Ha látni akarsz a pályán partyhangszórók tekintetében, a legismertebb márkák között a Panasonic termékeivel is érdemes képben lenned, a cég ugyanis jelenleg két olyan ajánlattal is jelen van a piacon, amit egészen egyszerűen nem hagyhatsz figyelmen kívül, ha egy ilyen cucc vásárlásán töröd a fejed.
Koniorczyk Bori a Glamour Plusz állandó szerzőjeként már eddig is különleges női sorsokat mutatott be: írt a kávéházakból kiszorított pesti nőkről, George Sandról, a férfinevet és ruhát viselő írónőről vagy épp arról, miként tört be Európába az amerikai iskolákra jellemző sütemény háború, amivel az anyukákat az őrületbe lehet kergetni. Most azonban
Magyar szerint Karácsony Tiborczéknak akar kedvezni azzal, hogy a főváros fürdőcége 23 milliárd forintnyi hitelt vesz fel, többek között a Gellért felújítására.
Biztosan te is találkoztál már olyan emberekkel, akik egyszerűen képtelenek ráhangolódni mások érzéseire. Néha ezek a jelek nem feltűnőek és finomabb ráhangolódást igényelnek. Nézzük közülük a 10 leggyakoribbat!
Bruce Willis felesége, Emma Heming Willis megosztotta, melyik apró jel volt az, ami először jelezte számára, hogy valami nincs rendben a színésszel. Azóta kiderült: ez volt a frontotemporális demencia kezdete. Történetük sokakat érinthet, és nem csak azokat, akik hasonló betegséggel küzdenek.
Új válságkezelő mechanizmust vezetne be a kormány az üzemanyag-ellátás biztonságára: a tegnap este feltöltött jogszabálytervezet szerint kijelölt "készenléti töltőállomások" hálózata látná el válsághelyzetben az ország működéséhez nélkülözhetetlen szervezeteket - például a mentőket, a honvédséget vagy a közműcégeket. A rendszer csak komoly importki
2024-ben 15%-kal nőtt a magyar online piac, 1 945 milliárd forintos bruttó forgalmat és 114 millió rendelést generálva. Ma már nem az ár, hanem a kiszállítási idő és a megbízhatóság a döntő. Európában a valós idejű kézbesítési információ, a pontos időablak és a gyors, akár másnapi szállítás vált a legfontosabb elvárássá – derül ki a legújabb kutatá
A Gazdasági Versenyhivatal 550 millió forintra bírságolta a Használtauto.hu Kft.-t, mert az online gépjármű hirdetési oldal korábbi üzemeltetője, a külföldi tulajdonú Adevinta visszaélt a gazdasági erőfölényével. A magyar tulajdonos is reagált a terhes "örökségre".
A vízfogyasztás fontosságáról mindenki hallott már, ahogyan arról is, hogy ha szomjasak vagyunk, az a dehidratáció jele. Szakértők szerint azonban ez a kérdés nem ennyire fekete-fehér: kutatások szerint egészen más jelek állhatnak a kiszáradás hátterében.
Ennek köszönhetően a magyar léginavigációs szolgálat Európa egyik legpontosabban teljesítő szolgáltatójává lépett elő - emelte ki a közlemény. Szeptember 30-ig bezárólag 950 926 járművet navigáltak a társaság légiforgalmi irányítói a hazai légtérben, 7,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A legkiemelkedőbb hónap augusztus volt 137 374 rep
Gerendai Károly szerdán részt vett a Fővárosi Közgyűlés ülésén, de még a felszólalása is kevés volt ahhoz, hogy megszülessen a Sziget Fesztivál megmentéséhez szükséges kompromisszum. A vállalkozó azóta találkozott Magyar Péterrel, a Tisza elnöke pedig azt közölte: megegyeztek. A Demokratikus Koalíció rendkívüli ülést kezdeményezett a Fővárosi Közgy
Kersák István önmagát független digitális tartalomkészítőnek vallja. Egyszerre tagja az egyik TISZA szigetnek és az egyik Digitális Polgári Körnek is, és ő készítette az interjút a Békemeneten Orbán Viktor édesanyjával.
Az extenzív növekedési modell helyett sokkal inkább a hatékonyabb működésen múlik a vállalatok sikeressége a következő években – derült ki az Equilor Corporate Advisory kutatásából, amely 50 hazai közép- és nagyvállalat bevonásával készült, és hat funkcionális terület (értékesítés, HR, operáció, IT, pénzügy, beruházás/stratégia) hatékonyságát vizsg
Október 23-án a Fidesz nyugodtságot és magabiztosságot sugárzott, a legnagyobb ellenzéki párt pedig mindent bevetett, hogy ne látsszon, milyen szervezeti problémákkal és káderhiánnyal küzd.
