Zablával vagy anélkül? Zabmentes táp? Milyen a jó széna? - ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ az állatok világnapján megtartott Lóbarát Fesztivál résztvevői.
A magyarok közel fele érzi úgy, hogy gyakran vagy legalább néha beskatulyázzák – derül ki a hazai McDonald’s megbízásából, 1400 fő bevonásával készült friss kutatásból.
Mintegy 6,5 millió látogatója volt az idén 190. alkalommal megrendezett müncheni sörfesztiválnak - ismertette vasárnap az Oktoberfest szervezéséért felelős Christian Scharpf.
Janka mindig is szeretett volna gyerekeket, de már gimnazistaként is határozottan úgy gondolta, hogy nem akarja miattuk feladni a karrierjét, főállású anyaként nem tudna kiteljesedni. Most viszont, 36 évesen úgy érzi, felemészti a folyamatos őrlődés a család és a munkája között, már a karrierje sem motiválja, legszívesebben eldobná, de anyagi okokb
Az első színésznő, akit harmincéves kora előtt négyszer is Oscar-díjra jelöltek, és aki a Titanic óta a világ egyik legnagyobb sztárja. Kate Winslet mégis a hitelességével, bátorságával és emberségével vált igazi ikonná. Ma 50 éves.
Világi Oszkár a 20 leggazdagabb szlovák között van. Azt mondja, a Slovnaft két éven belül leválna az orosz olajról. A Mol-csoport három legfontosabb vezetőjének egyike, de lassan hátralép. Saját üzleti birodalma közben egyre kiterjedtebb. Elkészítette a leggazdagabb szlovákok rangsorát laptársunk, az idei listán már 60 szereplő van, akiknek összesí
Bár manapság egy elegáns porcelán étkészlet nem feltétlenül tartozik a tipikus magyar háztartás legvágyottabb vagy legszükségesebb mindennapi tárgyai közé, a Zsolnay és Herendi márkák folyamatosan a leggyakoribb keresések között vannak a Vaterán. A piactér vázától étkészletig, tacskófigurától az Utasellátó bögréig összegyűjtötte az aktuális trendek
Aki egyszer ellátogatott az Universal Studios Harry Potter varázslóvilágába, pontosan tudja, hogy az élmény nem ér véget a varázspálcák vagy a hullámvasutak kipróbálásával. A kulináris élmények is magával ragadóak, ezek közül pedig a rajongók egyik nagy kedvence a vajsör. Bár a stúdió nem árulta el az ital eredeti összetevőit, rengeteg verzió kerin
Mikolaj Marczyk bajnoki címével négyre nőtt a lengyel rally Európa-bajnokok száma, azonban a 29 éves versenyző tudott leghamarabb a csúcsra érni honfitársai közül. Mikolaj Marczyk a Horvát Rallyn elért harmadik helyével megnyerte az idei ERC-t, és így a negyedik lengyel Európa-bajnok lett. Az ERC 1953 óta íródó történelme során Sobieslaw Zasada tud
Egy, a készüléken már jelen lévő rosszindulatú alkalmazás ráveheti a sebezhető, Unity-alapú Android-appot, hogy már az indulás legelső szakaszában nem megbízható helyről töltsön be natív könyvtárat (kódot). A betöltött kód az érintett alkalmazás saját jogosultságaival fut, vagyis nem „ugrik át” más tárcákba vagy appokba, de mindent elérhet, amihez
A munkahelyi kapcsolatok világszerte átalakulóban vannak: a kölcsönös bizalom gyengül, a korábbi biztonság és hosszú távú ígéretek helyett egyre inkább rövid távú érdekek határozzák meg a munka világát.
Az I–Ii. század környékén közlekedő, 12,5 méter hosszú hajó roncsait találták meg Horvátország partjainál. A Zárai Nemzetközi Víz Alatti Régészeti Központ honlapján közölte: a nagyon jó állapotban lévő maradványokat teljesen megtisztították a búvárrégészek, akik a hajótest több, vízszint fölé eső részét is szinte kivételes állapotban fedezték fel,
Vidám felvonulásnak indult, súlyos baleset lett belőle. Ürömön leszakadt egy lovaskocsi oldala, 14-en megsérültek, köztük gyerekek is. A mentők két helikoptert is a helyszínre küldtek. A szekeret hajtó férfi a Híradónak elmondta: szerinte a balesetet az okozhatta, hogy túl sokan ültek a kocsin. Ugyanakkor elismerte, hogy reggel két deci bort is ivo
Az izraeli külügyminisztérium hazugságnak minősítette vasárnap, hogy Greta Thunberg svéd klímaaktivistát és másokat bántalmaztak volna a Global Sumud flottilla aktivistáinak letartóztatása során.
Közép-Európában még őrzik a keresztény gyökereket – erre hívta fel a figyelmet Orbán Viktor miniszterelnök a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház újraszentelésén.
A diákaktivista szerint huszonhárom év hallgatás, eltussolás és hazudozás – Orbán Viktornak ezt jelenti az azonnal, ami idő alatt a gyermekek elleni bántalmazás ellen lépne fel.
