Oscar Piastri megint kijött a sodrából. De kihatott-e mindez a versenyteljesítményére? És nem érzi-e azt, hogy a McLaren Lando Norris felé húz, vagy hogy kicsúszhat az irányítás a kezükből?
A feljutó helyen álló Vasas hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Szegeddel a labdarúgó Merkantil Bank Liga 9. fordulójában. A mérkőzést követően a két vezetőedző az M4 Sport helyszíni riporterének, Kákonyi Andrásnak értékelt.
Újraszentelték a Szent Mihály-főszékesegyházat, az eseményen a miniszterelnök is jelen volt. Ma délután ünnepi szentmisére várták a híveket és az érdeklődőket a veszprémi bazilikába, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott. A Szent Mihály-főszékesegyház újraszentelése szimbolikusan lezárja a várnegyed megújulását: ősztől ismét teljes p
Amikor Kocsik András erdélyi származású angoltanár elindult Szegedről Amerikába, nem sejtette, hogy élete legnagyobb önismereti utazása vár rá. Harminc éve stoppal szelte át az Egyesült Államokat kelettől nyugatig, közben cowboyok, vietnámi veteránok, vállalati menedzserek és hittérítők mellett ült az anyósülésen. De hogyan alakította át a gondolko
A Diósgyőr válogatott játékosa szerint gyakorlatilag maguknak köszönhetik kisvárdai vereségüket, Vladimir Radenkovic vezetőedző a koncentráció hiányáról beszélt, a kisvárdai Soltész Dominik pedig arról, hogy nem volt idejük búslakodni az edzőváltás után. Értékelések a Kisvárda–Diósgyőr Fizz Liga-bajnoki után.
A veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház újraszenteléséről osztott meg fotókat közösségi oldalán vasárnap este Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kdnp elnöke. – olvasható a Kdnp oldalán. Forrás: KDNP. Vezetőkép: KDNP.
Az elnök szerint ez "nagyszerű Izrael, nagyszerű az arab és muszlim világ számára és az egész világnak". Ugyanakkor Izrael is vállalt kötelezettségeket.
Az elnöki hivatal által közzétett listán szereplő 18 miniszter többsége már az előző, a centrista François Bayrou által vezetett kormánynak is tagja volt.
Sokan azt gondolják, hogy egy egyszerű rejtekhely megoldja a lakáskulcs problémáját, pedig a tolvajok pontosan tudják, hol kezdjék a keresést a ház körül annak érdekében, hogy bejussanak otthonunkba.
Hatalmas akaraterő és kitartást kellett hozzá, de Kittinek sikerült leadni a felesleges kilóit. Nemcsak a fogyás a célja, hanem a súlyának a hosszútávú megtartása.
Egy egyszerű szokás a konyhában hosszú távon komoly egészségügyi előnyöket hozhat. Bár nem mindenki számára ideális megoldás, sokaknak segíthet abban, hogy magas vérnyomást kordában tartsuk, így védjük a szívünket.
Puzsér Róbert menet közben változtatta meg tüntetése célját. Sokszor szóba kerültek a bántalmazott gyerekek, az elnyomó hatalom és Juhász Péter vegzálása is.
Az ötödik adással folytatódott a Sztárbox ötödik évada. Ezúttal férfi könnyűsúlyban Molnár Tamás és Miller Dávid, férfi nehézsúlyban pedig Noé Viktor és Molnár Gusztáv csapott össze. Sor került egy címvédő gálamérkőzésre, amit Dárdai Blanka és Schóbert Lara vívott, valamint egy másik gálamérkőzésre Adam Security és Kaszás Márk között. Nézzük, mi tö
Ha eleged van abból, hogy a diétád ellenére is puffadtnak érzed magad, és hiába cseréled a fehér rizst barnára, a hasad nem lesz laposabb, akkor itt az ideje, hogy megismerd azt a köretet, ami tényleg segít.
Molnár öt hónapig készült, mégis elfogyott az ereje a második menetben. A régi cimborák "ott tali!" üzenetek után tüzes bevonulással és testütésekkel kezdtek.
Ha unod, hogy újra és újra megjelenik a penész a csempék között, a falakon vagy a zuhanyfüggönyön, akkor mutatunk egy házi praktikát, ami nemcsak gyors, de meglepően hatékony is.