2025. október 16. csütörtök

okt. 16
21:30
"Azt mondták, adjak neki paracetamolt" – gyomorfájásra panaszkodott, néhány órával később már halott volt a 20 éves egyetemista (BorsOnline)
Egy "szuper fitt" egyetemi hallgató hirtelen meghalt, néhány órával azután, hogy gyomorrontásra panaszkodott.
okt. 16
21:30
Magyarország a háború kirobbanása után három nappal ígéretet tett – most Trump és Putyin beváltja (Mandiner)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, pontosan tudjuk, hol a helyünk.
okt. 16
21:30
Szerkivonások, engedélyezések bűvkörében (Magyar Mezőgazdaság)
Az utóbbi években az európai uniós növényvédelmi szabályozás szigora kézzelfoghatóvá és a termelők számára fájdalmassá vált. Az európai zöld megállapodás (Green Deal) ezt a helyzetet drasztikusan tovább fokozta volna.
okt. 16
21:30
Bekeményített a forint: a hazai deviza megtréfálta az eurót, a dollárt és a svájci frankot is (naphire.hu)
Csütörtökön erősödött a forint a főbb devizákkal szemben: az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama is csökkent a bankközi piacon, miközben az euró dollárhoz viszonyított jegyzése enyhén emelkedett.
okt. 16
21:30
Menczer Tamás: elkezdődött az aláírásgyűjtés Brüsszel háborús tervei ellen, most rád is szükség van! (vasárnap.hu)
Elkezdődött az aláírásgyűjtés Brüsszel háborús tervei ellen, "most rád is szükség van"! – írta a Fidesz-Kdnp kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán csütörtökön. Menczer Tamás a bejegyzéshez készített videóban arról beszélt, a Közel-Keleten már béke van, Ukrajnában azonban nincs, "mert Brüsszel és a háborúpárti politikusok Trump ellen dolgoznak
okt. 16
21:32
Méhkasként bolydult fel az egész világ: karnyújtásnyira lehetünk az ukrajnai háború lezárásától (Mandiner)
Szijjártó Péter szerint így érhet véget a háború.
okt. 16
21:32
Orbán Viktor: készen állunk az amerikai és orosz elnök tervezett találkozójára! (vasárnap.hu)
Az amerikai és az orosz elnök tervezett találkozója nagyszerű hír a világ békeszerető népei számára. Készen állunk! – írta az X közösségi oldalon Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön este. Orbán Viktor a Facebook-oldalán azt írta, "Újabb nagyszerű esély a békére. És még csak csütörtök van!" Donald Trump amerikai elnök néhány perccel korábban Tru
okt. 16
21:36
Nőalázás a TV2 főműsoridejében, nem bírják cérnával a nézők ezt a kellemetlenséget (Promotions)
Láttunk már erre példát, annak nagyon csúnya vége lett.
okt. 16
21:36
Női kézilabda Eurokupa: a törökök legyőzésével rajtolt a magyar válogatott (vehir.hu)
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 43-30-ra legyőzte a török csapatot Nagykanizsán az Eurokupa első fordulójában, csütörtökön.
okt. 16
21:42
Kiderült, miért esett Trump és Putyin választása Budapestre (Mandiner)
A két elnök között tökéletes volt az egyetértés.
okt. 16
21:44
Megütheti a bokáját Rossi kulcsjátékosa – pedig komoly áldozatot hozott a válogatottért (Mandiner)
A németek nem repestek az örömtől.
okt. 16
21:48
Újabb nagy bankfelvásárlás hiúsult meg Európában (Portfolio)
A BBVA spanyol nagybank bejelentette, hogy sikertelen volt kisebb versenytársa, a Sabadell megszerzése érdekében indított ellenséges felvásárlási kísérlete, mivel nem sikerült megszereznie a részvények legalább 30%-át a nyilvános ajánlattétel során - írja a Reuters.
okt. 16
21:48
Haladéktalanul megkezdődik a budapesti csúcs előkészítése – jelentette be a Kreml (hirado.hu)
Haladéktalanul megkezdik Oroszország és az Egyesült Államok képviselői a csúcstalálkozó előkészítését, amely valószínűleg Budapesten rendeznek meg – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója csütörtök este Moszkvában.
