Mint az már egy pár hónappal ezelőtt kiderült, Till Attila helyett idén Szépréthy Roland lett Ördög Nóra műsorvezetőtársa a Megasztárban. A 26 éves tartalomgyártó hatalmas lehetőségnek tartja, hogy megkaphatta ezt a szerepet, habár tudja, hogy olykor belebakizik a szövegébe. Szombat este nemcsak ő, hanem Nóri is rontott, ugyanis az RTL-t emlegette
Ezerháromszázan vettek részt XIV. Leó pápával a vatikáni audienciateremben rendezett ebéden a szegények világnapján vasárnap, amelyen az egyházfő hangsúlyozta, hogy világunkat nem csak anyagi, hanem lelki, erkölcsi szegénység is uralja.
A sikeres kommunikáció nem csillagjegy kérdése, de segíthet, hogy jobban megértsd, kivel hogyan érdemes beszélned. Nem szabad általánosítani, ha a horoszkópról van szó, de tény, hogy az azonos csillagjegyek hasonló energiákat hordoznak. Ha felismered ezeket a mintákat, könnyebben megérted, mi mozgatja a másikat, és azt, hogy - például a főnököd - m
Május környékén vált ismertté, hogy a BYD célba vette a japán miniautó szegmenst. Akkoriban lesifotósók lencsevégre is kapták az erre a szerepre szánt álcázott prototípust. A vállalat az őszi Tókiói Autószalonon akarta bemutatni az autót, de a modell közvetlenül a debütálás előtt lelepleződött, és teljes pompájában megtekinthető a kínai szakportál
Az Iccat éves közgyűlését Sevillában tartja, ahol több mint 60 ország képviselői tárgyalnak az Atlanti-óceáni és Földközi-tengeri tonhal halászatáról, kiemelten a kékúszójú tonhal kvótájának növeléséről és más halfajok fenntartható kezeléséről.
A Csillag Születik Csillagvizsgáló háttérműsorában a zsűri, vagyis Köllő Babett, Geszti Péter, Molnár Áron és ByeAlex részletesebben kifejti a véleményét azokról kiemelt produkciókról, amik igazán megindították őket. Ne maradj le az első adás exkluzív zsűriinterjúiról, hamarosan érkezünk a következő részekkel!
Tavasz előtt aligha várható tűzszünet az ukrajnai háborúban, az európai államoknak pedig az ukrán vezetés köreiben kirobbant korrupciós botrányok ellenére sem szabad felhagyniuk Ukrajna támogatásával - jelentette ki Alexander Stubb finn elnök.
Andrew McCarthy napfotós egy rendkívül részletes, festményszerű felvételt készített a Napról, amelyen egy ejtőernyős látható szabadesés közben... a fotót szemlélő egyszerű halandónak pedig az a benyomása, mintha szegény pára épp a központi csillagunkba zuhanna.
Az Anyakirálynő bizalmasaként a báróné pontosan tudta, milyen világ vár unokájára. A világ eközben a tündérmesét ünnepelte, mit sem sejtve a kulisszák mögötti drámáról.
Gondoltad volna, hogy a hivatásod nemcsak a pénztárcád tartalmára, hanem közvetlenül az egészségedre és még a biológiai öregedésedre is hat? Egy friss felmérés szerint vannak olyan szakmák, amelyek szó szerint éveket vehetnek el az életünkből.
A roma asszonyok büszkén mesélnek nekik az általuk írt szövegekről, kiderül, hogy páran ismernek minket, hallottak az újságról is. Éppen kis csoportokban állva beszélgetünk, mikor megszólal a zene. – Ezen a héten a Duj Dzséne – Ketten szerkesztősége ír netnaplót a Literán. Utolsóként Herczog Melinda írását olvashatják.
Bár ma már egyre több területen beszélünk egyenlőségről, a valóság sokszor mást mutat: vannak hivatások, ahol a nők továbbra is ritkán érvényesülnek, vagy ahol még mindig többször kell bizonyítaniuk ugyanazt, amit egy férfi kolléga esetében természetesnek vesznek. Új interjúsorozatunkban olyan nőket mutatunk be, akik magabiztosan törnek utat hagyom
Washington nem tett olyan bejelentetést, miszerint az alaszkai Anchorage-ban elért megállapodások érvényüket vesztették volna - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Rég látott minőségű árubőség várja a gyűjtőket a hétfőn kezdődő tengerentúli aukciós gigahéten. Alsó becsértéken 1,7 milliárd dollár (560 milliárd forint) értékű műtárgy kerül kalapács alá New York-ban. Optimistább elemzők nagyobbat álmodnak, 2,3 milliárd dolláros forgalmat vizionálnak, a tételenkénti átlagár pedig szerintük megközelítheti az egymi
Kínában sok befektető fordult a CS-skinek felé, aztán jött a Valve és minden összeomlott a piacon. Még Neymar is súlyos összeget bukott a játék frissítésén.
Az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy hivatalosan is megvonja a támogatását Marjorie Taylor Greene republikánus kongresszusi képviselőtől, aki szerint az elnöknek csak az a célja ezzel, hogy az ő megfélemlítésével megakadályozza a Jeffrey Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát.
Az ünnepek közeledtével sokan természetesnek vesszük, hogy a karácsonyt a családunkkal töltjük. Ugyanakkor vannak, akik másképp döntenek, és számukra érzékeny téma lehet, ha nem a hagyományos családi környezetben ünnepelnek.
Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök vasárnap azt mondta, hogy szerinte az Alternatíva Németországnak (AfD) jobboldali párt politikusai Vlagyimir Putyin orosz elnök "udvari bolondjai".
A randiappok használata talán az egyik legmegosztóbb téma még 2025-ben is, amikor szinte már mindent az online világban intézünk. Sokszor kiábrándultan tesszük le magunk mellé a telefont egy-egy ilyen görgetés után, azonban nem vagyunk egyedül: voltak ugyanis hírességek, akik szintén ezt a módszert választották az ismerkedésre. Közülök többen csaló
Tavaly rekord meleg év volt, a bioszféra pedig az átlagoshoz képest sokkal kevesebb szén-dioxidot vont ki a légkörből, ez okozta a szén-dioxid-szint ugrásszerű növekedését – mondta az InfoRádióban Haszpra László. Az Atommagkutató Intézet tudományos tanácsadója szerint akkor lehet komolyabb mértékben csökkenteni a kibocsátást, ha át tudjuk állítani
Nem rajongunk igazán a csendért az autóban: az Allianz Hungária reprezentatív gépjárműfelmérésből legalábbis az derül ki. A magyar sofőröknek mindössze 11 százaléka szeret úgy vezetni, hogy közben nem szól semmi a hangszórókból, a többiek rendszerint hallgatnak valamit.
Az új reform szerint a menekültstátusz ideiglenes lesz, és rendszeresen felülvizsgálják majd. Sőt, a lakhatási és pénzbeli támogatást is bármikor megvonhatják a menedéket kérőktől.
Időről-időre az érdekesség kedvéért érdemes rápillantani a különféle „Halott a Bitcoin” nyomkövetőkre, hiszen ezek jól megmutatják, hogy mikor temetik a legnagyobb kriptovalutát. Az egyik oldal arról ír aktuálisan, hogy a mainstream elemzők, újságírók és pénzügyi kommentátorok összesen 446 alkalommal nyilvánították halottnak a Bitcoint 2010 óta. A