Norvégia ismételten a biztonságra helyezi a hangsúlyt, ugyanis a kormány új javaslatcsomagja szerint 27 év után ismét kötelezővé tennék az új építkezéseknél a légvédelmi óvóhelyek kialakítását. A döntés hátterében a geopolitikai feszültségek és az ukrajnai háború tapasztalatai állnak. Emilie Enger Mehl, az igazságügyi és közbiztonsági miniszter sze
A tatabányai Szent Borbála Kórház a közösségi oldalán jelentette be a szomorú hírt: elhunyt Mód László, a pszichiátriai osztály egykori vezetője. Az orvos életútja és munkássága mély nyomot hagyott a magyar egészségügyben. Mód László, a pszichiátria területén kiemelkedő szakember a pécsi egyetemen szerzett diplomája után a világhírű Grastyán intéze
Lee Van Cleef (1925-1989) a western és kalandfilmek utolérhetetlen, klasszikus rosszembere, banditája. A második világháború után debütált színpadon, itt látta őt meg Stanley Kramer, aki epizódszerepet ajánlott neki a Délidő című filmjében. Bár nem volt benne szövege, a főcím alatti jelenetei nagy elismerést hoztak számára, egész életre meghatározt
Viszonylag gyakori az a szisztéma, hogy egy párkapcsolatban az egyik fél megszűnik önmaga lenni, és teljesen alárendeli magát a másiknak. Ilyenkor előfordul, hogy szinte teljesen elveszítik önmagukat, mintha identitásuk elhalványulna a másik mellett. Jellemző, hogy ez esetben az emberek annyira belemerülnek a kapcsolatba, hogy elfelejtik, kik is ők
Jandó Zoltán brazil kamukötvényes feltárásáért és a Panyi-Pethő páros leleplező anyagáért adták idén a Transparency-Soma Díjat. Kaufmann Balázs kollégánk sorozatát is kiemelték a KKM elleni eltitkolt kibertámadásról.
Angliában nyíló Charles Dickens kiállításon látható lesz az a David Copperfield kiadvány, amely egy expedíció során egy csapatnyi emberben tartotta a lelket, miközben egy barlangban bújtak el a hideg és fagy elől.
Napjaink egyik legünnepeltebb sztárja Sabrina Carpenter. A 25 esztendős színész-énekesnő tinédzserek példaképe, dalait világszerte játsszák a rádiók és nem mellesleg a férfiak is odáig vannak érte. Karrierjét gyerekszínészként kezdte: emlékszel még rá, milyen volt cserfes kislányként? Hogyan sminkelte magát évekkel ezelőtt? Mutatjuk!
Bár egy bizonyos varázsló rajongói a bölcsek kövét a mágiával asszociálhatják, a kő eredete egy több évszázados kutatásban rejlik, amely a világ legnagyobb koponyáinak érdeklődését is felkeltette.
Péntek este Magyar Péter rendkívüli bejelentést tett Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján. Szerinte az ország több kérdésre választ vár a kormánytól.
Sokan nem tudnak regisztrálni az Ügyfélkapu+ rendszerébe, illetve nem akarnak, esetleg nem tehetik meg okoseszközök híján. Ez a módszer nekik is megoldás lehet.
Az Európai Unió Bizottsága által kiadott (EU) 2024/3199 felhatalmazáson alapuló rendelet értelmében a 649/2012/EU rendelet keretében több peszticid és ipari vegyi anyag jegyzéke módosult.
Elon Musk politikai megnyilvánulásai azért kapnak bírálatokat, mert a milliárdos nem baloldali – ezt mondta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, aki szerint Soros György sokkal nagyobb veszélyt jelent.
Bill Byrge, akit az Ernest-filmekből ismerhetünk, 92 éves korában elhunyt a nashville-i otthonában. A színész halálának oka egyelőre nem ismert, de az unokatestvére, Sharon Chapman szívszorító szavakkal emlékezett meg róla a közösségi médiában. Az is kiderült, hogy Bill nem mindennapi módon került a filmiparba. Az unokatestvére elárulta, hogy egy j
Az összehangolt amerikai-brit lépések miatt keveset emelkedhet het az olajár a várakozások szerint. Közvetlen magyar érintett nincs, a szerb állami olajvállalat viszont felkerült a listára.
A Fable elnevezésű könyves alkalmazás Ai-generálta év végi összefoglalói nemcsak a feketékre, hanem a fogyatékkal élőkre is erősen kifogásolható megjegyzéseket tettek.
Bár mögöttünk van a karácsonyi szünet, sokan érzik nagyon fáradtnak magukat januárban. Reggelente nehezen ébredünk, olykor felkelni sincs kedvünk, elvesztettük az energiánkat és egész nap majd' leragad a szemünk. Szerencsére van néhány olyan módszer, amellyel ebben a téli időszakban is felpörgethetjük szervezetünket.
