2025. január 8. szerda

jan. 8
18:06
Hamilton meglépte az elképzelhetetlent (Magyar Hírlap)
A lépés sokként érte a Mercedes csapatfőnökét.
jan. 8
18:06
Elindul az 1+1 program a vállalkozások számára (Növekedés)
Újabb programok segítik a vállalkozások fejlesztését.
jan. 8
18:06
Húsz percnél nagyobb késésnél visszatéríti a Máv a vonatjegy árának felét (Autószektor)
A miniszter szerdai Közlekedésinfo tájékoztatóján elmondta, június elsejétől 20 percnél nagyobb késésnél visszatérítik a jegyár felét, havi bérleteknél ötnél több késés esetén a következő bérletvásárláshoz 10 százalék kedvezményt adnak, 2026. január 1-jére a MÁV és a Volán pályaudvarain felújítják az összes mosdót, az InterCity járatokon április el
jan. 8
18:08
A fehérorosz ellenzék kilenc hónap óta először kapott hírt korábbi elnökjelöltjéről (Magyar Hírlap)
Támogatói örömmel fogadták a fotókat, mivel régóta aggódtak érte, főleg egészségi állapota miatt.
jan. 8
18:12
Itt a vége Lopetegui számára (Infostart)
Távozott posztjáról Julen Lopetegui, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Ham United vezetőedzője.
jan. 8
18:12
Idén már januárban virágzik a téltemető (Édenkert)
Általában februárban szokott, de idén az enyhe időjárásnak köszönhetően már januárban el kezdett virágozni a téltemető virág.
jan. 8
18:12
Indiában egy feldühödött elefánt emberekre támadt egy vallási fesztiválon (Magyar Hírlap)
Félelmetes.
jan. 8
18:12
Halálos, 7,1-es erősségű rengés rázta meg Tibet szent városát (PlanetZ)
Január 7-én hatalmas földrengés rázta meg Tibet egyik legszentebb városát, Shigatsét. A Richter-skála szerint 7,1-es erősségű rengés következett be, amely komoly károkat okozott, és több mint 95 ember életét követelte. A földrengés epicentruma a délnyugat-kínai Tibet autonóm régiójában, Dingri megyében volt, Shigatse városától nem messze.
jan. 8
18:12
Vigyázz, áprilistól ETA is kell, ha Nagy-Britanniába utazol (Haszon.hu)
Szerdától már csak elektronikus belépési engedéllyel utazhatnak be Nagy-Britanniába azok az Európán kívüli országokból érkező utasok, akiknek nem kell külön vízum a brit határ átlépéséhez. Tavasztól az Európából - köztük az EU-országokból - érkező nem vízumkötelezett látogatók is csak ilyen engedély birtokában léphetnek be Nagy-Britanniába.
jan. 8
18:18
Enyhe köhögés is jelezhet súlyos problémát (WebBeteg)
A köhögés reflexes mechanizmus, születésünk pillanatától kezdve szervezetünk védekező eszköze, alapvető funkciója a légutakba került idegen anyag azonnali eltávolítása. Amennyiben azonban a köhögés tartós, akkor még az enyhe köhécselés sem természetes, hátterében sok, akár veszélyes betegség állhat.
jan. 8
18:18
Az EU közel 36 ezer InterRail-bérletet oszt szét fiatalok között (ProfitLine)
Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében idén tavasszal 35 762 európai, köztük - kvóta alapján - 787 magyar fiatal kap ingyenes európai vonatbérletet - közölte az Európai Bizottság szerdán.
jan. 8
18:18
Donald Trump Kínának üzent, amikor Grönland megszerzéséről beszélt? (ATV)
Vajon komolyan gondolja a megválasztott elnök, hogy Grönlandot meg akarja szerezni Amerika számára? És ha igen, miért? A New York Post a lehetséges válaszokat keresi.
jan. 8
18:18
Közelednek a koalíciós tárgyalások (Magyar Hírlap)
Christian Stocker már vasárnapi kinevezését követően jelezte, hogy pártja kész egyeztetéseket kezdeni az FPÖ-vel.
jan. 8
18:18
Ukrán kormányzó: Oroszország csapást mért Zaporizzsjára (Demokrata)
Az orosz erők csapást mértek szerdán egy zaporizzsjai ipari létesítményre.
jan. 8
18:24
Masszív ellenszélben is újabb történelmi csúcs született Budapesten (Privátbankár)
Lerázta magáról a negatív európai hangulatot a budapesti tőzsde – a BUX a kontinens élmezőnyében végzett szerdán.
