A mikrobiom kutatása az elmúlt évek egyik legizgalmasabb tudományos területe lett, hiszen ma már tudjuk: a bennünk élő mikroorganizmusok az egészségünk számos területére hatnak. Befolyásolják az emésztést, az immunrendszer működését, a gyulladásos folyamatokat és még a hangulatunkat is. Soltész Erzsébet dietetikus legújabb könyve közérthetően mutat
Egy friss országos kutatás szerint idén megtört a karácsonyi költések évek óta tartó növekedése: a magyarok átlagosan 75 ezer forintot szánnak ajándékokra, ami reálértéken még a tavalyi összegnél is kevesebb. Egyre többen húzzák meg a nadrágszíjat, miközben csökken a megajándékozottak száma is.
Az utóbbi években rendkívül népszerűvé vált a ketogén étrend, amely az alacsony szénhidráttartalmú, magas zsírtartalmú diéták közé tartozik. Sokan esküsznek rá azért, mert segítségével gyorsan lehet fogyni, miközben mégis energiával látja el a szervezetet. Azonban nem árt tisztában lennünk azzal, hogy a szénhidrátok elhagyásának hatásai lehetnek po
Michael Jackson lánya, Paris Jackson őszintén beszélt arról, hogyan tette tönkre életét a kábítószer, és milyen maradandó testi károkat hagyott maga után a függőség. A 27 éves énekesnő már hat éve józan, és ma másokat is szeretne segíteni.
Tolvajok több ókori római kori szobrot loptak el a szíriai fővárosban, Damaszkuszban az ország nemzeti múzeumából, ami miatt a létesítményt ideiglenesen be is zárták - közölte kedden a helyi régészeti hatóság két tisztviselője.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.
Emmanuel Macron elnök szerdán felavatta a toulouse-i Űrparancsnokságot, ami fontos lépés Franciaország űrstratégiájában. A globális versenyben Franciaország különösen az európai együttműködésre támaszkodik, hogy megőrizze versenyképességét – közölte a Les Echos.
A 758 méter hosszú híd pillérei 172 méter magasak voltak, a videókon látszik, ahogy a rengeteg beton és acél hatalmas porfelhőt kavarva zuhan a folyóba.
Még az ukrán sajtó is arról ír, hogy Orbán Viktor milyen jelentős sikert ért el – írta meg az Origo. A lap hozzáteszi: az ukrán újság szerint mindez erősítheti Orbán nemzetközi pozícióját, miközben Kijev mindezt aggodalommal figyeli.
Iii. Károly brit király sosem csinált belőle titkot, hogy két fia közül majdani utódját, Vilmos walesi herceget szereti jobban, ez azonban nem jelenti azt, hogy olykor ne okozna kellemetlen perceket a trónörökösnek.
Elhunyt Hugó, a bull típusú kutya, akinek történetét az egész ország ismerte. Két éve egy kislányt támadott meg, majd hosszú hatósági eljárás után a Noé Állatotthonhoz került, ahol Schneider Kinga és csapata igyekezett új életet adni neki. Halála után Kinga megindító posztban búcsúzott tőle, ami hatalmas vitát indított: kaphat-e új esélyt egy kutya
A Nak Országos Kiskultúrás Munkacsoportja 2025-ben is aktívan dolgozott azon, hogy a kisebb területen termesztett, de nagy gazdasági és exportértékkel bíró növénykultúrák számára is biztosított legyen a megfelelő növényvédelmi eszköztár
A digitális világ legnagyobb veszélye gyakran nem a hackerekben, hanem a mi saját lustaságunkban rejlik – mondja Keleti Arthur, kiberbiztonsági szakértő. A Louvre biztonsági rendszere évekig a "LOUVRE" jelszóval működött, az amerikai nukleáris rakéták indítókódja pedig egyszerűen 8 darab 0 volt. 2025-ben több mint 23 millióan használták a 1-2-3-4-5
Márciusban született Szarvas Andi kislánya, Zina, aki azóta teljesen bearanyozta a család mindennapjait. Nemrég Spanyolországban töltötték első közös nyaralásukat, ahol Zina első repülőútját is kipróbálta – majdnem végigaludta a három órát. Andi elárulta, az első három hónap nagyon kemény volt, de most már élvezi az anyaságot, és férjére, valamint
Elmaradt a Hegedűs–Takács vita, de az államtitkár nem hagyta szó nélkül a Tisza Párt terveit. Takács Péter a Mandinernek beszélt az egészségügy kihívásairól, fejlesztéseiről és a jövő feladatairól.
