Úton-útfélen hallhatjuk, hogy a hosszú és egészséges élet kulcsa a rendszeres testmozgás. A napi lépésszámmal kapcsolatban viszont látványosan megoszlanak a szakvélemények: ma már számosan megkérdőjelezik a "napi 10 ezer lépés" mítoszát is.
Idén novemberben ismét Budapest lesz Közép-Európa technológiai fővárosa: november 13–16. között a Hungexpon rendezik meg a TECHXPO 2025-öt, amely a legnagyobb nemzetközi technológiai show-k – a CES és az IFA – szellemiségét hozza el a régióba. A tavalyi debütáló rendezvény után idén még több szakmai tartalommal, világszínvonalú előadókkal és látván
Kormányinfót tartott Gulyás Gergely, amin az Orbán–Trump-találkozóról és a kiterjesztett árrésstopokról is beszélt, illetve a Sziget megmentéséről is kérdezték a minisztert.
A töklámpások kísérteties vigyora a magyar őszre is egyre jobban rátelepedik. Ahogy a Halloween egyre jobban beárnyékolja a Mindenszenteket és a Halottak napját, az ünnepek kapcsán kezd kirajzolódni egy kulturális és generációs törésvonal.
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 harmadik negyedévében a nyers és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 0,6 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit - jelentette csütörtökön első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas közös lánya, a most 22 éves Carys nemcsak tehetséget, hanem lehengerlő bájt is örökölt édesanyjától, így nem csoda, hogy a híres színésznő legendás ruhája is pompásan mutatott az ifjú sztáron.
Avi Loeb szerint a NASA nem hozta nyilvánosságra a 3I/ATLAS-ról készült legélesebb képet, amely szerinte kulcsot adhatna az intersztelláris objektum valódi természetének megértéséhez.
A neandervölgyiek újra köztünk járhatnak – legalábbis elméletben. A genetikai kutatások elképesztő ütemben fejlődnek, és a tudósok egy része már nem is tartja lehetetlennek, hogy a következő húsz évben megszülessen az első, teljesen rekonstruált neandervölgyi ember. Az Indian Defence Review szerint a kérdés immár nem az, hogy képesek leszünk-e erre
A kormány a szokásostól eltérően október 30-án csütörtök reggel 8 órára hirdette meg a Kormányinfót. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy meghosszabbítják az árrésstopot és újabb termékekre terjesztik ki azt - írta meg a Portfolio.
A 4iG Nyrt. bejelentette, hogy részt vett izraeli leányvállalata, a Spacecom tőkeemelésében, hogy megőrizze 20%-os tulajdonrészét. A lépés a Spacecom bíróság által jóváhagyott adósságrendezési tervének első fázisa. Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jön a Portfolio Investment Day, ahol a piac leg
Ukrajna kész tárgyalni a békéről – de nem hajlandó ezért előre területet feladni, ahogy azt Moszkva feltételül szabta. Volodimir Zelenszkij elnök kedden beszélt erről. Közben a fronton tovább éleződik, az oroszok pedig nukleáris torpedót teszteltek.
Február végéig meghosszabbítja a kormány az árrésstopot, mely sikeres eszköz az infláció leszorításában – mondta a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Emellett decembertől további tizennégy termékkörre is kiterjeszti az intézkedést a kormány.
„A GVH erős támasz a közbeszerzési kartellek feltárásában” – hívta fel a figyelmet Rigó Csaba Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) „Tízéves a közbeszerzési törvény” című konferenciáján, Budapesten. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke aláhúzta: a nemzeti versenyhatóság figyel és határozottan fellép a kartell megállapodásokkal szemben. A
A felnőttek körében látványosan erősödik a játék iránti érdeklődés: a puzzle- és társasjátékok, a kártyák és a LEGO a minőségi időtöltés alapdarabjaivá váltak. A REGIO JÁTÉK közel 3000 fős kutatása alapján a többség hetente legalább egyszer ül le játszani; az elsődleges motiváció a közösségi élmény, miközben a játék oldja a stresszt, nosztalgiát éb
Összesen 31 országban, 1600 Ford márkakereskedés fogott össze egy közös célért: adományaikkal világszerte biztosítani a rászorulók megbízható élelmiszer-ellátását. Ennek a globális akciónak az eredményeként a Ford márkakereskedések több, mint 907 tonna (körülbelül 2 millió font súlyú) tartós élelmiszert gyűjtöttek össze világszerte, létfontosságú t
Noha a magyar lakosság napi zöldség- és gyümölcsfogyasztása európai összehasonlításban a sereghajtók között van, egyre népszerűbbek a smoothie-k is, amelyek gyors, kényelmes, ízletes és egészséges választást kínálnak a rohanó hétköznapokon. A University of California kutatóinak meglepő felfedezése szerint azonban korántsem mindegy, mit mivel turmix
Többkörös vita és számos módosító indítvány beterjesztése után a fővárosi képviselők végül nem szavazták meg a főpolgármester Sziget fennmaradását segítő javaslatát.
A kormány egyértelműen állást foglalt az euró bevezetéséről. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint most nem éri meg tovább közeledni az eurózónához – még ha rövid távon lenne is előnye, hosszabb távon túl nagy árat kellene fizetni érte.
A szolgáltatások nagyot húztak a gazdaságon, de az ipar és a mezőgazdaság lefelé nyomta a számokat. Magyarország jövőre viszont már egyértelműen nagyobb emelkedési pályára léphet, beindulnak a nagy gyárak, amelyek már az idei évben is meglátszódnak majd.
Egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei pecsenyekacsa tartó gazdaságban magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.
Hosszabb távon az eddigi árréstopok csak felhajtották az árakat. Mi történt? A kormány február 28-ig meghosszabbítja az élelmiszerekre és drogéria termékekre kivetett árréstoppot – jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. Sőt, az élelmiszer árstopot december 1-étől 14 új termékre is kivetik. Kontextus. Legutóbb május közepén vezetett
A klímaváltozás miatt a magyar burgonya termeszthetősége jelentősen romlik: a túl meleg nyarak és új kártevők miatt az ország nagy részén már nem ideálisak a körülmények. Az elmúlt évtizedekben a hazai termés a negyedére csökkent, és a jövőben akár teljesen eltűnhet a termőföldekről.
Az otthonunk környezete nagy hatással van a mindennapi életünkre. Egy rendezett, harmonikus környezet pozitívan befolyásolja a közérzetünket és a hangulatunkat, míg a rendetlenség és a tisztátlanság feszültséget okozhat. Éppen ezért a takarítás nem csupán házimunka, hanem a testi-lelki egyensúly biztosítása érdekében végzett fontos tevékenység.