Kislányom, mondd, hogy nem igaz! – súlyos mondat a darab címe is. Benne van az orosz katonák által megnyomorított nők sorsa. A hosszú időszak, amikor állandóan attól kellett rettegni, mikor visznek el. És benne van a kibeszélhetetlenség is. A mások hitetlenkedése. A "ha nem mondjuk ki, talán meg sem történt" szőnyeg alá söprése. A Történetek a háto
A víz és az élet közötti alapvető kapcsolat nem véletlen, hiszen – ahogy a Science Alert is kiemeli – ez a legnagyobb mennyiségben előforduló molekula az univerzumunkban. Eddig egyértelműnek tűnt, hogy a H2O fokozatosan, az oxigén felszabadulásával párhuzamosan jelent meg a világegyetemben – egy új tanulmány azonban ennek szöges ellentétét állítja.
Az egészséges szervezet naponta 6-8 órányi alvásszükséglettel rendelkezik – egyéne válogatja. Abban pedig nincs vita, hogy jól aludni csak a testünknek és alvási szokásainknak megfelelő matracon lehet, tehát a jó matrac kiválasztása nem is olyan egyszerű, mint az elsőre tűnhet. Szerencsére ma már nemcsak széles választék áll rendelkezésünkre az áru
Fiatal felnőttkorunkban rengeteg tapasztalatot gyűjtünk – legalábbis jó esetben. Az életre szóló emlékek és kalandok felkészítenek a nagybetűs Életre, de mennyire szólnak közbe a csillagok?
Alapjaiban forgatta fel a mesterséges intelligencia (MI) nagy cégeinek és beszállítóinak értékelését egy kínai startup megjelenése a piacon: az amerikai részvények hétfőn meredeken estek, a technológiai részvények vezetésével, miután a kínai DeepSeek alacsony költségű mesterséges intelligencia modellje iránti megnövekedett felhasználói érdeklődés k
Mostanra bevett szokássá vált Európában, hogy széndioxid kvótát vásárolnak azok az autóipari szereplők, akik nem tudják teljesíteni az egyre szigorodó Európai Uniós emissziós szabályokat. Ennek nyilván azok a gyártók lehetnek a legnagyobb győztesei, akik kizárólag emissziómentes autókat gördítenek le a gyártósorokról, ezáltal messze túlteljesítik a
Adrien Fourmaux kiváló teljesítménnyel debütált a Hyundai csapatában, miután a Montén azonnal dobogós eredménnyel tudott kezdeni, azonban a jó kezdés után is szeretne a földön maradni.
Charli XCX készül belevetni magát Hollywood világába. A Grammy-díjra jelölt énekesnő lesz a producere és főszereplője az A24 hamarosan megjelenő filmjének, melynek címe The Moment (vagyis A pillanat).A film − amely a produkciós cégének, a Studio365-nek az első alkotása lesz − a Variety szerint a saját eredeti ötletén alapul. Bár a cselekmény részle
Az Inter az olasz labdarúgás egyik megkerülhetetlen szereplője. Hazai többmilliós szurkolótábora több mint 50 millióra bővül, ha az egész világot nézzük. Lehet, hogy ezzel alulmarad a több gigászhoz képest, de az említett számok így is komoly súllyal bírnak.
A tavaly első alkalommal megrendezett dalmáciai hajókiállítás magas színvonala mindenkit lenyűgözött, így jelentős várakozás előzi meg az idei eseményt. A szervezők több mint 120 horvátországi és európai kiállító, mintegy 200 hajó részvételét és új modellek premierjét jelentették be. Új és használt hajók is bemutatásra kerülnek, köztük sporthajók,
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az alapításának 100. évfordulóját ünneplő programsorozat zárásaként idén tizedik alkalommal rendezte meg zászlóshajó nemzetközi eseményét, a Lámfalussy Lectures konferenciát. A rendezvényt Matolcsy György, az MNB elnöke nyitotta meg, majd Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jeffrey D Sachs, a Columb
A Mávinform a Facebook-oldalán azt írta: a Vácról a budapesti Nyugati pályaudvarra tartó, Veresegyházról 12:10-kor továbbinduló S71-es vonat Fót állomás előtt nem állt meg a kijelölt helyen, néhány méterrel túlfutott a számára továbbhaladást tiltó jelzésen. "A vonatok utasai nem kerültek veszélybe" - hangsúlyozták. Az eset helyszíni vizsgálatának
Hat inspiráló előadás, két kerekasztal beszélgetés és huszonegy elismert szakember segítségével pillantunk be a sikeres életutak kulisszái mögé a január 31-ei PlanAll Day – A tudatosság napján. Vezetőként néha úgy érzed, elvesztél a mindennapok sűrűjében? Kíváncsi vagy, hogyan lehet egyensúlyt teremteni a szakmai siker és a személyes fejlődés közöt
Hat inspiráló előadás, két kerekasztal beszélgetés és huszonegy elismert szakember segítségével pillantunk be a sikeres életutak kulisszái mögé a január 31-ei PlanAll Day – A tudatosság napján. Vezetőként néha úgy érzed, elvesztél a mindennapok sűrűjében? Kíváncsi vagy, hogyan lehet egyensúlyt teremteni a szakmai siker és a személyes fejlődés közöt
Az áttörés elsősorban annak köszönhető, hogy ma már a webshopokban is gyorsan elérhetőek ezek a kölcsönök, az emberek pedig utaznak a 0%-os THM-es akciókra. Az ügyfelek számára egész biztosan kedvező lesz Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint az, hogy újfajta költségmentes részletfizetést kínáló megoldások kerültek piacra – a szolgált
Több kínai autógyártó és a BMW mellett a Tesla is jogi lépéseket tesz a Kínából származó elektromos autókra kivetett európai uniós büntetővámok ellen. Az amerikai [...]