Kadarkai Endre új műsorában ma este Kajdi Csaba, az egész ország által ismert Cyla lesz a vendég – de most a civil oldalát ismerhetjük meg. Az arisztokrata családból származó Cyla tizenévesen egy súlyos balesetből tért vissza, amikor leesett egy fáról, és klinikai halál állapotában volt. "Biztos van valami feladata a jóistennek velem, hogy itt vagy
Szőke Rebeka a Pandora – A szelence átka döntőjéig jutott, és Czutor Zolinak segített győzni. A végső pillanatban hozott döntését sokan bírálták, de ő biztos benne, hogy jól választott. Élete első TV-s szereplése sokkal megterhelőbb volt, mint gondolta, így úgy döntött, a kommenteket ezentúl nem olvassa. Most újra a zenére koncentrál, és hamarosan
44 évvel ezelőtt indult útjára a legendás Markos–Nádas kabaré, ami generációkat nevettetett meg, és most Nádas György egy nosztalgikus esttel készül a 45. jubileumra. Az RTL-en három szilveszteri adásban is fellépett Markos Györggyel és Boncz Gézával annak idején, most ezeket a felvételeket keresi. Nádas a mai napig aktív a közösségi médiában: YouT
Egy, a Scientific Data című folyóiratban közzétett tanulmány, illetve a hozzá kapcsolódó digitális térkép csaknem megduplázza az ókori Római Birodalom úthálózatának ismert hosszát: a friss kutatások nyomán a térképen már 300 ezer kilométernyi úthálózatot tüntettek fel.
Király Linda a Pandora – A szelence átka döntőjéig jutott, ahol végül második lett, de most egy teljesen új kalandban találta meg önmagát: a szerelemben. Ez az érzés inspirálta közelgő, első magyar nyelvű albumát, amelyről most mesél. A műsor tanulságos volt számára, új dolgokat tanult magáról, és még a visszanézett részek is meglepték határozottsá
Nagy az öröm Tornóczky Anitáéknál: kisfiuk, Noel november végén lesz egyéves, és tegnap már először aludt a bölcsiben. Anita elárulta, hogy kisfia rendkívül muzikális, ha zenét hall, azonnal mozog rá. A család decemberben indítja a második babaprojektet, amit szintén lombikkal terveznek. Emellett a családhoz nemrég csalakozott Cérna, a macska. Ő mo
Izgalmas, ingyenes programokkal telik a hétvége minden korosztálynak! November 16-án a MOM Sportban az Egy Csepp Világnap várja a látogatókat: szűrővizsgálatok, interaktív bemutatók, gyerekfoglalkozások és színpadi produkciók gondoskodnak a testi-lelki feltöltődésről. November 14–16. között a debreceni DELTA Moziban a klasszikus magyar rajzfilmeké
Teljesen kikelt magából Tiv Tivy viselkedése miatt A Nagy Ő korábbi szereplője. Péntek-Gyulai Virág azt is megbánta, hogy találkozott a valóságshow-sztárral, mert elmondása szerint tiszteletlen volt vele szemben. Keményen beszólt a férfinek.
A KSH–ingatlan.com lakbérindexe szerint 2025 októberében tovább csökkentek a bérleti díjak Budapesten és országosan is. Októberben az országos index 0,7, a budapesti pedig 1 százalékos lakbércsökkenést mutatott az előző hónaphoz képest. Az elmúlt két hónapban az országos bérleti díjak viszont már közel két százalékkal csökkentek. Ilyen mértékű csök
Hollandiában több tízezer tyúkot semmisítettek meg, miután két baromfifarmon madárinfluenzát mutattak ki – közölte a holland mezőgazdasági minisztérium.