Befutott a mai műveltségi kvíz, amely újra próbára teszi a tudásodat. A kérdések több területről érkeznek, így minden válasznál szükség lesz a figyelmedre és a felkészültségedre. Vajon sikerül most átlag felett teljesítened?
Kedden volt jelentési szezon utolsó napja. A DunaHouse, a Magyar Bankholding és a Nap Nyrt. eredményeiről és terveiről kérdezte az InfoRádió Korányi G. Tamás tőzsdei szakértőt.
Donald Trump amerikai elnök hivatalosan fegyveres konfliktusnak minősítette az Egyesült Államok és a drogkartellek közötti harcot, a szervezeteket pedig "törvénytelen harcosokként" jelölte meg. A lépés példátlan eszkalációt jelenthet, hiszen az amerikai hadsereg már halálos csapásokat mért kábítószercsempész hajókra a Karib-tengeren.
A Ferencváros 1–0-ra nyert a KRC Genk ellen a labdarúgó Európa-liga ligaszakaszának 2. fordulójában. A gólt Varga Barnabás fejelte. A zöld-fehérek két meccs után négy ponttal állnak.
Láthatóan letörve állt munkába Lewis Hamilton a hétvégi Forma–1-es Szingapúri Nagydíj helyszínén. A hétszeres világbajnok a szeretett buldogja, Roscoe elvesztésének fájdalmát egy pillanatig sem álcázva, lehajtott fejjel, magányosan sétálgatott a csapatok bázisai között. Amikor pedig az újságírók kérdésére mesélt az elmúlt napokban kapott szeretetár
Az orosz elnök egyebek mellett arról is beszélt, hogy a terv szerint zajlik a biztonsági zóna létrehozása az orosz határok mentén, illetve hogy Európa a felelős azért, hogy nem sikerült leállítani a harci cselekményeket Ukrajnában.
A politikai vizekre tévedt influenszer a kritikus kommentek többségét ugyan már törölte az oldaláról, de még így is látszik, hogy a követőinél kezd betelni a pohár.
Nadège Desnoix az iskolába tartott, amikor valaki megtámadta, és megkéselte. A testére egy napon belül rátaláltak, de a gyilkost csak 27 évvel később fogták el. Gyilkosa a rendőrség egy apró mulasztása miatt úszhatta meg a felelősségre vonást, és ha 2020-ban nem üti meg a feleségét, akkor talán le sem bukik.
A filmtörténelemben számos példa van arra, hogy botrányosan szervezett produkciókból végül legendás alkotások születtek. Az 1242 – A Nyugat kapujában azonban nem a magyar Apokalipszis most.
A Hvg cikke a Reuters alapján arról számol be, hogy a Zf Friedrichshafen, a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója, komoly leépítést hajt végre: 2030-ig mintegy 7600 munkahely szűnik meg a hajtáslánc-technológiai üzletágban. A hír szerint nemcsak a munkahelyek csökkennek, hanem a dolgozókat heti rövidebb munkaidő és a béremelések elmaradása
A párkapcsolatok bonyolult hálójában olykor előfordulhat, hogy az egyik fél titokban másra gondol. Bár ez nem mindig jelenti azt, hogy a dolgok vége szakadnak, mégis fontos felismernünk az árulkodó jeleket. Ezzel nem csupán a kapcsolatunkat védhetjük meg, de önmagunkat is óvhatjuk a fájdalomtól. Az alábbiakban öt jelet osztunk meg, amelyekről felis
A horoszkópok világa tele van misztikummal, jóslatokkal és néha meglepő részletekkel. Az asztrológia tanulmányozói tudják, hogy a csillagok helyzete és a bolygók mozgása nemcsak az életünkre, hanem érzelmeinkre, különösen a szerelmi életünkre is hatással lehet. Az elkövetkező időszak három csillagjegy számára különösen intenzív érzelmi hullámvasuta
Utolsó frissítés: 2025-10-03 Az élet kiszámíthatatlan útvesztőjében gyakran azt keressük, ami leginkább kifejezi pillanatnyi helyzetünket. Ez adhat erőt, de akár megoldást is a továbbiakhoz. Egy tarot kártya kihúzása izgalmas módja annak, hogy választ kapjunk a bennünk kavargó fontos kérdésekre. Most bemutatunk hat tarot kártyát, amelyek közül vála
Sokan már temették a Karib-tenger kalózai-franchise-t, különösen a 2017-es, gyengébb fogadtatású Salazar bosszúja után. Az Amber Heard-botrány miatt pedig úgy tűnt, Johnny Depp örökre búcsút intett Jack Sparrow karakterének. Most azonban újabb reménysugár érkezett a rajongóknak.