Kártérítési pert indít az a villanyszerelő, aki a Samsung gödi gyárában szenvedett súlyos égési sérüléseket, miután több ezer volt rázta meg. A férfi életveszélyes állapotban került kórházba. Az ügyben a rendőrség a koreai munkavezető ellen indított nyomozást. Közben a villanyszerelőt foglalkoztató magyar kölcsönzőcéget felszámolták, a koreai alvál
Szívszorító történet: egy 14 éves magyar–olasz kislány most jár először iskolába, miután édesanyja 13 éven át bújtatta őt az olasz apa elől Magyarországon. A kislányt nyáron találták meg Mezőtúron. Az olasz és a magyar bíróság is elítélte az anyát, amiért megakadályozta, hogy az apa kapcsolatba léphessen gyermekével. A nő azonban a Híradónak azt mo
Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (Usda) Agrármarketing Szolgálatának Perishable Agricultural Commodities Act (Paca) részlege arról számolt be, hogy jelentősen megnőtt a terményekkel kapcsolatos csalási esetek száma.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Junghausz Rajmund, Újbuda KDNP-s önkormányzati képviselője október elején arról írt a Facebookon, hogy soha nem kedvelte Semjén Zsoltot, és megdöbbentő számára, hogy a kereszténydemokraták elnöke egy 26 perces tévéinterjúban egyetlen árva gondolatot sem szánt a gyermekotthonokban élőkre. A miniszterelnök-helyettes pénteken telefonon hívta fel pártt
A címvédő Ferencváros 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán a kupagyőztes Paks ellen a labdarúgó Fizz Liga kilencedik fordulójának vasárnapi rangadóján.
A dán Novo Nordisk bejelentette, hogy az általa forgalmazott "fogyasztó csodaszerek", azaz az Ozempic és Wegovy mostantól elérhetők lesznek az amerikai Costco áruházlánc gyógyszertáraiban - írja az NBC News.
Szokatlan vasúti incidens történt pénteken: a Tokaj Intercity Mezőzombornál rossz irányt vett, és Nyíregyháza helyett Sátoraljaújhely felé indult. A hibát időben észrevették és a következő állomáson, Bodrogkeresztúrnál fordították vissza a szerelvényt. A vonat végül 80 percet késett, de emiatt a kelet-magyarországi vasúti közlekedés egész napra fel
A nyár végével sem kell félretennünk a túrabakancsot, hiszen Európa ősszel is rengeteg lenyűgöző úti célt tartogat a kirándulóknak. Listánk a 25 legjobb őszi gyalogtúra úti célt ismerteti, Albánia vad hegyeitől az ír tengerpartig. És ha szerencsénk van, még egy pálinkakútba is belefuthatunk útközben.
Öszesen 28 résztvevőt igazoltattak a hétvégi, betiltott pécsi Pride alatt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint. Egy férfi ellen garázdaság, egy másik ellen pedig az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértése miatt indítottak büntetőeljárást. Egy harmadik férfi ellen közerkölcs megsértése miatt folyik szabálysértési eljárás. A r
Különleges kezdeményezést indított Terézváros: havonta egyszer az óvodások az intézményben tölthetik az éjszakát. A Holdkuckó elnevezésű program célja, hogy a szülőknek legyen egy estjük, amikor kikapcsolódhatnak. A részvétel önkéntes, a pedagógusok pedig plusz juttatást kapnak az éjszakai munkáért. Az első "ovis pizsama-party" már lezajlott – az ó
Christodoulides elnök kiemelte a mezőgazdasági szektor megerősítésének fontosságát a klímaváltozás elleni küzdelemben, és bejelentette, hogy az Eu Közös Agrárpolitikája kiemelt prioritás lesz a ciprusi Eu-elnökség alatt - tudósított a Cyprus Mail.
Incidens nélkül ért véget a szíriai tartományok többségében a parlamenti választás vasárnap – közölte a damaszkuszi belügyminisztérium szóvivője az urnazárást követően.
A Solana szerepe a tokenizált piacokért folytatott versenyben új figyelmet kapott a héten, amikor Matt Hougan, a Bitwise CIO-ja úgy nyilatkozott: „A Solana az új Wall Street.”
Bár a világ legrövidebb IQ-tesztje nem az intelligencia tényleges mutatója, inkább csak egy fejtörő vagy kvíz, mindenképp érdemes elvégezni. Gondolkodásra késztet és frissíthetjük vele elménket, ami a mindennapi életünk során is fontos.
2000. október 5-én került képernyőre Amerikában a Gilmore Girls legelső epizódja. Akkor valószínűleg még a legoptimistább producerek sem gondolták volna, hogy a Szívek szállodája nemcsak hatalmas siker, hanem kultusz lesz, és 25 évvel később még mindig milliók bindzselik Lorelai és Rory történetét. De vajon akkor is olyan idillikusnak tűnik két és
Megható pillanatokkal zárult egy korszak: elbúcsúzott a közönségtől az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében. A 11 éve futó musicalt szombat délután és este a Budapest Sportarénában, összesen 12 ezer néző előtt játszották el utoljára. A darabot 2014-es bemutatója óta 486 alkalommal adták elő. A két főszereplő, Stohl András és Hevér Gábor m