2025. január 27. hétfő

jan. 27
12:15
Rendkívüli bejelentésekkel kavarta fel az állóvizet Nagy Márton: Változásokra figyelmeztették a lakosságot (Nyugati Fény)
Nagy Márton kutakodásai alapján azt gyanítja, hazánk egy gazdasági aranykor előtt állhat.
jan. 27
12:21
Tavaly kilőtt az elektromos autók eladása, Kína mindenkit lekörözött (Infostart)
Világszerte csaknem tíz és fél millió BEV-autót értékesítettek 2024-ben, a forgalom csaknem kétharmada az ázsiai országra koncentrálódott. A második az Egyesült Államok, a harmadik Nagy-Britannia lett az eladási listán.
jan. 27
12:21
Befellegzett a környezetvédőknek (Piac és Profit)
Az EU energiapolitikája mostanra teljesen elszigetelődött a világban. Washingtontól Pekingig a fókusz a legfontosabbnak tartott piacok, technológiák dominálására és a maximális versenyképességre került, márpedig ezek egyik kritikus tényezője a nagy volumenű, olcsó és időjárásfüggetlen energia.
jan. 27
12:21
Czomba Sándor: új lehetőség a hazai kkv-k számára – a kormány több mint 4 milliárd forinttal támogatja a vállalkozások dolgozói létszámának és… (ProfitLine)
A kormány a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások dolgozói létszámának és kapacitásának növelése érdekében mintegy 4,1 milliárd forintból indít új támogatási programot. A „KKV kapacitásbővítő támogatás 2.0” programmal közel 1700 fő elhelyezkedését segítheti a kormány, ezáltal hozzájárulva a magas foglalkozta
jan. 27
12:21
Orbán: "Mi a történelem főutcáján, az EU a sáros mellékutcában…" (ATV)
"Nem mi vagyunk elszigetelve, hanem az EU. "Mi a történelem főutcáján járunk, míg az Európai Unió a sáros mellékutcákban botorkál" - mondta Orbán Viktor az MNB-konferencián, ahol Matolcsy Györgynek köszönetet mondott, a Terminátort idézve. Az euró bevezetéséről is beszélt.
jan. 27
12:21
Ez a csodafűszer a rák és a magas koleszterin ellenszere (Magyar Hírlap)
Vitaminban, kalciumban és vasban gazdag.
jan. 27
12:21
Trump bosszút állt – Kolumbia megroggyant (AC News)
Kolumbia élesen tiltakozott, és nem engedte leszállni a kitoloncoltakkal teli amerikai repülőgépet. De egy nap alatt visszahőkölt.
jan. 27
12:21
Így kapod meg ingyen az ellátást, ha nem tudod fizetni a tb-t: mutatjuk a megoldást (Hóvége)
Biztosítottnak akkor tekinthető valaki, ha pl. bejelentett munkája van, a munkáltató pedig fizeti utána az egészségügyi szolgáltatási járulékot, vagyis a tb-t. Mi van akkor, ha ezt nem fizeti utánunk senki?
jan. 27
12:27
Mutatjuk, hogyan csökken az üzemanyagok ára (Agroinform)
Érdemes holnapra halasztani a tankolást?
jan. 27
12:27
Ugye nem feledkeztél el róla? Hétvégén már keményen megbüntethetnek, ha így közlekedsz az autópályán (Femcafe)
Már csak néhány nap, és lejár egy fontos határidő, melynek be nem tartása súlyos következményeket vonhat maga után.
jan. 27
12:27
Marozsán és Fucsovics is javított a férfi teniszezők világranglistáján (Magyar Hírlap)
A világranglistát a férfiaknál az Australian Openen immár kétszeres bajnok olasz Jannik Sinner vezeti.
jan. 27
12:27
Egészségügyi elemző Orbán Viktor covidpropangandájáról: "Megindult a történelemhamisítás" (Forbes)
A kormány sikerkommunikációként csomagolta a covid elleni küzdelmet. Azt, amiben a WHO-adatok szerint a harmadik legrosszabb ország voltunk a járvány évei alatt.
