Írország sokak fejében a zöld lankákkal, a jókedvű pubokkal és a legendás ír zenével él. De a smaragd sziget ennél jóval több különlegességet rejt. Íme tíz olyan érdekesség, amelyet még az utazók egy része sem ismer.
Kecskemét egyik városrészében, ahol egy fiatal nő egy kutyaharapás következtében lett rosszul. A nőt séta közben érte a támadás: egy, a kerítésen kinyúló fekete kutya harapta meg. A sérült a kezdeti ijedtség és fájdalom után egy helyi boltban lett rosszul és eszméletét vesztette.
A Ford bejelentette, hogy mostantól vásárlók ezrei számára válik elérhetővé az "hands-off, eyes-on" ("engedd el, és csak figyelj") jellegű BlueCruise technológia. Az európai piacokon a fejlett vezetéstámogató rendszer először a Mustang Mach-E modellben jelent meg, 2026 tavaszától pedig már a Puma, a Puma Gen-E, a Kuga és a Ranger PHEV vásárlói is i
Már a 4. percben megszerezte a vezetést a magyar válogatott, de hamar egyenlítettek az írek. Ha nem kap ki a magyar válogatott, pótselejtezőt játszhat a világbajnokságért.
Egy Kentucky állambeli nő azzal vált ismertté a TikTokon, hogy sorra hívott templomokat, babatápszert kérve éhező gyermekének – mindezt társadalmi kísérletként aposztrofálta. Az egyik louisianai lelkész azonban nem hagyta szó nélkül a tréfát: prédikációjában "boszorkánynak" nevezte a nőt.
A Stranger Things ötödik és egyben utolsó évada a küszöbön áll, és miközben mindenki azt találgatja, mi vár Elevenre és a Hawkins-i csapatra, érdemes visszatekinteni, honnan ered ez a fajta misztikus, természetfeletti hangulat. A sorozat sokunkban felébresztette a nosztalgiát a ’80-as évek horrorjai iránt – de nem ez az egyetlen alkotás, ami képes
Egyre nagyobb figyelmet kapnak Orbán Viktor különös, vonalakból és jelekből álló ábrái, amelyeket a miniszterelnök az ATV-nek adott keddi interjúja közben készített. Orbán szerint ez a sajátos jegyzetelési rendszer még egyetemi éveiből ered, amikor a jogi kar hatalmas tananyagát így tudta fejben rendszerezni.
Teljesen átrendezheti az okostelefonos naptárat az Apple: 2026-tól szétszedi a klasszikus őszi új iPhone-premiert, és áttér egy évente kétszeri modell bemutatóra - írta meg az apple insider.
Az amerikai pénzügyminisztérium mentességeket adott a Rosznyeftet és a Lukoilt érintő szankciók alól, hogy ne álljon le a kulcsfontosságú olajinfrastruktúra, a Lukoil-töltőállomások és bolgár finomítók működése. Magyarország viszont nem kapott engedélyt, pedig a szankciók november 21-én lépnek életbe, írja a Portfolio.
Az Aster platform egy decentralizált, örökös határidős tőzsde, ahol határidős ügyleteket lehet kötni lejárati idő nélkül. A Binance társalapítóinak, Changpeng „CZ” Zhao-nak és Yi He-nek a vállalkozása, a YZi Labs támogatja és ennek okán is az Aster natív tokenje, a szeptember 17-én indult ASTER volt az elmúlt időszak egyik legnépszerűbb altcoinja.
A népszerű sorozat, Bármit, csak ezt ne! újabb évaddal tér vissza, hogy továbbra is elvarázsolja a nézőket. Már dolgoznak a folytatáson, és izgalmas fordulatok várhatóak.
A mezőgazdaság válaszút előtt áll. A munkaerőhiány, a környezeti nyomás, a növekvő inputköltségek és az élelmiszer-biztonság iránti aggodalmak mind arra kényszerítik az ágazatot, hogy újragondolja a jövőjét.
Egyes amerikai államok új szabályokkal kényszerítik a cégeket, hogy őszinték legyenek: ha mesterséges intelligencia válaszol a panaszunkra vagy összefoglalja a leveleinket, azt nyíltan be kell vallaniuk. A vita heves: az átláthatóság erősíti a bizalmat vagy inkább fékezi az innovációt?
A nemzeti konzultáció kitöltésével együttesen utasíthatjuk el a háborút, az adóemeléseket és a nyugdíjadót - jelentette ki a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán megjelent videójában.
Mint az már egy pár hónappal ezelőtt kiderült, Till Attila helyett idén Szépréthy Roland lett Ördög Nóra műsorvezetőtársa a Megasztárban. A 26 éves tartalomgyártó hatalmas lehetőségnek tartja, hogy megkaphatta ezt a szerepet, habár tudja, hogy olykor belebakizik a szövegébe. Szombat este nemcsak ő, hanem Nóri is rontott, ugyanis az RTL-t emlegette
Ezerháromszázan vettek részt XIV. Leó pápával a vatikáni audienciateremben rendezett ebéden a szegények világnapján vasárnap, amelyen az egyházfő hangsúlyozta, hogy világunkat nem csak anyagi, hanem lelki, erkölcsi szegénység is uralja.
A sikeres kommunikáció nem csillagjegy kérdése, de segíthet, hogy jobban megértsd, kivel hogyan érdemes beszélned. Nem szabad általánosítani, ha a horoszkópról van szó, de tény, hogy az azonos csillagjegyek hasonló energiákat hordoznak. Ha felismered ezeket a mintákat, könnyebben megérted, mi mozgatja a másikat, és azt, hogy - például a főnököd - m
Május környékén vált ismertté, hogy a BYD célba vette a japán miniautó szegmenst. Akkoriban lesifotósók lencsevégre is kapták az erre a szerepre szánt álcázott prototípust. A vállalat az őszi Tókiói Autószalonon akarta bemutatni az autót, de a modell közvetlenül a debütálás előtt lelepleződött, és teljes pompájában megtekinthető a kínai szakportál
Az Iccat éves közgyűlését Sevillában tartja, ahol több mint 60 ország képviselői tárgyalnak az Atlanti-óceáni és Földközi-tengeri tonhal halászatáról, kiemelten a kékúszójú tonhal kvótájának növeléséről és más halfajok fenntartható kezeléséről.
A Csillag Születik Csillagvizsgáló háttérműsorában a zsűri, vagyis Köllő Babett, Geszti Péter, Molnár Áron és ByeAlex részletesebben kifejti a véleményét azokról kiemelt produkciókról, amik igazán megindították őket. Ne maradj le az első adás exkluzív zsűriinterjúiról, hamarosan érkezünk a következő részekkel!