2025. január 10. péntek

jan. 10
9:12
Stollárék játék nélkül továbbjutottak (Magyar Hírlap)
A kínai–tajvani párossal vívják a döntőt.
jan. 10
9:12
Kiborult Elon Musk miatt a német szövetségi bíróság és bosszút áll (Demokrata)
Szerintük az X "a demokrácia-ellenesség és a szélsőjobboldali propaganda színtere lett".
jan. 10
9:18
Kedvező hangulatban telt a kereskedés a nyugat-európai tőzsdéken; emelkedett a BUX (ProfitLine)
Az nyugat-európai tőzsdék csütörtökön a pénzügyi, az egészségügyi és a bányászati szektorok vezetésével emelkedéssel zártak. A londoni tőzsdén jegyzett bányavállalatok, mint az Antofagasta, az Anglo American, és a Rio Tinto 1,5% és 3,3% közötti növekedést könyvelhettek el.
jan. 10
9:18
Elon Musk az egekig magasztalta a német szélsőjobb vezetőjét (444.hu)
Szóba került a német bürokrácia, Hitler és egy Mars-expedíció is.
jan. 10
9:24
Milliók rejtőzködnek a mozgósítás elől (HírTV)
A háború kitörése óta több, mint félmillió körözést adtak ki a hadkiegészítők. Ez a félmilliós szám, ez a hivatalos szám valójában sokkal többen vannak Ukrajnában, akik megpróbálnak rejtőzködni a mozgósítás elől - számolt be a Napindítóban Dunda György kárpátaéjai tudósító.
jan. 10
9:24
Bemutatták a Tesla Model Y új változatát (Portfolio)
A Tesla bemutatta Kínában a Model Y Juniper változatát, amely a népszerű elektromos SUV frissített verziója. Az új modell számos fejlesztést tartalmaz, és várhatóan 2025 márciusától lesz elérhető a kínai piacon - tudósított a CarNewsChina.
jan. 10
9:24
Nem csillapodik Mark Zuckerberg és az Európai Unió parázs vitája: a Meta cégvezére most csattanós választ kapott (Femcafe)
Az Európai Bizottság szerdán visszautasította Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója azon állításait, miszerint az uniós adatvédelmi jogszabályok cenzúrát jelentenek a közösségi médiára nézve, írja az Mti.
jan. 10
9:24
A társfüggőség nem betegség - de attól még érdemes komolyan venni a pszichológus szerint (Glamour)
A társfüggőség témája, bevallom, azért kezdett el érdekelni, mert enyhén ugyan, de tapasztaltam magamon a jeleit. Én vagyok az a csaj, aki még be sem fejezte egyik kapcsolatát, már benne is van a másikban – kamaszkorom óta ezen a vágányon vagyok, kizökkenthetetlenül. Kedves gyerekek, most elmondom nektek, hogy miért érdemes Csipkerózsikából Elza he
jan. 10
9:24
Zelenszkij a saját forgatókönyve szerint működik (Magyar Hírlap)
Medvecsuk szerint az ukrán elnök korlátozott elméje nem engedi meglátni a háború befejezésének lehetőségét.
jan. 10
9:24
Giorgia Meloni: Nem Elon Musk, hanem Soros György jelent veszélyt a demokráciára (Demokrata)
Vannak, akik vagyonukat felhasználva szuverén államok belügyeibe próbálnak beavatkozni.
jan. 10
9:24
Mi történik? Elon Musk a szélsőjobbal forgatja fel Németországot a választások előtt (Nyugati Fény)
Senki nem tudja megakadályozni, hogy befolyásolja a német választásokat.
jan. 10
9:24
Mától mindenhol maximum 50-nel lehet menni a Budai alsó rakparton (Autószektor)
A sebességhatárok egységesítése és csökkentése szorosan kapcsolódik azokhoz a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott, a közlekedésbiztonsági stratégiában megfogalmazott intézkedésekhez, amelyeket a BKK és a Budapest Közút a biztonságosabb közlekedés érdekében hajt végre. Ezek célja, hogy tovább csökkenjen a közutakon a súlyos és halálos sérülések szám
jan. 10
9:24
Premier: Mazda 6e – a Mazda első igazi villanyautója (Villanyautósok)
Nyugodtan megspórolhatod a nagyobbik akkupakk felárát, jobban jársz a kisebbel.
