A Mi Hazánk elnöke vitára hívta ki Magyar Pétert, akiben őt nem a felmenői zavarják, hanem fideszes előélete és a kormánypárttal való szakítás utáni pályafutása.
Egy szerencsés játékos mind a hat számot eltalálta a 43. heti hatos lottó sorsoláson, így 911 millió forintot vihet haza - jövő héten már "csak" 45 millió forint lesz a tét.
Kemény választ fog adni az orosz hadsereg, ha Oroszország belsejét nagy hatótávolságú fegyverekkel támadják - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorában.
Egy munkavállaló bejelentett lakcíme szerint 180 kilométerre lakik a munkahelyétől, havonta 2-3 alkalommal megy haza a családjához. A havi 4 alkalmat akkor is meg kell téríteni a számára, ha nem megy olyan gyakran haza? Milyen dokumentum szükséges az utazás igazolásához? A munkavállaló "szívességből" lakhat a tartózkodási helyén, nincs hivatalosan
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Az IBM harmadik negyedéves eredménye meghaladta a várakozásokat, de a felhőüzlet növekedésének lassulása aggodalmat keltett.
Hiába az új tulajdonosi kör szép ígéretei, az Újpest augusztus 23-a óta nyeretlen az NB I-ben. Ezen a héten éppen a Debrecen szórta meg a lilákat 5 góllal.
A digitális nomád életforma ma már nemcsak egy trend, hanem egy egyre elterjedtebb valóság: egy laptop, stabil internetkapcsolat, és máris dolgozhatunk bárhonnan a világból. De nem mindegy, hogy honnan.
Az élelmiszeripar vezető szereplőinek egy koalíciója kiadta a Fraud Prevention in Produce (Az élelmiszer-hamisítás megelőzése) című útmutatót, hogy segítsen a cégeknek megvédeni magukat az élelmiszer-hamisítással szemben, amely évente több tízmillió dolláros veszteséget okoz az ágazatnak.
Az amerikai spekuláns az elmúlt években számtalan ügyészt segített hatalomra. A Soros György jelöltjei által követett politika azonban brutális gyilkosságokhoz, a bűnözés eluralkodásához és a hétköznapi emberek rettegéséhez vezetett.
Egy aranyló húsleves, egy cuccos frankfurti leves, vagy egy sűrű erdélyi gulyásleves pillanatok alatt képes visszahozni az életkedvünket a legszürkébb napokon is.
A nyomtatott sajtó továbbra is fontos része a hazai médiafogyasztásnak – derült ki egy új kutatásból, melyet a Nemzeti Olvasottságkutatás végzett el a 16-75 éves korosztály körében.
A kínai konyha nemcsak az ételek ízéről, hanem a mögöttük álló szellemiségről szól. Ha nyitott szívvel és kíváncsisággal ülünk le az asztalhoz, nemcsak finom falatokban lesz részünk, hanem egy másik kultúra mélyebb megértésében is. Mutatjuk, miben más a kínai konyha.
A vegyes, mértéktartó és időszaknak megfelelő táplálkozás, illetve a napi egy órányi mozgás fontosságát hangsúlyozta az InfoRádióban Bóday Ádám kutató-feltaláló, akit a Magyar Kézilabda Szövetség és a MOB nemrég tartott budapesti konferenciáján kérdezett az InfoRádió.
A fogkrémekben található fluorid allergén tulajdonságain kívül a fogkrém ízét biztosító egyéb összetevők is gyakran okozhatnak allergiás reakciót. Ezek közül a leggyakoribbak a fahéj, fodormenta, borsmenta, karvon és anetol. Mindezen kívül a fogkrémben található adalékanyagok és parabén is vezethet fogkrém-allergiához.
A matek kvízek nemcsak diákok számára lehetnek izgalmasak: a felnőtteknek is alkalma nyílik tesztelni, mennyire rosdásodott be a tudásuk. A mai kvíz során harmadik osztályosoknak szánt feladatokat hoztunk, melyeket a Bem József matematikaversenyen kaptak a kisiskolások a korábbi években. Egy nagyobb diáknak, vagy felnőttnek nem jelenthetnek már pró
Iszak Eszter mindig is pörgős, céltudatos nő volt, aki szerette kézben tartani a dolgokat. Kislánya, Mirabella azonban új dimenziót hozott az életébe: türelemre tanította és arra, hogy engedje el a felesleges aggódást. Nemrég visszatért a Tv2 Mokka című műsorába, mert hisz abban, hogy az anyaság és a karrier nem zárják ki egymást, szerinte csak meg
Alighogy elhagyta a kétmillió megtekintést, máris meghaladta a hármat. Curtis és Radics Gigi Szabadság Vándorai újragondolása úgy fest megállíthatatlan.
A világ egyik legismertebb színésze évtizedek óta józan, azonban a mai napig emlékszik arra a pillanatra, amikor először tudatosult benne, hogy alkoholista.
Az elektromos mobilitásra való áttérés közepén nosztalgiahullám éri el az autósokat: a benzin összetéveszthetetlen illata, a régi benzinkutak melankóliája és a hőmotorok varázsa. Ebben a forgatókönyvben a Kia Finlandia mindenkit meglepett egy kezdeményezéssel. A marketing hadművelet főszereplője egy légfrissítő, amely nemcsak alakja miatt tűnik ki
Az X-Faktor egykori mentora, ByeAlex a Csillag Születik zsűriszékébe is hozza magával a tőle jól megszokott kritikus hangnemet. Az énekes szerint igazán izgalmas zsűricsapat állt össze, és bár sok mindent látott már a színpadon, elárulta: nehezebb őt lenyűgözni, de korántsem lehetetlen. Nézd meg a vele készült interjút!
A Budapestre bejelentett csúcs esélye halványul, miután Putyin nem hajlandó az orosz-ukrán háború lezárásában érdemi kompromisszumra, de szerb főváros így is jelezte szándékát.
Tesztelték a Burevesztnyik hiperszonikus, pilóta nélküli manőverező repülőgépet október 21-én – jelentette Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke Vlagyimir Putyin elnöknek vasárnap egy vezetési ponton. Geraszimov szerint a Burevesztnyik 15 óra alatt 14 ezer kilométert tett meg, és ez nem a teljesítményének végső határa. "A r