okt. 16
21:48
Orbánék keresik a 2026-os választás ellenségképét (Hírklikk)
Trianon, történelemhamisítás és a magyar külpolitika Putyin árnyékában – erről szól a KlikkTV elemző műsorának második része. Vendégeink: Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője, és Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője. A beszélgetésben szó esik Magyar Levente külügyi államtitkár botrányos kijelentéseiről, a Fidesz narratí
okt. 16
21:48
Orbán Viktor: Telefonon egyeztettem Trump elnökkel (Magyar Nemzet)
Az előkészületeket megkezdtük – írta közösségi oldalán Orbán Viktor. Hamarosan Budapesten találkozik Donald Trump és Vlagyimir Putyin.
okt. 16
21:48
Átszakadt egy gát: még az ukránok sem tagadhatják le, mi lesz Budapesten (Mandiner)
Az Unian is beszámolt Donald Trump és Vlagyimir Putyin budapesti találkozójáról.
okt. 16
21:54
Elképesztő látvány: Vasvári Vivien mindent ledobott, semmit sem takar a fehérnemű (Metropol)
Vasvári Vivien új fotóval hódítja meg a szíveket.
okt. 16
21:54
Vigyázó szemetek… Rómára vessétek! (ProfitLine)
Mintha egyfajta szerepcserének lennénk tanúi az eleddig magabiztos Franciaország és a belpolitikai káoszáról és adósságairól ismert Olaszország között.
okt. 16
21:54
Zsolti bácsi ügy: Egy "fedett nyomozó” nem mutatkozik be (Hírklikk)
Szőlő utcai botrány, gyermekvédelem, fedett/titkos nyomozás, kormányzati felelősség, rendőrség és ügyészség szerepe, Juhász Péter-eszközlefoglalás, politikusi érintettség kérdése – ebben az epizódban pontról pontra végigmegyünk a legforróbb pontokon. Kriminológus vendégünkkel tisztázzuk: mi számít fedett nyomozásnak, miért életszerűtlen, hogy „fede
okt. 16
21:54
Megcélozta az Aranycsapat legendáit: Szoboszlai elképesztő mérföldkőhöz érkezett (Mandiner)
A magyar csapatkapitány már 24 éves korára beérte Czibor Zoltánt.
okt. 16
21:56
Darázstámadás érte Orbán rendszerét (Hírklikk)
Hogyan mutatja meg a Szőlő utcai botrány a mai magyar politikai kommunikáció igazi arcát? Miért nem tud mit kezdeni az Orbán-rendszer a pletykával, és hogyan válik a gúny a hatalom eszközévé? A KlikkTV Mélyvíz című műsorában Zsolt Péter, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatója elemzi a hazai közélet stílusát – a Tisza Párt megnyil
okt. 16
22:00
Történelmi csúcson az arany és az ezüst jegyzése (Adózóna)
Történelmi csúcsra erősödött az arany és az ezüst jegyzése unciánként a New York-i tőzsde fémrészlegében (Comex) csütörtökön kora reggel.
okt. 16
22:00
Orbán Viktor: Telefonon egyeztettem Trump elnökkel. Az előkészületeket megkezdtük (hirado.hu)
Ezt a miniszterelnök az után írta ki a közösségi oldalán, miután az amerikai elnök bejelentette: Budapesten találkozik Vlagyimir Putyinnal.
okt. 16
22:00
Pálinka- rajongó vagy? Akkor ezt muszáj tudnod róla! (Agroinform)
A magyar ember egyik legféltettebb kincse, melynek készítését generációk óta őrzik. De vajon mi a titka a leghíresebb magyar pálinkáknak, és melyek azok, amelyek nélkül nem teljes egy igazi magyar lakoma?
okt. 16
22:00
Szexi és nem szégyenlős: alul semmi, mindent közszemlére tett a kebelcsoda (Ripost)
A fiatal francia-perzsa erotikus modell büszkén mutogatta magát.
okt. 16
22:00
A magyar kormány a legkevesebbet költi a nyugdíjasokra az egész Unióban (Hírklikk)
Miért sodródnak egyre mélyebb válságba a magyar nyugdíjasok? Hogyan lehetséges, hogy Magyarország az EU-ban az egyik legkevesebbet költi az idősekre, miközben milliók élnek hónapról hónapra? A KlikkTV Tíz című műsorában Bolgár György vendége Farkas András nyugdíjszakértő, aki világosan, közérthetően és szenvedéllyel elemzi a Tisza Párt hatpontos ny
okt. 16
22:00
Most érkezett: Orbán telefonon egyeztetett Trumppal (Mandiner)
"Az előkészületeket megkezdtük" – fogalmazott a miniszterelnök.