jan. 27
12:27
Mi történt? Matolcsy György olyan bókot kapott Orbántól, amitől még Lévai Anikó is féltékeny lehet (Nyugati Fény)
Elmúlt években nem volt ilyen jó a viszonyuk.
jan. 27
12:27
Letartóztattak egy férfit, aki elütötte az intézkedő rendőrt (Autószektor)
Közleményük szerint január 22-én este egy Pest vármegyei településen a rendőrök járőrszolgálatuk során - polgárőrök jelenlétében - ellenőrizték az egyik parkolóban szabálytalanul várakozó járműveket. A rendőrök az egyik, járó motorú autóban egy férfit találtak, akinek vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt bűnügyi felügyeletét rendelték el -
jan. 27
12:27
Egészséges diétás receptek mediterrán étrendhez (egy.hu)
Hántolatlan gabonák, hüvelyesek, olajos magvak, zöldségek, gyümölcsök, kis mennyiségben halak és szárnyasok, tojás, joghurt, extraszűz olívaolaj – ezek mind jöhetnek, ha mediterrán diétát követnénk! Kerüljük viszont a fehér lisztet, a vörös húst, az étolajat. Mutatjuk, milyen finom ételeket készíthetsz, ha kipróbálnád a mediterrán étkezést!
jan. 27
12:27
Mi történik, ha tévével alszol el? Ezt mondja a szakértő (Bien)
Ha bekapcsolva hagyod a tévét lefekvés előtt, az csökkenti a melatonintermelést, és megzavarja az alvási ciklus helyreállítási szakaszait.
jan. 27
12:33
Multimilliomos orvostól kapott óriási adományt az AfD (Infostart)
A magánszemélyek adományai jelentik Németországban is a politikai pártok működésének egyik fő pénzügyi forrásét. Az AfD a közelgő választások előtt most tetemes támogatáshoz jutott.
jan. 27
12:33
Szijjártó-Rubio telefon: Az amerikai külügyminisztérium ezt közölte (ATV)
Az amerikai külügyminisztérium, a State Department is hivatalos közleményben tudatta, hogy Marco Rubio telefonos megbeszélést folytatott Szijjártó Péterrel.
jan. 27
12:33
A hét legjobb takarítási trükk (Agrofórum)
A TikTok ma már nemcsak vicces videókkal van tele, hanem olyan tartalmakkal is, amelyek bárkinek a hasznára válhatnak.
jan. 27
12:33
Elhunyt Feledy Péter (Magyar Hírlap)
Életének nyolcvankettedik évében halt meg a Táncsics Mihály-díjas újságíró.
jan. 27
12:33
A Kreml tisztázta, hogy áll a Putyin-Trump tárgyalás előkészítése (Demokrata)
Oroszország továbbra is készen áll a kommunikációra az Egyesült Államokkal.
jan. 27
12:33
A Toyota kimaxolta a hétvégét, Ogier csak két pontot veszített (Racingline)
A gyártók bajnokságában a Toyota a maximális 60 pontot vitte haza Monte-Carlóból, a győztes Sebastien Ogier 33 pontot szerzett a megszerezhető 35-ből. Monte-Carlóban mutatkozott be az új pontrendszer, ami visszaadta a futamgyőzelem értékét, amellett megtartotta a tavalyi pontszámítás egyetlen normális részét, a vasárnapi értékelést. Nézzük, hogyan
jan. 27
12:33
Durva szexuális zaklatási botrány robbant ki a világhírű tévécsatornánál: 225 millió forintnyi kártérítést fizetett áldozatának a sztárműsorvezető (naphire.hu)
Lemondtak Japán egyik legismertebb televíziós csatornája, a Fuji TV vezetői, Koichi Minato elnök és Shuji Kanoh igazgatósági elnök. A csatornát azzal vádolják, hogy eltussolta sztárműsorvezetője szexuális zaklatási botrányát.