jan. 8
18:24
Szakértő: még megingathatatlan Emmanuel Macron pozíciója, de nem biztos, hogy sokáig (Infostart)
A franciák többsége új miniszterelnök kinevezésére és Emmanuel Macron elnök lemondására számít annak ellenére, hogy erre az alkotmány alapján a közeljövőben biztosan nem lesz lehetőség – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének munkatársa. Csepeli Réka megemlékezett a kedd
jan. 8
18:24
Visszaszólt a mexikói elnök Trumpnak: miért is ne neveznénk az Egyesült Államokat Mexikói Amerikának? (Portfolio)
A Mexikói-öböl egy nemzetközileg elismert elnevezés - jelentette ki szerdán Claudia Sheinbaum mexikói elnök Donald Trump leendő amerikai elnök azon felvetésére reagálva, hogy a térséget átnevezné Amerikai-öböllé.
jan. 8
18:24
Rácz Jenő ezzel dobja fel az egyszerű virslit, de valami alaposan félresiklott (Femcafe)
Azt eddig is tudtuk, hogy Rácz Jenő otthon nem igazán szeret főzni, és ezt ismét be is bizonyította.
jan. 8
18:24
Színfelismerő teszt, ami még a profikon is kifog: Tényleg ismered a színeket, vagy csak úgy teszel, mintha ismernéd őket? (Glamour)
A színek világa elképesztően változatos és izgalmas, de vajon felismered a különleges árnyalatokat? Az alapszínek mellett érdemes képben lenni a kombinált tónusokkal is, hiszen egy-egy speciális árnyalat, mint a Tiffany kék vagy a mustársárga, külön történettel és karakterrel bír. Készen állsz egy igazán színes kihívásra? Tedd próbára magad, és néz
jan. 8
18:24
Ezért kell Trumpnak Grönland (Magyar Hírlap)
A "Trump-doktrína" kiindulópontja lenne a lépés?.
jan. 8
18:24
Megvan, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada (Hamu és Gyémánt)
Tavaly már beszámoltunk néhány ígéretes sorozatról, melyek folytatását 2025-re ígérték a gyártók. A The Last of Us következő évada is idén érkezik, és már azt is tudni, hogy melyik hónapban. A várakozást pedig a frissen megjelent, akciódús előzetes sem könnyíti meg. Idén év elején rendezték meg a CES (Consumer Electronics Show) elektronika
jan. 8
18:24
8+1 dióféle az egészséges téli nassoláshoz (egy.hu)
Ha már feltétlen nassolni szeretnénk esti filmezés vagy az aktuális sorozat-maratonunk közben, érdemes valami egészséges ropogtatnivalót keresni! Ez pedig télen a dióféle, ami telis-teli van értékes tápanyagokkal, épp azokkal, amelyekre ilyen időben a szervezetünknek szüksége van.
jan. 8
18:24
A 30 napos kihívás, amivel centikkel laposabb lesz a hasad (Bien)
Ha van időd, pénzed és kedved, akkor egy edzőteremben rengeteg segítséget, jó tanácsot kaphatsz az úszógumid eltüntetésére. Ha nincs időd, nincs rá keret vagy egyszerűen csak nem fűlik hozzá a fogad, akkor akár otthon is megküzdhetsz a démonnal. Kezdő fogyókúrázókra még mindig az újdonság erejével hat, hogy nem onnan fogyunk, ahol a legtöbbet mozgu
jan. 8
18:26
Ezért lassul le az idő megváltozott tudatállapotban (Hamu és Gyémánt)
Azt valószínűleg már mindannyian észrevettük, hogy az idő különböző helyzetekben különböző sebességgel telik, például sokkal lassabban, ha unatkozunk, fájdalmat érzünk vagy ismeretlen helyen tartózkodunk. De vajon miért érezzük ezt sokkal erőteljesebben, ha éppen megváltozott tudatállapotban vagyunk?
jan. 8
18:30
Frufrus frizurák az újévi énedhez: lesd el a sztárok stílusát! (Femcafe)
Kipróbálnád a frufrut? Összeállításunkból kiderül, hogy melyik stílus illik hozzád a legjobban!
jan. 8
18:30
"Ha fent vagy a listán, nincs üzlet" – megszólalt Rogán Antal szankcionálásáról Heim Péter, aki 11 éve maga is felkerült a listára (SzMo)
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. elmondta, mivel jár rajta lenni az SDN listán. Szerinte a mostani szankció súlyosabb, mint az övé volt.
