A világ egyik legnevesebb nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezete, a Times Higher Education (THE) minden évben közzéteszi szakterületi ranglistáját. A január 22-én publikált, 2025-re vonatkozó rangsorban a világranglista indikátorait átvéve 11 tudományterületen elemezték az egyetemeket öt mutató – oktatás, kutatási környezet, tudományos publik
Jari-Matti Latvala 2007-ben hasonló baleset miatt kényszerült kiállni a Montén, mint ami Sami Pajari kiesését eredményezte. Összességében azonban a Toyota szereplésével nagyon elégedett volt a csapatvezető.
A szükséges hatósági engedélyek beérkezése után, tervezetten 2025. január 31-i hatállyal, az Európai Utazási Biztosító (EUB) új többségi tulajdonosa a francia Europ Assistance SA lesz. Lengyel Márk, az EUB vezérigazgatója jelezte távozási szándékát, így az Europ Assistance (EA) döntése értelmében a továbbiakban Elek Andrea tölti majd be az EUB vezé
A magyar kormány egyelőre blokkolja az Oroszország elleni szankciók meghosszabbítását. Ugyanakkor Donald Trump amerikai elnök, akit a magyar kormány szövetségesének tart, jelenleg szankciópárti álláspontot képvisel Oroszországgal szemben. A külpolitikai szakértő szerint ráadásul Trump a magyar pénzek miatt sem fog rámordulni Brüsszelre.
A koronavírus járványról készült film nem váltotta be a reményeket, ráadásul Magyar Péterék "ellenvideóját" sokkal többen nézték, mondta az elemző az ATV-ben.
Rengeteget bukott a kis cég az üzleten, ami eközben remekül jött a 4iG-nek. A jegybank már bírságolt, a rendőrség pedig tiltott piacbefolyásolás gyanújával nyomoz.
Egyre nagyobb a boltok vegántermék-választéka, de vajon azért éri meg növényi alapúan táplálkozni, hogy adalékanyagokat együnk? Mi van a vegán sajtban, a növényi felvágottban és a zsírtalan zsírban? Megnéztük.
A humorista Veiszer Alinda műsorában mesélt arról, miért felvételizett hetedjére is a Színművészetire, és miért volt kiábrándító számára a vidéki színházi élet.
Megdőlt az országos és a fővárosi napi melegrekord is vasárnap: Főnyeden 17,3 Celsius-fokot mértek, Pestszentlőrincen pedig 15,5 fokot - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn.
2025-ben 1700 milliárd forint kamatkifizetésre kerül sor a lakossági állampapírok után. Ezek a kamatkifizetések a kincstári vagy a banki, befektetői értékpapírszámlán maradnak szabad pénzegyenleg formájában, amiről rendelkezhet a tulajdonos, hogy kiutalják a bankszámlájára, vagy tetszőleges új állampapírokat vehet belőle. A money.hu szakértői megvi
Már hagyomány, hogy évről-évre Gyula ad otthont az Országos Román Bálnak. Az ilyen rendezvények mindig nagy szerepet játszottak a közösségépítésben. Kozma György, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke beszédében folytatta, a bál jó alkalmat teremt arra, hogy a régi ismerősökkel találkozzanak, új barátságok szülessenek. A román
A fenntartható energia irányába tett úttörő lépésként az amerikai hadsereg mérnöki kutatási és fejlesztési központja nemrégiben bemutatott egy úttörő, hidrogénüzemű nanohálót az új-mexikói White Sands Missile Range (Wsmr) területén.
Oroszország legnagyobb villamosenergia-hálózat-üzemeltetője, a Rosseti, új lehetőségek után kutatva tervezi belépését a kriptovaluta-bányászat világába írják az orosz lapok. A vállalat célja, hogy kihasználja a kevésbé terhelt energiarendszerek szabad kapacitásait, ezzel növelve bevételeit és elősegítve a helyi gazdasági fejlődést. Hogyan segítheti
Akár karrierváltáson gondolkozol, akár meglévő projektjeidből szeretnél többet kihozni, az Univerzum megadhatja azokat a lehetőségeket, amelyekkel az anyagi helyzeted jelentősen javulhat. Lássuk, kik lesznek idén valódi mázlisták, akik pénzügyi sikereket érnek el!
A jelenlegi adatok szerint országszerte 229 iskola kapott hétfő reggel bombafenyegetést - közölte Primoz Ogrinc, a szlovén rendőrségi főigazgatóság terrorizmussal és szélsőséges erőszakkal foglalkozó osztályának vezetője.