Még a Fidesz frakcióvezetője is úgy gondolja, hogy megtorlásként értelmezhető az, hogy nyomozók lepték el a volt együttes politikus otthonát és minden adathordozót magukkal vittek. Juhász tette ki a Zsolt bácsis felvételt, amin egy férfi arról beszél, hogy egy politikus gyermekekkel közösült, de Juhász nem vádolta meg Semjént azzal, hogy ő lenne az
A zsenik kvíze most 8 kérdéssel vár rád, amelyek remek lehetőséget adnak arra, hogy felfrissítsd a tudásodat. Nem ígér könnyű menetet, de annál izgalmasabb kihívást kínál.
A Veszprém ezüstérmet szerzett az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságon, mivel kétszeri hosszabbítás után 31-30-ra elveszítette a Barcelona elleni, csütörtöki döntőt.
A második fordulóig kellett várni a Ferencváros első Európa-liga győzelmére. A magyar bajnok ugyanis idegenben, Varga Barnabás első félidő hajrájában szerzett fejesével 1-0-ra legyőzte a belga Genk együttesét. Robbie Keane csapata így a tabella 11. helyére lépett előre.
Oroszország a fronton nem érte el az idei céljait és sok hibát követ el, ezért a háború befejezése érdekében fokozni kell a nyomást Moszkvára – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön Koppenhágában, azon a sajtótájékoztatón, amelyet az Európai Politikai Közösség (EPC) hetedik csúcstalálkozója után, Mette Frederiksen dán miniszterelnökk
A manipulátor legveszélyesebb fegyvere, hogy elbizonytalanítja áldozatát. De mi történik, ha a múltad láthatatlan alakban tér vissza? Egy sokkoló pszichológiai játszma bontakozik ki Moss főszereplésével.
Svédországban folynak a tárgyalások a katonai nukleáris program újraindításáról, bár a szakértők elismerik, hogy egy ilyen lépés jelentős nehézségekkel járna.
Az eredeti megmozdulás egy megbékélésmenet lett volna, de a csütörtöki események hatására szolidaritási tüntetés lett belőle, és a felszólalók névsora is változik.
Ismét életbe lépett a kötelező maszkviselés: a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának minden betegellátó egységében mától csak maszkkal lehet belépni.
A Bosch Budapest Innovációs Kampuszon ma kezdődött kétnapos Kognitív Mobilitás 2025 konferencia, amely az emberközpontú, fenntartható és intelligens közlekedési rendszerek jövőjét állítja középpontba. A magyarországi Bosch csoport szakmai partnerségével immár negyedik alkalommal megrendezett nemzetközi esemény olyan témákat vizsgál, mint a kizöldül
Már több mint egymilliárd ember beszélget nap mint nap a Meta mesterséges intelligenciájával, a cég pedig most úgy döntött, itt az idő, hogy ezekből a párbeszédekből is pénzt csináljon.
Milyen lehet a közönség korösszetétele egy alapvetően X-generációs zenekar esetében? Mennyire tud még harapni egy olyan banda, amelyik minimum negyed évszázada a csúcson van? Tud-e még rám úgy hatni ez a történet, ahogy elkapott bölcsész koromban még a múlt század legvégén? A válasz: igen.
Az agymozgató kvízben most 8 olyan kérdés vár rád, amelyek garantáltan próbára teszik a gondolkodásodat. Ha egy igazi szellemi kihívást keresel, akkor jó helyen jársz, hiszen ezt a kvízt pont neked állítottuk össze!
A világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott az olimpiai bajnok spanyolokkal, a románokkal, valamint a házigazda portugálokkal került össze a jövő évi női vízilabda Európa-bajnokság csoportjainak csütörtöki sorsolásán.