jan. 27
12:33
Felejtse el a téli kabátot: mutatjuk milyen időjárás vár ránk a következő napokban (Magro)
Január utolsó hetében is folytatódik a szokatlanul enyhe időjárás. Délnyugaton a nappali hőmérséklet akár 20 fokot is elérheti, és az éjszakai fagyok is megszűnnek egy időre.
jan. 27
12:35
Most közölték: Orbán Viktor az Egyesült Arab Emírségekbe utazik (ATV)
Orbán Viktor az Egyesült Arab Emírségekben tárgyal.
jan. 27
12:39
12 felvillanyozó tény a napenergiáról, amelyekről talán még sosem hallott (NRGreport)
Hogyan segítheti a napenergia a folyamatos zöld átmenetet? Mit kezdhetnénk azzal a napsugárzással, amely egy óra alatt éri a Föld felszínét?
jan. 27
12:39
Megdőlt az országos és fővárosi melegrekord is vasárnap (Magyar Hírlap)
Főnyeden 17,3, Pestszentlőrincen pedig 15,5 fokot mértek.
jan. 27
12:39
Sára Botond megüzente a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy kéne szavazni mini-Dubajról (Nyugati Fény)
A főispán üzent.
jan. 27
12:39
Elektromos crossoverrel tér vissza a Mitsubishi a villanyautókhoz (Villanyautósok)
A Nissan elektromos alapjain érkezik majd az új modell.
jan. 27
12:39
Megérkeztek az első fotók A Bridgerton család 4. évadának forgatásáról (in.hu)
A Bridgerton család negyedik évadának forgatása hivatalosan is megkezdődött, a várva várt Netflix-sorozat új évada jövőre jelenik meg. Addig is mindenki a már megerősített történetszálakról, a lehetséges királyi cameókról és az új szereposztásokról (benne néhány jól ismert névvel) beszél.A negyedik évadban egy újabb generációnyi fiatal férfi és nő
jan. 27
12:45
Nagy Márton: ez a magyar gazdaság számára tengeri kijáratot jelent (Infostart)
Bulgáriába látogatott a nemzetgazdasági miniszter, megállapodásokat írt alá.
jan. 27
12:45
Megjött a bejelentés: így változik holnaptól a benzin ára (Portfolio)
Keddtől ismét csökkennek a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak - írja a holtankoljak.hu
jan. 27
12:45
Az öregedésgátló afrodiziákum (Magyar Hírlap)
Az egyik legmegosztóbb gyümölcs.
jan. 27
12:45
Nem csak az Ügyfélkapuval akarnak átverni! - Veled is megtörténhet: 3+3 durva kiberbiztonsági csalás (Növekedés)
Nagyot téved aki azt hiszi, ő “túl kicsi" ahhoz, hogy hackerek, internetes csalók, zsarolók áldozatává váljon! Az online veszélyek továbbra sem csak a nagyvállalatokat érintik, bárki áldozatul eshet, különösen az egyre szélesebb körben elérhető, az emberi szövegekhez hasonló tartalmakat generálni képes nyelvi modellek és deepfake eszközök által. A
jan. 27
12:45
Ezekre a vizsgálatokra menjen el, ha munkaidőben is szinte lefejeli az álmosságtól a laptop-ot (EgészségKalauz)
Igen gyakran ez a betegség húzódik az állandó fáradtság és álmosság mögött.
jan. 27
12:51
Vajon mi lesz erre az Orbán-kormány válasza? (Piac és Profit)
Az Oroszország elleni szankciók kiterjesztéséről tárgyalnak az EU-külügyminiszterek. Úgy tűnik, Magyarország meggondolta magát.
jan. 27
12:51
Emelték több igazgatási szolgáltatás díját (Adózóna)
Január 23-ától némelyik igazgatási szolgáltatási díj 20-30 százalékkal is növekedett. Ismertetjük a változásokat.
jan. 27
12:51
Már lehet jelentkezni a Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzésére (ProfitLine)
Február 10-ig várja a Net-Coach program Újmédia pedagógia felnőttképzése pedagógusok, pszichológusok, kibervédelmi és kommunikációs szakértők, valamint más, fiatalokkal foglalkozó szakterületek képviselőinek jelentkezését - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) kommunikációs igazgatósága hétfőn az MTI-vel.
