J.K. Rowling története visszavonhatatlanul beírta magát a fantasy műfaj világába, hiszen Harry Potter történetéből mára egy egész univerzum született, amely világszerte több százezreket hódított meg minden korosztályban.
Két új otthoni projektort is bemutat a 2025-ös Consumer Electronics Show (CES) kiállításon az LG Electronics (LG). Az LG új projektorai teljesen új koncepcióval érkeznek: úgynevezett életmód-projektorok, amelyeket a helytakarékosság jegyében terveztek meg. A PF600U fantázianevű készülék egyszerre projektor, Bluetooth-hangszóró és LED hangulatlámpa,
A pápa hóhérja első kivégzését mindössze 17 évesen hajtotta végre, majd 68 éven át szolgálta a pápai államokat, és pályafutása során összesen 517 embert végzett ki.
Július neve már összenőtt a műanyagmenteséggel és néhány éve a január tudhatja magáénak a veganizmust, valamint a növényi étrendet. idén te is próbáld ki!
Időjárás: Vasárnapról hétfőre óriási felmelegedés lesz Magyarországon, de ez nem minden. Utána ugyanis újabb csavar lesz. A meteorológusok előrejelzése szerint december 5-én, vasárnap napközben sokfelé megnövekszik a felhőzet, az ország északi felén többfelé előfordulhat kisebb vegyes halmazállapotú csapadék: hó, havas eső, ónos eső, eső egyaránt.
Liptai Claudia apák napján, az évfordulókon és a születésnapokon is meg szokott emlékezni egykori férjéről, és így tett most is, a halálának az évfordulóján.
Az elmúlt hetekben hazánk időjárása a szokásosnál enyhébb és változékonyabb volt. Az éjszakai hőmérsékletek ritkán süllyedtek -10 fok alá, ami nem elegendő a kártevők és kórokozók jelentős gyérítéséhez. A jelenlegi előrejelzések szerint tartós hidegre továbbra sincs kilátás. Az elmúlt napokban tapasztalt gyenge fagyok mellett csapadékos időszak köv
Milánóban január 1-től már semmilyen közterületen nem szabad idén rágyújtani, még az utcán sem. A városi tanács ezzel a lépéssel a levegő minőségét szeretné javítani. A szabályok megszegését 40 és 240 euró (nagyjából 16 ezer - 100 ezer forint) közötti bírsággal sújtják a CNN összefoglalója szerint. A tilalom az e-cigarettára és a vape-re ne
Összeroncsolódott személyautók a főváros XXII. kerületében, a 6-os út és a Növény utca kereszteződésénél, ahol a két gépjármű összeütközött 2025. január 5-én hajnalban. A balesetben hét ember sérült meg. MTI/Mihádák Zoltán Csécsi Soma elmondta, a BRFK járőrei a XI. kerületben intézkedés alá akartak vonni egy személygépkocsit, a vezetője azonban a j
Csak úgy tarol a hazánkban Nyerd meg az életed címmel futó Squid Game második évada. A dél-koreai sikersorozat folytatása kicsit több mint egy héttel ezelőtt debütált, de már most elképesztő nézettségi rekordokat döntött a Netflix felületén. A széria friss epizódjaiban nemcsak új izgalmak, hanem új karakterek is vártak a nézőkre. Itt mutatkozott be
Két vadonatúj otthoni projektort is bemutat a 2025-ös CES kiállításon az LG Electronics (LG). A modellek teljesen új koncepcióval érkeznek: úgynevezett életmód-projektorok, amelyeket a helytakarékosság jegyében terveztek meg. A CES innovációs díját kiérdemlő PF600U egy sokoldalú készülék, amely egyszerre projektor, Bluetooth-hangszóró és LED hangul
Hihetetlen, de van két bor, ami bármelyik csokoládéhoz kitöltve fokozni tudja az élményt. A The Daily Meal gasztronómiai szakportál arra volt kíváncsi, vajon melyik bor illik legjobban egy olyan bonbonválogatáshoz,
Az új év nyugdíjemelést is hoz, januártól 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, februárban pedig érkezik az emelt összegű 13. havi nyugdíj is - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán szombaton közzétett videóban.
Több mint két évtizeddel az Álmomban már láttalak bemutatója után Jennifer Lopez és Ralph Fiennes ismét együtt álltak a reflektorfénybe, ezúttal a Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztiválon. A közönség ujjongva fogadta a két sztárt, Fiennes pedig egy megható, mesébe illő beszéddel idézte fel közös filmjüket. Lopez könnyek között hallgatta egykori ko
Mindenkinek van olyan ismerőse, akit folyton megtalál a szerencse, mind a magánéletben, mind a munkájában, pénzkeresési lehetőségeiben, vagy egyszerűen csak folyamatos szerencséje van a játékokban, mondjuk mindig nyer kisebb összegeket a lottón. Vannak olyan ismerőseink is, akire az a mondás jellemző, hogy szegény embert még az ág is húzza. Miért s
Milyen a füled? A formája azonnal elárulja az igazságot a személyiségedről. Ez a kép megmondja az igazságot a személyiségedről – A nagy lélek-teszt – Egyetlen részlet, azaz jelen esetben a füled formája mindent elmond, megmutat rólad. Ez a teszt egy feladatból áll! Nézd meg, itt egy kép. Milyen a te füled? Nagy, széles, mint az
A kenyérliszt fehérjetartalmának legalább 12 százalékosnak kell lennie. Ha a fehérjetartalom ennél alacsonyabb, az ára csökken, mivel a búza szinte csak állati takarmányozásra alkalmas.
Az új év beköszöntével sokan tesznek fogadalmakat, melyek leginkább az egészségesebb életmód és a több testmozgás körül forognak. Erre tökéletes választás lehet a falmászás, ami egyszerre mozgat meg minden izmot, miközben karbantartja a fizikumot is. Szerencsére ma már egyre több helyen találkozhatunk különböző termekkel, ahol kipróbálhatjuk ezt a
A liverpooli John Lennon repülőtéren, valamint a közeli Manchester és a közép-angliai Leeds-Bradford nemzetközi repülőterén állították le a forgalmat, mert a pályákat ellepte hó.
A szakképzésben dolgozók bére ismét emelkedik. Január 1-től közel 24 ezer oktató fizetése átlagosan 21,2 százalékkal nő - jelentette be Varga-Bajusz Veronika államtitkár.
Meglepő, hogy a magyarok egyik kedvenc étele egyben a világ egyik kedvence is, de 367 ezer ember nem tévedhet. Izgalmas időszak a Taste Atlas számára az év vége, hiszen az
Holtan találtak rá Los Angeles-i otthonában Jeff Baena amerikai filmrendező és forgatókönyvíróra, Aubrey Plaza színésznő 47 éves férjére. Baena a hatóságok szerint öngyilkos lett. A szívszorító híreket A Fehér Lótusz sztárja, aki az elmúlt közel tizennégy évben számos projektben együttműködött kedvesével, egyelőre nem kommentálta.
Éljenek az erős, bátor, független nők, akik ki merik mondani, mi az, amire szükségük van, akik tudják, hogy mi az, amit megérdemelnek… És akik jót tudnak utólag mosolyogni azon az úton, amit megtettek, hogy idáig eljussanak!