Jane Goodall az állatok viselkedését úttörő módon tanulmányozta, gyakorlatilag egy csimpánzcsoport tagja lett. Kezdetben a tudomány is kétkedve fogadta, de sikerült neki az áttörés. Később fáradhatatlan környezetvédővé, aktivistává vált, többször járt Magyarországon is.
A The Lost Bus című film arra keresi a választ, hogyan válhatott a kaliforniai erdőtűz az elmúlt évszázad legpusztítóbbjává az Egyesült Államokban, és miként előzhetők meg a hasonló katasztrófák a jövőben. A történetben helyet kap egy buszsofőr és egy tanár személyes sorsa is, akiknek életét alapjaiban változtatta meg a tragédia. Október 3-ától az
A biztonság oszthatatlan, amely csak kollektív útkeresés eredményeként születhet meg - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Valdaj nemzetközi vitaklub ülésén csütörtökön Szocsiban.
A Forbes szerint 1749,1 milliárdnál jár, egyedüli forint-billiomosként. A dobogón Veres Tibor megelőzte Csányit, miközben a top10-ben új nevek is felbukkantak.
Katharine Viner, a The Guardian főszerkesztője tíz év után új, többéves átalakítási tervvel készül a brit napilap és hírportál jövőjét megalapozni. Az elképzelések középpontjában a vizuális és digitális tartalom erősítése, a globális jelenlét bővítése és a közönség szétdarabolódására adott válasz áll.
Újabb drónbotrány bénította meg a légi közlekedést: a müncheni repülőtér csütörtök este órákra leállt, több ezer utas kényszerült a terminálokban éjszakázni. Péntek reggel 5 óra körül nyitották újra a repülőteret, írja a a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Jennifer Aniston neve egyet jelent a kifinomult stílussal és a felejthetetlen vörös szőnyeges pillanatokkal. A színésznő számtalan ikonikus ruhában tündökölt már, és akadnak olyan merész választásai is, amelyek örökre bevésődtek a divattörténelembe.
Mit ér az egyediség egy olyan korban, amelyben a techcégek lassan teljesen átveszik az uralmat? Ali Smith új könyve egy testvérpár sorsán keresztül beszél lázadásról, természetről, identitásról. Mutatunk egy részletet.
"Go woke, go broke" szállóigével indokolja a világ leggazdagabb embere, miért buzdítja követőit arra, hogy mondják le Netflix-előfizetésüket. Megjelent a Forbes legfrissebb listája a leggazdagabb magyarokról! A listát itt böngészheted. Mi történt? Elon Musk lemondta Netflix-előfizetését, és követőit is arra biztatja, hogy cselekedjenek hasonlóan. A
Október első hétvégéje erőteljes kozmikus energiákkal érkezik. A Hold, a Merkúr és a Vénusz olyan impulzusokat adnak, amelyek egyszerre erősítik az intuíciót, a kapcsolatokat és a belső felismeréseket. Most nem az ész, hanem a szív kerül előtérbe – és ez három csillagjegy számára különösen nagy lehetőséget tartogat.
A hét utolsó munkanapja is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, azt azonban, hogy neked mit üzennek a csillagok, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a pénteki horoszkópot!
A műsor legfrissebb fordulatai alaposan felforgatták az eddig megszokott dinamikát: Hajdú Péter lépésről lépésre halad terve megvalósítása felé, miközben a Konklávé brutális döntést hozott. A kastélyban elszabadultak az indulatok – a játékosok között már nemcsak taktika, de személyes ellentétek is húzódnak. Ne maradj le Az Árulók - Gyilkosság a kas
Az idő múlása ellen semmit nem tehetünk, de azt eldönthetjük, hogyan viseljük. Tíz nő osztja meg véleményét az öregedésről és arról, hogyan tartják meg önbecsülésüket az évek múlásával.
Az elmúlt napokban rendezett koppenhágai EU-csúcsról, az uniós védelmi stratégiáról és Ukrajna csatlakozási szándékáról is beszélt Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott pénteki interjújában. A miniszterelnök azt is kijelentette, hogy a Tisza "egy sunyi párt", és nem kell figyelembe venni azt, amit mondanak.
Hogyan vállalhatjuk a sérülékenységünket a munkahelyünkön úgy, hogy ne essen csorba a megítélésünkön? Milyen szemléletváltásra lenne szükség, milyen jó megoldások vannak? Erről szólt a szeptemberi WMN Klub.
A sportot és aktív életmódot népszerűsítő egyesületek, szervezetek és iskolák szakmai tevékenységét támogatja a Nádudvari hamarosan induló pályázata, amely a cég #mitehetünktöbbet társadalmi felelősségvállalási programjának új eleme. A pályázaton olyan magyarországi szervezetek vehetnek részt, amelyek 5 és 25 év közötti fiatalok számára biztosítják
Immendingen az autós tesztpályák Hollywoodja, a hely, ahol lámák ijesztik el a farkasokat, és ahol nem utolsósorban a legkülönlegesebb technológiákat teszteli a cég, aminek alapítója annak idején "feltalálta az autót".