Egy szakértői elemzés szerint a különböző természeti katasztrófák okozta károk az elmúlt évben felülmúlták a sokéves átlagot. A " fő bűnös" a klímaváltozás: a viharok "szárnyakat" kapnak a meleg hőmérséklet következtében.
Bár az angol királyi család nyilvánosan nem reagált Meghan Markle új Netflix-sorozatának hírére, palotai források szerint a zárt ajtók mögött mindenki örömmel fogadta, hogy Harry herceg felesége főzőműsort indít. Sőt, abban bíznak, hogy a napokon belül induló sorozat sikeres lesz.
A tej és más kalciumban gazdag élelmiszerek valóban segíthetnek csökkenteni a vastagbélrák kockázatát? Egy új tanulmány szerint van összefüggés a kalciumban gazdag ételek és italok fogyasztása és a vastagbélrák kockázatának csökkenése közt.
A hidegfront átvonulását követően sarkvidéki eredetű levegő érkezett a Kárpát-medencébe, visszahozva az évszaknak megfelelően hideg időjárást. Éjszakánként országszerte fagypont alá csökken a hőmérséklet.
Az Európai Bizottság folyósította Ukrajnának a világ hét legfejlettebb iparú országával (G7) közösen jóváhagyott mintegy 45 milliárd eurós pénzügyi támogatás első, hárommilliárd eurós részletét – tájékoztatott a brüsszeli végrehajtó testület pénteken.
Az ítélet változatlan: a Líra továbbra sem köteles kifizetni az ötmillió forintos bírságot, a szóban forgó könyv ugyanis nem "öncélúan" jeleníti meg a nemváltást.
Hívhatjuk nem-semlegesnek, androgünnek vagy uniszexnek, nem változtat a tényen, hogy megjelent egy generáció, amelyik hátat fordított a női és férfi bináris meghatározásnak. Több releváns nemzedéki vizsgálat eredménye mutat rá arra, hogy a millenniumi és az 1995 után született Z generáció alapvetően változtatott a fiatal felnőttekre korábban jellem
Az új év jelentős könnyítéseket hozott az élelmiszeripari kistermelők és az árbevételi plafont el nem érő mezőgazdasági őstermelők számára az Epr (kiterjesztett gyártói felelősségi) rendszerben.
Venezuelában beiktatták hivatalába pénteken a harmadik ciklusát megkezdő Nicolás Maduro elnököt, a vitatott eredményű júliusi választások hivatalos győztesét.
Egy amerikai bírósági eljárás szerint Mark Zuckerberg nemcsak tudott arról, hogy a Facebook mesterséges intelligenciáját illegálisan beszerzett könyvekkel tanítattják, hanem külön engedélyezte is. A bíróságok még nem határoztak arról, hogy jogos-e a felhasználás.
Mikor voltál utoljára önző? Nincs ebben semmi ciki, nyugodtan be lehet vallani – legalább csak otthon, saját magadnak. Ha nem találod a választ (vagy éppen kínosnak érzed azt felvállalni), akkor épp itt az ideje gyakorolnod az egészséges önzést. Ez egy olyan technika, ami segít szabadabban, magabiztosabban és nem utolsósorban, boldogabban élni.
Sokan az intenzív illata miatt kerülik a hagymafélék fogyasztását, pedig ezzel komoly előnyöktől fosztják meg magukat. A lila hagyma ugyanis nemcsak a konyhában hasznos alapanyag, hanem az egészségmegőrzés és a szépségápolás területén is figyelemre méltó tulajdonságokkal bír.
Múte B. Egede grönlandi miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy kész tárgyalni Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel, aki korábban közölte, hogy az Egyesült Államok ellenőrzése alá akarja vonni az északi-sarkvidéki szigetet. Egede sürgette, hogy tartsák tiszteletben a sziget függetlenségi törekvéseit.
Kupihár Rebeka A Heterók istenéhez című kötete nem beszél félre és nem is rejtegeti a mondanivalóját, a leszbikusok mindennapjait tárja elénk, az egyszerű homlokpusziktól az utcai megalázásokig. Ez a kötet tudja, mi az érzékiség és érzékenység, a szerelem nemcsak szavakban él, hanem érintésekben, mozdulatokban és terekben is.
A kínai MQ Autonomous Agritech vállalat az amerikai és európai piacokra való belépésre készül elektromos autonóm permetezőjével, az M200-zal. A robot jelenleg Kínában, Japánban és Dél-Koreában működik.
A magyar influenszer, Viszkok Fruzsi, aki már több mint egy évtizede varázsolja el a követőit, most egy különleges bejelentéssel örvendeztette meg a rajongóit. Mint kiderült, idén a karácsonyi időszak számára különösen varázslatosan telt, ugyanis a kedvese megkérte a kezét. A gyönyörű tartalomgyártó olyannyira zavarba jött, hogy majdnem elfelejtett
Patrióta képviselők vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik a "Facebook-cenzúra ügyében" az Európai Parlamentben (EP) - jelentette be Dömötör Csaba fideszes európai parlamenti képviselő a Facebook-oldalán pénteken közzétett videónyilatkozatában.