt a diáklányt halálra rémült párja szeme láttára (AC News)
Pániktól megvadult elefánt gyilkolta meg a spanyol diáklányt, aki befizetett egy élményprogramra Thaiföldön. A borzalmas támadást a lány párja is végignézte.
jan. 6
22:30
Trump megint felvetette, hogy Kanada 51. tagállamként csatlakozhatna az Egyesült Államokhoz (Telex)
Justin Trudeau távozási szándékát követően az amerikai elnök kapott a lehetőségen, és gyorsan bedobta újra, milyen jó lenne ez Kanadának.
jan. 6
22:30
Bekötötte magát, de kirepült kocsijából és szörnyethalt Marci (AC News)
K. Marcell kiválóan vezetett, biztonságos autója volt és mindig bekötötte a biztonsági övet is. Megmagyarázhatatlan, felfoghatatlan halála mindezek ellenére következett be.
jan. 6
22:32
Trump egyetlen szóval bedöntötte a forintot estére (AC News)
Donald Trump tiszta vizet öntött a pohárba. Nyilvánvalóvá tette, hogy az ellenkező híresztelések dacára nem enyhít a tervezett importvám-szigorításon. A forint árfolyama zuhanni kezdett a bejelentés nyomán.
jan. 6
22:34
Moldáv ámokfutó okozta a hét sérülttel járó borzalmas balesetet (AC News)
Vasárnap hajnalban egy rendőrök elől menekülő Audi tarolt le egy szabályosan közlekedő Ford személyautót Budapesten. A rendőrök már tudják, hogy a tettes egy moldáv állampolgár, folyik ellene a hajtóvadászat.
jan. 6
22:36
Két 147-es maximumbrék, leesett dákóhegy, látványos lökések Budapesten (Telex)
Az első magyar profi snookerjátékos, Révész Bulcsú nagyot küzdött, de a döntőt is megnyerő Barry Hawkins négyből négyszer győzött. A korábbi világbajnokok, Neil Robertson és Shaun Murphy a mókázásra is gondoltak az előző évek snookergáláit felváltó minitornán.
jan. 6
22:48
A hitelesítés után a vesztes hirdette ki az amerikai elnökválasztás hivatalos végeredményét (HírTV)
Az amerikai Kongresszus két háza együttes ülésén hitelesítette hétfőn a tavaly november 5-én tartott elnökválasztás eredményét, amivel hivatalosan is megnyílt az út Donald Trump január 20-i elnöki beiktatása előtt.
jan. 6
22:54
Minden nő megérdemli, hogy legyen egy hely, ahol csak saját magára fókuszál: ebben a konditeremben nem kell félned a vizslató tekintetektől (Glamour)
Ki ne ismerné az érzést, amikor már attól is elmegy a kedve az edzéstől, ha belegondol, hogy mit szólnak hozzá mások. Vajon jól csinálom a gyakorlatokat? Nem fognak megkörnyékezni a nyomuló arcok? Ilyen kérdések mellett nehéz elindulni edzeni. Ezért is örültünk annyira, amikor megláttuk, hogy megnyitotta kapuit az ország első 100%-ban női konditerm
jan. 6
23:06
Elértek egy határt a lakásbiztosítások (MMonline)
Úgy tűnik, hogy Magyarországon elérte a maximumát azoknak a háztartásoknak az aránya, amelyek képesek és hajlandóak lakásbiztosítást kötni - ez derül ki a K&H biztos jövő felmérés számaiból. Az ilyen védelemmel nem rendelkezők aránya évek óta makacsul változatlan.Az év vége a K&H-nál szerencsére nem jelent kiemelkedő kárbejelentési időszakot a laká
jan. 6
23:18
Donald Trump felvetette, hogy Kanada egyesüljön az Egyesült Államokkal (HírTV)
Donald Trump megválasztott amerikai elnök hétfőn Justin Trudeau kanadai kormányfő lemondása nyomán a Truth Social közösségi oldalán felvetette, hogy Kanada 51. tagállamként csatlakozhatna az Egyesült Államokhoz.
jan. 6
23:54
Magyar győzelem a spanyolok ellen Bukarestben (HírTV)
A magyar férfi vízilabda-válogatott a spanyolok elleni 12-11-es győzelemmel kezdett a világkupa bukaresti selejtezőjében, hétfőn.