21 millió dollárnyi bitcoint és egyéb kriptovalutát loptak el a japán SBI bányászpooltól, állítja a Blockchain Sleuth. A bányászpool még nem ismerte el a kriptoeszközök elvesztését, de a blokklánc nyomozók szerint a pénz legalább egy része a Tornado Cash-en keresztül már át lett mosva. ZackXBT blokklánc nyomozó is kielemezte a vállalathoz köthető t
Drámai üldözés zajlott az M0-áson: egy 77 éves osztrák sofőr a forgalommal szemben hajtott több mint 10 kilométeren át, miközben a rendőrök hiába próbálták megállítani – végül egy teherautó előtt állt meg, csodával határos módon senki nem sérült meg.
A gazdasági társaságok december elsejéig igényelhetnek járművenként akár 4 millió forint támogatást tisztán elektromos gépkocsik beszerzéséhez; a beérkezett kérelmek száma túllépte a nyolcezret, kisteherautókból már több mint kétezret vásárolnak a jelentkező cégek - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A magyarországi szupergazdagok listáján Mészáros Lőrinc közel ezermilliárd forintos különbséggel áll az első helyen. A belépő 65,9 milliárd forint volt, a tíz leggazdagabb magyarnak pedig egyenként legalább 300 milliárd forintos vagyona van.
Közel ezermilliárd forint az előnye Mészáros Lőrincnek a második leggazgadabb magyarhoz képest. A tíz leggazdagabb magyar közé 300 milliárd forinttal lehetett bekerülni, az ötvenes listára 65,9 milliárd forint volt a belépő szint.
Ózdon 260 új munkahely jött létre a Neutrik Hungary Kft. 3,7 milliárd forintos beruházásának köszönhetően, amelyhez az állam 1,4 milliárd forinttal járult hozzá. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az átadón hangsúlyozta: a kormány továbbra is a munkahelyteremtésre, a beruházások ösztönzésére és az adócsökkentésre építi stratégiáját.
Késő este több járat nem indult el, sokaknak a terminál lett az éjszakai menedék. Több gépet inkább másik városokba vittek, a rendőrök még mindig hajtóvadászatot folytatnak a tettes után.
Vasárnap megpróbálják elvenni Schóbert Larától, ami az övé. Vagyis az övét. A tavalyi Sztárboxban kőkemény munkával megszerzett trófea az elmúlt időszakban az edzőjénél, Dobrádi Zsoltnál volt Érden, de hétvégén ismét a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban lesz jelenése. A női pehelysúly címvédő mérkőzésén a bajnok ellenfele Dárdai Blanka ének
A miniszterelnök a koppenhágai csúcson folytatott, informális tárgyalásairól, az ellenzéki pártokról és az anyák szja-mentességéről is beszélt a szokásos pénteki rádióinterjúban.
Antibiotikum rezisztencia gének (ARG-k) előfordulását és kifejeződési mintázatait vizsgálták a szegedi szennyvíztisztító üzemben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (HUN-REN SZBK) munkatársai - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézmény a honlapján.
Az orosz elnök Franciaországot és Németországot is példaként hozta, Magyarországot pedig Orbán Viktor irányvonala miatt emelte ki. A migrációt az EU-t belülről gyengítő tényezőnek nevezte.
A Telekom CoMind nevű, újgenerációs mesterséges intelligencia platformja a vállalatok saját, belső tudásbázisát alakítja egy mindig naprakész, digitális szakértővé. A modern, RAG (Retrieval-Augmented Generation) technológiára épülő megoldás kiemelkedően magas arányban ad pontos és hallucináció-mentes válaszokat, miközben a legmagasabb szintű Deutsc
A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2025-ben adta át a tizedik Hazai Attila Irodalmi Díjat. Jó lehetőség ez arra, hogy visszatekintsünk a díj eddigi történetére, és megnézzük, hogyan alakult a Hazai Attila-díjas szerzők további pályája. A következő hetekben megjelenő interjúsorozat második darabjában Szegő János a 2017-ben díjazott Tóth
Az ÉS idei 40. számában interjú Rostás Zoltán szociológussal. A 90 éves Tőzsér Árpád köszöntése. Kritika Szabó K. Attila és Kálmán C. György könyveiről. Markó Béla verse, Kávai Katalin prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Szerinte délibáb, hogy az EU tovább bírja, mint Oroszország az ukrajnai háborús helyzetet. Érvelt a Koppenhágai EU-csúcson bejelentette aláírásgyűjtés mellett, illetve gazdasági létkérdésnek is nevezte - már rövid távon is -, hogy ne szülessenek kevesebben Magyarországon. Kijelentette,
Stratégiaváltás a legmagasabb szinten: A világ legnagyobb stablecoin kibocsátója, a Tether, az infláció és az államadósság elleni fedezetként tekint a Bitcoinra. A legutóbbi 1 milliárd dolláros BTC vásárlással bebetonozza helyét a pénzügyi óriások között. A pénzpiacok és a kriptovaluta világ is a Tether hatalmas lépésétől hangos. A világ legnagyobb