A Frankfurti Könyvvásárral kapcsolatban terjesztettek róla hamis információkat. Mi történt? Az MTI beszámolója szerint elmarad Krasznahorkai László felszólalása az eseményt megnyitó sajtótájékoztatón. Ezt követően indult el a híresztelés arról, hogy betegsége miatt marad távol a friss irodalmi Nobel-díjas, ám ez az író szerint nem igaz. Krasznahork
Hogy néz ki? 2024-ben frissült az Audi kompakt autója. Hossza 4,34 méter, szélessége 1,82 méter, magassága 1,44 méter, tengelyek közötti távolsága 2,64 méter. Progresszívebb arculata mellett jelentősen kibővített alapfelszereltség, valamint új anyagok jelentek meg a kínálatában. Újdonság a közvetlenül az autó képernyőjén igénybe vehető alkalmazások
Mi az a Most Wanted – A hajsza? Az RTL legújabb és az egyik legizgalmasabbnak ígérkező őszi, menekülős reality-je, ahol Sebestyén Balázs és két segítője arra vállalkozik, hogy elkapjon és letartóztasson 24, párban menekülő hazai hírességet, miközben az ország lakossága alakíthatja a hajsza menetét.
Vannak olyan ételek, amikről képesek vagyunk teljesen megfeledkezni. Nekem ez a tészta is ilyen volt, de miután megfőztem és ettem belőle, visszahozta a sulis menza hangulatát. :D Ha rászánsz 15 percet, szerintem a te arcodra is mosolyt csal majd!
Magyarország az EU sereghajtójává vált az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás, illetve a háztartási fogyasztási kiadás vásárlőerő-paritáson mért szintje alapján az Eurostat adatai szerint. Ugyanakkor a kormányzat közösségi fogyasztási kiadásainak egy főre vetített szintje 2024-ben közel 30 százalékkal múlta felül az EU-átlagát. Ezzel Magyaror
Új szintre lépett az első magyar neobank, a BinX, és a Számlázz.hu stratégiai együttműködése az október 6. óta elérhető, díjmentes számlavezetést is lehetővé tévő BinX Pro nevű számlacsomaggal. A BinX a számlavezető ügyfelek számának gyors növekedését várja az új csomagtól.
Azért van az a pont, ami még a szektának is sok. Ezért nem lepődünk meg azon, hogy amikor Magyar Péter aktivistái szembesülnek azzal, hogy mit képvisel a messiásuk, inkább a kormánypártok mellé állnak.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb előrejelzésében javította a világgazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó várakozását az áprilisi prognózisához képest.
Hiába a megkötött béke, Gáza városában ismét ropogtak a fegyverek. Az izraeli védelmi erők (IDF), azaz az izraeli hadsereg öt palesztint tett ártalmatlanná, amikor azok az Al Jazeera tudósítása szerint a katonák felé közeledtek.
Kár lenne pusztán adóoptimalizációs eszközként tekinteni a bizalmi vagyonkezelésre (bvk), hiszen sokkal több ennél: tulajdonosi jogegységet, üzleti kontinuitást és konfliktuskezelési eszközt is jelenthet. A hosszú évek munkájával összegyűjtött vagyon több generáción átívelő stabilitást, értékmegőrzést és – érintett vállalkozás esetén akár – kiszámí
Aki szeretné testközelből látni, hogyan formálja át a robotika, a mesterséges intelligencia és a fenntarthatóság az ipar jövőjét, annak ott a helye a Techtogether+ konferencián.
A tramadol az egyik leggyakrabban felírt fájdalomcsillapító világszerte, mégis egyre több kutatás hívja fel a figyelmet arra, hogy hatása korlátozott, a mellékhatásai viszont súlyosak lehetnek.
Az új nagykövet Sulyok Tamás köztársasági elnöknek adta át megbízólevelét, ezzel pedig hivatalosan is megkezdődött magyarországi szolgálata. Justin McKenzie Smith már egy éve tanul magyarul, hogy anyanyelvünkön is tudjon hozzánk szólni.
A vezetői iroda lényegében egy vállalkozás legszűkebben vett központja: döntéshozatali helyszín, munkahely, a teljes céget reprezentáló tér. t. A számos berendezési stílus és irányzat között azonban felfedezhetünk néhány közös pontot, amik mentén könnyen el lehet indulni anélkül, hogy kész szabályokhoz kellene alkalmazkodni. Íme tehát, mire érdemes
Bármennyire is szeretnéd ezt hinni, nem feltétlenül a pasik hibája, hogy egyedül vagy. Ha sehogy sem esel szerelembe, magadban kell megtalálnod az okát. Így végzel önszabotázst a párkeresés során!
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Egyre hangosabb a brit kriptoközösség: a Reform UK bejelentette, hogy radikálisan átalakítaná a kriptoadózást, és állami Bitcoin-tartalékot hozna létre. Nigel Farage, a párt vezetője Londonban kijelentette: „a ti iparágatokban én vagyok a bajnok”, majd részletezte a tervezett törvény csomópontjait. Mi van a csomagban? A Reform-javaslat 24%-ról 10%-
A kedden este 225. válogatott fellépésére készül Cristiano Ronaldo, sajnálatos módon az egyik kedvenc ellenfelével szemben ünnepelhet, ha kapuba talál. A mieinknek rúgta ugyanis a második legtöbb gólt válogatott karrierjében, összesen hetet. De mennyire megy neki a jelenlegi vb-selejtezősorozatban? Még mindig az ötszörös aranylabdás sztár a portugá
Carlo Ancelotti alakulata újabb válogatott ellen vesztette el történelmi veretlenségét. A félidőben még vezettek a labdazsonglőrök, aztán megállt a tudomány.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 365,5 millió forintos bírságot szabott ki a Paradox biztonságtechnikai vállalatra és magyarországi disztribútorára, amiért a hatóság megállapítása szerint közel egy évtizeden át korlátozták a versenyt a hazai biztonságtechnikai piacon. A döntés egy közigazgatási bírósági felülvizsgálatot követő, megismételt eljárás
Az easyJet részvényei jelentősen emelkedtek, miután hírek jelentek meg arról, hogy a svájci székhelyű MSC hajózási vállalat és más befektetők fontolgatják Európa második legnagyobb diszkont légitársaságának felvásárlását - közölte a Guardian.
A gyógyfürdőzés nemcsak kikapcsolódás, hanem hatékony egészségmegőrzés is lehet! Évente akár 15 alkalmas TB-támogatott fürdőkúrára is jogosult lehetsz, ha az orvosod indokoltnak látja.
Azzal, hogy Magyar Péter és Dobrev Klára – továbbá Ilaria Salis – ügyében az Európai Parlament megtagadta a mentelmi jog felfüggesztését, nem jogi, hanem hatalmi döntést hozott – hangsúlyozta Vejkey Imre a Gondolának adott interjúban, melyet a kdnp.hu szemlézett. Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának kereszténydemokrata elnöke úgy fogalmazott,