jan. 10
9:24
Egészség horoszkóp: ez veszélyezteti legjobban az egészségedet (Bien)
A rendszeres kivizsgálásokat és az orvosi konzultációt semmi nem helyettesítheti, de érdemes lehet elolvasni, a csillagjegyed alapján mi az, amire külön figyelmet kell fordítanod. Egy kis extra figyelem az érintett területekre biztosan nem árt, de persze azért a többit se hanyagold el!
jan. 10
9:30
Szigorított a kormány, honnan érkezhetnek vendégmunkások Magyarországra (Piac és Profit)
Meghatározták azt is, hogy hányan jöhetnek.
jan. 10
9:30
Megoldódott, hogy maradhassanak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások (Infostart)
Egy kormányrendelet miatt úgy tűnt, az itt dolgozó filippínó vendégmunkások kénytelenek lesznek hazamenni, ám egy felbukkant szervezet miatt mégis maradhatnak.
jan. 10
9:30
Szloboda Laci kreatívigazgató New York-i karrierjéről: „Volt miért küzdeni juniorként” (Kreatív Online)
Jöttem, láttam, maradtam sorozatunk következő részében Szloboda Lacit kérdeztük, hogy milyenek voltak a kezdeti évek külföldön és hogyan tudott érvényesülni magyarként - egyáltalán érzett-e idegenséget - a New York-i reklámszakmában.
jan. 10
9:30
Mégis jöhetnek vendégmunkások a Fülöp-szigetekről (HR Portál)
Karácsony előtt nagy meglepetést jelentett a hír, hogy a kormány miként szigorítja a vendégmunkások behozatalát. Egy az ünnepek előtt megjelent kormányrendelet alapján Georgián és Örményországon kívül más keleti országból bizonyos feltételek teljesítése nélkül nem lehet vendégmunkásokat toborozni 2025 januárjától. Egy friss, Szijjártó Péter által k
jan. 10
9:30
Elkezdődött az európai cégek rémálma, satuba fogta őket Kína bosszúja (Portfolio)
Egy friss jelentés szerint az európai vállalatok Kínában egyre inkább kénytelenek különválasztani helyi és globális működésüket a szigorú szabályozások és geopolitikai bizonytalanságok miatt. Ez a gyakorlat felgyorsíthatja a deglobalizációt, miközben csökkentheti a globális gazdasági növekedést.
jan. 10
9:30
Felfoghatatlan pusztulás: legalább 5000 ház égett le, és még nincs vége a kaliforniai drámának (ATV)
Los Angeles környékén újabb kötelező evakuálásokat rendeltek el, miután a bozóttüzek továbbra is veszélyeztetik a lakott területeket. A helyi idő szerint csütörtök esti állapotok szerint a lángok már több mint 46 ezer hektáron pusztítanak.
jan. 10
9:30
Verebes István bevallotta, mit rontott el az életben, soha nem lesz felhőtlen a boldogsága (Promotions)
A színész nem tagadja, hogy ő is hibás ebben.
jan. 10
9:30
Viharos széllel érkezik a hidegfront (Mezőhír)
Az erős széllel érkező hidegfront esőt és havat is hoz.
jan. 10
9:30
Új lendületet kapott második legnagyobb tavunk fejlesztése (Magyar Mezőgazdaság)
A Tisza-tó halgazdálkodási és turisztikai fejlesztése újabb állomáshoz érkezett, miután a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) lett a tó haszonbérlője 2025-től 2039-ig.
jan. 10
9:30
Szörnyű tragédia történt egy budapesti kórházban: Öngyilkos lett egy férfi (naphire.hu)
Egy 50 év körüli férfi öngyilkosságot követett el a budapesti Szent Imre kórház kápolnájában.