okt. 16
22:02
Szőlő utcai botrány: mit léphet egy jogállam Kocsis posztja után? (Hírklikk)
Szőlő utcai botrány, gyermekvédelem, forrásvédelem, Juhász Péter Pál ügye, Kocsis Máté posztja, pedofília körüli kormányzati kommunikáció, Vatikán által 2016-ban eltiltott pap, igazságügyi minisztériumi „jelentés”, Tuzson Bence vitatott állításai, közbizalom, jogállami elvek, Lamperth Mónika, Magyar György, Szakács László – a Visszaszámlálás 2. rés
okt. 16
22:06
Emberre is veszélyes mérgeket találtak magyarországi vadállatokban (ATV)
Többféle mikotoxint mutattak ki a dél-magyarországi állatokban, további vizsgálatokat végeznek.
okt. 16
22:06
Orbán szerint Semjén Zsolt majdnem szent ember (Hírklikk)
.
okt. 16
22:06
ByeAlex befejezte a koncertezést, teljesen másra koncentrál most (Promotions)
ByeAlex is tüntetést szervez, soha ennyire még nem akadt ki.
okt. 16
22:06
Földrengés volt Inárcs közelében (Magyar Nemzet)
Földmozgást regisztráltak a Pest vármegyei Inárcs közelében.
okt. 16
22:06
Ezért Budapest a legalkalmasabb helyszín Európában Trump és Putyin találkozójához (Mandiner)
A magyar kormány sokat dolgozott azon a háború kitörése óta, hogy hazánk fővárosában tárgyalhassanak a békéről az oroszok és az amerikaiak.
okt. 16
22:08
Megint megcsinálta: Magyar Péteren röhög a fél ország, komoly szerepet tulajdonít magának a Trump-Putyin csúcs létrejöttében (Mandiner)
Igyekszik úgy eladni a történteket, mintha bármilyen szerepe lett volna az események alakulásában.
okt. 16
22:12
A gyémánt örök, de vajon hány élet árán csillog - A véres gyémántok története (Glamour)
Ragyog, csillog, és a szerelem örökkévalóságát ígéri – de vajon mi rejtőzik a gyémánt tökéletes felszíne alatt? A gyémántgyűrű mára a házasság és az elköteleződés globális szimbóluma lett, ám története sokkal sötétebb, mint hinnénk. A marketingzseni és a kizsákmányolás kéz a kézben építették fel azt a mítoszt, amelyet ma a legtöbben természetesnek
okt. 16
22:12
A Szőlő utcai botrány igazi arca: amit nem mutatnak a híradók (Hírklikk)
Az utóbbi hetek legmegrázóbb ügye a Szőlő utcai gyermekotthon körül robbant ki, ahol Juhász Péter Pál neve egyre sötétebb összefüggésekben kerül elő. Ebben a videóban Tonzor Péter, a Dunakeszi önkormányzat DK-s képviselője és Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció alelnöke beszél arról, hogyan reagált a helyi önkormányzat, miért nem vonták vissza az
okt. 16
22:12
Orbán reagált a Trump-Putyin budapesti találkozó hírére: Magyarország készen áll (SzMo)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon üdvözölte, hogy Trump és Putyin ismét egyeztetett, és hogy hamarosan személyesen is találkoznak.
okt. 16
22:12
Orvosmeteorológia: készüljön, erős hidegfront közeledik! (EgészségKalauz)
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint ki kell használnia a pénteket, mert szombatra virradóan érkezik egy erős hidegfront, nagy meteogyógyászati változással.
okt. 16
22:14
Tapasztó Orsi, a média, és az emberek összefogása mentheti meg a 3 éve kórházban élő fiút (Hírklikk)
Ebben a beszélgetésben egy hároméves, fejlődési rendellenességgel született kisfiú történetén keresztül mutatjuk meg, hogyan akad el a folyamat ott, ahol a legnagyobb szükség lenne emberségre és józan észre. A gyermeket szerető és egészségügyi végzettséggel rendelkező örökbefogadó pár hónapok óta küzd, miközben a szabályok és a gyakorlat ellentmon
okt. 16
22:18
Európa és Latin-Amerika felé kacsintgat az USA legnagyobb bankja (Portfolio)
A JPMorgan Chase vezérigazgatója, Jamie Dimon csütörtökön azt mondta, bankja európai és latin-amerikai bankokat is vizsgál felvásárlási célpontként - Reuters.
