2,2 milliárd forintos, részben uniós támogatásból szerzett forrásból alakította ki a legújabb, teljesen automatizált, távolról is irányítható elektromos alállomását Veszprémvarsányban az E.ON.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota - emelte ki Rácz András, az Agrárminisz
Tíz és fél millió forinttal lett gazdagabb szerdán a Tizenkét okos ember egyik játékosa. Az energetikai mérnökhallgató Hunor utólag azt mondja, nem a főnyereményért jött. Célként nagyjából 3 millió forintot tűzött ki magának. Ennek végül a triplájával a zsebében térhetett haza, és már azt is tudja, mire költi a nyereményt.
A Tizenkét okos ember műsorában már az első héten elhangzott a legkomolyabb ajánlat, amivel Majka szolgálhatott: a játékmester egy kiskutyát ajánlott a játékosnak, és megpróbálta meggyőzni arról, miért sokkal jobb egy drótszőrű magyar vizsla, mint a pénznyeremény. Ha kíváncsi vagy, gazdira lelt-e a vizsla, ne hagyd ki a videót az rtl.hu-n, és nézd
Folytatódik a Tizenkét okos ember című gameshow, ahol nem csak az nyerhet, akinek igaza van. A játékot furfangosabbnál furfangosabb kérdések teszik még izgalmasabbá: a játékos ezúttal saját magán ellenőrizte, hogy igaz-e az állítás. Az emberkísérletet a műsorvezető is elvégezte magán, Majka viszont rutinos játékmesterként nem árulta el az eredményt
Donald Trump húszpontos béketervet javasolt, amelyet Benjámin Netanjahu is elfogadott, és ami történelmi lehetőséget kínálhat a gázai konfliktus lezárására. A terv azonnali tűzszünetet és az izraeli túszok szabadon engedését tartalmazza. De vajon Trump béketerve valóban véget vethet a harcoknak?
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.
Már több mint 300 milliárd forint érkezett a decentralizált önkormányzati számlavezetés első körében érintett önkormányzatok Magyar Államkincstárnál nyitott bankszámláira. Az összegből az önkormányzatok döntése alapján közel 35 milliárd forint már az indulás napján befektetésre került a kizárólag a kincstárban elérhető, kedvező hozamú Önkormányzati
Folytatódnak a szokatlanul hideg őszi napok: nem elég, hogy csütörtök reggel Zabar lakói kevesebb mint -3 fokra ébredtek hajnalban, pénteken sem lesz sokkal melegebb, sőt, a hidegérzetet a kellemetlen szél csak növeli.
Anger Zsoltot száműzték Az Árulók negyedik adásából a kerekasztal-szertartáson, a színésznek kellett távoznia a valóságshow-ból. Az ártatlan színész szerint a játékosok döntése a társadalom pontos tükre, a tömegpszichózis tipikus esete volt.
Egy Facebook-bejegyzésben írt erről a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, aki maga ellenőrizte az interneten fellelhető adatok alapján a hozzá eljutott értesülést.
Oroszország és Ukrajna újabb fogolycserét hajtott végre: a két fél több mint 180 katonát adott át egymásnak. A megállapodás értelmében civilek is visszatérhettek Oroszországba, köztük a kurszki régió néhány lakosa is.
A válogatott klasszisa, Vogel Soma is együtt készül a Bajnokok Ligájában címvédő FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatával, amely jövő szerdán az olasz Pro Reccóval csap össze az Európai Szuperkupáért.
Felteszi a fejére a koronát a Veszprém férfikézilabda-csapata? A magyar együttes címvédőként vesz részt az egyiptomi klub-világbajnokságon, és csütörtökig remekül szerepelt, hiszen mindhárom mérkőzését megnyerte. A legnagyobb skalp kétségtelenül a Magdeburg legyőzése volt, hiszen az elődöntőben a veszprémiek hátrányból fordítva nyertek, bejutva ezz
A pénteken kezdődő cseh parlamenti választások előtt először csapott össze nyilvános vitában Petr Fiala jelenlegi miniszterelnök, a Spolu koalíció vezetője, valamint Andrej Babiš volt kormányfő, az ellenzéki ANO elnöke. A közvélemény-kutatások szerint kettejük közül Babiš lesz a kétnapos választások győztese.
