A sorozatok világában 2025 a visszatérések és a búcsúzások éve is lesz, hiszen hiába láthatunk majd újra számos közkedvelt szériát és karaktert, akik mára már szinte hozzánk nőttek, ez azt is jelenti, hogy örökre el kell tőlük köszönnünk. A streamingszolgáltatók nem kímélnek bennünket idén, szóval már most előkészíthetünk egy egész csomag papír zse
A lakossági rezsivédelemmel összefüggésben szükséges 2025. első negyedévi előirányzat-átcsoportosításokról jelent meg kormányhatározat a csütörtöki Magyar Közlönyben.
Januárban az üzleti szféra és a fogyasztók kilátásai is romlottak decemberhez képest, így a GKI konjunktúra index 19 havi mélypontjára csúszott. Az üzleti bizalmi index 50 havi mélypontra esett. A fogyasztói bizalom pedig a Covid-járvány tombolása idején is magasabban állt.
Megérkeztek a 2025-ös Oscar-díj jelöltjei! Az idei lista is tele van izgalmas nevekkel, néhány jól ismert favorit mellett meglepő újoncok is helyet kaptak. Vajon kik küzdhetnek meg a legjobb film, színész és rendező díjáért?
Donald Trump nemrég jelentette be, jelentős infrastruktúra fejlesztésre készülnek a mesterséges intelligencia területén, Elon Musk viszont máris élesen bírálta a grandiózus projektet.
A Wizz Air 2024-ben újra megdöntötte saját utasforgalmi rekordját, és 2024-ben közel 63 millió utast szállított csaknem 300 ezer járaton – értesült róla a Spabook.net. A légitársaság 94 új útvonalat indított…
Ma reggel az ország számos iskolájában is bombariadó volt, több mint 260 intézményt ürítettek ki. Sok esetben néhány órán belül visszaállt a rend, a gyerekekben azonban mély nyomot hagyhat egy-egy ilyen esemény. De mit tehetünk szülőként, és hogyan kommunikáljunk az eset kapcsán a gyerekekkel?
Január 20. és február 16. között a vásárlások után akár több százezer forintot érő zsetonok járnak a Tesco üzletekben. A vásárlók ugyanis ezekkel dönthetik el, hogy melyik nevező mennyi támogatást kapjon az áruházlánc új pályázati programja, a „Start a jövőért” szavazási szakaszában. A Start a jövőért a Tesco korábbi pályázati programját váltja. Or
Kitanics Márk szerint már régen el kellett volna kezdeni felkészíteni a gyerekeket egy bombariadóhoz hasonló helyzetre, de így csak futunk az események után.
Összesen két állandó és két különbizottság tagjairól döntöttek. A KDNP képviselője kettőbe is beül, a volt szakorvosjelölt tiszás az egészségüggyel foglalkozóban kap helyet.
Az első félidő pontatlan játéka után a második félidőre feljavult a magyar csapat, és felőrölte ellenfelét. Pedro kiemelkedő teljesítménye nagyon kellett a 29-26-os sikerhez.
A Telex After legújabb adásában Frenk mesélt az Isten élt Pesten című lemezéről, a Hiperkarma csúcs- és mélypontjairól, és arról, miért hiányolja a műveltséget a mai zenékből.
Forró, sivatagi körülmények között legalább napi 10-12 liter folyadékot kell meginni ahhoz, hogy az ember ne száradjon ki. Hogy hogyan lehet beszerezni itt a vizet? Van rá megoldás! És vajon melyik az a magyar név, amit itt is ismernek?
Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő szerint a levelek forráskódjának elemzéséből látható, hogy azokat az oroszországi Yandex levelezőrendszerén keresztül küldték – írja a Népszava. Nyitókép: Népszava / Zagyi Tibor
Melyik házban szeretnél élni? Ebből kiderül milyen ember vagy. Melyik házban szeretnél élni? Az első tetszik jobban? Mindenki azt hiszi, hogy túl gyenge ember vagy. Olyan aki soha nem tud nemet mondani és aki mindig másokat tart fontosabbnak saját magánál. Mindig ott vagy ahol szükség van rád, folyamatos a nyüzsgés körülötted és szinte sohasem vagy
2025 tavaszán Kína újabb mérföldkövet állít a technológiai fejlődésben. Humanoid robotok és emberek együtt állnak rajthoz egy félmaratonon Pekingben. Az esemény nemcsak technológiai bemutató, hanem Kína mesterséges intelligencia és robotika terén elért eredményeinek ünneplése is.
2024 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 695 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 478 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 11,9, a nettó átlagkereset 11,8, a reálkereset pedig 7,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, jelentette a KSH. A teljes munkaidőben alkalm
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a magyar–amerikai gazdasági kapcsolatok erősítése érdekében 2025. január 20. napjától kezdődően Katona Bencét nevezi ki a tárca magyar–amerikai befektetési és üzleti kapcsolatokért felelős miniszteri biztosává – tájékoztatta az MTI-t a tárca csütörtökön.
Kunovics Katinka egész életében küzdött a kilókkal, de a folyamatos diétáknak, edzésnek hosszabb távon sosem lett tartós eredményük. Az énekesnő ezért úgy döntött, véget vet a jojóeffektusnak, és orvoshoz fordul. Törökországba repült, ahol három hete gyomorszűkítő műtétet hajtottak végre rajta.
Hamarosan az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is tárgyalhatja a magyarországi iskolákat ért bombafenyegetések ügyét – közölte a bizottság elnöke a Blikk megkeresésére.
Ilyesmi még nem történt Magyarországon, csaknem 270 hazai iskola kapott fenyegetést, ami miatt a legtöbb intézményből egyszerűen hazaküldték a gyerekeket. Több önkormányzat próbált segítséget nyújtani, de lássuk be: a dolgozó szülők igen nehéz helyzetbe kerültek ma, mikor egyik percről a másikra kapták az értesítést, hogy menniük kell a gyermekükér
A bíróság pénzbüntetésre ítélte azokat a szurkolókat, akik a 2021 szeptemberében rendezett Magyarország–Anglia labdarúgó világbajnoki selejtező-mérkőzésen rendbontást követtek el.
Költségvetési válság alakult ki Tajvanon a kiadások, főleg a védelmiek körül. Az ellenzéki többségű parlament a héten olyan költségvetést fogadott el, amelyben több kiadást csökkentettek a tavalyi összegekhez képest. Cso Zsung-taj kormányfő csütörtökön élesen bírálta ezt, "öngyilkosságnak" nevezte.
Benedict Cumberbatch elárulta, milyen maradandó hatással volt rá, hogy 20-as éveiben kifosztották és elrabolták. A 48 éves színész leginkább akciódús szerepeiről ismert, többek között a Marvel-univerzum Doctor Strange című sorozatából és a BBC Sherlock Holmes sorozatából. Míg a képernyőn drámákkal teli az élete, a színész elárulta, hogy egy 2004-es
A Yandex levélküldő szolgáltatását használták a több száz iskolát megfenyegető levél elküldéséhez, mégsem lehet még azt állítani, hogy putyini csoportok állnak mögötte. Miután nyilvános lett az e-mailcím, több iskolás is megköszönte a hirtelen érkező szabadnapot, de volt, aki inkább holnapra időzítette volna a matek témazáró miatt. Aztán regisztrál