Az Árulók legutóbbi epizódjában drámai fordulatok történtek: a gyilkosok Kiss Lászlót, vagy ahogy a játékosok ismerték, "Tudós Lacit" ölték meg, miközben Wolf Katit, aki ártatlan volt, szavazták ki. Laci korábban másodszorra is sikeresen lecsapott egy gyilkosra, és egész éjjel a vádbeszédén dolgozott, hogy az Ártatlanoknak bizonyítsa: a kutyás szak
Hollywood egy ikonikus női alakjától, Diane Keatontól búcsúzik a világ. A színésznő nemcsak a vásznon vált legendává, hanem stílusikonként és a női önazonosság szimbólumaként is maradandót alkotott. Pályafutása a színpadon indult, a Hair és a Játszd újra, Sam! darabokban játszott, majd az Annie Hall hozta meg számára a nemzetközi hírnevet. Réz Andr
A gazdálkodási napló kiemelten fontos dokumentum a mostani közvetlen támogatások igénylési rendszerében, a kitöltésnél sok hibalehetőségre kell figyelni
A gázai konfliktus 2023. október 7-én új fejezetéhez érkezett, amikor a Hamász nagyszabású támadást indított Izrael ellen, több mint ezer ember halálát és több ezer sérülést okozva. Válaszul az izraeli hadsereg offenzívát indított, amelynek következtében tízezrek vesztették életüket, és Gáza szinte teljesen elpusztult. Kaiser Ferenc biztonságpoliti
A férfiak és nők szervezete másként működik, ezért nem mindegy, ki milyen vitaminokat és ásványi anyagokat pótol. Míg a nőknek kifejezetten fontos a magas antioxidáns-bevitel, addig a férfiaknál ez akár problémákat is okozhat – mondja Dusa Fanny klinikai dietetikus. A szakértő szerint a megfelelő tápanyagbevitel hiánya fáradékonysághoz, stresszhez,
Októberben a ZEW gazdaságkutató intézet németországi gazdasági hangulatindexe emelkedett, míg az euróövezeti gazdasági várakozásokat tükröző hangulatmutató romlott az előző havihoz képest.
Sok nő tapasztalja azt az állapotot, amikor látszólag minden rendben van, mégis nehéz örülni az élet apró dolgainak. Skultéti-Szabó Katalin klinikai szakpszichológus szerint ez nem véletlen: a világon kétszer annyi nő szenved depressziótól, mint férfi. A hajlam hátterében biológiai okok – például a hormonális változások, a menstruációs ciklus vagy
A Sztárbox harmadik évadának legutóbbi adása elképesztő izgalmakat hozott: a ringben Gáspár Evelin és Bernáth Odett fej-fej mellett küzdött, végül Evelin diadalmaskodott, és közelebb került a bajnoki övhöz. Evelin elárulta, hogy az elején ő sem hitt a győzelemben, a sok negatív kommenttől besokalt, és elege van abból, hogy teljesítményét és külsejé
Megnyílik az RTL „Celeb Fegyház és Átnevelő Intézete”: indul a Most Wanted – A hajsza Sebestyén Balázzsal, ahol 24 magyar híresség próbál elmenekülni a nyomozók és a közönség elől, hogy megússza a börtönt.
Mióta szóba került Varga Judit politikai visszatérése Bütyök érezhetően pániküzemmódban van. Magyar Péter jelenleg annyira be van rezelve attól, hogy volt felesége földbe döngöli a választáson, hogy kijelentette, nem is indulna vele szemben a XII. kerületben.
A 2022-es Jókai utcai házomlás örökre megváltoztatta Tóth Nikolett balettművész életét: a tragikus baleset után deréktól lefelé lebénult. Mégis visszatért abba a közegbe, ahol mindig otthon érezte magát – ma már az Operettszínház balettmestereként dolgozik. Bár egy újabb műtét vár rá, Nikolett kitart, és hisz abban, hogy a mozgás és a színház ereje
Karnics Kriszti tetoválóművész életmódot váltott: az egészség, a biztonság és a kedvesség váltak a mindennapjai alapjaivá. Már egy éve nem iszik alkoholt, és úgy döntött, legalább még egy évig tartja magát ehhez – elmondása szerint lelassult, jobban tud a jelenben létezni, és elkezdte magát valóban látni. A szórakozásai során sem keres külső bátorí
A kormány célja, hogy 21. századi színvonalú, magas szinten digitalizált, az emberre még jobban vigyázó, és a védelem érdekében a technológiát mozgósító hadereje legyen Magyarországnak - jelentette ki a honvédelmi miniszter az Infotér Konferencia Space & Defense Day kiemelt eseményén kedden Balatonfüreden.