Csütörtökön megnyílt a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Budapest Music Centerben. Az október 5-ig tartó rendezvényen, ahol a díszvendég ország ezúttal Románia, díszvendégként pedig Janne Teller dán írónő is részt vesz, több mint 160 kiállító, 118 program és háromszáznál is több dedikálás várja a közönséget a Bálna Honvédelmi Központban.
Egyelőre újabb hírszerzési információkat adnak át, de lehet, hogy cirkálórakétákat is kap majd Kijev. Trump nem sokkal később arról posztolt, nem kizárt, hogy Ukrajna visszaszerzi az elfoglalt területeit.
2025-ben is a Menta konferencia keretében adta át az Ivsz - Digitális Vállalkozások Szövetsége az egykori elnökéről, Gyurós Tiborról elnevezett díjat. Az idei díjazott Egerszegi Krisztián, a MiniCrm igazgatósági tagja, korábbi tulajdonosa.
Genk-Ferencváros összefoglaló: Jobban kezdtek a hazaiak, de Varga Barnabás szép fejesével a magyar bajnok vezetett az első félidő végén. A második elején Varga büntetőt rontott, de kiderült, ez is belefért. A Ferencváros megnyerte első idegenbeli meccsét, és két kör után négy ponttal áll. Nézd meg az rtl.hu-n a teljes összefoglalót!
A miniszterelnök elismerte, hogy az EU olyan vagyon felhasználásával támogatná Ukrajnát, amely "nem a miénk", de leszögezte, hogy egy ilyen döntésnek "Magyarország soha nem lesz része".
Jane Goodall az állatok viselkedését úttörő módon tanulmányozta, gyakorlatilag egy csimpánzcsoport tagja lett. Kezdetben a tudomány is kétkedve fogadta, de sikerült neki az áttörés. Később fáradhatatlan környezetvédővé, aktivistává vált, többször járt Magyarországon is.
Kisebb tűzeset történt szeptember 30-án a debreceni BMW-gyárban, de a lángokat a létesítményi tűzoltóság gyorsan megfékezte, így a hivatásos egységek beavatkozására nem volt szükség.
A Bridgerton család első évada után a rajongók gyorsan megtanulták, hogy a boldog befejezés nem mindig tart örökké. A sorozat eredeti főszereplője, Regé-Jean Page távozott, hogy más projektekre koncentráljon, majd partnere, Phoebe Dynevor is elköszönt egy újabb szezon után. Szerencsére Jonathan Bailey és Simone Ashley nem követték ezt a mintát. Az
A Lego Csoport jelentősen kibővített nyíregyházi üzeme immár a világ második legnagyobb Lego gyáregysége. A GyártásTrend is részt vett az ünnepélyes átadón és a gyárlátogatáson, ahol testközelből tapasztalhattuk meg a vállalat professzionális működését és fenntarthatósági törekvéseit. A bővítésnek köszönhetően a gyár kapacitása 30 százalékkal nőtt,
Utolsó frissítés: 2025-10-02 A gluténmentes zsemle készítése sokak számára jelenthet igazi kihívást, főleg ha az ember gyorsan és egyszerűen szeretne valami finomat az asztalra varázsolni. Az alábbi alapreceptem azonban tökéletesen megfelel a célnak. Ráadásul sokoldalúan variálható, hiszen nemcsak zsemlék, de kiflik, perecek, kenyér vagy akár lángo
Utolsó frissítés: 2025-10-02 A magány senki számára sem ismeretlen érzés, különösen napjainkban, amikor a digitális világ egyszerre összeköt és elválaszt bennünket. Azonban kevesen tudják, hogy a magány nem csak a szívünket sújtja, hanem a testünket is jelentős mértékben befolyásolja. Figyelj, mert ez a cikk segíthet felfedezni a magány testi hatás
Alig pár hónapja robbant a hír, hogy Stohl András és felesége, Vica elválnak, a TV2 pedig nem sokkal később újabb meglepetést okozott: a színész lesz idén A Nagy Ő főszereplője. A bejelentés azonnal vihart kavart, hiszen a reality eddigi évadaiban még soha nem szerepelt ekkora formátumú celeb.