A miniszter szerint a TISZA Párt elnöke is azt tette korábban, ami miatt most feljelentést tett: Orbán Viktor szájába adott olyan mondatokat, amelyeket fideszes politikus sosem mondott.
A Wizz Air ismét elérhetővé tette az All You Can Fly tagságot – azt a programot, amely lehetővé teszi, hogy az utasok egyetlen éves díj kifizetése után gyakorlatilag korlátlanul repülhessenek a légitársaság járatain. A konstrukció most harmadszor indul, a jelentkezés pedig limitált, mindössze tízezer bérletet kínálnak.
Komoly csalódás érte az XRP közösséget, miután a világ legnagyobb pénzátutaló cége, a Western Union bejelentette, hogy nem az XRP Ledger, hanem a Solana blokklánc adja majd új, globális elszámolási rendszerének alapját. A cég a héten hivatalosan is megerősítette, hogy saját U.S. Dollar Payment Token (USDPT) nevű stabilcoinját a Solana hálózaton ind
Vajon mitől „ébred fel” és hogyan tör ki egy évezredek óta szunnyadó vulkán? A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Lendület „PannonianVolcano” Kutatócsoportja az ETH Zürich vezető kutatóival együttműködve – a székelyföldi Csomád tűzhányót vizsgálva – a vulkáni felújulás okairól osztották meg legfrissebb eredményeiket.
A perimenopauza egy természetes életszakasz, amelyre érdemes felkészülni. Az alábbi cikkben a személyes tapasztalatok és a felkészülés fontossága kerülnek középpontba.
Egy süket nő túlélte, hogy egy kényszerleszállást végrehajtó, házilag épített kisrepülő elütötte, miközben a kutyáját sétáltatta egy Long Beach-i sportpályán. A nő súlyosan megsérült és megműtötték, míg a pilóta is kórházba került, de mindketten túlélték a balesetet.
Megállapodás született a Kínával folytatott vitában a ritkaföldfémek exportkorlátozásairól -mondta Donald Trump amerikai elnök az Air Force One fedélzetén újságíróknak. Közölte azt is, hogy a fentanillal összefüggésbe hozható kínai termékekre kivetett vámtarifákat azonnali hatállyal 20 százalékról 10 százalékra mérséklik, ami a teljes kínai importr
Átlépte az 1 milliárd eurót szeptember végére a Raiffeisen Bank International idei profitja, az Oroszország nélkül számított konszolidált nyereség 21 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – derült ki a társaság harmadik negyedéves gyorsjelentéséből. A gyorsjelentésre eddig 4,1%-os emelkedéssel reagált a bank részvényárfolyama, mikö
A parajdi sóbánya napjai meg vannak számlálva - figyelmeztetett dr. Deák György, az Országos Környezetvédelmi Kutató és Fejlesztő Intézet vezetője az Erdély TV #24plusz című műsorában. A szakember szerint a Korond-patak elvezetése nélkül továbbra is fennáll a veszély, hogy a bánya bármikor beomlik. A mélyben felgyülemlett 4-6 millió köbméternyi sós
A nagy nap közeledtével a menyasszonyok elgondolkodnak, milyen ételekkel lephetik meg vendégeiket. Az ideális esküvői menü nemcsak ízletes, hanem változatos, és mindenki számára kínál valami kedvére valót. Farkas Stefán német-angol-magyar ceremóniamester, a Ceremóniamester Szövetség operatív vezetője tapasztalatai alapján összegyűjtöttük a legfonto
A TISZA Párt elnöke úgy látja, hogy csak figyelemelterés volt a szerdai szavazás. Szerinte egy 24 milliárdos hitelfelvételről próbálták elterelni a figyelmet.
3 méter széles és 1,7 méter magas házimozi-kijelzőt mutatott be az LG. Az LG MAGNIT Active Micro LED kijelző aktív mátrix technológiával, Dolby Visionnel, 4K képminőséggel a 136 hüvelykes LED-kijelző valódi moziélményt nyújt. A készülék október 21-étől már kapható Dél-Koreában, később pedig a fontosabb nemzetközi piacokon, köztük Észak-Amerikában i
Befűtött a déli szél Magyarországon. Ahol tegnap még fagyosan indult a nap, ott ma 10-15 fokkal volt enyhébb a reggel. Délutánra azonban ismét egy hidegfront éri el hazánkat.