jan. 27
12:51
Óriási fordulat a magyar benzinkutakon: most jött a bejelentés, készülhetnek az autósok (Pénzcentrum)
Keddtől a benzin literenként 3, a gázolaj pedig 4 forinttal fog kevesebbe kerülni.
jan. 27
12:51
Lagarde: romló tendenciát látni a jegybankok de facto függetlenségének érvényesülése terén (Portfolio)
Az MNB Lámfalussy-díjának friss kitüntettje, Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke is előadást tartott az MNB által megrendezett Lámfalussy Lectures Konferencián. Előadásában a jegybanki függetlenség előnyeit ismertette az infláció féken tartása terén, továbbá rámutatott arra, hogy romló trend figyelhető meg globális szinten a központi
jan. 27
12:51
Megszólalt Orbán Viktor az euróról, ebből kiderül, híve-e a bevezetésnek (ATV)
Az euró atyjának, Lámfalussy Sándornak a tanácsa miatt nem vezettük még be az eurót - jelentette ki Orbán Viktor ma az MNB Lámfalussy Konferencián, és azt a következtetést vonta le: az euró a gazdagabb országokat segíti.
jan. 27
12:51
Orbán Viktor erőset mondott: "Ha nem vagyunk felkészülve rá, az euró megöli a gazdaságunkat" (SzMo)
A jegybank konferenciáján szólalt fel a miniszterelnök. Azt is elmondta, hogy miért nem vagyunk még tagjai az euróövezetnek.
jan. 27
12:51
Az állattartó telepek támogatásai: a Massey Ferguson gépei (Agrofórum)
A Massey Ferguson az AustroDiesel kínálatában idén is bőséges kínálattal állt az érdeklődők rendelkezésére hazánk legnagyobb agrárgépészeti szakkiállításán. Fontos megemlíteni az állattartó telepeket érintő támogatásokba is beépíthető gépeket.
jan. 27
12:51
Azonnal nézd meg a pénztárcádat, hamis 2000-es lehet nálad is, így ismerheted fel (Promotions)
Hamis papírpénzek árasztották el az országot, főleg 2000-es és 20 000-es bankjegyek.
jan. 27
12:51
Harry herceg a gyerekeiért harcol (Magyar Hírlap)
Új célt tűzött ki maga elé.
jan. 27
12:51
Szlovéniában több mint 200 iskola és óvoda kapott bombafenyegetést (Demokrata)
A rendőrség alacsony biztonsági kockázatúnak értékelte a fenyegetést, de néhány iskolában ennek ellenére törölték a tanítást.
jan. 27
12:51
Szijjártó Péter: Magyarország megkapta a kért energiabiztonsági garanciákat (Demokrata)
"Világossá tették: az uniós tagállamokat ellátó energiainfrastruktúra épsége az egész EU biztonságát illető kérdés" – húzta alá.
jan. 27
12:51
Döntött a Nav – bevétel a visszaváltott palack ára (AC News)
Bejelentést tett a NAV az 50 forintos visszaváltási díjak adózásával kapcsolatban. A magánszemélyek esetén bevételnek számít ez a pénz.
jan. 27
12:51
Virtuális csapdák: Hogyan védhetik meg magukat a nyugdíjasok az online világban? (Digital Hungary)
Az elmúlt 10-15 évben az idősebb generáció tagjainak életét is alapjaiban változtatta meg a digitális forradalom. Nem kell órákat várakozniuk a háziorvosi rendelőben egy receptért, néhány kattintással elintézhetik a közüzemi számlák befizetését, és bármikor könnyűszerrel videóhívást indíthatnak, hogy megtudják, jól vannak-e az unokák. A digitalizác
jan. 27
12:57
Végül nem volt magyar blokkolás Brüsszelben (Infostart)
Ukrajnának az olaj- és gázszállításokat akadályozó, az árakat emelő lépései miatt kért garanciákat a magyar kormány Brüsszelben. Oroszországgal szemben további nyomásgyakorlást tervez az EU.

Keresés