jan. 8
18:30
Az őrségi íjásznagyi 70 évesen is versenyez és utánpótlást nevel (WMN)
Bulin Andrea majdnem 50 éves volt, amikor rátalált igazi szenvedélyére, az íjászkodásra, és megszerezte első Európa- és világbajnoki érmeit. Ma, közel 70 évesen, még mindig ennek a sportágnak él, és a versenyekre való készülés mellett egy népes utánpótláscsapatot is nevel az Őrségben.
jan. 8
18:30
Aki ezt elolvassa, azonnal norvég állampolgár akar majd lenni (Autószektor)
Minden hírt minimum kétféleképpen lehet értelmezni. Ezt is: "Norvégia hivatalosan az első ország a világon, ahol az elektromos autók száma meghaladja a benzineséket." Namármost, ennek a hírnek lehet tapsolni, meg lehet ezt az északi fejlett népet követendő példának tekinteni. És lehet egy kicsit az adatok mögé nézni. Norvégia (Kanada után) a világo
jan. 8
18:30
Neuville: Egy versenyző sem szeretne gyorsabból lassabb autóba ülni (Racing)
A tavalyi világbajnok Thierry Neuville szerint az idei Rally1-es autók lassabbak lesznek, mint amilyenek a hibrid járművek voltak.
jan. 8
18:36
Ezek a borok nyerték el a Magyar Bor Nagydíjat (Infostart)
Fehérbor kategóriában a tokaji Bott Pince 2021-es Csontos furmintja, a vörösborok mezőnyében pedig az egri St. Andrea Szőlőbirtok 2019-es Agapé Nagy-Eged-hegy grand superior egri bikavérje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre (MBK) által odaítélt, 2024-es Magyar Bor Nagydíjat. A Dr. Kosárka József Emlékdíj nyertese a szintén egri Kovács Nimród Borás
jan. 8
18:36
Sokan várták már ezeket a modelleket: ezek lesznek a legnagyobb elektromos autó újdonságok idén (Pénzcentrum)
Egyre bővül az elektromos autók kínálata, új modellekből pedig úgy tűnik, 2025-ben sem lesz hiány: elképesztő technológiai megoldásokat, környezetbarát működést és még nagyobb hatótávolságot ígérnek az idei év újdonságai. Hazánk legnagyobb mobilitási szolgáltatója, az Ayvens most összegyűjtötte, melyik 10 új elektromos autót övezi majd a legnagyobb
jan. 8
18:36
Lázár János elmagyarázta, miért van szükség az első ránézésre értelmetlennek tűnő mohácsi hídra (SzMo)
Egy vajdasági projekt és egy épülő gyorsforgalmi út miatt kell megépíteni azt a hidat, ami első ránézésre most a semmibe vezet.
jan. 8
18:36
A halála után Moszkvában elítélt könyvvizsgáló, aki miatt most Rogán Antal feje is fájhat (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 8
18:42
Szárnyra kapott a forint estére – csak jó szögből kell nézni (Menedzsment Fórum)
Az euróval szemben váratlanul jó napot ment a forint, pedig kora délután még igencsak rosszul nézett ki a grafikon. A dollár viszont ma is többe kerül a magyaroknak, mint egy napja.
jan. 8
18:42
Ha úgy vesszük, nagyot erősödött szerdán a forint (Privátbankár)
Az euróval szemben erősödött, a dollárral szemben viszont kissé gyengült a forint szerdán.
jan. 8
18:42
Változik is, meg nem is a balatoni horgászrend (AQUA)
A Balatonon a területi horgászjegyek árai nem emelkedtek, a horgászrend csak kismértékben módosult. Újdonság, hogy a halgazdálkodási társaság védi a törpeharcsa varsáit: aki hozzányúl, kirívó szabályszegést követ el. A Balatoni Horgászrend és a Behúzós Horgászrend módosítási terveket a tavalyi Balatoni Horgász Konferencia alkalmával vázolták fel, a
jan. 8
18:42
Íme a 2025-ös Év Női Autója kategóriagyőztesei! (Autónavigátor)
A WWCOTY ( Women‘s Worldwide Car of the Year) a maga nemében egyedülálló szervezet, hiszen a zsűri kizárólag női tagokból
jan. 8
18:42
Tovább szárnyal a Budapesti Értéktőzsde, lehagyta a nyugat-európai piacokat is (Növekedés)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 389,36 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel, 81 066,68 pontos történelmi csúcson zárt szerdán.
