2025. október 26. vasárnap

okt. 26
12:45
A Tisza Párt egy füsttel felfújt lufi, képviselőjelöltek továbbra sincsenek (Pesti Srácok)
Magyar Péter legnagyobb problémája, a képviselőjelöltek hiánya, beleveszett az október 23-i veresége köré fújt álcázó füstbe. A Tisza Pártnak nem a jelöltjeit kell álcáznia egy országgyűlési választás előtt pár hónappal, ez is micsoda abszurditás lenne, hanem a képviselőjelöltjeinek a hiányát. Annyira rosszul állnak, hogy még “csöpögtetve” sem képe
okt. 26
12:51
"Alaptalanul panaszkodik a nyilvánosság előtt" – Válaszolt az Mlsz az edző kritikájára (Blikk)
Mint arról korábban beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának vezetőedzője az MTK elleni bajnoki mérkőzés lefújását követően kifakadt a televízió kamerája előtt. Történt ugyanis, hogy a találkozó elején az egyik fiatal, magyar játékosa, Markgráf Ákos piros lapot kapott, ezt követően pedig telefonon kellett segítséget kérniü
okt. 26
12:51
Egy ország gyászol: 100 évesen elhunyt a legendás színésznő (Metropol)
Lánya megható sorokkal búcsúztatta édesanyját.
okt. 26
12:51
Biztató kezdet Budapesten, a vb-indulást is kiharcolhatja a magyar dartsjátékos (Magyar Nemzet)
Tekauer Gréta elmondása szerint jó formában várja a sorsdöntő versenynapot.
okt. 26
12:51
Két új oroszlán a horvát fővárosban (Villanyautósok)
A város tömegközlekedéséért felelős ZTE tíz év alatt az egész flottát elektromosra cserélné.
okt. 26
12:53
Megszólalt a Kreml a budapesti békecsúcsról (Magyar Nemzet)
Dmitirij Peszkov egy interjúban árult el részleteket Trump és Putyin találkozójáról.
okt. 26
12:57
Szomorú közlemény Liverpoolban; Szoboszlainak a kispadon kellene maradnia (Metropol)
Ezek voltak a Metropol legolvasottabb sportcikkei a héten.
okt. 26
12:57
Kiderült Szoboszlai neve; a nyílt utcán videóztak Liverpoolban (Ripost)
Ezek voltak a Ripost legolvasottann sportcikkei a héten.
okt. 26
12:57
Kiszedték a csavarokat Horváth Éva testéből: "Furcsa érzés, hogy mozgathatom a lábam!" (BorsOnline)
Tavaly novemberben súlyos motorbalesetet szenvedett Balin az egykori szépségkirálynő, amely nyílt bokatöréssel és fertőzésekkel súlyosbodott olyannyira, hogy az orvosok az amputáció lehetőségét is felvetették. Horváth Éva most azonban végre örömhírt közölt: eltávolították a lábában lévő csavarokat.
okt. 26
12:57
Az örök elegancia lábbelije: legszebb őszi lovaglócsizmák (Life)
Íme, a legpompásabb lovaglócsizmák, amik örök klasszikusként nyűgöznek le minket időről időre.
okt. 26
12:57
Senki sem szólhat bele abba, hogy hazánk kitől mennyi olajat vagy gázt vásárol (Demokrata)
Az energiabeszerzés, az energiamix kialakítása az Európai Unióban tagállami hatáskör.
okt. 26
12:57
Magyar Péter a kötekedési lehetőségeket keresi, a balhévágy hajtja, a konfliktusokból él (Magyar Nemzet)
Majd áprilisban válaszolunk a provokációra, üzente a Tisza-vezérnek Dömötör Csaba.
okt. 26
13:03
Louvre-rablás: Óriási fejlemény, elfogtak két embert! (Metropol)
Úgy tűnik, hogy az elkövetők felét elkapták a rendőrök.
