Csavaros szabállyal védi önazonosságát a 340 fős nógrádi Terény. Aki új lakcímet akar létesíteni, köteles egyszeri, 500 ezer forintos betelepülési hozzájárulást fizetni. Amit aztán fél év múlva visszakaphat, ha betartja a helyi közösségi együttélés szabályait.
Biztosan veled is előfordult már, hogy hiába erőlködtél, a befőttes üveg makacsul nem akart engedni. Van azonban egy régi, bevált módszer, amelyet a nagymamák generációk óta alkalmaznak – és működik!
Feladatunk, hogy újra felfedezzük létezésünk alapélményét: az örökkévalóság hatókörében élünk, és az élet teljességének távlatai nem pusztán földi, egzisztenciális jelentőségűek, hanem azokat felülmúlóak. Kocsi Lajos írása.
Erzsébet királyné, vagy ahogyan a legtöbben emlegetik, Sisi, az egyik legismertebb és leginkább idealizált történelmi alak. A 19. századi osztrák-magyar monarchia csillogó udvarának éke volt, akit szépsége, tragikus sorsa és szabad szellemisége miatt máig legendák öveznek. Ám a róla gyakran festett romantikus kép mögött egy fájdalmasan emberi törté
Hajdú Péter exkluzív interjúban mesélt nekünk Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban indulása előtt arról, hogy milyen stratégiát követ majd Árulóként, vagy épp Ártatlanként a játékban. A műsorvezető elárulta nekünk, leginkább intuícióira támaszkodik majd, hiszen az üzleti életben is megérzései viszik előre. Emellett jó emberismerőnek tartja magát, ak
A hét utolsó napja is izgalmasnak ígérkezik, a csillagok ugyanis minden csillagjegy számára tartogatnak valamit, azt azonban, hogy pontosan mi vár rád, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a vasárnapi horoszkópot!
Október hatodikától a kis-, és középvállalkozások számára is elérhetővé válik egy fix, 3 százalékos kamatozású hitel, 150 millió forint értékig - jelentette be Orbán Viktor. A VOSZ főtitkára szerint a legjobbkor jött a kormány bejelentése. A DK gazdaságpolitikusa viszont a Híradónak azt mondta: nagy kérdés, hogy a 60 milliárd forintos extra kiadáss
Általában kisebb mennyiségű eső valószínű, de van, ahol számottevő csapadék eshet. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható.
Magyarországon is egyre többen fontolgatják, hogy a hagyományos gázfűtést kiváltva klímaberendezések felszerelésével oldják meg otthonuk fűtését. Ahhoz, hogy az ingatlantulajdonosok megfelelő döntést hozhassanak, az LG szakértői az alábbiakban összegyűjtötték a téma kapcsán felmerülő leggyakoribb tévhiteket – és magyarázatukat.Mindegy, hogy milyen
Beszédében hangsúlyozta: szerinte a diplomáciai és katonai nyomás vezette Izraelt idáig, és hozzátette, hogy a Hamászt lefegyverzik, Gázát pedig demilitarizálják — "könnyedén vagy erőszakkal".
Minél korábban felismerjük a kockázatot, annál nagyobb az esély a gyulladás mérséklésére – ráadásul a jeleket akár évekkel a betegség kialakulása előtt is észrevehetjük.
A párkapcsolatok dinamikája jelentősen megváltozhat, amikor a nő több pénzt keres, mint a férfi. A következő történetek különböző nézőpontokat mutatnak be, hogyan hat ez a változás a kapcsolatokra.
Kesztyűt húztak az Őrségi Nemzeti Park munkatársai, hogy megfékezzék a bíbor nebáncsvirág terjedését. A látványos, de veszélyes jövevény növény százezres nagyságrendben lepte el a Dobogó-erdő környékét.
Jóformán nincs olyan teszt, amit ne tudnának elvégezni a Mercedes-Benz legnagyobb tesztpályáján, ahol most nyitották meg a legújabb világítástechnológiai tesztközpontot.
A kriptovilág október elején felbolydult, amikor a Teucrium bejelentette, hogy elindult az első XRP ETF az Egyesült Államokban. Sok befektető azt hitte, hogy ez a Securities and Exchange Commission (SEC) aktív jóváhagyásának eredménye. A valóság azonban egészen más: a termék nem azért vált élővé, mert az amerikai tőzsdefelügyelet engedélyezte — han
Henry Tye, a Cornell fizikusa szerint a kozmológiai állandó negatív lehet, így a világegyetem nem kihűl, hanem nagyjából 33 milliárd éves korában "nagy roppanással" érhet véget.
A migrén sokkal több, mint fejfájás. Szerteágazó formái, megtévesztő tünetei és különleges idegi folyamatai azt üzenik, hogy nagyobb figyelemre és tudatosságra van szükség mind a betegek, mind az orvosok részéről. Csak így deríthető ki időben, hogy amit átél, az valóban migrén – vagy valami egészen más.
Azokban a kétkeresős családokban, ahol még a gyermek után kap a szülő családi pótlékot, az anyák szja-mentessége mellett érdemes átgondolni a családi kedvezmény érvényesítését is – mondta el Honyek Péter, a PwC adótanácsadási területének igazgatója az InfoRádióban.
Csökkenő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 100 462,96 ponton zárt, 1255,17 ponttal, 1,27 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A diákok egyre nagyobb érdeklődést mutatnak az egész éves munkavállalás iránt. De vajon mi áll ennek a változásnak a hátterében? Mi motiválja a fiatalokat, hogy ne csak a nyári szünet idején dolgozzanak? Kiss Magdi, az euJobs HR-Group atipikus üzletágának vezetője, szakértői szemmel világít rá a témához kapcsolódó legfontosabb tudnivalókra és aktuá
A tervezett fideszes aláírásgyűjtés világosan megmutatja, hogy Orbán Viktor a feszültség növelésében érdekelt – a miniszterelnöknek és a külügyminiszterének háborús retorikája azon államok vezetőire jellemző, amelyek hadban állnak egy másik állammal. Ez tulajdonképpen a hadüzenetet közvetlenül megelőző, háborús beszédmód. Így értékelte a Hírklikkne
Ez a 8 kérdéses vegyes kvíz alaposan próbára teszi a tudásodat és a figyelmedet. Nem véletlen, hogy hibátlanul teljesíteni csak keveseknek sikerül. Ha mégis megoldod 8/8-ra, az azt mutatja, hogy magasabb az Iq-d, mint az emberek 90%-ának.
El tudja képzelni, hogy betoppan egy amerikai hentesüzletbe, ahol magyar kolbászok és szalámik csüngenek, a pultban pedig disznósajt, kolozsvári szalonna, hurka és parasztsonka sorakozik? Mi is csak nehezen, ám a tokodi származású Joe Hirs, azaz Hirs József mert nagyot álmodni, és egészen a Florida állambeli Largo városáig repítette a magyar disznó
Andrej Babis elsöprő győzelmet aratott a csehországi parlamenti választásokon: az Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) a voksok 36 százalékát szerezte meg, messze megelőzve a kormányzó koalíciót. A volt kormányfő egypárti kabinetet akar alakítani, miközben Orbán azonnal gratulált.
Az inváziós fajok világszerte komoly ökológiai és gazdasági kihívásokat jelentenek, köztük az ázsiai lódarázs is, amely egyre nagyobb teret nyer Európában. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) kutatói most nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményt értek el e veszélyes rovar vizsgálatában.