Harry herceg és Meghan Markle körül ismét áll a bál, ráadásul legutóbbi botrányukhoz a Kardashian-családnak is köze van. A hercegi pár nyakába most azért zúdul gyűlöletcunami, mert Kris Jenner és Kim Kardashian törölte a velük készült közös fotókat az Instagramról.
Spanyolországban egy év alatt 18%-kal nőtt a tojás ára, ami meghaladja az uniós átlagot. A drágulás már márciusban kezdődött, és a madárinfluenza, a fogyasztás növekedése és a szezonális kereslet egyaránt szerepet játszik benne.
A Csillag Születik első adásából két versenyszámot is bemutatunk. Az első Pető Tibor, Tibszi, aki autodidakta módon tanulta meg a lufihajtogatást. Az Aserdus Tűztánc Produkció ezzel szemben kicsit veszélyesebb vizeken evez, a négy lángeszű fiatal nő igazi tűzről pattant tehetség. Nézd meg a velük készült exkluzív interjúnkat!
Október 23-án Orbán Viktor már pedzegette, hogy szólniuk kell a "megtévesztett" ellenzéki táborhoz. Ezért ment be az ATV-be, ahol azt próbálta megértetni, hogy nem kell őt szeretni, de csak ő alkalmas az ország vezetésére.
Mindenkivel előfordult már, hogy belépett a konyhába vagy fürdőszobába, és kellemetlen szag csapta meg az orrát a lefolyó felől. Ez a jelenség sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, és több oka is lehet. Az egyik leggyakoribb ok a lerakódott szennyeződés, amely a csövek falára tapad. Ezek a szennyeződések lehetnek zsír, ételmaradék, szappanmaradványok,
A jövő energiája tiszta és megújuló. Ismerd meg, hogyan formálja át a nap- és szélenergia a gazdaságot, a környezetet és az életünket a zöld átállás korszakában.
Rossz hír a Paks futballszurkolóinak: a Tolna vármegyei alakulat magyar válogatott csatára, Tóth Barna sérülés miatt három-négy hétre kidőlt a sorból. A 30 éves támadó combközelítőjében keletkezett részleges szakadás.
A modern pénzügyi világ izgalmas terepet nyújt a technológiai szektor iránt érdeklődők számára. A sorozatos akvizíciók és a tőke hatékony felhasználása egyre inkább előtérbe kerülnek, különösen a szoftveriparban.
Mohácsi Anett többek közt azt állította, hogy nem olyan dallal lépett fel az első élő show-ban, amivel szeretett volna. Mentora először nem akart reagálni, végül azonban mégis elmondta, mit gondol a vádakról.
Rossz hetük van a hazai bankoknak: kedden derült ki, hogy jövőre megduplázhatják az extraprofitadót, most pedig egy számukra újabb rossz hírt közölt a kormányfő. Mi történt? A kormány meghosszabbítja a kamatstopot. Ezt Orbán Viktor jelentette be a Harcosok Klubja zárt Facebook-csoportban – írja a Telex. A szerdai kormányülésen született a döntés. "
Thierry Neuville a Japán Rallyn folyamatosan különböző műszaki problémákkal küzdött, ami miatt végül ismét nem tudott célba érni. A problémák pedig összefüggésben lehetnek a Közép-Európa Rallyn történt balesettel.
Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) kormánya sikeresen hajtotta végre első nemzeti pénzügyi tranzakcióját a Digital Dirham révén, amely kevesebb mint két perc alatt zárult le. A hír globális visszhangot keltett, hiszen a CBDC-k, azaz a központi banki digitális valuták egyre fontosabb szerepet töltenek be a pénzügyi innovációban, a digitális gazdaságba
A mikroműanyagok már az óceánok mélyén és az emberi szervezetben is jelen vannak. Fedezd fel, hogyan állíthatjuk meg a tengerek szennyezését és védhetjük a jövőt.
A Föld tüdejének nevezett erdők nélkül nincs élet. Tudj meg többet arról, hogyan befolyásolja a klímaváltozás az erdőket, és mit tehetünk a megóvásukért.