okt. 26
13:03
"Ajándék Putyinnak" a csehektől: összegyűlt a pénz egy ukrán rakétára, amely elérheti Moszkvát is (hirado.hu)
Két nap alatt gyűjtöttek össze több mint 500 ezer eurót.
okt. 26
13:03
Szkafander és Louis Vuitton, bálnafarok szemeteszsákból, és egyéb furcsaságok (Player)
Ötletes, cinikus, elgondolkodtató – a Murmure nevű francia street art alkotópáros festményei és rajzai egyszerre szórakoztatnak és szembesítenek.
okt. 26
13:03
Gerő Eszter Sütizz alapító: Örökre bezárok. Ebben az országban szégyenkeznem kellett a munkám miatt (WMN)
Gerő Eszter tíz éve építette fel saját vállalkozását a garázsában, és lett az ország egyik legkeresettebb édességkészítője. A mousse desszertek mögött azonban bántalmazó vendéglátós közeg, kiégés és rengeteg lemondás húzódott meg. Újraolvasó.
okt. 26
13:03
Kreml: Így értékeli Putyin elnök Donald Trump törekvéseit Ukrajna kapcsán (Demokrata)
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő nyilatkozott az amerikai elnök megítélésével kapcsolatban.
okt. 26
13:03
Elszabadult egy vonat az éj leple alatt Mátészalkán (Magyar Nemzet)
Műszaki hibára gyanakszanak.
okt. 26
13:03
Átmenetileg kevesebb kerozin érkezik a Liszt Ferenc repülőtérre (Autószektor)
Fotó: bud.hu Azt írták: annak érdekében, hogy a kerozinkészlet ne csökkenjen az operatív minimum alá, az üzemanyag-kiszolgálók arra kérték a légitársaságokat, hogy optimalizálják üzemanyag-felvételüket, vagyis Budapesten csak minimális mennyiségű, a kiinduló repülőtereken pedig több üzemanyagot vegyenek fel, amíg a készletek helyre nem állnak. A je
okt. 26
13:03
Elfogták azt a menedékkérőt, akit tévedésből engedtek ki a börtönből, ahová szexuális zaklatás miatt került (Telex)
Az eset országos bevándorlásellenes tüntetéshullámot váltott ki, a rendőrség hajtóvadászatot indított.
okt. 26
13:03
Moldova is csatlakozik az EU villamosenergia-rendszeréhez (Öko-drive)
Megkezdődött az Erdélyt Moldvával és a Moldova Köztársasággal összekötő elektromos távvezeték építése.
okt. 26
13:03
A tested ujjongva várta: Mutatjuk a legolcsóbb és legfinomabb őszi terményeket (Bien)
A sütőtök az ősz egyik legnépszerűbb szereplője, és nem véletlenül. Akár levesként, akár süteményként tálalod, a sütőtök mindig kifinomult és ízletes étel lesz. A legjobb az egészben, hogy rendkívül baráti áron hozzá lehet jutni.
okt. 26
13:03
Szabadsajtó Klub: Számít-e, hogy Magyar vagy Orbán menete volt nagyobb? (Kontroll.hu)
A Békemenet beállt Putyin mögé? Miért voltak többen a Nemzeti Meneten október 23-án? Ezt is megbeszélték a Szabadsajtó Klub legfrissebb adásában.
okt. 26
13:09
Klasszikus autók temetője Németországban – Az ember, aki hagyta, hogy 50 veterán autó elrohadjon (Blikk)
Michael Fröhlich autógyűjteménye a Düsseldorf melletti Mettmannban fekvő magánerdejében sorvadozik. Fröhlich telkén mintegy 50 autó van kitéve szándékosan a pusztulásnak. A férfi többmilliós gyűjteményének szerinte a fő üzenete az, hogy az anyatermészet a legnagyobb "kiegyenlítő", és az autók pusztulásával párhuzamosan új dolgok is születnek.
okt. 26
13:09
Újabb béke a láthatáron (Infostart)
A betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű fegyveres szervezet vasárnap bejelentette, hogy a kormánnyal egyeztetett leszerelési folyamat keretében kivonul Törökországból, és felszólította Ankarát: hozzon konkrét intézkedéseket a folyamat folytatása érdekében.