A világ legnépszerűbb videómegosztó platformja a mesterséges intelligencia segítségével javítja fel a gyenge felbontású, elmosódott, szemcsés videók minőségét.
Az austini nagydíjhétvége előtt jelentette be a Mercedes, hogy 2026-ra meghosszabbította a szerződését jelenlegi versenyzőpárosával, George Russell-lel és Andrea Kimi Antonellivel. Előbbi versenyző esetében egy hónapokon át tartó huzavona ért ezzel véget. A csillagos csapat az év első felében nyíltan flörtölt Max Verstappennel, akinek Red Bullnál m
A magyar fogyasztók, hirdetők számára magasabb árakat eredményezett az oldal korábbi gyakorlata. Lényegében az előző, külföldi tulajtól örökölte meg az új, magyar üzemeltető az 550 milliós bírságot. Cikkünket frissítettük a Használtautó.hu reakciójával. Mi történt? 550 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Ingatlan.com Zrt.
Egy somogyi nő nemrég megosztotta velünk különleges sikertörténetét. Mindig hadilábon álllt a súlyával, és mióta ülőmunkát végez, csak úgy szaladtak fel rá a pluszkilók. Erre jött be a háztartás vezetése, a két kicsi gyerek mellett pedig szinte ideje sem volt magára.
Több mint hatvan év után ismét felbukkant Horvátországban a keleti lódarázs (Vespa orientalis). A hírt a Környezetvédelmi és Zöld Átmenet Minisztériuma erősítette meg - jelentette a Croatia Week.
Quentin Tarantino ugyan már többször bejelentette, hogy idővel végleg visszavonul a filmezéstől, és eddigi utólsó filmje, a Volt egyszer egy... Hollwood megjelenése óta már hat év is eltelt, hamarosan mégis visszatér – ám ezúttal nem rendezőként, hanem színészként.
Nincs kedved Halloween estéjén a beöltözős bulikhoz? Rendezz horrormaratont! Az az év bármely szakaszában jó muri, ezúttal ráadásul még indokod is van rá.
Sydney Sweeney legújabb megjelenésével minden tekintetet magára vont. A Variety Power of Women gálán egy olyan áttetsző meztelenruhát viselt, ami gyakorlatilag semmit sem takart, így a színésznő mellbimbója is kivillant. Mutatjuk a pikáns képeket!
A Nemzetgazdasági Minisztérium gyorsértékelésében Brüsszel, a szankciók és a háború a hibás. A tárca szerint Magyarország gazdasága ilyen ellenszélben is szép eredményeket ér el.
Egy évvel ezelőtt olyan mélypontra kerültem az életemben, amiről akkor azt gondoltam, sosem fogok kijönni. Most, egy évvel később majdnem 10 kilóval vagyok nehezebb, és sokkal boldogabb.
A megszokotthoz képest kifejezetten korán, csütörtök reggel nyolc órára hívta össze a sajtót a szerkesztőségünkbe is megérkező meghívó, azaz a vártnak megfelelően valóban nem maradtunk Kormányinfó nélkül a héten.
Egy jól felépített, modern juttatási struktúra motivál, növeli a lojalitást, segíti a munkáltatói márkaépítést. A hazai vállalatok többsége ma még messze nem használja ki a bér és a cafeteria kombinációjával kialakított rendszerek előnyeit– vallja Kardos György, a Bonus-Cafeteria Kft. ügyvezető igazgatója.
Egy korszak ér véget Kisteleken: az utóbbi években sorra zárnak be a kisváros kedvelt kocsmái és sörözői. A legendás Picoló Söröző & Kávézó, az Otthon vendéglő és legutóbb az Árok kocsma is lehúzta a rolót. A helyiek szerint a város lassan elveszíti közösségi életének egyik legfontosabb terepét - a kocsmát, ahol generációk találkoztak, nevettek