Hiába támadták meg egyes bankok az Alkotmánybíróságon a kamatstop intézményét, nyolcadik alkalommal is meghosszabbítja a kormány a legfeljebb 5 éves kamatperiódusú jelzáloghitelekre vonatkozó intézkedést, feltehetően újabb fél évvel, 2026. június 30-áig. Az Orbán Viktor által bejelentett kormánydöntést hét pontban elemezzük az alábbiakban.
Sőt, a 2024 és 2030 között a szerverkapacitások bővítése évi 24–44 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával járhat, ami 5–10 millió új autó forgalomba helyezésével egyenértékű.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a november elején elindult kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány azokra az autósokra vonatkozik, akik 2010 előtt vásárolták a járművüket, és azóta sem változott a tulajdonos, vagy az üzembentartó. Ők november 30-ig dönthetnek arról, hogy biztosítót váltanak, vagy meghosszabbítják a meglévő szerződésüket.
Az őszi szünet időszakában közel 528 ezer utazó összesen 1 millió 60 ezer vendégéjszakát töltött a szálláshelyeken, amelyek 3,5 százalékkal több vendégnek örülhettek, mint a 2024-es őszi szünetben – tájékoztatott Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján a Visit Hungary.
Kizárja és visszakéri a Momentum a mandátumát Cseh Katalinnak, miután a politikus mégis elindulna a választáson egy, a párbeszédes képviselő által életre hívott magentaszínű pártban. Azt állítják, hogy nem akadályozzák a rendszerváltást, így csak a listás szavazatokra hajtanának.
A 45. Magyar Filmszemlét február 2–8. között a budapesti Corvin moziban és az Inga Kultúrkávézóban rendezik meg. A 45. Magyar Filmszemle programja tíz versenykategóriából és további két szekcióból, a Panoráma és az Információs szekciókból áll.
Magyarországon ma több mint 1 millió ember él diagnosztizált cukorbetegséggel, és becslések szerint további félmillió ember úgy éli a mindennapjait, hogy nem is tud a betegségéről. Az elmúlt két évtizedben a diabétesszel élők száma megháromszorozódott hazánkban, és közöttük egyre több a 2-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizált gyermek és tinédzs
A november 10-21-e között a brazíliai Belémben zajló COP30 ENSZ Klímakonferencián az EU ismét hangsúlyozza: a világot egy tiszta energetikai átmenet felé vezetné, biztosítva a megfizethető energiát és az új
Az üzemanyagok árában viszonylag gyorsan megjelenik a forint erősödése, illetve általánosságban az import termékek árára is kedvező hatással van a stabil forintárfolyam – írja Erdélyi Dóra, az Oeconomus senior elemzője egy friss tanulmányban.
Egy becsületes megtaláló igen tetemes összeget adott vissza Kecskeméten. Úgy látszik ott még mindig nem halt ki a becsületesség és az emberség. A közösségi összefogásnak köszönhetően a pénz hamar eljutott a jogos tulajdonosához.
2026. június 4–7. között először rendezik meg Budapesten a La Femme International Film Festival Europe-ot (Lafiffe), az első, Magyarországon rendezett, kifejezetten női alkotókat fókuszba helyező, nemzetközi filmfesztivált.
Edgar Wright a Cornetto-trilógiával alapozta meg hírnevét, hiszen a Simon Pegg és Nick Frost főszereplésével készült filmek mindegyike – Haláli hullák hajnala, Vaskabátok, Világvége – egészen kiváló lett. Bár ezeken kívül is csinált szerethető filmeket – Scott Pilgrim a világ ellen, Nyomd, Bébi, nyomd! –, a legutóbbi műve – Utolsó éjszaka a Sohóban
Októberben a DataHouse adatai szerint 12 588 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 10 százalékkal több az előző havi mennyiségnél, és több mint 17 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 10 725-ös értékét. Hasonló mértékű behozatalra utoljára 2021 márciusában volt példa, azóta a regisztrált import használt autók száma m