Az asztrológia mai állása minden csillagjegy számára tartogat meglepetéseket és tanulságokat. A napi horoszkóp útmutatást nyújt a kihívások között, és segít megtalálni a legjobb irányt a napodhoz.
„Ahogy az ember abbahagyja a munkát, megpillantja a saját életét csupaszon. A munkával feldíszítem, tartalmassá teszem, de ha mindezt lehántom róla, tulajdonképpen nem is tudom megmondani, mit csináltam egy életen át” – fogalmazta a ma nyolcvanharmadik születésnapját ünneplő Kossuth- és József Attila-díjas író, Nádas Péter, a modern magyar irodalom
A tiranai EU–Nyugat-Balkán Beruházási Fórumon a 4iG Csoport közös nyilatkozatot írt alá az Európai Bizottság, valamint a GÉANT, Európa kutatási és oktatási hálózati infrastruktúráját összefogó nonprofit szervezet képviselőivel. A beruházás keretében egy Albániában, Egyiptomban és Olaszországban csatlakozási pontokkal rendelkező, 2000 kilométeres te
Az október beköszöntével már megjelentek az első karácsonyi díszek a boltokban, sőt, vannak, akik már az ajándékok beszerzését is megkezdték. Ennek apropóján beszélgetett az ünnepekről Janza Kata, Pásztor Anna, Harsányi Levente, és Zola az Azt beszélik című műsorban. Kiderült, hogy Pintér Tenya egyszer elajándékozta a gyerekeinek szánt pénzt.
Aláírta hétfőn Sarm es-Sejkben a gázai tűzszüneti megállapodást Donald Trump amerikai elnök, Recep Tayyip Erdogan török államfő, Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök és Tamím bin Hamad Ál Száni katari emír.
Goncalo Oliveira közölte: nem tartja magát vétkesnek. Az ügyben eljáró sszakértő szerint viszont a megtalált tiltott szer mennyisége túl magas volt ahhoz, hogy egy egyszerű csókkal átterjedjen.
A regnáló dartsvilágbajnok, Luke Littler vasárnap este még verhetetlennek tűnt: a World Grand Prix fináléjában 6-1-re győzte le Luke Humphriest. A 18 éves angol csodagyerek hétfőn ezek után már az ifjúsági világbajnoki címért szállt harcba, ám a torna elődöntőjében vereséget szenvedett a legjobb női játékostól, Beau Greavestől.
Pénteken hirdették ki az idei fővárosi közösségi költségvetés pályázatainak győzteseit. Az egymilliárd forintos keretösszegből végül 16 elképzelés valósul meg.
A Hyperliquid alapítója, Jeff Yan élesen kritizálta a központosított kriptotőzsdéket (CEX-eket), amiért azok nem számolnak be pontosan a likvidációs adatokról. Az eset különösen nagy visszhangot váltott ki, miután a közelmúltban a kriptovaluta-piac egyik legnagyobb likvidációs hulláma söpört végig, több mint 1,6 millió kereskedőt érintve. Yan szeri
Kíváncsi vagy, hogy szabad-e metszeni a bazsarózsákat? Kiderült, hogy nemcsak ajánlott, hanem kifejezetten elősegíti a virágzásukat a szezon során. Ismerd meg, hogyan gondozhatod a legjobban kerted kedvenc virágait, hogy minél tovább élvezhesd szépségüket.
A napi horoszkóp szerint sokak szerelmi élete és a pénzügyi helyzete végre jóra fordul. Te is koncentrálj a bőségre, és várd a legjobbat minden szinten.
Ez a kvíz nem véletlenül viseli a nehéz jelzőt, a kérdések között több igazi fejtörő is lapul. A hibátlan eredmény ritkaság, mindössze néhány játékosnak sikerül elérnie. Ha szereted a kihívást, és nem félsz megdolgoztatni az agyadat, most megmutathatod, mire vagy képes.
A sokoldalúság és a kiegyensúlyozott tájékoztatás két különböző dolog, és nem kerül közéjük egyenlőségjel akkor sem, ha a különböző irányultságú műsorok különböző irányultságú műsorvezetőit műsorvendégnek álcázva végtelen számú műsorvariánst hoznak létre - írja véleménycikkében Fiala János.