jan. 10
9:32
Nőtt a magyarországi áram- és gázfogyasztás tavaly, megvannak a friss adatok (Portfolio)
Az éves összes villamosenergia-felhasználás 41,9 terawattóra volt 2024-ben, amely 2,2%-os növekedést jelent a 2023-as adathoz képest, földgázból pedig mintegy 8,5 milliárd köbméter fogyott, 0,8%-kal, 68 millió köbméterrel több, mint az előző évben – hozta nyilvánosságra pénteken reggel az előzetes egész éves adatokat az Energiaügyi Minisztérium. Ut
jan. 10
9:36
Rekordbevételt jelentett a világ legnagyobb chipgyártója (Portfolio)
A Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC) 2024 utolsó negyedévében jelentősen felülmúlta az elemzői várakozásokat, ami elsősorban a mesterséges intelligencia iránti növekvő keresletnek köszönhető. A világ legnagyobb chipgyártója rekordszintű bevételről számolt be, ami jól mutatja az iparág jelenlegi lendületét és a vállalat vezető pozícióját a fé
jan. 10
9:36
Miért tesznek az emberek babérlevelet a párnájuk alá? (Magyar Hírlap)
Ezt csinálták nagyanyáink.
jan. 10
9:36
Orosz befolyás miatt blokkolhatják az MVM romániai felvásárlását (Forbes)
A román energiaügyi miniszter spanyol példára mutatva vázolta fel az MVM romániai felvásárlásának leállítását, orosz befolyást emleget.
jan. 10
9:42
Új történelmi csúcson nyitott a magyar tőzsde (Portfolio)
Kisebb emelkedést láthatunk a piacnyitást követően a magyar tőzsdén, ám ez is elég ahhoz, hogy új történelmi csúcson legyen a hazai börze. Kifejezetten erősen indítha a napot az Alteo részvénye, miután tegnap a vállalat közzétette a regionális terjeszkedésre fókuszáló 5 éves stratégiáját.
jan. 10
9:42
A VW szerint megbízhatóbbak az e-autók, a kutatások szerint nem (autopro)
A Volkswagen bízik abban, hogy 2025-re jelentősen növekednek az elektromos járművei iránti eladások. Európában jelenleg több megrendelést kap az ID.7 modellre, mint a hagyományos Passatra.
jan. 10
9:42
Medvedcsuk három szóban írta le Zelenszkij politikáját (Magyar Hírlap)
Ukrajna egyben Európa legszegényebb országa is lett.
jan. 10
9:42
Sivítoznak a liberálisok: Barack Obama sem tud ellenállni Donald Trumpnak? (Demokrata)
Érdekes videók láttak napvilágot a százéves ex-elnök, Jimmy Carter temetéséről.
jan. 10
9:44
A baktériumok vírusfertőzéssel legyőzik a versenytársakat (Magyar Hírlap)
A felfedezés hasznos lehet az antibiotikum-rezisztens fertőzések leküzdésében.
jan. 10
9:48
Fontos teendőre figyelmeztet a NAV (Piac és Profit)
Célszerű már az első bérszámfejtés előtt nyilatkozni az adóalap-kedvezményekről, hogy a munkáltatók már a januári fizetésben is figyelembe vegyék a munkavállalóknak járó kedvezményeket. A legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás az online nyilatkozat.
jan. 10
9:48
A Magyar Postánál "programozott" leépítés zajlik (HR Portál)
A 24.hu információja szerint a Magyar Postánál „programozott” leépítés zajlik, aminek oka lehet, hogy a társaság nem szeretne csoportos létszámleépítést bejelenteni.
jan. 10
9:48
Új csúcson a magyar tőzsde, izgalmas szoriból sincs hiány (Portfolio)
Kisebb emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén, ám ez is elég ahhoz, hogy új történelmi csúcson legyen a BUX. Izgalmas hazai tőkepiaci sztorikból sincs hiány, hiszen az Alteo tegnap délután közzétette megújított, 2030-ig szóló stratégiáját, ahol a vállalat a regionális terjeszkedést tűzte ki célul - erre reagálva ma magas forgalom mellett emelked
jan. 10
9:48
Fico: Az EU hamarabb széteshet, mint gondolnánk (Magyar Hírlap)
Az orosz vezetékes gázszállítások kijevi leállítása máris az európai energiaárak megugrását okozta.
jan. 10
9:48
Átverték a magyarokat Orbánék: Mégis özönlenek Magyarországra a Fülöp-szigeteki vendégmunkások (Nyugati Fény)
Mégis elvehetik a magyarok munkáját!
