Október 23-ig lehet véleményezni az "Egyes törvényeknek az agrárminiszter feladatkörét érintő módosításáról szóló törvényt". Az elmúlt időszak tapasztalatait, valamint a jogalkalmazók részéről felmerült javaslatokat figyelembe véve az agrárminiszter feladatkörét érintően több törvény szakmai módosítása vált szükségessé.
Az orosz elnök telefonon beszél Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel az Oroszország és az Egyesült Államok közötti csúcstalálkozó előkészületeiről – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
A nettó mediánkereset végre meghaladja az 1000 eurót Magyarországon, de a reálbér-növekedés a tavalyinak a felét sem teszi ki. Az elemzők egy része szeptemberben gyorsuló bérnövekedést vár a pedagógusok bérfejlesztése miatt, miközben augusztusban is az oktatásban emelkedtek a legnagyobb mértékben a keresetek.
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
A műsorvezető Szinetár Dórával, Hajnóczy Somával és Kis Lászlóval beszélgetett volna a műsorról. Facebook-posztjában azért elmondta, mit gondolt a játékról.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. A magyar e-kereskedelem növekszik, de a Temu és a nemzetközi óriások komoly nyomást gyakorolnak. Az
Miután a Bitcoin ($BTC) nemrégiben új történelmi csúcsot (ATH) ért el, az árfolyam azóta folyamatosan esik, és sorozatosan alacsonyabb csúcsokat és mélypontokat formál. A $116 000 fölötti ellenállási zónából való elutasítás óta a medvék átvették az irányítást, és a piaci korrekció egyre erősödik. Az árfolyam már $105 000 alá süllyedt, ami komoly ag
Felkészült a fűtési szezonra az ország, másfél évnyi lakossági fogyasztásra elég gázt tároltak be a hazai tárolókba – mondta Steiner Attila energetikai államtitkár az Erőművek Éjszakája megnyitóján.
Bármilyen meglepő, öt pilóta matematikailag még mindig harcban áll a Forma-1-es világbajnoki címért, hat fordulóval a zárás előtt. A holland Max Verstappen a hétvégi Egyesült Államok Nagydíján próbál még közelebb kerülni a McLaren két pilótájához, ausztrál Oscar Piastrihoz és a brit Lando Norrishoz. Végül is a holland akár reménykedhet is, hiszen a
A Kreml a közeljövőben közzé fogja tenni a beszélgetés részleteit, ígérte Putyin szóvivője. Peszkov szerint Putyin és Donald Trump amerikai elnök találkozója a következő két héten belül megvalósulhat.
A turisztikai szakma nemzetközi csúcstalálkozójának első napját a HUNOR-program két űrhajósának különleges előadása zárta. Kapu Tibor és Cserényi Gyula az űrkutatás és a modern technikai vívmányok összefüggéseiről beszélt – értesült…
A javaslat politikailag rendkívül érzékeny területet érint. Mi történt? Az Európai Bizottság új mechanizmust dolgoz ki, amely az uniós források kifizetését a tagállamok nyugdíjrendszereinek pénzügyi fenntarthatóságához kötné a 2028-tól induló hétéves költségvetési ciklusban – írja a Politico. Mi a cél ezzel? A cél az, hogy a nyugdíjrendszerek ne t
Nemrég arra kértük a Telextárcák szerzőit, hogy alkossanak a "karakter" szóhoz kapcsolódó szövegeket. Íme, Darvasi László írása, amely a címmel együtt 1800 karakter.
Az orosz elnök telefonon beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel az Oroszország és az Egyesült Államok közötti csúcstalálkozó előkészületeiről – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírókkal pénteken Moszkvában. Az orosz elnöki hivatal tájékoztatása értelmében magyar kormányfő a telefonbeszélgetés során kifejezte készségét, hogy biz
A Kifli.hu anyavállalata, a Rohlik-csoport informatikai cége, a Veloq bemutatta a világ legfejlettebb, mesterséges intelligencián alapuló, online élelmiszer-kiskereskedelmi központját Bécsben. A bejelentés egy globális együttműködés kezdetét is jelenti a német AutoStore-ral, az intelligens rendelés-feldolgozás vezető fejlesztőjével. A partnerség cé
Az orosz elnök telefonon beszél Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel az Oroszország és az Egyesült Államok közötti csúcstalálkozó előkészületeiről – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Öt év alatt akár több mint négyszeresére is nőhet a mesterséges intelligencia használatához szükséges energiaigény, ami komoly kihívást jelent a világ adatközpontjai számára. Hogyan lehetnek hatékonyak és fenntarthatóak az adatközpontok, milyen megoldással érdemes kezelni a megugró hűtési igényeket és hogyan érdemes megtervezni egy ilyen létesítmén
Májusban telepítettek két méhcsaládot a szakemberek a VKSZ Zrt. Haszkovó úti telephelyének hátsó udvarára – csütörtökön pedig beszámoltak az első szezon tapasztalatairól.
Gyakorlatilag államcsődbe jutott, miután végleg megfeneklettek az adósságrendezési tárgyalások a nemzetközi kötvénytulajdonosokkal – ugyanakkor a Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss előrejelzése szerint Etiópia gazdasága idén akár 7,2 százalékkal is bővülhet. A két valóság közötti ellentmondás rávilágít arra, milyen törékeny a kelet-afrikai ország ga
Esztergomtól egy ugrásra, a három folyó találkozásánál, különleges klímájú területen termelik a szőlőt, amelynek múltja többszáz évre nyúlik vissza. Egy érdekes legenda is fűzödik az itt készített nedűhöz.
Ahogy arról már mi is beszámoltunk, ma indult útjára a Lidl négy keréken guruló üzlete. A tervek szerint a Lidl mozgóbolt a következő időszakban 48 településre szállítja a megszokott minőségben az élelmiszereket. Mutatjuk, mikor hová érkezik!
Azonos súlycsoportban van a Fidesz és a Tisza nyugdíjasoknak szánt intézkedéscsomagja, de a kormánypárt van lépéselőnyben. Ha ugyanazt a többlépcsős módszert választják Orbán Viktorék, amellyel a 13. havi nyugdíjat visszavezették, jókora politikai csapdát állíthatnak Magyar Péteréknek. Az ellenzéki párt abban bízhat, hogy több, nehéz helyzetben lev