Szeptember elején indult az Otthon Start kedvezményes lakáshitel, amely az első napokban több ezer igényt vonzott az OTP-nél és az MBH Banknál – derült ki az InfoRádió Aréna című műsorában. Ginzer Ildikó, az MBH Bank standard kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese és Florova Anna, az OTP Bank lakossági hitelezési területének vezetőj
A globális felmelegedés a vártnál korábban éri el azokat a veszélyes határokat, ahonnan már nincs visszaút - figyelmeztettek tudósok a hétfőn közzétett, Global Tipping Points című jelentésben.
Mint arról korábban már írtunk, elmaradt a baba nemét felfedő buli Megyeri Csilláéknál, amit a pár most hétvégén pótolt. Csilla babájának nemét csak az egyik barátnője tudta, és bár az influenszer anyuka meg volt győződve az ellenkezőjéről, kiderült, hogy kislány érkezik a családba.
Németország már jelenleg orosz fenyegetés alatt áll, és nem szabad abban a hamis biztonságérzetben sem ringatnia magát, hogy egy esetleges orosz katonai lépés legkorábban 2029-ben fog bekövetkezni - figyelmeztetett Martin Jäger, a Német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) vezetője hétfőn Berlinben, a Bundestag nyilvános bizottsági meghallgatásán.
Marco Rossi szövetségi kapitány azt kérte a magyar labdarúgó-válogatott játékosaitól, hogy bátor szívvel lépjenek pályára, és mutassanak karaktert a portugál csapat elleni keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen. Az olasz tréner a várható kezdőcsapat kapcsán elmondta, hogy az eltiltásából visszatérő Sallai Rolandot és Varga Barnabást nehéz lenne kih
Két MIT-n végzett testvér, James és Anton Peraire-Bueno ellen kedden kezdődik a tárgyalás Manhattanben, miután a hatóságok szerint 12 másodperc alatt hajtottak végre egy 25 millió dolláros kriptovaluta-lopást. A védelem szerint viszont nem történt bűncselekmény – csupán ügyesebbnek bizonyultak, mint a „kapzsi” kereskedő botok. A 29 éves James és a
Amikor Trump bejelentette a 100 százalékos kínai vámokat, a pénzpiacok megrezzentek, a kriptovilág viszont szívrohamot kapott. Egyetlen nap alatt 19 milliárd dollárnyi pozíció tűnt el, a befektetők pedig ész nélkül menekültek. A Bitcoin újra bebizonyította, hogy nem digitális arany, sokkal inkább egy digitális lakmuszpapír, ami a félelemre nem fény
Minden hatodik párt érint a meddőség, minden második esetben a probléma férfieredetű és 100 év alatt nagyjából megfeleződött a férfiak termékenysége - állapította meg a Semmelweis Egyetem legfrissebb elemzése, amely 86 tanulmány és több mint 8000 férfi adatait vizsgálta. Megállapították azt is, hogy a környezeti ártalmak, például a hőhullámok vagy
Sébastien Lecornu kormánya csak átmeneti lesz, és könnyen előfordulhat, hogy Emmanuel Macron elnöknek nem lesz más lehetősége, mint előre hozott választást kiírni – mondta az InfoRádióban Fejérdy Gergely, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
A világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance 283 millió dollárnyi kompenzációt fizetett ki azoknak a felhasználóknak, akik veszteséget szenvedtek el a pénteki piaci összeomlás során, amikor három eszköz árfolyama elszakadt a célzott értékétől. A Binance közleménye szerint a kifizetések a Binance Earn programban érintett három eszköz – az Ethena USD
Véget ér egy korszak az osztrák utakon: 2027-től búcsút inthetünk a szélvédőre ragasztott autópálya-matricáknak. Az ország teljesen átáll a digitális rendszerre, így a jövőben már csak rendszámhoz kötött e-matricát lehet majd használni. A hagyományos matricákat 2025 novemberéig árusítják, és 2027 januárjáig maradnak érvényben.
A klímaberendezések nem csak nyáron segítenek nekünk elűzni a forróságot a szobában, de télen is hasonlóan jó hasznunkra válhat, ha fel szeretnénk fűteni a lakást! Azonban, ezt a 4 dolgot a szemünk előtt kell tartanunk, hogyha ténylegesen ezzel szeretnénk meleget biztosítani a család számára.