Egy nemzetközi megfigyelőcsoport friss jelentése szerint Észak-Korea ipari szintre emelte a pénzszerzést kriptovalutákon keresztül. A jelentés azt állítja: a rezsim nemcsak hatalmas mennyiségben lopja a kriptót, hanem azt fegyverek és nyersanyagok kereskedelmére is felhasználja, kifejezetten azért, hogy megkerülje az ENSZ-szankciókat. Emellett észa
Lélekölő érzés, amikor te beleadnál mindent a kapcsolatba, de a párod nem biztos benne. Ismerd meg nők történeteit, akiknek sikerült túllépniük a bizonytalan kapcsolatokon.
A társadalmi rang kifejezésének módja átalakulóban van. Egyre többet halljuk: amit nem posztoltál, az meg sem történt. A fiatalabb generációk körében már nem csak élményt, hanem státuszt is jelent egy koncertről, egy sztártól vásárolt relikviáról való posztolás. Ezt a változást felismerve fejleszt virtuálisan is megjeleníthető, digitális termékeket
Szerinte nem mondott olyat a Békemeneten vonulva a Szőlő utcai ügyben érintett lányokról, amit nem vállalhat. Ezért a Kossuth-díját és a díszpolgári címet sem adná vissza.
A Dancing with the Stars rajongói számára örömhír, hogy a népszerű táncos show a korábbi bejelentésekkel ellentétben nem marad távol a képernyőktől egészen őszig. Bár a TV2 korábban úgy döntött, hogy a hatodik évadot nem indítja el az idei őszi szezonban, a Blikk információi szerint a műsor már tavasszal visszatér, hogy újra elvarázsolja a nézőket.
Ha a Terminator-filmekben Arnold Schwarzenegger a T-800-as modell, akkor honfitársáról, az Európa-szerte körözött Jocic Danielről sem túlzás azt állítani, első ránézésre úgy fest, mint egy halálosztó gépezet. A hasonlat sajnos majdnem szó szerint értendő, hiszen a félelmetes fizikumú, osztrák bajnok bodybuilder kis híján gyilkossá vált, nem rajta,
Pusztai Erzsébet, Szanyi Tibor és Eörsi Mátyás elemzik a nemzeti ünnep politikai üzeneteit, a békemenet és a Tisza-tüntetés közötti különbségeket, valamint Orbán Viktor újabb, „ki a magyar” kijelentésének hatásait.
Egyre népszerűbbek a bambuszok a hazai kertekben, ami magas termetüknek és nyugalmat árasztó megjelenésüknek is köszönhető, ráadásul kevés gondozást igényelnek.
Meghalt Thoma Emőke Ybl Miklós-díjas építész - erősítette meg a hírt lánya közösségi oldalán. Az egri építész szakma kiemelkedő alakja számos Heves megyei épület tervezésében vett részt.
A jászsági fideszes képviselő valószínűleg nem teszi az ablakba, amit ezután a kommentelőktől kapott. Szerinte nemzeti ünnepség volt az október 23-i Békemenet.
A csiperkegomba, amely gyakran alábecsült szereplője a gasztronómia világának, valójában sokkal több lehetőséget rejt magában, mint azt elsőre gondolnánk. A mindennapi konyhába egyszerűen beépíthető, és mindössze néhány összetevő szükséges ahhoz, hogy igazán különleges ételeket varázsoljunk vele az asztalra. Ebben a cikkben öt olyan mennyei főétel
A 2024-es világbajnok idén messze elmarad világbajnoki címet eredményező szezonjától, a belga versenyző, de a Hyundai sem tudta tartani a lépést a Toyota csapatával idén.
Az OpenAI bejelentette, hogy decembertől a ChatGPT felnőtt felhasználói életkoruk igazolása után már erotikus tartalmú beszélgetéseket is folytathatnak. A vállalat ezzel párhuzamosan új eszközöket vezet be a felhasználók mentális egészségének védelmére, és egy tanácsot hozott létre a mesterséges intelligencia és a jóllét kapcsolatának vizsgálatára.
Ízléstelen és elfogadhatatlan megjegyzés hangzott el a norvég kézilabda-bajnokság egyik mérkőzésén, amelyért a rendező klub és a hangosbemondó is bocsánatot kért. A Gjerpen klub bemondója Camilla Herrem, a Sola HK mellrákból felépült játékosának bemutatásakor tett a betegsége miatti hajhullásra utaló, sértő megjegyzést.
Az oroszok megijedtek, de végül kijátszották Trumpot – mondja a szakértő. Amíg nem lesz komoly és hihető az amerikai elnök elszántsága a szankciókra vagy a fegyverszállításokra, addig az oroszok egyetlen lépést sem tesznek.
Kelvin 1867-es "őrült" ötlete új életre kel: japán fizikusok szerint a világegyetem hajnalán létrejött csomók dönthették el, hogy ma anyag van, és nem csak fény.
Szlovén természetvédők oldották meg a hód-ember együttélés egyik nagy kulcskérdését, az általuk kifejlesztett technikát pedig csúcsra járatva vetették be Budapesten a Csömöri-pataknál. A beavatkozás nemcsak természetbarát, hanem tízszer olcsóbb is, mintha a hódgátakat gépekkel bontanák el.
Hazudik az állami média? Egy friss felmérés szerint már a Fidesz szavazóinak jelentős része sem hiszi el, amit a propagandacsatornák hangoztatnak nap mint nap.