A Missouri Egyetem kutatói jelentős előrelépést tettek a műanyagszennyezés elleni küzdelemben, egy olyan új oldószerkeverék kifejlesztésével, amely képes eltávolítani a nanoműanyagok 98%-át a vízből. Ez az áttörés kulcsfontosságú lehet korunk egyik legsürgetőbb környezeti kihívásának megoldásában. Az új technológia bemutatása Az ACS Applied Enginee
Aranyos képet osztott meg magáról Puskás-Dallos Bogi az Instagram-oldalán. Az énekesnő egy gyerekkori fotót posztolt magáról, amelyen a pici Bogi nagy mosollyal az arcán néz a kamerába. Bogi le sem tagadhatná ezt a képet, hiszen annyira hasonlít a mostani önmagára is.
Egy vécét és két mosdót távolíttatott el a dolgozóival az egykori irodájából a brazil képviselő, miután nem választották újra. A 41 éves tanácsosnő kijelentette: a jogi osztály útmutatója jelezte, minden olyan eszközt el kell távolítania, amit saját maga szerzett be. Így volt ez a mosdókkal is, amiket elszállíttatott a döntés után.
A Mosoni-Duna holtágán járt-kelt egy férfi, amikor megtörtént a legrosszabb: beszakadt alatta a jég. A férfi szinte életét vesztette, de az arra járó, gyors reagálású helyiek mentették ki a vízből. A pórul járt korcsolyázót kórházba szállították, stabil az állapota. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy mindenki legyen nagyon óvatos, mielőtt bef
Miután elakadtak a koalíciós tárgyalások Ausztriában, és - mint az Infostart is megírta - patthelyzet alakult ki a választáson legtöbb támogatót szerzett pártok között, szombat délután lemondott pártelnöki és kancellári tisztségéről is Karl Nehammer, hogy tiszta helyzet alakulhasson ki.
Megjelent a lista, ezek voltak a legnépszerűbb sorozatok, amelyeket lekalózkodtak a rajongók 2024-ben. Minden évben összegyűjtik, hogy a BitTorrent oldal letöltései alapján mely sorozatok vitték a prímet. Tavaly a Sárkányok háza tarolt, melyet a The Boys című Amazon Prime-sorozat követett. Mutatjuk a teljes listát!
Az ellenzéki politikus Sulyok hivatalából való távozását követeli azután, hogy írásban a személyeskedésig menően összeszólalkoztak az előrehozott választás miatt.
A stressz elkerülhetetlen az életünkben, senki nem úszhatja meg. Egyeseket ugyan nehezebb felbosszantani, nem veszik annyira komolyan a dolgokat, de vannak olyan emberek is, akiknek a legkisebb félreértés is elég ahhoz, hogy az egész hetüket tönkretegye.
A FreeDee 2012 óta szolgálja ki professzionális 3D nyomtatókkal és optikai 3D szkennerekkel a hazai ipart. Márkafüggetlen szakértőként több mint 20 márkával dolgozunk, hogy minden partnerünknek a legjobb, azonnal értéket termelő megoldást tudjuk szállítani.
Büntetőeljárást indult a szverdlovszki régióban négy 2007-ben, illetve 2008-ban született tinédzser ellen, akik zsúfolt helyen készültek pokolgépes támadásra. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat közölte, a gyanúsítottak egy házi készítésű robbanószerkezettel akartak terrorcselekményt elkövetni.
Szijjártó Péter szerint a lengyel külügyminiszter döntése kapcsán két kifejezés versenyképes: szánalmas és gyerekes. A magyar külügyminiszter annak kapcsán szólalt meg, hogy a Romanowski-ügy miatt nem hívták meg sem a varsói magyar nagykövetet, sem Orbán Viktor miniszterelnököt a lengyel uniós elnökség nyitóünnepségére.
Karl Nehammer kancellár, a konzervatív Osztrák Néppát elnöke szombat este bejelentette, hogy a közeli napokban lemond mind kancellári, mind pártelnöki tisztségéről. Egyidejűleg közölte, hogy megszakították a koalíciós tárgyalásokat a szociáldemokrata SPÖ-vel.
Fábry Sándor kendőzetlen őszinteséggel vallott arról, mennyire máshogy kezelte őt korábbi munkáltatója, az RTL, és mennyire máshogy a köztévé. Az egyik legnépszerűbb magyar humorista csalódottan beszélt a jelenlegi körülményekről, és végül azt is elárulta, hogy szeretne Kossuth-díjat kapni, de ezt a gondolatot gyorsan el is hessegette, mondván, hog
A Kúria elnöke szerint aki a kormány és a bírói szervezetek béremelésről és a rendszer átalakításáról szóló megállapodását kritizálta, az megfontolatlanul, vagy tudatosan, de veszélyeztette a magyar bíróságokat.
A Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztivál vörös szőnyege az A-listás hírességek meseszép kreációinak köszönhetően ismét kifutóvá változott. Többek között Selena Gomez, Nicole Kidman, Ariana Grande és Angelina Jolie is tiszteletüket tették az exkluzív eseményen - ráadásul gyönyörű szettekben tündököltek. Mutatjuk, kik és milyen ruhákban lopták el a
Hétfő délután egy hatalmas, vörösen izzó tárgy zuhant az égből egy kenyai faluba, amit azóta egy "űrobjektum darabjaként" azonosítottak. Az eset után azonnali vizsgálatot indítottak a nemzeti űrügynökségnél. A 2,5 méter széles, fél tonnás tárgyat űrszemétnek minősítették.
"Azonnal tegyél bele mindent!" - ezt ordította egy rácalmási férfi egy zsákkal a kezében az eladónak, miközben egy dohányboltot rabolt ki. A betörő az eladót egy 28 centis késsel fenyegette meg, akinek még volt annyi lélekjelenléte, hogy megnyomja a pánikgombot. Az illetőnek végül 300 ezer forinttal sikerült elmenekülnie, de pár napon belül elfogtá
Az Elnöki Szabadság-érdemrendet 19 embernek ítélte oda a leköszönő elnök. A Fehér Ház közleménye szerint a 19 kitüntetett olyan nagyszerű vezető, aki Amerikát és a világot jobb hellyé tette.
A kutya életének első két éve a legkritikusabb szakasz a jellem és a viselkedés fejlődése szempontjából. Ez az időszak meghatározó lehet a kutya későbbi életében, hiszen ebben a korban alakulnak ki alapvető szociális készségei, viselkedésformái és a gazdájához való kötődése.
Sokan dolgozunk olyan munkakörökben, ahol "mindig van mit csinálni". Én például mindig találok egy újabb cikket, amit megszerkeszthetek, egy másikat, aminek írásába belekezdhetek, és egy harmadik projektet, amit elindíthatok. Mindezt úgy, hogy az aznapi feladataimmal már végeztem - nem tagadom, hogy ezt az anyagot is hétvégén fejezem be. Így az utó
Lakossági gáz ára 2025 Magyarországon. Gázár kalkulátor 2025 és gázszámla magyarázat, hogy mindenki értse, hogy mennyibe kerül egy köbméter (m3) földgáz úgy, hogy a számlán közben átalakul MegaJoul-lá (MJ)? Gáz ára 2025 táblázat és videós magyarázat.