A szakszervezetek azt is jelezték: lassan meg kellene kezdeni a jövő évi bértárgyalásokat, de erre sem látják a lehetőséget, ha a város idei működése sem biztosított.
Lengyelország továbbra is fenntartja az ukrán gabonafélékre elrendelt importtilalmat. Teszik ezt annak ellenére, hogy megváltoztak az Európai Unió kereskedelmi szabályai - számolt be a Reuters.
A kormány döntött az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó árréscsökkentés fenntartásáról, és azt 2026. február 28-ig meghosszabbították - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. Bővítik is az árréstop alá tartozó termékek körét decembertől, itt a lista!
Mindennapjainkban gyakran használjuk azt a kifejezést, hogy leesett a cukrom. De igazi hipoglikémia extrém ritkán fordul elő, így a használt kifejezés nem helyes a mindennapokban!
Az egyik legnagyobb hazai áruházlánc bejelentette, hogy tartósan 20%-kal csökkenti az általuk árult, saját márkás, 100 grammos Fin Carré csokoládék árát.
A Parlament Gazdasági Bizottságában ma megszavazták azt a törvénymódosítási javaslatot, mely 300 ezer forintra emelheti a jelenleg 150 ezer forintig szóló ingyenes készpénzfelvételt. Ha a változtatást megszavazzák, a több milliárd forintos cechet ismét a bankok állhatják. Hasonló témákról lesz szó a Portfolio november 4-ei Banking Technology konf
A legtöbb ember számára az evés öröm. Ünnep. Kapcsolódás. Otthon. Gyerekkor. Biztonság. De vannak, akiknek az evés nemcsak élvezet, hanem harc is. Olyan, amit nem látsz kívülről. Olyan, amit nem lehet pusztán akaraterővel "leküzdeni". Vajon hányan vagyunk, akik nem azért választjuk a "mindenmentest", mert nem szeretnénk enni – hanem mert csak így é
Irodalmi leszámolás a szülővel, aki így-vagy úgy, de sötét pecsétet nyomott az ember életére. Fel lehet gyógyulni az írás által a gyerekkori traumákból? Újraalkothatjuk önmagunkat, ha szembenézünk a családi múlttal? Négy könyv erre tesz kísérletet.
A La Boutique nem elad, hanem épít. Bizalmat, kapcsolatokat és valódi értéket. Egy márka, amely nem a gyors profitra, hanem a bizalomra és a kifinomult ügyfélélményre épít. Egy nő, aki Dubajban újradefiniálta a luxusingatlan fogalmát. Fényi Rékával beszélgetünk, aki a cég alapítója és tulajdonosa, aki pontosan tudja, hogyan lehet egy zsúfolt piacon
Az Ethereum következő hard forkja, a Fusaka kedden telepítésre került a Hoodi teszthálózaton. Így a főhálózaton való aktiválás előtti utolsó lépésre került sor, és várhatóan még az év vége előtt a mainnetre is felkerül a legújabb frissítés. A Hoodi a harmadik és egyben utolsó teszthálózati telepítést jelenti a Holesky és a Sepolia hálózatokon a hón
A Grayscale elindította Solana ETF-jét a New York-i Értéktőzsdén (NYSE), amellyel újabb lépést tett, hogy közelebb hozza az intézményeket az alternatív kriptoeszközökhöz. Nate Geraci elemző szerint a spot XRP ETF-ek lehetnek a következők a jelenlegi amerikai kormányzati leállást követően. A Grayscale Solana Trust ETF (GSOL) ezen a héten kezdte meg
Az Absolut Vodka idén is egy új, limitált ideig elérhető palackkal ünnepli a kreativitást, ezúttal a pop-art egyik legismertebb képviselője, Keith Haring munkásságát állítva a középpontba. Az Absolut Haring Artist-Edition új generációk számára hozza közelebb Haring életteli és energikus világát, majdnem négy évtizeddel azután, hogy a művész 1986-ba
Ausztrália pénzügyi felügyelete ismét szigorított a kriptoszektor ellenőrzésén, ezúttal egy kriptoautomatákat működtető céget, a Cryptolinket bírságolta meg. A vizsgálat szerint a vállalat késve vagy egyáltalán nem jelentette azokat a tranzakciókat, amelyek meghaladták a 10 000 ausztrál dolláros küszöböt, ahogy azt a törvény előírja. Az AUSTRAC sze
A tartós fogyás sokak számára kihívást jelent, de néhány szokás segíthet abban, hogy a leadott kilók ne térjenek vissza. Fedezd fel, mely szokások bizonyultak a leghatékonyabbnak azok számára, akik sikeresen tartják a súlyukat.