A kukoricahibridek levélszerkezetének és csőtípusának ismerete segíthet eldönteni, hogy milyen területre érdemes vetni őket a szántóföldön a teljesítmény maximalizálása érdekében.
A különböző énekesek életéről szóló mozifilmek aranykorukat élik: ez elmúlt években többek között Amy Winehouse, Whitney Houston, Freddie Mercury sorsa is megelevenedett a mozivásznon, nemrégiben pedig a Robbie Williams életét bemutató alkotás került a mozikba, ahol a főszereplőt egy CGI-majom alakította. Hollywoodi pletykák szerint hamarosan a 200
Irán elhalasztotta a nőkre vonatkozó, szigorúbb öltözködési szabályok kikényszerítéséről szóló törvény bevezetését. Csicsmann László Közel-Kelet-szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója beszélt a részletekről az InfoRádióban.
Eredményesen perelte az ügyészség az egyik biztosítót, mert a Kúria megállapította, hogy a fogyasztókkal kötött szerződéseiben alkalmazott több általános szerződési feltétel tisztességtelen, olvasható az ugyeszseg.hu honlapon.
Idén kevesebbet dolgozhatnának otthonról a munkavállalók Magyarországon a Randstad friss felmérése szerint. A cég arra figyelmeztet, hogy azok, akik nem engedélyezik a home office-t, elvághatják magukat a tehetségektől.
Bármennyire is univerzális tisztítószernek tűnik az ecet, érdemes mindig átgondolni, hogy valóban alkalmas-e az adott felületre. Ha bizonytalan vagy, jobb előbb utánajárni, mielőtt kárt tennél értékes berendezési tárgyaidban.
A vezető kriptovaluta-tőzsde és web3 vállalat, a Bitget, kiadta a 2024-es átláthatósági jelentését, amely bemutatja a vállalat egyik legsikeresebb évét 2018-as alapítása óta.
Masszív kibernetikai támadás érte a szlovák állami tulajdonú Átalános Egészségbiztosító (VsZP) infrastruktúráit pénteken - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök Pozsonyban az egészségügyi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján.
A fő keresleti és kínálati mutatók alapján tavaly kilőtt a fővárosi újlakás-piac, ráadásul a lendület idén több új, a keresletet és részben a kínálatot támogató tényező hatására minden bizonnyal kitart – derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.
A német lakosság nagyobbik része támogatná a kormányzati beruházások növelése érdekében a szigorú adósságfék-szabály lazítását vagy akár teljes eltörlését támogatja — derül ki egy friss közvélemény-kutatásból. A vélemények változása különösen a közelgő februári előrehozott választások fényében bír nagy jelentőséggel.
2025. január 1-től 12-ről 18 millió forintra nő az ÁFA alanyi adómentesség értékhatára. A Kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával és a szakmai szervezetekkel egyeztetve hozta meg döntését.
Bár a TikTok újra elérhető az Egyesült Államokban, mégis a közösségimédia-függő emberek fontolóra vehetik, hogy szünetet tartanak a végtelen médiatartalom fogyasztásában.
Magyarország megkapta a kért energiabiztonsági garanciákat, az Európai Bizottság elkötelezte magát a földgáz- és kőolajvezetékek védelme mellett - közölte Szijjártó Péter hétfőn Brüsszelben.
Az első telefonbeszélgetésük során világossá tette a kínai külügy, mit vár el. Vang Ji úgy osztotta ki Marco Rubiót, mintha csak egy iskolással beszélne.
A tavasz beköszönte mindig különleges időszak a kerttulajdonosok számára. Az ébredő természet, a rügyeket bontó fák és a friss levegő mind arra ösztönöznek, hogy kertünket újra formába lendítsük. Az alábbiakban néhány praktikus tanácsot mutatunk, amelyek segítenek a kertünk előkészítésében a tavaszi szezonra.
"Az elmúlt napokban folytatott hosszas tárgyalások után ma az Európai Bizottságtól Magyarország megkapta azokat a garanciákat, amelyek nélkülözhetetlenek az energiabiztonságunk jövője szempontjából", ezért az oroszellenes szankciók meghosszabbításáról "a mi szavazatunk is végül nem a vétó volt" – jelezte a mai külügyi tanácsülés után Brüsszelből kö
Akárcsak az elmúlt években, az Allianz Hungária Zrt. 2025 elején is számvetést készített az előző év lakóingatlanokat érintő káreseményeiről. Azok után, hogy a 2023-ban - nagyrészt a viharos nyárnak köszönhetően - a biztosító több mint százezer káresetet regisztrált lakóingatlannal összefüggésben, 2024 egész visszafogottnak bizonyult: a károk darab