A Plinko játék, amelyet a hagyományos japán Pachinko játék ihletett, világszerte meghódította a játékosok szívét. Egyszerű mechanikája, amely a véletlent a kockázatbeállítás lehetőségével ötvözi, egyedülálló élményt nyújt mind az új, mind a tapasztalt játékosok számára. Bár a játék kimenetele nagyrészt a szerencsén múlik, léteznek stratégiák és tak
Pár napja jöttek meg a friss keresetekre vonatkozó Ksh adatok és ezzel párhuzamosan nyilvánosságra került egy friss ausztriai felmérés is, az ottani bérekről. Nézzük mekkora a különbség.
A Tokaji borvidék felkészült a klíma és a piac változásaiból fakadó kihívásokra - erről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke ifjabb Szepsy István mádi borásszal a Kék bolygó című podcast hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.
Jelentős zuhanást láthatunk egyes amerikai energiaipari részvényeknél a mai kereskedésben, miután egy kínai mesterséges intelligencia startup, a DeepSeek új fejlesztése kérdéseket vetett fel az amerikai vállalatok AI-dominanciájával kapcsolatban. A technológiai szektorban tapasztalt eladási hullám különösen érzékenyen érintette azokat a cégeket, am
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Nőtt a bruttó hazai villamosenergia-felhasználás 2024-ben, elérte a 44,7 teravattórát (TWh), 1 terawattórával, 2,3 százalékkal, haladta meg a 2023. évit - derül ki a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. honlapján közzétett adatokból.
Ébredj a végtelen óceán látványára, érezd a bőrödön a lágy szellőt, és élvezd az örök tavaszt! Most itt a tökéletes alkalom, hogy valóra váltsd álmaid utazását a Kanári-szigetekre, hiszen most akár 65%-os kedvezménnyel foglalhatod le a legszebb szállásokat!
A helyi német közösség hagyományőrző programja a disznóvágás, melyet szombaton a Máriás-házban rendeztek. Sokan régen is részt vettek ilyen eseményen, ők leginkább az emlékeiket tudják felidézni amellett, hogy besegítenek a munkálatokba. Emellett sokan érkeztek gyerekekkel, akiknek megmutathatták, hogyan is zajlott egy régi, sváb disznótor. Többf
Kiskérődzők pestise vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Zala vármegyében. Az állatokat egy romániai gyűjtőállomásról szállították Magyarországra. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. További intézkedésig nem érkezhetnek Romániából kiskérődző szállítmányok hazánkba, olvasható a
Új programsorozattal jelentkezik 2025-ben az Erkel Ferenc Művelődési Központ – jelentette be hétfő délelőtt, az intézmény második emeletén megtartott sajtótájékoztatón Repisky Dániel. Az intézmény tavaly novemberben indította útjára a Gyulakult Fesztivált, amely egy estén öt helyszínen biztosított fellépést tizenöt helyi, élőzenei formáció számár
A magyar miniszterelnök pénteki rádiós nyilatkozatában is kikelt az Ukrajnán át futó gázvezeték leállítása ellen. Ami már csak azért is érthetetlen, mert éppen ezáltal került most kivételesen jó helyzetbe a magyar energetikai óriás, az MVM.
A hazai áramtermelő kapacitásnak már a felét kitevő napelemek európai termelési rekordot eredményező terjedése mellett más fontos változások is történtek a villamosenergia-rendszerben az erőművi kapacitás és áramtermelés tekintetében 2024-ben. Folytatódott a már 12 éves mélyponton álló import csökkenése, ahogyan a lignites-szenes hazai termelés rés
A jegygyűrű a végtelen szerelem és az egymás iránt örök elköteleződés szimbóluma – egészen a válásig. Utána azonban nemcsak a gyerekek, a vagyon és a közös otthon kérdéseiről kell dönteni, hanem arról is, mi legyen az ékszer sorsa.