okt. 26
13:09
Rablás a Louvre-ban: megvannak az elkövetők, ezt lehet tudni a tolvajokról (vg.hu)
A tolvajok épp elhagyni készültek Franciaországot, egyikük Maliba, a másik tettes Algériába tervezett menekülni.
okt. 26
13:09
Deák Dániel szerint a tiszás propaganda gátlások nélkül hazudik, ezért megmutatta képeken, hogyan telt meg a Kossuth tér (SzMo)
A megafonos véleményvezér szerint a Tiszában pánikolnak. Állítása szerint a valaha volt legnagyobb Békemenet volt az idei.
okt. 26
13:09
Egyedülálló orosz szuperfegyvert teszteltek – Putyin szerint ilyennel senki más nem rendelkezik (Mandiner)
A Burevesztnyik hiperszonikus fegyver teszteléséről tett jelentést az orosz vezérkari főnök.
okt. 26
13:09
Szijjártó Péter: Jó hír, hogy Donald Tusk írja a magyarországi brüsszelita ellenzék győzelmi tervét (Magyar Nemzet)
A tárcavezető ezzel arra reagált, hogy Donald Tusk a pártja kongresszusán elmondott beszédében magyar vonatkozással is élt.
okt. 26
13:09
Conow Hw320 – nehézsúlyú billenős (GépMax)
A Conow Hw320 billenős pótkocsi 32 tonnás teherbírással és 50 m³ térfogattal a nagyüzemi szállítás hatékony eszköze.
okt. 26
13:11
Orbán Viktor megmutatta, hogyan húztak el a Gripenek az ünneplők felett (Magyar Nemzet)
A hősök előtt tisztelgett a magyar légierő köteléke.
okt. 26
13:15
Videó: Ilyen a konnektoros Lexus RX! (Autónavigátor)
A Lexus Magyarország saját YouTube csatornájának videós magazinja a 18. epizódhoz érkezett, amelyben a Lexus legnagypbb SUV-ját mutatják be, annak
okt. 26
13:15
Visszatért Manófalva: Egy igazi mesebeli birodalom a Duna partján, az ártéri erdőben (SzMo)
A folyóparti erdőben újra életre kelt a madarak és mókusok apró birodalma. Kánya Tamás saját kezűleg építette fel a természet kincseiből az egyre népszerűbb mesevilágot.
okt. 26
13:15
Ezúttal nem akárkit kellett kihúzni a Dunából Budapesten (Magyar Nemzet)
Mentőt is hívtak hozzá.
okt. 26
13:15
Hoppá! Meghan Fox és MGK újra együtt - sokkoló szakításuk és a kislányuk születése után történt valami (Sassy)
Úgy tűnik, a se veled, se nélküled viszony Hollywoodban új szintre lépett.
okt. 26
13:21
A DK bejelentette a 3M kampányát (Infostart)
Dobrev Klára bemutatta az új DK három pillérre épülő kampányát: meghallgat, megküzd, megvéd.
okt. 26
13:21
Nagyot fordult a világ a magyar devizahitelesek ügyében: ez mindent megváltoztathat - véget érhet az évtizedes sorscsapás? (Pénzcentrum)
Tíz év telt el a forintosítás óta, amellyel Magyarország kvázi lezárta a devizahitelezés legsötétebb korszakát, ám a történet tanulságai ma is érvényesek. A Pénzcentrum CashTag című videósorozatának legújabb adásában Palkó István, a Portfolio vezető elemzője és dr. Szabó Bianka Ilona ügyvéd idézték fel, hogyan vált a svájci frankos hitel a magyar c
okt. 26
13:21
Páratlan magyar festmények kerültek elő, 20 millióért lehet licitálni a két képre (BorsOnline)
Jövő hét közepéig lehet jelentkezni.