okt. 16
22:18
Trump-Putyin találkozó: Most Budapestre figyel az egész világ (hirado.hu)
A világsajtó kiemelte, hogy Orbán Viktor rendkívül jó kapcsolatot ápol az amerikai és az orosz elnökkel is.
okt. 16
22:18
Milliárdos veszteség, Kubatov Gábor megint az MLSZ-nek üzent (Ripost)
Szurkolói ankétot tartott Kubatov Gábor és Orosz Pál.
okt. 16
22:18
"Jó ötlet" – Hadjarnak tetszene, ha még idén a Red Bullba ülhetne egy előléptetés előtt (m4sport.hu)
Isack Hadjar a Red Bullnál? 2026-ban megtörténhet, de a francia azt sem bánná, ha már idén kapna egy lehetőséget.
okt. 16
22:18
Politikai pedofília és elhallgatott nyomozások Magyarországon (Hírklikk)
Kiderül végre, ki az a titokzatos „Zsolti bácsi”? A KlikkTV Centerpálya legújabb epizódjában Trencsényi Dávid vendége Ábrahám Róbert. Mi az igazság a politikai pedofíliáról, az elhallgatott nyomozásokról és az állami felelősségről? Miért tartott 10 évig a vizsgálat, és hogyan lehet, hogy még mindig vannak szürke foltok a rendszerben? Kiderül, kik é
okt. 16
22:18
Varga Judit egyelőre nem tér vissza a közéletbe – jelentette be Gulyás Gergely (SzMo)
Varga Judit 2024. február 10-én a közösségi oldalán jelentette be, hogy a kegyelmi botrány miatt távozik. Azóta többször is felmerült esetleges visszatérése.
okt. 16
22:18
Orbán Viktor Donald Trumppal egyeztetett a budapesti csúcsról (Demokrata)
"Telefonon egyeztettem Trump elnökkel. Az előkészületeket megkezdtük" – írta a miniszterelnök.
okt. 16
22:18
Történelem kvíz: Kitalált vagy valós személy? Tudni fogod? (Kvízkuckó)
Ez a történelem kvíz igazi kihívás minden múlt iránt érdeklődő játékos számára. A feladat során egyes személyeket kell azonosítanod, és eldöntened, hogy valós történelmi alakokról vagy kitalált figurákról van-e szó. Nemcsak a memóriádra, hanem a logikádra és a történelmi ismereteidre is szükséged lesz. A kvíz szórakoztató módon fejleszti a történel
okt. 16
22:20
Lecsófőzés közben hívta Trump? – Lattmann Tamás leleplezi Orbán taktikáját (Hírklikk)
Orbán Viktor és Donald Tusk találkozása az uniós csúcson: politikai taktika, PR-játék vagy tudatos nemzetközi szerepvállalás? Lattmann Tamás nemzetközi jogász részletesen elemzi, hogyan képes Orbán két világ között lavírozni — miközben itthon oroszbarát, külföldön pedig európai konform politikusként mutatkozik. Miért beszél mást Brüsszelben, mint
okt. 16
22:22
A Szőlő utcai botrány a második kegyelmi ügy (Hírklikk)
A KlikkTV Egyenleg című műsorában Szabó Tímea, a Párbeszéd parlamenti képviselője és Ranschburg Zoltán politikai elemző beszélgetnek arról, hogyan értékelhető a strasbourgi emberi jogi bíróság döntése, amely több, a rabszolgatörvény és a parlamenti büntetések ügyében született ítéletet is kimondott. Miért tartotta jogszerűnek a bíróság Kövér László
okt. 16
22:24
Hátborzongató gyilkossági kísérlet: A mennybe akarta juttatni szeretteit a 73 éves férfi (Metropol)
Letartóztatták azt az idős férfit, aki megpróbált végezni saját családjával. A gyilkossági kísérlet sokkolta az embereket.

Keresés