jan. 8
18:42
Elképesztő örömhírt jelentett be a magyar zenekar, szó szerint felrobbant az internet (naphire.hu)
Megszületett az AWS nevű magyar zenekar gitárosának a kislánya, amit egy tündéri fotóval kürtöltek világgá.
jan. 8
18:48
Az érdeklődők több mint 40%-a nem jogosult Munkáshitelre! (ProfitLine)
A Bankmonitor kalkulátorát használó Munkáshitel iránt érdeklődők több mint 40%-a nem felel meg a feltételeknek, és ennek legfőbb oka nem az életkor, hanem más kizáró tényezők. A Bankmonitor szakértői összeszedték, miért bukhatják el sokan az igénylést.
jan. 8
18:54
Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások (Adózóna)
Összesen nagyságrendileg 45 milliárd forint keretösszeggel december végén megjelentek a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terven alapuló, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló és a vidéki közösségeket segítő első KAP LEADER helyi felhívások. A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetőségük a pályázóknak – írja a Nemzeti Ag
jan. 8
18:54
Soha ne melegítsd újra ezeket az ételeket: súlyos veszélyt rejthetnek! (Agroinform)
Nem minden étel alkalmas az újramelegítésre, és némelyik akár súlyos egészségügyi problémát is okozhat.
jan. 8
18:54
Nem semmi számok érkeztek a MOHU-tól: 50 millárd forintnyi üveget váltottunk vissza eddig (Pénzcentrum)
Mindössze fél év telt el az italcsomagolások kötelező visszaváltási rendszerének (DRS) felfutása óta, de már egymilliárd palack és doboz került vissza a körforgásos gazdaságba. A két ünnep között a visszaváltások száma rekordot döntve több napon is átlépte a napi 10 milliót. Magyarországon még nem volt példa arra, hogy ekkora mennyiségű italcsomago
jan. 8
18:54
Emiatt drágulhatnak meg a cukros italok a jövőben: döbbenetes, mennyien betegednek meg tőlük (Femcafe)
Azt eddig is tudtuk, hogy kerülni kellene a cukros italokat, de miután ezt meglátod, lehet végleg hátat fordítasz nekik.
jan. 8
18:54
Semmi realitása Ukrajna uniós csatlakozásának (Demokrata)
Északkeleti szomszédunk gazdasági teljesítménye ráadásul töredéke az EU-s átlagnak.
jan. 8
18:54
12 kérdéses retró Kvíz: tudod, milyen színű volt az iskolaköpeny és milyen anyagból készült? (Hóvége)
Tudod, milyen kiegészítők vagy retró ruhadarabok tették igazán különlegessé a '80-as évek divatját?
jan. 8
19:00
Az Usa feketelistára tette a Debrecenben is építkező Catl kínai akkumulátorgyártót (Autószektor)
A közlemény szerint az eset nem korlátozza a CATL-t abban, hogy az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumán kívüli szervezetekkel üzleti tevékenységet folytasson, és várhatóan nem lesz hatással a vállalat működésére. A CATL proaktívan együttműködik az amerikai védelmi tárcával és kezdeményezi a tévedés kezelését - szükség esetén beleértve a jogi lép
jan. 8
19:18
Továbbra is kamatcsökkentésekre számít a Fed jegybankára (ProfitLine)
Christopher Waller, a Fed kormányzótanácsának tagja arra számít, hogy az infláció 2025-ben tovább mérséklődik, és lehetővé teszi az jegybank számára, hogy csökkentse a kamatokat.
jan. 8
19:18
Borzalmas tragédia történt: lezuhant egy hidroplán felszállás közben, 3 ember szörnyethalt (naphire.hu)
Három ember halt meg, köztük két külföldi turista, amikor egy hidroplán felszállás közben lezuhant a nyugat-ausztráliai Rottnest-sziget közelében - közölte Roger Cook, Nyugat-Ausztrália szövetségi állam miniszterelnöke szerdán.
jan. 8
19:24
Tűzszünetről és a túszok kiszabadításáról nyilatkozott az amerikai külügyminiszter (HírTV)
Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán Párizsban kijelentette, hogy "nagyon közel van" a Gázai övezetben a tűzszünetről szóló megállapodás, amelyről közvetett tárgyalások folynak Izrael és a Hamász palesztin iszlamista szervezet között Katarban.

Keresés