okt. 26
13:27
Akár egy hercegnő: áttetsző ruhában bolondított meg mindenkit Palvin Barbi (Metropol)
Palvin Barbi elérte, hogy mindenki lélegzete elakadjon.
okt. 26
13:27
Sétarepülést kínáló cég helytelen adózási gyakorlatát tárta fel a NAV (ProfitLine)
Sétarepülést kínáló cég helytelen adózási gyakorlatát tárta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a hivatal vasárnap az MTI-vel.
okt. 26
13:27
Rejtélyes zajok a padlásról, szellem a zuhany alatt – Sztárok és kísértetek (Ripost)
A sztároknak is jócskán vannak hátborzongató történeteik.
okt. 26
13:27
Marad Svájcban a bicskagyártás (vg.hu)
Lenne lehetőség mérsékelni az amerikai vámok hatásait, csak akkor a termék már nem lehetne az, ami most.
okt. 26
13:27
Megvan a dátum! Ekkor térhet vissza Harry herceg és Meghan Markle a gyerekeikkel Angliába (Glamour)
Bár Harry herceg és Meghan Markle gyermekei, Archie herceg és Lilibet hercegnő a brit királyi család tagjai, nagyon kevés időt töltöttek az Egyesült Királyságban. Sőt, a royal-rokonaikkal is meglepően keveset találkoztak. Azonban egy fontos eseménynek köszönhetően lehet, hogy az egész család Angliába látogat.
okt. 26
13:27
"Minden nap eszembe jut Tompos Kátya" – Összeroppant a gyásztól: nem múlik Hrutka Róbert fájdalma (BorsOnline)
Hrutka Róbert Jamie Winchester oldalán hazánk legsikeresebb előadói közé nőtte ki magát. Az imádott zenész az elmúlt időszakban Tompos Kátya fájdalmas elvesztésével került a középpontba. A tragikusan elhunyt színésznő érdekében mindent elkövetett, ám végül ő sem tudta megmenteni... Most interjúban beszélt élete legnagyobb pillanatairól.
okt. 26
13:27
Újabb távozás Sussexben: felmondott Meghan Markle sajtósa (Life)
Emily Robinson idén júniusban csatlakozott Harryék csapatához kommunikációs igazgatóként, de máris lelépett. Meghan Markle bajban van.
okt. 26
13:27
"Alberto Moreno gonosz reinkarnációja" – Kerkezt kitennék a csapatból Liverpoolban (Mandiner)
Gólt szerzett, de most sem játszott jól.
okt. 26
13:27
Kifakadt a korrupcióellenes ügyészség: Zelenszkij rettegésben tartja az ukránokat (Magyar Nemzet)
Az ukrán elnök nyomás alatt tartja a korrupciós ügyeket vizsgáló szervezeteket, hogy azok ne tudják felfedni a kormányzati visszaéléseket, és megfélemlíti azokat is, akik bejelentést tesznek a korrupciós ügyekről.
okt. 26
13:27
Nevetésre vágysz? Nézd vissza Molnár Gusztáv tojástörő produkcióját, amit sosem feledünk! (rtl.hu)
Molnár Gusztáv ma ünnepli 39. születésnapját. Ennek apropóján előkerestük a négy évvel ezelőtti videóját, amiben az RTL Reggeliben vendégeskedett, ráadásul olyat mutatott, amitől a műsorvezetők a könnyeiket törölgették a nevetéstől. Idézd fel velünk a színész emlékezetes, kirobbanó pillanatát!
okt. 26
13:27
Imádják a szerelmesek Marx Károly brutális bronzfejét (AC News)
Megkérdeztük, miért hagyták meg a Marx-szobrot a városuk közepén.
okt. 26
13:27
A szuflépalacsintáért való sorban állás elviselhetetlen könnyűsége (Telex)
Mindennel megrakott, abszurd, figyelemfelhívó és a TikTokon rengeteg lájkot vonzó ételek lepték el Budapest belvárosát is az utóbbi években, de vajon van-e értelme megőrülni és három órát várni például egy habos, szószokkal locsolt palacsintára?

Keresés