Ilia Mihály irodalomtörténész, Tóth Ágota vegyészprofesszor és Czikkely Márton Simon orvos, doktoranduszhallgató kapják meg először a Jate-díjat – jelentette be az elismerés alapítója, Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem (Szte) Nobel-díjas professzora.
Október 15-én, a perinatális gyász világnapján ismét összegyűlnek azok a családok, akik elveszítették gyermeküket, hogy emlékezzenek és gyógyuljanak. Az "Átsuhanó babák" eseménysorozat idén már hatodik alkalommal segíti a veszteség feldolgozását: emlékpadot avatnak, kiállítást nyitnak, és többnapos programmal várják az érintetteket. Sevcsik M. Anna
Fördős Zé immár 13 éve, hogy mélyebben is beleásta magát a gasztronómia és a média világába, hiszen 2012-ben indította útjára a Szárnyas Ízvadász című gasztroblogot, ennek az utódja a mai Street Kitchen. A Konyhafőnök egykori sztárja azonban a sikeres vállalkozása előtt sokat bukott is. Bevallotta, hogy a család ingatlanját is el kellett adnia.
Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) honlapján kedden publikált októberi jelentés szerint a globális olajpiac jövőre jelentős túlkínálatra számíthat, a kínálat a szeptemberi becslésnél 18 százalékkal magasabb, napi majdnem 4 millió hordóval haladhatja majd meg a keresletet.
A szív- és érrendszeri betegségek (kardiovaszkuláris betegségek) napjainkban világszerte a vezető halálozási okok közé tartoznak. Magyarországon is kiemelten magas a szívinfarktus, a szív- és érrendszeri eredetű hirtelen halál, valamint a stroke előfordulása. A megelőzés kulcsa a kockázati tényezők időbeni felismerése és kezelése.
Hízelgőnek tartja az Aston Martin csapatfőnöke, hogy hírbe hozzák velük Max Verstappent. Adrian Neweyhoz hasonlóan előbb ő is ki akarna érdemelni egy ilyen lehetőséget.
Ifjabb Schóbert Norbert újabb győztes meccset vívott a Sztárboxban, ami irigyeinek azonnal szemet szúrt. Az rtl.hu-nak adott interjúban részletesen elemezte Lencse Lacival vívott meccsét, és azt is hozzátette, hogy nagyon kemény ellenfél volt. Norbi nem tudta szó nélkül hagyni a negatív hangokat, leszögezte, hogy az első Sztárbox-szereplése után eg
Oroszország egyéb alternatíva hiányában folytatja a "különleges hadműveletet" Ukrajnában – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára kedden újságíróknak. "Oroszország kész a békés rendezésre. Oroszország jelen pillanatban alternatívák hiányában folytatja a különleges hadműveletet" – mondta. "Így vagy úgy, de Oroszország biztosítani
A PwC legfrissebb felmérése szerint a vállalatok a következő évben elsősorban a mesterséges intelligencia fejlesztésére összpontosítanak a kibervédelem területén, miközben mindössze 6 százalékuk érzi magát igazán felkészültnek a kibertámadásokkal szemben. Az Ai így nemcsak technológiai, hanem stratégiai prioritássá is vált a szervezeti biztonság és
Nem véletlenül tartja a régi mondás, hogy „minden nap egy alma, a doktort távol tartja” - és ahogy a kutatások is egyre inkább alátámasztják, hogy ebben bizony sok igazság rejlik. Lássuk, miért olyan egészséges az alma.
A főpolgármester szakmaiatlannak és erkölcstelennek nevezte az I. kerületi polgármester azon elképzelését, amely a fővárostól a kerületnek adná át a Tabán tulajdonjogát. Böröcz László, a kerület fideszes polgármestere nem érti Karácsony Gergely felháborodását, vádjait pedig alaptalannak tartja. Várkonyi Gyula összefoglalója.
Indul az RTL legújabb menekülős realityje: Most Wanted – A hajsza, ahol Sebestyén Balázs és két segítője 24 menekülő hírességre vadászik. A küldetés egyszerű: elkapni a szökevény celebeket, mielőtt azok nyom nélkül eltűnnek! De a lakosság nélkül ez lehetetlen – ön is beleszólhatsz a hajszába!
Sikeresen teljesítette tizenegyedik tesztrepülését a SpaceX Starship űrhajója, a valaha épített legnagyobb űrrakétarendszer - közölte hétfőn a magán űrvállalat.