2025. január 7. kedd

jan. 7
0:18
Horrorbalesetet szenvedett, kórházba szállították a tehetségkutató sztárját - elveszítheti a látását (BorsOnline)
Valószínűleg maradandó károsodást szenvedett.
jan. 7
0:18
Az édesapja és az öccse sem köszöntötte fel a születésnapján Gáspár Győzőt (Blikk)
A hétvégén ünnepelte az 51. születésnapját Gáspár Győző, aki a feleségével és lányaival töltötte a jeles napot. Az édesapja és az öccse, Zsolti nemcsak nem tartottak velük, de úgy tudjuk, még csak fel sem köszöntötték őt.
jan. 7
0:18
Az időjárás még élesebb fordulat vett: egészen kitavaszodott (Blikk)
Mi megmondtuk: teljesen megbolondult az időjárás hétfőn. Kora délutánra a borongós időjárásnak se híre, se hamva, helyette valósággal kitavaszodott. A hőmérők szinte az egész országban magas értékeket mutatnak, akár 15 Celsius- fokot is mérhetünk hétfőn. Mutatjuk, mit hozott még magával a melegfront!
jan. 7
0:18
Neked is üzent már az őrangyalod? Így ismerheted fel, hogy beavatkozik az életedbe (Blikk)
Az őrangyalok egész életünk során vigyáznak ránk, segítenek a nehéz helyzetekben, és irányt mutatnak, amikor elbizonytalanodunk.
jan. 7
0:18
Hajtóvadászatot indítottak a piros kapucnis érdi mutogató ellen (Blikk)
Egy 16 éves fiú rémálma vált valóra Érdligeten, amikor egy férfi szexuális ajánlatot tett neki, majd fogdosni próbálta. Az érintett utcákon élők különösen féltik gyermekeiket, hiszen sokan ezen az útvonalon járnak haza az iskolából. Az eset nem egyedülálló, ugyanis a közeli Tárnokról is hasonló támadást jelentettek. A rendőrség azonnal hajtóvadásza
jan. 7
0:18
Orbán Viktor szövetségese kapott megbízást a kormányalakításra Ausztriában (Blikk)
Megbízást kapott az új osztrák kormánykoalíció megalakítására hétfőn Herbert Kickl, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, miután a legutóbbi választásokon győztes párt megkerülésével tartott koalíciós tárgyalások zsákutcába jutottak. A friss közvélemény-kutatások szerint a párt támogatottsága tovább nőtt a szeptemberi választás óta. A dö
jan. 7
0:18
Ő Robbie Keane, a Fradi új edzőjének gyönyörű felesége: Beckhamékhez hasonlítják a házaspárt (Blikk)
Egyre biztosabbá válik, hogy a Ferencváros labdarúgó csapatának új vezetőedzője az ír focista, Robbie Keane lesz miután a korábbi trénert, Pascal Jansent kivásárolták a szerződéséből. Az egykori ír csatár kiemelkedő pályafutást tudhat a háta mögött, hiszen olyan topcsapatoknak volt a játékosa, mint a Tottenham vagy a Liverpool. De nemcsak a karrier
jan. 7
0:18
Igazi csoda! A nagybeteg Bruce Willis így ujjongott volt felesége, Demi Moore Golden Globe-győzelme után (Blikk)
Demi Moore, a kortalan szépség, végre megkapta első Golden Globe-díját a A szer című horrorfilmben nyújtott alakításáért. A színésznő érzelmes beszédet mondott, miközben a szobrot szorongatta. Moore családja a tévéből követte a nagyszabású díjátadó eseményeit, videón, ahogy kimondják a színésznő nevét, a család pedig egy emberként pattant fel a kép
jan. 7
0:18
Mikor lehet kezdeni a palántázást? Elmondjuk (Édenkert)
Vannak olyan zöldségek, amelyek magvait már januárban el lehet vetni. Mutatjuk.
jan. 7
0:18
A top vezetők az első 3 munkanap alatt megkeresték egy dolgozó éves bérét (HR Portál)
Az Egyesült Királyságban a FTSE 100-as vállalatok legfelső vezetői a 113-szorosát keresik egy teljes állású munkavállaló medián bérének. Vagyis 29 óra alatt megkeresik egy átlag dolgozó éves bérét.
jan. 7
0:18
Orbán Viktor: Makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek! (444.hu)
Indiából adott interjút a Blikknek, azt üzeni: "Aki luxusra vágyik, menjen inkább egy osztrák síparadicsomba vagy a Bahamákra. Akit a kultúra érdekel, jöjjön Indiába!"
jan. 7
0:18
A Fradi után New York City FC vezetőedzője lett Pascal Jansen (444.hu)
"Azok az értékek, amiket edzőként képviselek, összhangban vannak a klub értékeivel" – mondta a holland szakember, aki fél évig vezette a Ferencvárost.
jan. 7
0:18
Orbán szélsőjobboldali szövetségese közelebb került az osztrák kancellársághoz, mint valaha (444.hu)
Sokáig úgy nézett ki, hogy a centrumpártok kigolyózzák az osztrák választást megnyerő Szabadságpártot. Aztán egymásra borították az asztalt. Megbukott Karl Nehammer kancellár is, a kormányalakítás lehetősége pedig Herbert Kickl ölébe hullott. A második világháború óta először vezetheti szélsőjobboldali politikus Ausztriát.

Keresés