jan. 10
9:48
Kiszivárgott, hogy a Meta kivételezett a sok pénzért hirdető ügyfelekkel a moderációban (Telex)
A Financial Times által megszerzett dokumentumok szerint egyes szereplőknek külön elbánás járt a Facebookon, ehhez csupán sok pénzt kellett költeni a platformon.
jan. 10
9:48
Ízületi fájdalmak: ezért érintheti főként az idősebb nőket (EgészségKalauz)
A középkorúnál idősebb nők jelentős részét érinti az ízületi gyulladás, aminek a fájdalmon túl is nagyon komoly következményei lehetnek. Miért alakul ki az ízületi gyulladás?
jan. 10
9:50
NAV: érdemes minél előbb nyilatkozni az adó-kedvezményekről (Portfolio)
Adókedvezmény illeti meg a gyermekes családokat, az első házasokat, a négy vagy több gyermeket nevelő anyákat, a 30 év alatti anyákat, a 25 év alattiakat, valamint bizonyos betegségekben szenvedőket. Célszerű már az első bérszámfejtés előtt nyilatkozni az adóalap-kedvezményekről.
jan. 10
9:52
A Prada megvásárolhatja a Versace-t (Portfolio)
A Prada a Versace megvásárlását fontolgathatja, írja az Il Sole 24 Ore.
jan. 10
9:54
Új csúcson a magyar tőzsde, izgalmas sztoriból sincs hiány (Portfolio)
Kisebb emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén, ám ez is elég ahhoz, hogy új történelmi csúcson legyen a BUX. Izgalmas hazai tőkepiaci sztorikból sincs hiány, hiszen az Alteo tegnap délután közzétette megújított, 2030-ig szóló stratégiáját, ahol a vállalat a regionális terjeszkedést tűzte ki célul - erre reagálva ma magas forgalom mellett emelked
jan. 10
9:54
Mindenki nézzen a tárcájába, bárkinél lapulhat ilyen: teljesen elveszíti az értékekét ez a bankjegy (Pénzcentrum)
Hamarosan végérvényesen elveszíti névértékét az egyik 1 000 forintos, készpénzforgalomból korábban már kivont bankjegyünk- írja az Infostart.
jan. 10
9:54
eMAG: negyedmillió géniusz nem tévedhet (Mínuszos)
Az eMAG minden Genius felhasználója megtekintheti az éves összefoglalóját, ami tartalmazza a hűségprogram használatával elért megtakarításokat is. Tavaly indult el Magyarországon a Genius szolgáltatás, amely gyorsan népszerűvé vált a magyar fogyasztók körében. A GKID kutatása is szerint az online vásárlók 17 százaléka már találkozott az előfizetése
jan. 10
9:54
Hogyan tároljuk jól a sajtokat? (Magyar Hírlap)
Nem úgy, mint ahogy azt gondolnánk.
jan. 10
9:54
EM: Bőven van gáz a tározókban, nem okoz zavart az ukrán gáztranzit leállítása (Növekedés)
Erősödött az energiaszuverenitásunk és az ellátás biztonsága – ezt igazolják az elmúlt évek fogyasztási adatai. A tavalyelőttiekkel közel azonos mennyiségek fogytak el Magyarországon áramból és gázból tavaly. - írja az Energiaügyi Minisztérium.
jan. 10
9:54
Az új ukrajnai különmegbízott szerint Trump nem fog engedni Ukrajna ügyében (Helló Magyar)
Keith Kellogg, a Donald Trump által válsaztott ukrajnai és oroszországi különmegbízott egy interjúban azt mondta, hogy a megválasztott elnök „semmit sem akar adni Putyinnak”. Trump állítólag
jan. 10
9:54
Tiborcznak nincs tudomása arról, hogy amerikai szankciós folyamat indult volna vele szemben (Telex)
A BDPST Group a Hvg megkeresésére válaszolva közölte, a cég, és tulajdonosa minden esetben a hazai és nemzetközi jogot betartva, transzparensen jár el.
jan. 10
9:54
4 napig lehet jelentkezni még a 300 milliós nyereményéért (Digital Hungary)
Jövő keddig van módja még jelentkezni 300 milliós nyereményéért a Skandináv lottó tavaly októberi nyertesének. A játékot kedvelőknek tehát érdemes lehet ellenőrizni játszottak-e az október 14-i sorsolásra szóló szelvénnyel.

Keresés