Horváth József Németországban él. Tetoválóművészként keresi a kenyerét, saját szalonja van. Leon művésznéven rappel is. De nem volt ez mindig így. Nehéz gyermekkorát kamaszkori botlások követték, és a rácsok mögött találta magát. Véget akart vetni az életének, de kapott egy új esélyt, és felállt a padlóról. Ez az ő története.
A TISZA Párt vezetője megható szavakkal emlékezett meg nagyapjáról, Erőss Pálról is, aki gyerekkorát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken töltötte, és nagy szeretettel mesélt a vidékről.
Veiszer Alinda, Ács Fruzsina és Józan László ugyanannyi szavazattal várták, hogy az utolsó tábláról is leolvassák a nevet. Egyiküknek végül az Igazság Körébe kellett állnia, ahol a kieső könnyeivel küszködve búcsúzott Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban játékától. Az állandó támadások után megkönnyebbülve dobta le a vallomás-bombáját a bent maradt
Akad minimális, 0,8 és 1,6 százalékos csökkentés mellett 20 és 25 százalékos lefaragás is. Itt a fogyókúrára kényszerített termékek friss listája – olvasható a hvg.hu-n.
Erre nagyon oda kell figyelned, ha biztonságban akarod tudni magad és a családodat az autódban! Nem elég a mintázatot nézned, ugyanis más is van, amit fontos ellenőrizned!
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Kerekasztal-szavazása után Veiszer Alinda nekiment Torghelle Sándornak. Az őt bevádoló focista megérzéseit vonta kétségbe és valódi vádakat, nyomokat követelt tőle. Eközben Gyilkostársa, Hajnóczy Soma aggódva figyelte – a szerinte rosszul kezelt – helyzetet. Nézd az Árulókat minden hétköznap este az RTL-en vagy s
Kevés íratlan szabály él olyan makacsul a munkahelyekkel kapcsolatban, mint az, hogy a sírás nem fér össze a professzionalizmussal. Amikor valaki elérzékenyül, az olyan, mintha megszegne egy titkos kódexet, mely szerint a munkában nincs helye az érzelmeknek. Pedig a sírás a stressz egyik legtermészetesebb levezető mechanizmusa, és az érzelmek elfoj
Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban ma sem végződött kiesők nélkül, meglepetésünkre azonban olyan játékosok távoztak, akik kifejezetten jó kapcsolatot ápoltak egymással a kastélyban. Vajon mit jelenthet ez? Mutatjuk kik a legfrissebb kiesők, akik már biztosan nem lesznek ott a közelgő fináléban!
A Hell tulajdonosai azt akarták elérni, hogy semmi ne jelenjen meg róluk a nyilvánosságban, annak ellenére, hogy jelentős gazdasági befolyással bírnak, állami támogatásokban részesülnek, így vállalataik működése, növekedése, piaci szerepe közügy.
Több republikánus képviselő Antifa és Hamász-párti aktivistákat sejt a háttérben. A "No Kings" tüntetések mindkét oldal szerint egyre megosztottabbá teszik a társadalmat.
Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban ma sem végződött kiesők nélkül, meglepetésünkre azonban olyan játékosok távoztak, akik kifejezetten jó kapcsolatot ápoltak egymással a kastélyban. Vajon mit jelenthet ez? Mutatjuk kik a legfrissebb kiesők, akik már biztosan nem lesznek ott a közelgő fináléban!
A fiatal trió, akik a legendás három tenor – Pavarotti, Domingo és Carreras – nyomdokaiban járnak. Ők az Il Volo, az olasz zene új nemzedéke, akik a klasszikus áriákat a pop erejével ötvözik. Világ körüli turnéjuk keretében hamarosan Budapestre érkeznek.18 évesek sem voltak, amikor egy olasz tehetségkutató műsorban egyéni indulókból trióvá kovácsol
Az Egyesült Államok jegybankjának, a Federal Reserve-nek (Fed) elnöke, Jerome Powell kedden jelezte, hogy a központi bank hamarosan befejezheti a kötvényállományának csökkentését, és utalt arra is, hogy újabb kamatcsökkentések lehetnek kilátásban. Powell a National Association for Business Economics konferenciáján, Philadelphiában tartott beszédébe
A Forbes Deal vendége Karafiáth Balázs, purpose sherpa volt. Sikeres sorozatvállalkozó volt – és boldogtalan. Újraírta saját történetét. Karafiáth Balázs ott volt a Sziget és a Carnation indulásánál, sikeres sorozatvállalkozó volt – és boldogtalan. Ma purpose sherpa aki a tudatos törzsfőnökökről írt könyvet: miért van szükségünk a törzsre és hogyan
Ahogy minden műsorban, úgy a Tizenkét okos emberben is vannak olyan történetek, amik megérintik a nézőket, vagy éppen a műsorvezetőt: ezúttal Majka kérte arra a játékosát, hogy adjon bele mindent, miután megtudta, hogy Ancsi babát vár. A fiatal lány alig várta, hogy Majkával játszhasson, így minden bizonnyal jól esett neki a jókívánság. Hozz te is
A Tizenkét okos ember műsora mindig tartogat meglepetéseket: szerda este egy tanár is szerencsét próbált a gameshowban. Ádám nem hagyta otthon a humorát, és némi szarkazmust is csempészett a játékba, amire a játékmester is azonnal rákapcsolódott. Majka sosem tagadta, hogy élvezi az életet, így természetesen nem veti meg a tengerpartot és a pálmafák
Júliushoz képest 1,0 százalékkal csökkent az ipari termelés 2025 augusztusában az Európai Unióban, az egy évvel korábbit azonban 1,1 százalékkal így is meghaladta – tájékoztatott az Eurostat.